Harry Harrison
Halálvilág 2
PHOENIX KÖNYVEK
Debrecen
Az első kiadás eredeti címe: The Etical Engineer by Harry Harrison 1964
Fordította: Nemes István és Szegi György
Hungarian edition by Phoenix Könyvkiadó, 1993
PHOENIX
Könyvkiadó és Terjesztő Kft.
Első fejezet
— Egy pillanat — szólt Jason a telefonba, majd hirtelen oldalt fordult, és lelőtte a rátámadó szarvasördögöt. — Nem, nincs semmi fontos dolgom. Mindjárt átmegyek; talán segíthetek valamiben.
Kikapcsolta a telefont; a rádiós arca eltűnt a képernyőről. Amint elment a szarvasördög szétroncsolt teste mellett, az állat megmozdult, és maradék életerejét összeszedve szarvával lecsapott Jason acélkemény csizmájára. A férfi belerúgott a vonagló állatba, s az a fal tetejéről a dzsungelbe zuhant.
A határsávon álló őrtoronyban sötétség honolt, csak a monitorok képernyői és a műszerfal érzékelői világítottak. Méta rámosolygott a belépő Jasonre, majd ismét a vészjelző műszereket kezdte figyelni.
— Átmegyek az űrkikötő irányítótornyába — közölte Jason. — A Pyrrus körül orbitális pályán kering egy űrhajó, és ismeretlen nyelven próbál kapcsolatot teremteni velünk. Talán én segíthetek.
— Siess vissza! — bólintott Méta. Tekintete végigfutott a műszerek kijelzőin, valamennyi zölden világított.
Gyengéden magához húzta Jasont. Vékony karjának izmai éppoly acélosan duzzadt, mint egy férfié, de puha, meleg ajkairól sugárzott a nőiesség. Jason viszonozta a lány csókját. Méta hirtelen kibontakozott az ölelésből, és teljes figyelmét ismét a védelmi rendszer műszerei felé fordította.
— Ez a baj a Pyrrusszal — jegyezte meg Jason. — A túlzott koncentrálás. — Lehajolt, és játékosan megharapta a lány nyakát. Méta felnevetett, és megpaskolta a férfi arcát, anélkül, hogy szemét levette volna a műszerekről.
Jason elrántotta a fejét, de nem elég gyorsan.
Fájdalmasan vakargatta kivörösödött fülét.
— Micsoda amazon… — dünnyögte, miközben kiballagott a szobából.
Az űrkikötő irányítótornyában csak egy tizenéves fiú tartózkodott. Még sohasem hagyta el a Pyrrust, és csupán az anyanyelvén beszélt. Jason viszont, mint hivatásos szerencsejátékos, sok világban megfordult, így a galaktikus nyelvek legtöbbjét ismerte.
— Most nincs vele kapcsolatunk: a Pyrrus túloldalán jár — közölte a fiú. — Hamarosan visszatér. De ismeretlen nyelven beszél. — Elfordított egy kapcsolót, és a háttérzörejek közül lassan kivehetővé vált egy hang.
— …jeg kan ikke forsta… Pyrrus, kan dig hor mig…?
— Azt hiszem, nem lesz probléma — jelentette ki Jason a mikrofonért nyúlva. — Nytdanski nyelvjárás. A Poláris szektor valamennyi bolygóján ezt beszélik.
— Pyrrus til rumfarktskib — felelte Jason. A válasz hamarosan megérkezett a korábbi nyelven.
— Leszállási engedélyt kérek. Mik az űrkikötő koordinátái?
— A leszállási engedélyt megtagadom, és őszintén javaslom, keressen barátságosabb bolygót!
— Lehetetlen. Üzenetet hoztam Jason dinAltnak, és úgy tájékoztattak, ő ezen a bolygón tartózkodik.
Jason növekvő érdeklődéssel tekintett a recsegő mikrofonra.
— Az információja pontos: én vagyok Jason dinAlt. Mi az üzenet?
— Nem közölhetem nyilvános csatornán. Bemértem a rádióadás helyét, és leszállók. Kérem, közölje a pontos adatokat!
— Tudja, hogy öngyilkosságot követ el? Ez a galaxis legveszedelmesebb bolygója. Valamennyi életforma, a baktériumtól egészen az űrhajó nagyságú karmos sasig, az ember halálos ellensége. Igaz, hogy átmenetileg most fegyverszünet van, ám egy külhonira mégis csaknem biztos halál vár. Hall engem?
Semmi válasz. Jason vállat vont, és a radarernyőt kezdte figyelni.
