A körülöttük lévő állatok nem adtak ki semmiféle hangot, ezért is nem vette észre őket eddig. De mindkét oldalon sötét árnyékok szaladtak mellettük a fák között. Néhányat felismert, de a legtöbb fajjal még sohasem találkozott. Észrevette, hogy a nagyobb testű, vadon élő kutyák egy csoportja együtt szalad domesztikált rokonaikkal. De figyelemre sem méltatták egymást. Repülő állatok húztak el a fejük felett. A kitörő vulkán akkora veszéllyel fenyegette őket, hogy minden más ellenségeskedést elfelejtettek. Az élet megbecsülte az életet. Egy csapat kövér, disznószerű állat, hatalmas görbe agyarakkal, dübörgött el mellettük. A dorymok lassítottak, nehogy felboruljanak tőlük. A kisebb állatok általában a nagyobb testűek mögött szaladtak, majd mintha meggondolnák magukat, hirtelen elébük vágtak.
A hordágyban zötykölődve Jason elszenderedett. Alvás közben is hallotta a némán menekülő állatok csörtetését. Akár becsukta a szemét, akár kinyitotta, maga előtt látta a vadállatok végtelen áradatát.
Ez valamit jelentett, és megpróbált rájönni arra, hogy mit. Menekülő pyrrusi állatok.
Hirtelen felült, egy pillanat alatt kiment az álom a szeméből, s döbbenten bámult maga elé, mint aki végre megértett valamit.
— Mi történt? — kérdezte Rhes, és közelebb jött.
— Menjünk tovább! — mondta Jason. — Jussunk ki innen valami biztonságos helyre. Tudom már, hogyan szerezhettek meg mindent, amire vágytok, és vége lesz a háborúnak is. Van egy módja, és már tudom, hogyan oldjuk meg.
25. fejezet
Nem sok emlékezetes dolog történt utazásuk alatt. Egy helyen lezuhant vulkáni salakdarabok emelkedtek ki a tóból. Akkorák voltak, mint az űrhajó, s körülöttük még forrt a tó vize. De lényegében egyhangú, véget nem érő utazás volt. Hajnalra a veszélyeztetett terület már mögöttük maradt, és haladásuk nyugott poroszkálassá lassulhatott. Az állatok eltűntek mellőlük, amint a vulkánt maguk mögött hagyták. Ezután megint saját útjukat járták, bár a fegyverszünet még mindig tartott.
A mindenkit fenyegető veszély következtében beállott kölcsönös béke nem tarhatott sokáig. Jason ezen gondolkozott, amikor megálltak, hogy egyenek valamit. Jason és Rhes leültek egy kidőlt fa melletti pázsitra. Egy vadkutya érkezett elsőnek. Izmai megfeszültek, szemei gonoszul villogtak a reggeli napfényben. Rhes nyugodt izmokkal nézett farkasszemet vele három méterről. Nem kapkodott fegyverek után, nem kiáltott segítségért. Jason is igyekezett nyugton maradni, remélte, hogy a pyrrusi tudja, hogy mit csinál.
Egyszer csak a kutya minden figyelmeztető jel nélkül rájuk rontott.
Jason hanyatt gurult, ahogy Rhes félrelökte. A pyrrusi is oldalra fordult, de már kezében volt a hosszú tőr, amely eddig az övhöz tartozó tokban pihent.
Egy hihetetlenül gyors mozdulattal a kés felemelkedett, és a kutya teste görcsösen megcsavarodott a levegőben, amint megpróbálta elkapni. De a penge tövig mélyedt az állat mellkasába, s zuhanás közben teljes hosszában végighasította. A földet éréskor még élt, ezért Rhes azonnal a hátára térdelt, hátrahúzta a szőrtelen fejet, és elvágta az állat torkát.
A pyrrusi gondosan megtörölgette kését a kutya bundájában, majd visszatette tokjába. — Ezek általában nem veszélyesek — mondta csendes —, csak most nagyon izgatott volt. Valószínűleg elszakadt társaitól a földrengés miatt. — Viselkedése éppen ellenkezője volt a városlakókénak. A harc nem hozta zavarba, de ameddig csak lehetett, igyekezett elkerülni. De amikor a fenevad rátámadt, hihetetlen gyorsan és ügyesen végzett vele. Most pedig ahelyett, hogy örülne győzelmének, úgy tűnik, szomorú egy értelmetlen halál miatt.
