— Menjünk lejjebb! — mondta Jason —, a hegycsúcs felé. Úgy tűnik, ott van a sugárzás forrása.
Leereszkedtek a hegyek fölé, de semmit sem lehetett látni a fákon és napégette sziklákon kívül.
A fájdalom szinte leszakította Jason fejét. Mintha valami hangszóró tömény gyűlöletet préselt volna a koponyájába. Leszakította magáról a vezetékeket, és fejét két tenyerébe temette. Könnyező szemeivel látta a fákról felröppenő állatok gonosz, fekete felhőit. Még egy pillanatra látta alattuk a domboldalt, amikor Méta maximális gyorsulásra kapcsolta a hajtóműveket, és az űrhajó hirtelen a magasba emelkedett.
— Megtaláltuk őket! — De a lány lelkesedése rögtön elmúlt, amikor meglátta Jasont a képernyőn.
— Jól vagy? — kérdezte. — Mi történt?
— Olyan volt…, mintha szétégették volna az agyam… Ilyet még sohasem éreztem. Egy pillanatig láttam valamit, mintha egy barlang bejárata lett volna, azután az az iszonyatos mentális erő lecsapott rám. Lehet, hogy onnan jön az egész.
— Feküdj nyugodtan — mondta Méta. — Amilyen gyorsan csak lehet, visszaviszlek a városba. Közben értesítem Kerket. Tudnia kell, mi történt.
Amikor megérkeztek, nagy tömeg várta őket a leszállópályánál.
Amint a hajó földet ért, mindannyian köréje csődültek, kezükkel védve arcukat a még mindig forró hajtóművek termelte hővel szemben. Kerk azonnal utat tört magának, amikor a légzsilip kinyílt, és meglátta Jasont egy antigravitációs hordágyon fekve.
— Igaz ez? — kérdezte izgatottan. — Megtaláltad az átkozott bűnözőket, akik a háborút okozzák?
— Csak lassan, barátom, lassan! — mondta Jason. — Megtaláltam annak a kisugárzásnak a forrását, amely a véget nem érő háborút okozza. De egyelőre nincs bizonyítékunk, hogy kik miatt kezdődött a háború, és addig nem nevezhetjük őket bűnözőknek.
— Nincs türelmem az ilyen szójátékokhoz — tört ki Kerk. — Megtaláltad ezeket a lényeket, és tudod, hol vannak.
— Megjelöltem a helyet a térképen — mondta Méta. — De csukott szemmel is odatalálnék.
— Nagyszerű — dörzsölte kezét Kerk olyan lelkesen, hogy a súrlódó hang jól hallatszott. — Nehéz elhinni, hogy az évszázadokon át, tartó küzdelem most talán véget ér. Mégis lehetséges. Végre nem a minket támadó tudatlan állatok és növények hordáit pusztítjuk, hanem szembenézhetünk irányítóikkal is. Keressük meg őket, és fordítsuk meg a háború menetét. Töröljük el őket a föld színéről!
— Semmi ilyet nem fogtok csinálni! — mondta Jason nehézkesen felülve. — Semmit sem tesztek! Amióta erre a bolygóra érkeztem, számtalanszor kockára tettem az életemet. Mit gondoltok, azért csináltam, mindezt, hogy a ti vérszomjas céljaitoknak eleget tegyek?
Békét akarok teremteni, nem további pusztítást. Azt ígérted, hogy kapcsolatba léptek ezekkel a lényekkel, hogy megpróbáltok tárgyalni velük. Olyan ember vagy, aki nem tartja meg a szavát?
— Nem tekintem sértésnek a szavaidat — mondta Kerk. — Nagy szolgálatot tettél nekünk, és mi tudjuk, hogy mivel tartozunk neked.
De ne próbálj meg azzal vádolni, hogy nem tartom meg az ígéretemet, amikor nem ígértem semmit. Pontosan emlékszem minden szavamra. Azt mondtam, hogy hajlandó vagyok támogatni minden észszerű elképzelést, amely véget vethet a háborúnak. És ehhez tartom magam most is. Az a terved, hogy tárgyaljunk a béke érdekében, nem ésszerű. Ezért el fogjuk pusztítani az ellenséget.
— De először gondolkozz! — kiáltott Kerk után, aki már el is indult.
Mi rossz van abban, ha először megpróbálsz tárgyalni, vagy fegyverszünetet kötni? Ha nem sikerül, folytathatod a saját módszereddel.
