Öt dobásba került, mire összejött a hatos.
A tömeg vele együtt sóhajtott fel, és mindenki egyszerre kezdett beszélni. Jason le akart állni, venni egy mély lélegzetet, de tudta, hogy nem lehet. A pénz elnyerése csak a munka részét képezi — le is kell lépni azzal. Mint mindig. Egy pincér haladt el mellette, italokkal megrakott tálcával. Jason megállította, és egy százast dugott a csikkzsebébe.
— Az italt én állom! — kiáltotta, miközben leemelte a tálcát a pincér tenyeréről. A gratulálók gyorsan eltüntették a poharakat, s Jason a tálcára halmozta fel a nyereményét. Nem fért rá az összes zseton, de Kerk máris a segítségére sietett egy második tálcával.
— Örömömre szolgálna, ha segítségére lehetnék, uram — mondta.
Jason ránézett, és nevetve bólintott. Most először látta közelről Kerket a kaszinóban. Egy laza, lila hálóinget viselt, mely alól valószínűleg egy műpocak domborodott. A köntös ujjai bőnek és lazának tűntek, így inkább látszott hájasnak, semmint izmosnak.
Egyszerű, de hatékony álcát viselt.
Izgatott segítőktől körülvéve vonultak a megrakott tálcákat cipelve a pénztár felé. Maga az igazgató fogadta őket, kényszeredett mosollyal az arcán. Még ez a mosoly is lehervadt, mire megszámolta a zsetonokat.
— Vissza tudna jönni reggel? — kérdezte. — Attól tartok, nem tartunk itt ennyi készpénzt.
— Micsoda?! — üvöltötte Kerk. — Nem akarnak fizetni neki? Bezzeg az én pénzemet milyen könnyen zsebre tették, amikor vesztettem!
Tessék fizetni!
A nézelődők, akik mindig örömmel látják, ha a ház veszít, egyetértően morogtak. Jason oldotta meg a dolgot.
— Belátó leszek. Adják ide az összes készpénzt, a többiről pedig csekket is elfogadok.
Ebből nem volt kibúvó. Az ujjongó tömeg figyelő tekintete előtt az igazgató egy borítékba vaskos bankjegykötegeket rakott, és írt egy csekket. Jason sietős pillantást vetett rá, és a belső zsebébe gyömöszölte. A borítékot a hóna alá szorítva megindult Kerk után az ajtó felé.
A szájtátó tömeg miatt nem volt gondjuk a főteremben, de alighogy kiléptek egy mellékbejáraton, két ember lépett eléjük, és elálltak az útjukat.
— Egy pillanat — kezdte az egyik, de nem maradt alkalma befejezni a mondatot. Kerk lassítás nélkül beléjük rohant, és azok szétrepültek, mint a száraz kórok. Kerk és Jason kirohantak az épületből, és sietve távolodtak.
— A parkolóba! — morogta Kerk. — Ott vár egy kocsi.
Amikor befordultak a sarkon, egy kocsi robogott feléjük. Mielőtt Jason kiránthatta volna a pisztolyát a tokjából, Kerk máris elé ugrott.
A karja felemelkedett, s a következő pillanatban a csúf mordálya már a kezébe ugrott. Egyetlen lövéssel kinyírta a sofőrt, a kocsi, oldalra fordult, és a falnak rohant. A másik két embert akkor lőtte le, amikor azok fegyverrel a kezükben kikászálódtak a kocsiból.
Ezt követően már senki sem állta útjukat. Kerk teljes sebességgel hajtott el a kaszinótól, tépett hálóinge lobogott a szélben, s a szakadt ruhaújj alól kilátszott a fekete mordály.
— Alkalomadtán — kezdte Jason — megmutathatná, miféle trükkel tudja ilyen villámgyorsan előkapni a fegyverét.
— Alkalomadtán — bólintott Kerk, és behajtott a belvárosba vivő alagútba.
3. fejezet
Az épület, mely előtt leparkoltak, Cassylia egyik legszebb kastélya volt. Menet közben Jason megszámolta a pénzt, és különrakta a részét. Majdnem tizenhatmillió dollár. Még mindig hihetetlennek tűnt. Amikor kiszálltak az épület bejárata előtt, odaadta Kerknek a többit.
— Itt a hárommilliárdja. Ne higgye, hogy túl könnyen ment.
— Lehetett volna rosszabb is — jött a válasz.