— Nekem mindegy, a maga életéről van szó. De amikor majd kileheli a lelkét, ne mondja, hogy senki sem figyelmeztette. Megadom a leszállási engedélyt, ha megígéri, hogy az űrhajóban marad. Majd én átmegyek önhöz. Körülbelül ötven százalék esélye lesz, hogy a zsilipkamra fertőtlenítőberendezése elpusztítja a bejutó mikroorganizmusokat.
— Rendben — jött a válasz. — Nem akarok meghalni, csak az üzenetet szeretném átadni.
Jason közölte a leszálláshoz szükséges pályaadatokat.
A hajó karcsú teste megjelent a felhők között, majd lassan ereszkedni kezdett. A fúvókák hatalmas porfelhőt kavartak, a hajó nagy döccenéssel földet ért.
— Csapnivaló leszállás — jelentette ki a rádiós fiatalember, és megint a műszerei fölé hajolt. Semmi érdeklődést nem tanúsított a látogatóval szemben. A pyrrusiakból, úgy látszik, hiányzik a természetes kíváncsiság, gondolta Jason. Ebből a szempontból ő pontosan az ellentétük. A kíváncsiság hozta a Pyrrusra, ahol szakadatlan háború dúl az emberek és a bolygó élővilága között, amelynek ő is majdnem áldozatául esett.
Most pedig ismét a kíváncsiság hajtotta az újonnan érkezett űrhajó felé. Egy pillanatra elbizonytalanodott.
Eszébe jutott, hogy a rádiós nem tudja, mit beszélt az idegennel, mivel a beszélgetés a fiú számára ismeretlen nyelven zajlott. Senki sem tudja, hogy be akar szállni az űrhajóba, ezért ha baj éri, nem várhat segítséget.
— Tehát csak magamra számíthatok — motyogta, és felnevetett. Kezét pisztolya fölé tartotta, melyet erőtér rögzített az oldalához. Kezének közeledtére az erőtér hatása ellentétessé vált, és a fegyver a tenyerébe ugrott.
Mutatóujja hozzáért az érzékeny elsütőbillentyűhöz, és a csőből kivágódó sugárnyaláb szinte szétrobbantotta a célba vett távoli kaktuszt.
Jason tudta, hogy kitűnő reflexekkel rendelkezik, bár sohasem lesz olyan gyors, mint a pyrrusiak, akik a földi gravitáció kétszeresében nőnek fel, és egész életükben harcolniuk kell. Mégis úgy érezte, elég gyors ahhoz, hogy szükség esetén el tudjon bánni egy külhonival.
Mielőtt a Pyrrusra jött, gyakran került összeütközésbe a hatóságokkal és a rendőrséggel, de sohasem követett el olyan bűnt, amiért utánaküldenének valakit, hogy letartóztassa.
Vajon miért jött ez az űrhajó?
Bár az oldalán jól látszott az azonosítási szám, Jason mégis inkább a modern gyártmányú hajó alakját találta ismerősnek. De nem tudott rájönni, hol láthatta.
A zsilipkamra külső ajtaja nyitva állt, Jason belépett.
Az ajtó azonnal bezárult mögötte, ő pedig becsukta a szemét, amíg az erős ultraibolya sugárzás elpusztította a ruhájára tapadt mikroorganizmusokat. Végül kinyílt a belső ajtó, és Jason felkészülve az esetleges csapdára, belépett a kabinba.
Lába azonban erőtlenül megrogyott, érezte, hogy elesik. Pisztolya azonnal a tenyerébe ugrott, de már nem sikerült célba vennie a műszerfalnál ülő űrruhás férfit.
— Gáz… — Csak ennyit tudott mondani, és elvesztette az eszméletét, mielőtt a fémpadlózatra zuhant.
Amikor magához tért, pokoli fejfájás gyötörte, mely minden mozdulatára még hevesebben belenyilallt.
Kinyitotta a szemét, de az erős fény tovább fokozta fájdalmát, ezért ismét behunyta. Nem tudta, milyen gáz kábította el, de rendkívül gyorsan fejtette ki a hatását, és szervezete ugyanolyan gyorsan hatástalanította. Fejfájása hamarosan enyhült, és a szemét is ki tudta nyitni anélkül, hogy úgy érezze, mintha tűt szúrtak volna belé.
Hagyományos űrhajós fotelben találta magát, kezét és lábát leszíjazták. A mellette lévő széken egy férfi ült, és a műszerfal gombjait nyomogatta. Az űrhajó már a magasba emelkedett, lassan elhagyva a bolygó légkörét, kiért a világűrbe.