A leszállópálya mostanra már tele volt emberekkel, akik időközben érkeztek. Kerk már majdnem az ajtónál járt, amikor visszafordult, és Jasonra nézett.
— Megmondom neked, mi rossz van a fegyverszünetben. Az, hogy megalkuvás. Neked nem tűnik annak, mivel egy másik bolygóról jöttél. De el tudod képzelni rólam, hogy egy percig is komolyan fontolóra vegyem? Nemcsak a magam nevében beszélek, hanem az összes jelenlévő nevében. Ha harcolni kell, akkor tudjuk, hogyan kell. Tisztában vagyunk vele, hogy ha majd a háború véget ér, egy sokkal boldogabb világot építhetünk itt. De ha választanunk kell a háború vagy egy gyáva, megalkuvó béke között, mindannyian a háború mellett fogunk dönteni. A harcnak akkor lesz csak vége, ha az ellenséget teljesen elpusztítottuk.
A beszédet hallgató pyrrusiak egyetértőén mormogtak, Jasonnak túl kellett kiabálnia őket.
— Ez igazán csodálatos. Fogadni merek, hogy rendkívül eredetinek találod ezt a gondolatot. Ősidőktől fogva tele van a világ a kardcsörgető büszke alakokkal, akik ezzel a jelszóval vetették magukat a harcba. Mi most itt vagyunk a fényben, az ellenség pedig sötétbe burkolódzik. Lehet, hogy ők is ugyanezt az elvet követik?
Ezekkel a jelszavakkal pusztítják egymást az emberek, amióta az emberi faj megszületett. “Megalkuvó béke”, nagyon jó! A béke azt jelenti, hogy nem kell harcolni, nincs háború. Hogyan lehetne a béke megalkuvó? Mit próbáltok leplezni ezzel a díszes szólammal? A valódi okokat? Nem akarom, hogy te szegyenítsd meg az embereket, majd megteszem én. Miért nem jöttök ide, és mondjátok meg, hogy azért kell nektek a háború, hogy ölhessetek? Látni, ahogy az állatok elpusztulnak, ez az igazi öröm, és ti egyre több és több örömet akartok.
Nyomasztó csend követte szavait. Mindenki Kerk szavait várta. Arca fehér volt a haragtól, de uralkodott magán.
— Igazad van, Jason. Szeretünk ölni. És ölni fogunk ezután is.
Minden, ami ezen a bolygón ellenünk fordul, el fog pusztulni. És ezt nagyon élvezzük majd.
Megfordult és kiment. Súlyos szavai ott lebegtek a levegőben. A tömeg lassan oszlani kezdett, izgatottan beszélgetve a hallottakról.
Jason visszazuhant a hordágyra, kimerültén s legyőzötten.
Amikor felnézett, már mindenki elment, kivéve Méta. Ugyanolyan vérszomjas kifejezés volt az arcán, mint a többieknek, de ez egy pillanat alatt eltűnt, amikor a férfira nézett.
— Mit gondolsz erről, Méta? — kérdezte. — Semmi kétely? Te is azt hiszed, hogy a pusztítás az egyetlen megoldása a háború megszüntetésének?
— Nem tudom — mondta a lány. — Nem vagyok benne biztos.
Életemben először érzem azt, hogy ugyanarra a kérdésre nemcsak egy válasz a megfelelő.
— Gratulálok! — mondta a férfi határozottan. — Ez azt jelenti, hogy felnőttél.
22. fejezet
Jason oldalra fordult, és nézte, hogyan töltik fel az űrhajót halálos rakományával. A pyrrusi katonák jó hangulatban hordták a fedélzetre a puskákat, gránátokat, bombákat. Amikor az utolsó atombombát is a raktérbe helyezték, valamelyikük rázendített egy indulóra, a többiek pedig egymás után bekapcsolódtak. Mindannyian elégedettnek látszottak, a közelgő mészárlás gondolata egyedül Jasont szomorította el. Kicsit úgy érezte magát, mint egy áruló. Talán azt az életformát, amelyet felfedezett, valóban el kell pusztítani, de mi van, ha mégsem? A legcsekélyebb jelét sem adták békés közeledésnek, csak mindent elpusztítani, ez volt a konkrét terv.
Kerk kijött az irányítótoronyból. Már csak az üzemanyag feltöltés volt hátra, és azzal is hamarosan végeznek. Jason megpróbált futni, hogy Kerkkel még félúton találkozzon.