Végül csurom vizesen, de sokkal tisztábban beengedték az épület központjába. Emberek és robotok ládákat pakoltak, az egyik embert megkérdezte, hol találja Krannont. Az illető hűvös pillantással végigmérte tetőtől talpig, majd köpött egyet, mielőtt válaszolt volna.
Krannon egy hatalmas teremben egyedül dolgozott. Zömök ember volt, pecsétes kezeslábasban. Rendkívül mogorvának látszott.
Amikor Jason belépett, abbahagyta a bálák pakolását, és leült az egyikre. Arcáról sugárzott a szomorúság, és ez mintha még fokozódott volna, amikor Jason elmondta, mi után kutat. Pyrrus történelme meglehetősen untatta, nagyot ásított. Amikor Jason befejezte, megint ásított egyet, de nem szólt semmit.
Jason várt néhány másodpercig, azután megkérdezte:
— Van neked olyan könyved, feljegyzésed vagy kazettád, ami a régi időkre vonatkozó ismereteket tartalmaz?
— Úgy látszik, megtaláltad a megfelelő embert, akit zaklass, idegen válaszolta. — Azzal, hogy velem beszéltél, csak a gondjaid fognak szaporodni.
— Miért? — kérdezte Jason.
— Miért? — Most először hevesen gesztikulálni kezdett. — Majd én megmondom neked, hogy miért! Egyszer elkövettem egy hibát, csak egyszer, és egész életemben viselnem kell ennek a terhét. Amíg csak élek; hogyan viselnéd te ezt? Örökké egyedül lenni, senki se szól hozzám. Még a grubberektől is elfogadnék parancsokat.
Jason igyekezett leplezni izgatottságát.
— Grubberek? Azok meg kik?
A kérdés mellbe vágta Krannont. Hirtelen elhallgatott. Hihetetlennek tűnt számára, hogy a világon létezik olyan ember, aki nem tudja, kik a grubberek. Felderült az arca, amikor rájött, hogy végre talált valakit, akinek elmondhatja nyomorúsága történetét.
— A grubberek hitszegők. Elárulták az emberi fajt, és ezért el kéne törölni őket a föld színéről. A dzsungelben élnek. És amit az állatokkal tesznek…
— Úgy érted, hogy emberek? Pyrrusiak, mint te? — vágott közbe Jason.
— Nem olyanok, mint én, uram! És ha szeretnél sokáig élni, akkor ilyen hibát ne kövess el még egyszer. Azért, mert egyszer elaludtam őrségben, és ezért ilyen alantas munkára ítéltek, még nem jelenti azt, hogy én szeretem őket. Undorítóak, valóban azok, és ha nem tőlük kapnánk az élelmiszereket, holnap már valamennyien halottak lennének. Ezt a munkát szívesen elvégezném.
— Ha ők élelmiszerekkel látnak el benneteket, valamit biztosan ti is adtok nekik cserébe.
— Mindenféle bóvli árut, késeket, üveggyöngyöket meg ilyesmit.
Az árut zárt csomagokban szállítjuk, és én vagyok azért a felelős, hogy eljusson hozzájuk.
— Hogyan történik ez? — kérdezte Jason.
— Páncélozott járművön szállítom a csomagokat az átadás helyére.
Később visszamegyek, és elhozom az élelmiszereket, amit addigra odahordanak.
— Elkísérhetnélek a legközelebbi szállítmánynál? Krannon fintorgott egy darabig.
— Na jól van. Ha olyan hülye vagy, hogy velem akarsz jönni, én nem bánom. Legalább segítesz a pakolásnál. Most éppen két betakaritási munka között vannak, így a legközelebbi transzport nyolc nap múlva esedékes.
— De hát addigra elmegy az űrhajó! Az már túl késő lesz nekem.
Nem tudnál hamarabb menni?
— Ne terhelj engem a saját problémáiddal! — morogta Krannon, miközben felállt. — Akkor fogok menni, és nem vagyok hajlandó változtatni az időponton a te kedvedért.
Jason úgy érezte, ennél többet egyelőre nem érhet itt el. Az ajtó felé indult, majd mégis visszafordult.
— Csak még egy kérdést… Hogy néznek ki ezek a vadak, a grubberek?
— Honnan a fenéből tudhatnám? — vetette oda mogorván Krannon.
