Vajon a lány szép vagy csúnya? Ezt a kérdést nehéz lett volna eldönteni. A csapzott, kócos haj eltakarta arcának egy részét, a többit pedig vastag koszréteg rejtette el. Ajkai kicserepesedtek a széltől, és egyik arccsontján lila zúzódás látszott.
— Hadd maradjak veled ma éjszaka, még ha öreg vagy is ahhoz, hogy akarj engem. Mzil’kazi minden este akar engem, és gyakran megver. Nézd csak, most is figyel minket.
Egy férfira mutatott, aki tisztes távolból leste őket, és amikor Jason odafordult, még messzebb húzódott.
— Ne aggódj „Müzli” miatt! — mondta Jason. — Tisztáztuk a kettőnk viszonyát még a megérkezésem napján. Biztosan észrevetted a fején lévő dudort. — Egy kő után nyúlt, a leskelődő férfi azonnal elszaladt.
— Tetszel nekem. Megmutatom újra a legszebb holmimat.
— Te is tetszel nekem, de most ne mutasd meg. A túl sok szépség még elvakítaná a szemem. Jó éjt!
Ötödik fejezet
Ijale másnap Jason közelében maradt a véget nem érő krenókereső túrán. Amikor lehetett, kérdéseket tett fel a lánynak, és délre megszerezte a part menti síkság ügyeit illető összes információt. A rabszolgák titokzatosnak találták az óceánt; ellátta őket ehető állatokkal, halakkal, és időnként partra vetett egy-egy emberi holttestet. Néha láttak hajókat, de azokról semmit sem tudtak. A felségterületük másik oldalát sivatag határolta, amely még az óceánnál is barátságtalanabb és félelmetesebb volt. A sivatagban csak a d’zertanók éltek és a caróik. Ez utóbbiakat Jason szállítást végző állatoknak vagy gépeknek vélte, de ezt Ijale leírása alapján nem sikerült pontosan meghatároznia. Óceán, part, sivatag jelentette a lány számára a világot; el sem tudott képzelni olyat, ami azon túl lehet.
Jason viszont biztos volt benne, hogy létezik a bolygón fejlettebb kultúra; a számszeríj is ezt bizonyította. Mindenáron meg akarta tudni, honnan származik. Ennek érdekében rabszolga mivoltán változtatnia kell az első adandó alkalommal. Sikerült kifejlesztenie egy különleges képességet, amellyel Ch’aka nehéz csizmáját elkerülhette. A munka végső soron nem volt nehéz, és mindig akadt ennivaló. De rabszolgaként engedelmeskednie kellett a parancsnak, és ez nem adott neki lehetőséget arra, hogy megismerje a bolygó többi részét. De azt is tudta, hogy éppen ezért szökését rendkívül alaposan elő kell készítenie.
Délután újabb gumógyűjtő hordával találkoztak. Jason arra számított, hogy a találkozás az előzőhöz hasonlóan fog alakulni. Igen meglepődött, amikor nem ez történt.
Amint Ch’aka meglátta a közeledőket, haragra gerjedt; rabszolgái riadtan menekültek a szélrózsa minden irányába. Toporzékolt, hadonászott, furkósbotjával bőr mellvértjét ütögette, amivel tovább hergelte magát, végül a másik csapat felé rohant. Jason igyekezett a nyomában maradni, hogy szemtanúja lehessen a váratlan eseményeknek.
A másik csapat rabszolgái is szanaszét futottak, és csak egy bőrvértes, sisakos alak maradt a helyszínen. A két vezér gyorsan közeledett egymás felé, és Jason abban reménykedett, hogy hamarosan lebunkózzák egymást.
Ám közelebb érve lejjebb vették a tempót, majd szitkokat szórva megálltak.
— Utállak, M’shika!
— Utállak, Ch’aka!
A szavak ugyanazok voltak, mint korábban, de ezúttal a hangsúly egészen más értelmet adott nekik.
— Dögölj meg, M’shika! Megint átmerészkedtél az én területemre a rohadt húsú rabszolgáiddal!
— Hazudsz, Ch’aka! Ez a föld mindig az enyém volt.
— Takarodj innen!
Szavai végén Ch’aka olyan erővel sújtott le félelmetes bunkójával, hogy az kettészakította volna, akit eltalál. De M’shika számított erre, és idejében hátraugrott, miközben válaszcsapást mért ellenfelére. De Ch’aka könnyedén kitért a bunkósbot elől. Ezután gyors ütésváltás következett, amely semmi eredményt nem hozott azon kívül, hogy kicsit megmozgatta a levegőt. Majd egymásba kapaszkodva kezdtek dulakodni, ezáltal a harc végre komolyabbá vált.
