Rhes kinyitotta szemét, és úgy meredt Jasonra, mintha most látná először.
— Ki vagy te, és mit csinálsz itt? — kérdezte. Hangja ellenségesen csengett, és Jason tudta, miért.
A városlakók gyűlölték a grubbereket, és ez az érzés nyilvánvalóan kölcsönös volt. Naxa baltája is ezt bizonyította. Naxa éppen akkor jött be, megállt mellettük, és baltája nyelét kezdte simogatni. Jason tudta, hogy élete mindaddig veszélyben forog, amíg megfelelő magyarázatot nem tud adni ezeknek az embereknek.
Nem mondhatta meg az igazat. Ha rájönnek, hogy azért kémkedik közöttük, hogy a városlakókon segítsen, azonnal végeznek vele.
Mindenképpen el kell érnie, hogy szabadon mozoghasson, mert csak így oldhatja meg a túlélési problémát.
Hirtelen támadt egy ötlete. A beteg felé fordult, és igyekezett nyugodt hangon beszélni.
— Jason dinAlt vagyok, ökológus. Azt te is beláthatod, hogy a világegyetemben ez a legtökéletesebb hely, ahol a növény — és állatvilágot tanulmányozni érdemes.
— Mi az az ökológus? — szakította félbe Rhes. Hangjából nem lehetett érezni, hogy a kérdést komolyan gondolja, vagy csapdának szánta. Korábbi beszélgetésük hangvételének semmi nyomát sem látta. Jason megpróbálta szavait nagyon gondosan megválogatni.
— Röviden megfogalmazva, olyan biológust jelent, aki az élőlények és a környezet kapcsolatát tanulmányozza.
Hogyan változnak az életformák a külső környezeti tényezők hatására, és hogyan hatnak egymásra és vissza a környezetükre. — Mindez tökéletesen igaz volt, de ennél többet Jason nem tudott volna mondani a témával kapcsolatban.
— Milyen intézkedéseket tettél a hazatéréseddel kapcsolatban? — kérdezte Naxa.
— Semmilyet — mondta Jason. — Mindenki azt gondolta, azonnal el fogok pusztulni, és semmi remény a visszatérésemre. Nem is akartak elengedni, úgy kellett megszöknöm.
Ez a válasz bizonyára tetszett Rhesnek, mert halványan elmosolyodott. — Azok a bolondok el sem tudják képzelni, hogy lehet élni a hatalmas betonfalaikon kívül is. Ha néha kimerészkednek, akkora páncélozott járművön jönnek, mint egy magtár. Mit mondtak neked rólunk?
Jason megint azt érezte, hogy a sorsa a válaszától függ. Hosszasan gondolkodott, mielőtt válaszolt volna.
— Nos, lehet, hogy mindjárt a nyakamban fogom érezni azt a baltát, de őszintének kell lennem. Tudnotok kell, mit gondolnak rólatok.
Azt mondták, mocskos, tudatlan vademberek vagytok. És utaltak arra is, hogy furcsa szokásaitok vannak az állatokkal… Az élelmiszerért cserébe késeket meg üveggyöngyöket adnak nektek…
Mindkét pyrrusi harsány nevetésben tört ki. Rhes gyengesége miatt hamar abbahagyta, de Naxa annyira nevetett, hogy a végén már nem kapott levegőt.
— Azt hiszem, ennyi elég lesz — mondta Rhes. — Pontosan ilyen marhaságokat szoktak beszélni. Semmit sem tudnak arról a világról, amelyben élnek. Remélem, a többi, amit elmondtál, igaz, de ha mégsem, akkor is szívesen látunk. Most már tudom, hogy te valóban egy másik világból jöttél. Egyetlen városlakó sem mozdította volna kisujját sem az életemért. Te vagy az első külhoni, akit az embereim valaha is láttak, úgyhogy tényleg szívesen látunk. Mindenben segíteni fogunk neked, amiben csak tudunk. Az én karom a te karod.
Az utolsó szavaknak rituális jellege volt, és Jason látta, hogy Naxa is egyetértőén bólint. Jason ekkor űgy érezte, hogy ez nem pusztán rituális szokás, hanem mindez hozzátartozott a Pyrruson való fennmaradáshoz. Tudta, hogy ezeknek az embereknek életükben, halálukban össze kellett tartaniuk. Ezek a szavak most már őt is a közösség erejével védték.
— Azt hiszem, mára elég lesz ennyi — mondta Rhes. — A betegség legyengített, a gyógyszereid pedig kissé elkábítottak. Maradj itt, Jason, ebben a házban! Van itt néhány takaró, igaz, nem ágy, de talán megfelel.
