Képes magára ölteni a legveszedelmesebb vadállatok alakját, így nincs szüksége más védekezési módszerre. Máskor meg nyugodtan ül az öledben, vagy sétálgat a kertben. Ha egy csomó ilyet a városba hoznék, nem tudnátok, mire kell lőni, és mire nem.
— De most nincs itt egy sem — erősködött Méta.
— Még előfordulhat, és akkor a játékszabályaitok gyorsan megváltoznak. Érted már, hogy mire gondolok? Vannak törvények és szabályok a galaxisban, de ti nem ezeknek megfelelően éltek. A ti életformátok szakadatlan és mindent elpusztító háború a bolygó élővilágával szemben. Én ki akarok lépni a szabályaitok alól, és véget akarok vetni a háborúnak. Te vágysz erre? Nem vágysz egy olyan életre, ahol nem kell minden pillanatban megküzdened a túlélésért? Életre, amely tele van örömmel, szeretettel, zenével, művészettel — minden szépséggel, amire eddig sohasem volt időd?
Minden pyrrusi feszültség eltűnt a lány arcáról, ahogy a férfi szavait hallgatta, s megpróbálta magáévá tenni az idegen gondolatokat.
Jason, miközben beszélt, megfogta a lány kezét.
Méta egy idő után elhúzta a kezét, és felállt. Ahogy az ajtó felé igyekezett, Jason utánaszólt:
— Skop azért szaladt ki, mert félt, hogy sajátos életfilozófája esetleg veszélybe kerül. De te, Méta, láttad a galaxis más bolygóit is, és tudod, hogy van másfajta élet is, mint ölni és elpusztulni a Pyrruson.
Tudod, hogy igazam van, még akkor is, ha nem akarod elismerni.
A lány egy pillanatra visszafordult, majd kiszaladt az ajtón.
Jason nézte, amint elmegy, elgondolkodva az állat simogatta. — Méta, remélem, hogy az asszonyi érzés fogja legyőzni ezt a bolygót.
A történelem során talán én vagyok az első, aki könnyeket látott egy pyrrusi szemében.
21. fejezet
— Ejtsd le, és Kerk tőből kitépi mindkét karod — mondta Jason. — Onnan figyel minket, és elátkozza magában a percet, amikor hagyta magát erre rábeszélni.
Skop káromkodott, amint a psi-detektort átnyújtotta Métának, aki az űrhajó nyitott ajtajában várakozott. Jason ellenőrizte a berakodást, és lepuffantott minden élőlényt, amelyik kíváncsiságból túl közel merészkedett. Négy ördögszarvú állatot kellett lelőnie reggel, ő szállt fel utolsónak, és bezárta maga mögött az ajtót.
— Hol helyezzük el a műszert? — kérdezte Méta.
— Te fogod megmondani. Olyan helyet kell keresnünk az antennának, ahol nincs a közelben nagyobb fémtömeg, amely interferenciát okozna a jelzésben. Valami vékony műanyagra lenne szükségem, és rögzíthetnénk a hajó külső burkolatához.
— Megpróbálhatjuk. A külső burkolat teljesen egybefüggő, és minden részét figyelhetjük kamerák segítségével. Szerintem ne is várjunk tovább, tudok egy megfelelő helyet.
A lány a külső páncél kidudorodásához vezette őket, amely mögött az egyik mentőcsónak helyezkedett el. Bementek a közvetlenül mellette nyíló ajtón; Skop nehézkesen mászott utánuk a felszereléssel.
— A mentőcsónakok törzse félig a hajó testébe van süllyesztve — magyarázta Méta. — A zsilipkamrák külső ajtaja átlátszó, amelyet acélburkolat véd. Ha a hajó elindul, a védőlemezek visszacsúsznak tokjaikba.
— El tudjuk most távolítani a védőlemezt?
— Azt hiszem, igen — mondta a lány. Ujjaival lenyomkodta a megfelelő billentyűket, és a pajzs felemelkedett. Az acéllemezek hangtalanul siklottak vissza helyükre. Csodálatos kilátás tárult eléjük az átlátszó falakon keresztül.
— Tökéletes — mondta Jason —, itt fogjuk felállítani. De hogyan tudok majd kapcsolatot tartani veled?
— Egyszerűen — felelte a lány. — Itt van elhelyezve a kommunikációs berendezés. De semmi máshoz ne nyúlj! Különösen ehhez a kapcsolóhoz ne! — mutatott egy karra, amely a parányi fülke sarkában volt. — Ezzel kell vészhelyzetben kilőni a mentőcsónakot.