De a Pyrruson mindennek oka van. Most már azt is tudja, hogyan kezdődött a háború, és hogyan lehet megállítani. A sok ember halála nem volt hiábavaló. Mindegyikük egy kicsit tovább segítette őt azon az úton, amelynek végén elérte a célt. Már csak egyetlen dolgot kellett végrehajtania.
Rhes figyelte őt, és tudta, hogy mindannyian ugyanarra gondolnak. — Mondj el mindent! — szólalt meg Rhes. — Hogyan értetted azt, hogy el tudjuk pusztítani a városlakókat, és megszerezhetjük a szabadságunkat?
Jason nem vesztegette arra az időt, hogy kijavítsa a félreértést, örült, hogy mindenki feszült figyelemmel várja szavait.
— Hívjátok ide a többieket is, és elmondok mindent. Szeretném, ha Naxa és a többi állatmester is itt lenne mellettem.
Hamarosan óriási tömeg gyűlt össze. Mindenki tudta, hogy az egyik városlakót meg kellett ölni, hogy megmenthessék ezt a külhonit, aki jobb életük egyetlen reménye. Jason végignézett a feszült csendben várakozó tömegen, és kereste a megfelelő szavakat, amivel meggyőzheti őket, mit kell tenniük. Azt is tudta, hogy közülük sokan meg fognak halni, mire küldetésüket végrehajtják.
— Nos, azt hiszem, mindannyian azt szeretnénk, ha a háború véget érne a Pyrruson. Van egy lehetőség, de ez emberi életeket követel.
Közületek néhányan meg fognak halni, mire a feladatot végre tudjuk hajtani. De biztos vagyok benne, hogy az eredmény megéri, ha sikerül, mindent megkaptok, amire vágytatok. — Körülnézett, és látta a feszülten várakozó arcokat.
— Elfoglaljuk a várost, áttörünk a peremvidéken, tudom, hogyan lehet ezt végrehajtani…
A tömeg felmorajlott. Sokan izgatottnak látszottak, örültek az ötletnek, hogy végre megölik ősi ellenségeiket. Mások úgy néztek Jasonra, mintha őrültnek tartanák. Néhányukat annyira megdöbbentette a bejelentés, hogy szólni sem tudtak, hiszen egy technikailag sokkal jobban felszerelt ellenséggel szemben kéne csatába indulniuk. Jason felemelte a kezét, és a tömeg elcsendesedett.
— Tudom, hogy ez lehetetlennek tűnik — mondta —, de hadd magyarázzam meg. Valamit tennünk kell, és ennek most jött el az ideje. A helyzet csak egyre romlani fog ezután. A városlakók fenn tudnak maradni az élelmiszereitek nélkül. Vannak koncentrátumaik, amelyek elég ízetlenek, de nem halnak éhen. De ezután ott fognak ártani nektek, ahol csak tudnak. Nincs több acél a szerszámaitokhoz, nincsenek elektronikus alkatrészek a kommunikátorokhoz.
Gyűlöletük addig hajtja majd őket, míg űrhajóra szállnak, és a magasból perzselik fel falvakokat. Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy ezután egyre nehezebb idők következnek. A városban maradva lassan elvesztik a háborút a bolygóval szemben.
Évről évre fogynak, és eljön majd az a pillanat, amikor mindannyian elpusztulnak. Tudom, hogyan éreznek, ezért biztos vagyok benne, hogy először az űrhajót rombolják szét, sőt talán arra is módot találnak, hogy felrobbantsák az egész bolygót.
— Hogyan állíthatjuk meg őket? — kiáltotta valaki.
— Most kell lecsapni rájuk — válaszolta Jason. — Jól ismerem a város minden részét és védelmi rendszerét. A peremvidéket állatok támadása ellen tervezték, de mi át tudunk jutni rajta, ha igazán akarjuk.
— Mi értelme lenne? — kérdezte Rhes. — Áttörünk a peremvidéken, azután visszavernek bennünket. Hogyan tudnánk ellenállni a fegyvereikkel szemben?
— Nem lesz erre szükség. Az űrkikötő közvetlenül a peremvidék mellett helyezkedik el, és ismerem az űrhajó pontos helyét. Azon a ponton fogunk áttörni. Az űrhajó őrzésére csak néhány ember van kirendelve. Megszerezzük az űrhajót! Hogy tudjuk-e vezetni, az lényegtelen. Akié az űrhajó, az uralkodik Pyrruson. Megfenyegetjük őket, hogy megsemmisítjük, ha nem engedelmeskednek.