Az ajtó fölötti hangszóróból recsegő hang hallatszott.
— Sire Ellus visszavonult éjszakára, legyen szíves visszajönni reggel. Előtte kérem bejelentkezni a titkárságon…
A hang megszakadt, ahogy Kerk betaszította az ajtót. A legcsekélyebb erőkifejtés nélkül tette, egy laza mozdulattal.
Miközben beléptek, Jason az ajtó fa — és fémmaradványaira pillantott, s csodálóan mérte végig társát.
Erő — de nemcsak egyszerű fizikai erő —, igazi, elementális erő. Az az érzésem, nem sok minden képes megállítani.
Ez feldühítette, s ugyanakkor csodálatra késztette. Addig nem fog lelépni, míg többet meg nem tud Kerkről meg a bolygójáról. És azokról, akik életüket áldozták azért a pénzért, amivel játszott.
Sire Ellus idős, kopasz és igen dühös volt, mivel nem szokott hozzá, hogy nyugalmát ilyen drasztikusan félbeszakítják. Ám a testőrei mégis megtorpantak, amikor Kerk lerakta a pénzt az asztalra.
— Berakodtak már a hajóba, Ellus? Itt az ellenérték. —
Ellus tapogatta egy ideig a bankjegyeket, mielőtt válaszolt.
— Mármint a hajó… ja igen, hát persze. Amint a váltót aláírta, azonnal rakodni kezdtünk. Elnézését kérem a zavaromért, ez a helyzet kissé szokatlan. Mi sosem bonyolítjuk az üzleteinket ilyen roppant mennyiségű készpénzzel.
— Én már csak így szeretek üzletet kötni — felelte Kerk. — Itt a váltó ellenértéke, a teljes összeg. Na, hol az elismervény?
Ellus előadta az elismervényt, de még mindig nem tért magához a meghökkenésből. A kezében szorongatta, miközben kényelmetlenül nézegette az asztalon heverő hárommilliárdot.
— Várjon csak… most nem tudom elfogadni, jöjjön vissza reggel, és majd a bankban lebonyolítjuk. Normális üzleti módon — tette hozzá Ellus valamivel határozottabban.
Kerk odanyúlt, és gyengéden kihúzta az elismervényt Ellus kezéből.
— Köszönöm — bólintott. — Én reggel már nem leszek itt, így be kell érnie ezzel. És ha a pénz miatt aggódik, javaslom, lépjen érintkezésbe az üzemi őreivel meg a magánrendőrségével. Valamivel biztonságosabban fogja érezni magát.
Amikor az ajtó roncsain keresztül távoztak, Ellus eszelősen számokat kezdett tárcsázni a videofonján. Kerk választ adott Jason következő kérdésére, mielőtt az feltehette volna.
— Úgy gondoltam, szeretne életben maradni, és elkölteni a nyereményét, így hát jegyet váltottam mindkettőnknek egy bolygóközi hajóra. — Kocsija órájára pillantott. — Körülbelül két óra múlva indul, így még bőséges időnk maradt. Éhes vagyok, keressünk egy éttermet! Remélem, semmi olyasmit nem hagyott a szállodájában, amiért vissza kellene mennie. Tartok tőle, egy kissé nehézkes lenne.
— Semmi olyasmi, amiért kinyíratnám magam — felelte Jason. — Na, hova menjünk enni? Van néhány kérdés. amit szeretnék feltenni magának.
Óvatos köröket téve haladtak egyre lejjebb az alsó szintre, és megbizonyosodtak arról, hogy senki nem követi őket. Kerk befarolt a kocsival egy sötétebb rakodódokkba, és kiszálltak.
— Bármikor szerezhetünk másik járgányt — jegyezte meg Kerk —, és szükség is lesz rá, hisz ezt már biztos ismerik. Sétáljunk vissza az ipari út mentén, láttam a környéken egy éttermet.
Hatalmas kamionok és más teherszállítók foglalták el a parkoló java részét. Kerk és Jason megindultak az embernyi magas kerekek mentén visszafelé, és hamarosan ráakadtak egy nyüzsgő és lármás étkezdére. A sofőrök és a kora reggel munkába indulók ügyet sem vetettek rájuk, s ők kerestek egy üres bokszot, és ételt tárcsáztak.
Nem sokkal később Kerk felszúrt a villájára egy hatalmas sültet, és derűsen tömködte a szájába.