Két másodperccel a gomb megnyomása után a fülke kiszabadul. Es ez végzetes lehet, mert a mentőcsónak nincs feltöltve üzemanyaggal.
— Akkor jobb, ha hozzá sem nyúlok — mondta Jason. — Most pedig helyezzük el a berendezést.
A detektor rögzítése egyszerű volt, de a beállítása már sokkal több időt vett igénybe. A jeleket egy parabolaantenna fogta, majd vitte át a képernyőre. A pontos beállításon sok múlott, mivel az irányt csak így lehetett meghatározni. Volt még egy műszer, amelyik feladata a jelek felerősítése volt. Külön egység ábrákat is tudott papírra rajzolni.
Amikor a munkákkal elkészültek, és minden a helyére került, Jason a képernyőn keresztül intett Métának.
— Emelkedjünk fel, de ha lehet, finoman. Mellőzd a kilenc G-s fordulatokat. Először menjünk végig a peremvidéken, azután majd meglátjuk.
A hatalmas sugárnyalábok felemelték az űrhajót, amely hamarosan vízszintes helyzetbe került, s elindult kijelölt útvonalán. Ezután ötször megkerülte a várost, amikor Jason megrázta a fejét.
— Úgy látszik, a műszer kifogástalanul működik, de túl sok jelzés érkezik egyszerre az itteni világból. Távolodjunk el harmincmérföldnyire a várostól, és úgy csináljunk, egy újabb kört.
Az eredmény már sokkal jobb volt ezúttal. Erős sugárzás érkezett, amelynek forrása a várostól egyfoknyira lehetett. Az antennát a jelzésre irányították, és ezután az űrhajó helyváltoztatása ellenére is fókuszálni lehetett a sugárforrást. Méta az űrhajót úgy fordította, hogy mindig a mentőkabin nézzen a megfelelő irányba.
— így jó lesz — mondta a férfi —, csak próbáld meg az irányt tartani.
Miután Jason feljegyezte a sugárzás irányszögét, elfordította az antennát száznyolcvan fokkal. A hajó továbbra is körpályán mozgott, Jason most bemérhetett minden más sugárforrást is. Körülbelül egy fél fordulatot tettek meg, amikor újabb jelzés érkezett.
Keskeny hatósávú, de erős sugárzás volt. Hagyta, hogy a hajó még kétszer végigpásztázza az előző körpályát, és mindannyiszor bejelölte a jelzés irányát. Az egybeesés kétségtelen volt. A harmadik kör után szólt Métának.
— Készülj fel egy teljes jobbra fordulásra, vagy minek hívod ezt.
Azt hiszem, megtaláltuk, amit kerestünk. Figyelj… most!
A fordulás lassú volt, így Jason nem vesztette el a sugárforrást.
Néhányszor gyengült a jelzés, de sikerült mindig visszahoznia.
Amikor az irányt pontosan bemérték, Méta fokozni kezdte az energiát.
Egyre közelebb kerültek a Pyrrus felszínéhez.
Egy órán át a légkörben elérhető legnagyobb sebességgel haladtak.
Métának ez nem nagyon tetszett, de Jason ragaszkodott hozzá, hogy továbbra is így folytassák útjukat. A jelzés nem változott, és fokozatosan erősödni kezdett. Átrepültek a vulkánok felett, amelyek a szárazföldet szegélyezték; az űrhajó bukdácsolni kezdett a felfelé törő forró léghullámok között. Azután a part eltűnt, és az óceán felett repültek tovább. Most már Skop is morgolódni kezdett, aki a lövegtoronyban helyezkedett el, de ilyen távolságból semmi érdemleges célpontot sem talált.
Amikor az apró szigetek tűntek fel a horizonton, a jelzés is erősödni kezdett.
— Lassítsunk! — kiáltotta Jason. — Úgy tűnik, az egyik szigeten lesz a sugárzás forrása.
— Itt valamikor kontinens volt, de azután a földmozgások hatására az óceán mélyére süllyedt. A nyüzsgő, burjánzó élővilág erre a néhány kis szigetre szorult vissza, amelyek valaha a kontinens legmagasabb hegycsúcsai voltak. Ezeken a szigeteken, amelyek most kiemelkednek az óceánból, élnek a néhai kontinens utolsó lakói. A túlélésért folytatott harc itt borzalmas lehetett. Ezeken a szigeteken élnek a bolygó legősibb fajai.