— Kereskedem velük, nem vagyok szerelmes beléjük. Ha véletlenül meglátnék egyet, azon nyomban agyonlőném. — Beszéd közben pisztolya markolatával játszott. Jason csendesen távozott.
Jason az ágyán feküdt, a nagyobb gravitációtól kimerült testét pihentette, s közben azon gondolkodott, hogyan tudná Krannont rávenni, hogy megváltoztassa a szállítás időpontját. Pénze szinte értéktelen holminak számított ezen a bolygón. Ha nem tudja meggyőzni, meg kell vesztegetnie. De vajon mivel? Jason szeme megakadt vállfán függő régi ruháján, és támadt egy ötlete.
Kora reggel egyenesen az élelmiszerközpontba indult. Megint egy nappal közelebb került a határidőhöz. Krannon fel sem nézett, csak folytatta munkáját, amikor Jason belépett.
— Szeretnéd ezt? — nyújtott át a száműzöttnek egy lapos, aranyból készült brosst, melynek közepébe hatalmas gyémánt volt beágyazva.
Krannon morgott valamit, miközben kezében forgatta a tárgyat.
— Játék — mondta. — Mire való ez?
— Nos, ha ezt a gombot megnyomod, kigyullad benne egy parányi láng. — A felső részen megvillant egy picike láng. Krannon vissza akarta adni.
— Mit kezdjek egy ilyen apró tűzzel? Itt van, tartsd meg!
— Várj még egy pillanatig! — mondta Jason. — Amikor a közepén lévő gyémántot megnyomod, előjön belőle egy ilyen… — Borsszem nagyságú fekete golyó gurult a tenyerébe. — Ez egy szilárd ultranitből készült parányi gránát. Szorítsd meg erősen, és dobd el.
Néhány másodperc múlva akkora robbanást idéz elő, amely ezt az egész épületet szétvinné.
Krannon szinte elmosolyodott, amint a bross után nyúlt. Egy nagy erejű fegyver olyan a pyrrusiaknak, mint a cukorka a kisgyereknek.
Mialatt Krannon az új szerzeményt nézegette, Jason előadta ajánlatát.
— A bross a rejtett bombákkal, a tiéd lehet, ha holnapra teszed a szállítás időpontját, és engem is magaddal viszel.
— Legyél itt reggel ötkor! — mondta Krannon. — Korán indulunk.
15. fejezet
A harckocsi kigördült a peremvidék kapujáig. Krannon az ablakon át intett a katonáknak, majd az ablakokat acéllemezek fedték be.
Amikor a kapu kinyílt, a jármű, amely valójában egy hatalmas, jól felfegyverzett tank volt, lassan elindult. Kívül még egy ajtó állt, amelyik mindaddig zárva maradt, amíg az előző tökéletesen be nem csukódott. Jason kinézett a periszkópon, amikor a második kapu is feltárult előttük. A falakról automata sugárvetők pásztázták végig a terepet, annyi időre szakítva csak meg tevékenységüket, amíg a harckocsi elhaladt közöttük. A kerítést mindenütt felperzselt sav szegélyezte, azon túl pedig a dzsungel terült el. Jason önkéntelenül is hátrább húzódott.
Mindazok az állatok és növények, amelyekből eddig csak egy-egy példányt látott, itt most hatalmas tömegben voltak jelen. Az egész szinte egy hatalmas élő masszává olvadt össze. A hangoknak is hihetetlen kavalkádját hallották, beleértve a páncélzatot közvetlenül ért támadások zaját. Krannon felnevetett, és egy gomb megnyomásával nagyfeszültségű áramot vezetett a külső burkolatba.
A kaparászások, csattanások zaja azonnal megszűnt.
A dzsungelben csak lassan tudtak előrehaladni. Krannon arcát a sisak teljesen eltakarta, a műszerek és jelzőgombok szabályozása minden figyelmét lefoglalta. Haladásuk minden mérfölddel könnyebbé vált, nemsokára az ablakokat fedő acéllemezeket is el lehetett távolítani.
A dzsungel még itt is sűrű és halálos volt, de már nem annyira, mint a peremvidéken. Úgy tűnt, mintha a bolygó élőlényeinek pusztító ereje a településre koncentrálódott volna. De miért? Jason is ezt kérdezte önmagától. Miért tapasztalható a bolygó részéről ez a hihetetlen gyűlölet?