Együtt gurultak a földön, fenyegető morgások közepette tépték, marcangolták egymást. A nehéz bunkókat nem használták, inkább a késeket és térdüket részesítették előnyben. Jason most értette meg, miért rögzített Ch’aka agyarakat a térdére. Küzdelmüket nem igazán lehetett kötöttfogású birkózásnak nevezni; mindketten arra törekedtek, hogy megöljék az ellenfelet.
De a bőrvértezet megnehezítette ezt a feladatot. A homok már tele volt körülöttük a ruhájukról letört agyarakkal, szarvakkal, elszórt fegyverekkel. Úgy látszott, az összecsapás döntetlenül végződik, amikor a két ellenfél szusszanásnyi időre megpihent, de azután újult erővel estek megint egymásnak.
Ch’aka oldotta meg a patthelyzetet azzal, hogy tőrét a földbe döfte, és amikor legközelebb odagurultak, fogaival megfogta a nyelét, majd keresett egy gyenge pontot ellenfele vértezetén. M’shika kibontakozott a szorításból, és feltápászkodott. Karján végigfolyt a vér, és vörösre festette ujjait. Ch’aka azonnal rávetette magát, de a sebesült felkapta bunkóját a földről, és kivédte a támadást. Miközben hátrabotorkált, sikerült felszednie a földről fegyverei nagy részét, majd gyorsan meghátrált.
Ch’aka egy darabig szaladt utána, végül feladta az üldözést. Helyette saját erejéről és ellenfele gyávaságáról ordibált hangzatos megjegyzéseket. Jason észrevett egy szarvat a földön, amely valamilyen tengeri állat testrésze lehetett, és gyorsan a ruhája alá rejtette, mielőtt Ch’aka észrevehette volna.
Amikor ellenfele túl messzire menekült, Ch’aka visszatért a küzdelem színhelyére, és összegyűjtött mindent, amit harcászati szempontból értékesnek tartott.
Mivel alkonyatig még maradt néhány óra, intett az embereknek, hogy folytassák a vacsorához szükséges mennyiségű krenó összegyűjtését.
Jason a földön ülve gépiesen rágta az adagját, amikor Ijale közelebb húzódott hozzá, és vállát Jason oldalához dörgölte, hogy megriassza a ruhája alatt tevékenykedő tetveket. A tetvektől lehetetlen volt megszabadulni; a durván kikészített állatbőrökben tenyésztek, és az emberi test adta nekik a táplálékot. Jason érezte, hogy az ő testét is birtokukba vették, mert egyre többet kellet vakaróznia.
Ez az apró kellemetlenség csak fokozta növekvő haragját.
— Elegem van ebből a rabszolgaéletből! — mondta, és felugrott. — Merre találok leghamarabb egy d’zertanót?
— Arra mindössze kétnapi járás — felelte a lány a sivatag felé mutatva. — De hogyan akarod megölni Ch’akát?
— Nem akarom megölni. Egyszerűen csak elmegyek.
Már túl sokáig élveztem a vendégszeretetét.
— Ezt nem teheted — suttogta a lány. — Meg fogsz halni.
— Ch’aka nem ölhet meg, ha nem vagyok itt.
— Mindenki rád fog vadászni. Ez a törvény. A szökött rabszolgákat mindig megölik.
Jason visszaült a földre, és elgondolkodva rágcsálta a krenót.
— Tehát te azt mondod, hogy maradjak még egy darabig. De egyelőre nincs szándékomban megölni Ch’akát, annak ellenére, hogy ellopta a csizmámat. Sőt azt sem látom tisztán, mit segítene rajtam, ha megölném.
— Te bolond vagy! Miután megölted Ch’akát, te leszel a vezér. Akkor azt csinálhatsz, amit akarsz.
Hát igen. Most már egyértelművé vált számára a társadalmi felépítés. Amikor rabszolgákat és rabszolgatartókat látott, azt hitte, hogy különböző osztályba tartoznak. De a valóságban mindannyian ugyanabba a társadalmi csoportba tartoztak. Az egyik farkas megeszi a másikat. Észre kellett volna vennie, amikor látta, hogy Ch’aka mindenkit távol tart magától, és éjszakára búvóhelyet keres magának. Hiszen bármelyik rabszolgája bármikor az életére törhetett, és megszerezhette a pozícióját. Mindez arra ösztönözte, hogy ölje meg Ch’akát, ha el akar szökni. Bár még mindig nem érzett hajlandóságot, mégis belátta, hogy meg kell tennie.