Jason most érezte, mennyire kimerült. Az út során eszébe sem jutott a 2 G-s terhelés. Most lerogyott a földre. Homályosan emlékezett rá, hogy az ételt visszautasította, majd beburkolta magát a takarókba, és mély álomba zuhant.
17. fejezet
Minden tagja sajgott, ahogy a szokatlanul nagy gravitáció testét a kemény deszkákhoz préselte. Szemei bedagadtak, szájában különös ízeket érzett. Óriási erőfeszítésébe került, hogy felüljön, és nagyot nyögött, amikor ízületei megreccsentek.
— Jó napot, Jason! — kiáltotta Rhes az ágyból. — Ha nem hittem volna a gyógyszerekben, azt kellene gondolnom, hogy a műszered valami csodát tett velem az éjszaka folyamán.
Szemmel láthatóan sokat javult az állapota. A testét borító vörös foltok teljesen eltűntek, és szemének lázas csillogása is elmúlt. Felült az ágyon, és nézte, ahogy a reggeli napsugarak felszárftják az éjszakai zápor víztócsáit.
— Találsz ott egy kis szekrényt a sarokban. Tölts magadnak vizet vagy visket, ha kérsz.
A visk valami ismeretlen anyagból készült, de Jason agya egy pillanat alatt kitisztult tőle, bár fülében a zúgás továbbra is megmaradt. Az étel pedig annyira ízletes volt, amilyet nem evett, amióta Darkhanról eljött. Mindjárt sokkal bizakodóbban nézett a jövő felé. Megkönnyebbült sóhajjal vette el szájától a poharat, majd körülnézett.
Most, amikor kipihente magát, és már közvetlen életveszély sem fenyegette, gondolatai megint visszatértek a korábbi problémához.
Milyenek az itt élő emberek valójában, és hogyan képesek életben maradni a halálos környezetben? A városban azt hallotta róluk, hogy vademberek. De a sarokban mégis ott állt egy működőképes kommunikátor. Az ajtó mellett egy számszeríj hevert, amellyel acélhegyű nyílvesszőket lőttek ki. A legfontosabb dolog az volt, hogy még több információt szerezzen. Először is a sok hamis információtól kellett megszabadulnia, amit a városlakóktól hallott.
— Rhes, olyan jót nevettetek, amikor elmondtam, miket kaptok cserébe az élelmiszerekért. Valójában miket adnak ők nektek?
— Bármit, bizonyos korlátozásokkal — mondta Rhes. — Ipari termékeket, elektronikus alkatrészeket, amelyekre a kommunikátorokhoz szükségünk van. Rozsdamentes ötvözeteket, amiből a szerszámainkat készítjük, parányi atomerőműveket, a szükséges radioaktív elemekkel, amiből az energiát nyerjük. Meg minden ilyesmit. Tulajdonképpen mindent ideadnak, ami a tiltott tárgyak listáján nem szerepel. Nagy szükségük van az élelmiszerekre.
— És mik a tiltott tárgyak?
— Fegyverek, természetesen, és minden, amiből azok készíthetők.
Például tudják, hogy mi könnyen előállíthatunk puskaport, ezért olyan anyagokat, amiből meszsze hordó ágyút készíthetnénk, nem szállítanak. A puskagolyókat a kovácsműhelyekben kell kézi munkával előállítanunk. Bár a számszeríj sokkal jobb fegyver a dzsungelben. De azt sem akarják, hogy túl sokat tudjunk. Könyveket nem adnak, csak néhány gép alapvető kezelési útmutatóját, de ezekből a működési elvüket nem tudhatjuk meg. A gyógyszerek és orvosi felszerelések is a tiltott tárgyak között vannak. Ez az, amit nem tudok megérteni, és borzalmas gyűlöletet érzek irántuk, amikor azt látom, hogy valaki meghal, pedig megfelelő orvosi ellátás mellett életben maradhatott volna.
— Én ismerem az okokat — mondta Jason.
— Kérlek, mondd el!
— Túlélés, egyszerűen erről van szó. Nem tudom, tisztában vagy-e vele, de népességük folyton csökken. Néhány éven belül eltűnnek a föld színéről. Ugyanakkor a ti népességetek stabil, sőt még inkább növekvő, mindenféle gyógyászati eszközök nélkül is. Ezért gyűlölnek benneteket a városlakók, mert irigyek rátok. Ha még gyógyszerekkel is ellátnának benneteket, ti könnyedén győzhetnétek a létért való küzdelemben, amelyben ők már kétségtelenül alulmaradtak. Azt hiszem, úgy tekintenek benneteket, mint valami gonoszt, akire mégis szükségük van, mert élelmiszerrel látja el őket.