5. fejezet
Amikor a hajó orbitális pályára állt, a kapitány hívatta Jasont és Kerket. Kerk vitte a szót, és egészen őszintén beszámolt az előző éjszaka eseményeiről. Mindössze Jason profi játékosi múltját hallgatta el.
Csodálatos képet festett a két szerencsés idegenről, akiket Cassylia gonosz erői meg akartak fosztani játéknyereményüktől. Mindez tökéletesen beleillett a kapitány Cassyliáről alkotott képébe. Végül még meg is dicsérte tisztjét helyes viselkedéséért, és a kormányának szóló hosszú jelentés írásába fogott. A két utasának a legjobbakat kívánta, és egyben szabad mozgást biztosított nekik a hajón.
Az utazás rövid ideig tartott. Jason jóformán ki sem bírta aludni magát, máris leszálltak a Darkhanon. Lévén hogy poggyász nélkül jöttek, elsőként estek át a vámvizsgálaton. Épp időben hagyták el az épületet, hogy lássanak leszállni egy másik űrhajót az egyik távoli dokkban. Kerk megállt, hogy megnézze, s Jason követte pillantását.
Szürke, ütött-kopott bárka volt, zömök, akár egy teherhajó — ám annyi óriási fegyvert hurcolt magán, mint egy vadászgép.
— Megjöttek a tieid — kockáztatta meg Jason.
Kerk bólintott, és a hajó felé indult. Az egyik ajtó feltárult, amikor odaértek, de senki nem jelent meg benne. Egy távirányítású, teleszkópos létra ereszkedett le a földig. Kerk felmászott, és Jason morcosan követte. Valahogy úgy érezte, ez már kissé túlzás; még a “csak semmi póz és fölösleges butaság” — viselkedésnek is van határa.
Bár már kezdte megérteni a pyrrusiakat. A nagykövet fogadtatása a hajó fedélzetén pontosan olyan volt, amilyennek várta. Semmi. Kerk maga zárta le a bejáratot, majd elfoglalták helyüket a üléseken, s máris megszólalt a felszállást jelző sziréna. A főhajtóművek feldübörögtek, s a gyorsulás szinte palacsintává lapította Jasont.
A roppant erő nem akart szűnni. Sőt egyre erősebb lett, kipréselte a levegőt Jason tüdejéből, és elhomályosította a szemét. Felsikoltott, de a saját hangját sem hallotta a fülében zúgó morajlástól. Végül — mintegy megváltásként — elsötétült előtte a világ.
Amikor magához tért, a hajó a súlytalanság állapotában lebegett.
Jason nem nyitotta ki a szemét, hagyta, hogy a fájdalom kiszivárogjon a testéből. Hirtelen Kerk szólalt meg; pontosan Jason ülése mellett állt.
— Az én hibám, Méta, szólnom kellett volna, hogy van a fedélzeten egy 1 G — s utas is. Mérsékelhetted volna egy kicsit a szokásos csonttörő felszállásodat.
— Úgy tűnik, nem tett túl nagy kárt benne. Egyébként mit keres itt?
Jason kissé meglepődött, mivel a második hang egy lányhoz tartozott. De annyira nem dobta fel a dolog, hogy megkockáztassa kinyitni fájó szemét.
— Velünk jön a Pyrrusra. Természetesen megpróbáltam lebeszélni, de nem tudtam megváltoztatni az elhatározását. Elég nagy szégyen, mivel elég sokkal tartozunk neki. ő az, aki megszerezte nekünk a pénzt.
— Ó, ez szörnyű — vélte a lány. Jason kíváncsi volt, vajon mi ebben a szörnyű. Bizonytalan agya nem nagyon értette.
— Jobban járt volna, ha a Darkhanon marad — folytatta a lány. — Nagyon jóképű. Szerintem gyalázat, hogy meg kell halnia.
Jason ezt már nem tűrhette tovább. Először az egyik, majd a másik szemét is kinyitotta. Egy huszonegy év körüli lányt pillantott meg, aki az ülés mellett állt, és őt bámulta. Szép volt.
Jason szeme elkerekedett, amikor rádöbbent, hogy a lány nagyon szép. Olyanfajta szépség, amilyennel még sohasem találkozott a galaxis központjába eső bolygókon. Ő csak fakó bőrű, beesett vállú és szürke arcú nőket ismert, akik mindenféle színárnyalatú festékkel mázolták be a képüket. A faj évszázados visszafejlődésének termékei voltak, s annak, hogy az orvostudomány egyre több életképtelen típust tartott életben.
Ez a lány pontosan az ellentétük volt minden tekintetben, őt a pyrrusi túlélési küzdelem formálta. A kétszeres gravitáció, amely a férfiakon duzzadó izmokat alakított ki, a nők izmait szálassá és erőt sugárzóvá tette. Elegáns alakja egy istennőére emlékeztetett, arca napbarnított volt, és tökéletesen formált. Rövidre vágott haja aranykoronaként övezte fejét. Az egyetlen nőietlen dolognak rajta a fegyvere tűnt, melyet egy terjedelmes pisztolytáskában viselt az alkarján. Amikor látta, hogy Jason kinyitja a szemét, rámosolygott. Fogai pontosan olyan egyenletesen és fehéren csillogtak, mint ahogy azt a férfi várta.
— Méta vagyok, az űrhajó pilótája — mondta közvetlenül. — Te pedig nyilván…
— Jason dinAlt. Pocsék felszállás volt, Méta.
— Igazán nagyon sajnálom — nevetett a lány. — De ha valaki egy 2
G — s gravitációjű bolygón születik, valamelyest ellenállóbbá válik a gyorsulással szemben. Emellett üzemanyagot is megtakarítok, ha a szinergikus görbét használva…
Kerk diplomatikusan közbeszólt.
— Gyerünk, Méta, nézzük meg a rakományt. Azt hiszem, némelyik darabja segít majd betömni a réseket a védőfalon.
— Úgy bizony — vágta rá a lány csaknem tapsikolva örömében. — Olvastam a leírásukat, egyszerűen csodálatosak.
Mint egy iskolás lány egy új ruhának vagy egy doboz csokoládénak, pont úgy örül a bombáknak és a sugárvetőknek.
Jason kényszeredetten elmosolyodott a gondolatra, miközben nyögve lemászott a fekhelyről. A két pyrrusi már elment, és ő fájdalmasan vonszolta magát utánuk.
Sokáig tartott, amíg odatalált a raktérbe. A hajó nagy volt, és látszólag üres, mintha nem lenne legénysége. Jason végül talált egy alvó férfit az egyik fényesen kivilágított kabinban. Felismerte, ő volt az a sofőr, aki odahajtott hozzájuk az autóval a Cassylián. A férfi, aki egy pillanattal azelőtt még mélyen aludt, azonnal kinyitotta szemét, amint Jason betévedt a szobába. Teljesen éberen ült fel.
— Hogy jutok a raktérbe? — kérdezte Jason.
A másik megmondta neki, becsukta a szemét, és azonnal újra álomba merült, mielőtt Jason köszönetet mondhatott volna.
A raktérben Kerk és Méta már kinyitottak néhány ládát, és boldogan kacarásztak halálos tartalmuk fölött.
Méta egy kézitarackot tartott a kezében, s Jason felé fordult, amint az belépett az ajtón.
— Ide süss! — kiáltotta. — Látod ezt a port itt benne. Akár meg is ehetned véletlenül, semmi bajod nem lenne tőle. Viszont azonnali végzetes hatása van mindenféle növényre… — Hirtelen elhallgatott, mivel éeszrevette, hogy Jason egyáltalán nem osztozik kitörő örömükben.
— Bocs. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy nem vagy pyrrusi. Nem igazán érted az egészet, ugye?
Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a hangszóróból a lány neve hallatszott.
— Ugrási idő — magyarázta Méta. — Gyere velem a hídra, amíg felállítom az egyenleteket. Ott beszélgethetünk. Olyan keveset tudok a Pyrruson kívüli világokról… millió kérdésem lesz hozzád.
Jason követte a hajóhídra, ahol a lány felváltotta az ügyeletes tisztet, és elkezdte beolvasni az ugrási adatokat. Oda nem illő látványt nyújtott a gépek között ez a kemény, de ruganyos alak, egybeszabott űrhajósruhában. Viszont tagadhatatlanul hatékonyan végezte a munkáját.
— Méta, nem vagy te egy kicsit fiatal ahhoz, hogy egy csillagközi űrhajót irányíts?
— Az lennék? — A lány elgondolkodott egy pillanatra.
— Igazából nem is tudom, hány évesnek kell lennie egy pilótának.
Én már lassan három éve vezetek űrhajót, és hamarosan betöltőm a húszat. Kevesebb ez a szokásosnál?