— Jégtömbök? Tél? — ismételte értetlenül Edipon.
Kicsit megzavarta a hirtelen témaváltás. Megvakarta hatalmas, kivörösödött orrát. — Hát persze hogy tél van.
És jégtömböket is lehet találni, hiszen a magasabban fekvő hegyi tavakat vastag jégpáncél borítja. De minek kell neked jég?
— Hozasd ide, és megmutatom! Minél nagyobb tömböket hozzanak az emberek. Nem fogjuk felemelni a dupla falú burkolatot; a gépet eresztjük le a gödörbe.
Mire a rabszolgák a távoli tavakból meghozták a jeget, Jason erős fakeretet helyezett a külső burok szélei alá. Ha a gépezetet leeresztik a gödörbe, a külső burkolat mozdulatlanul a helyén marad. Jason a gödörben egymásra rakatta a jégtömböket, egészen addig, hogy a gép súlya rájuk nehezedjen. Azután kihúzta alóla a tartórudakat. A jégre hatalmas súly nehezedett, ami a nyomás hatására lassan megolvadt. A gép szép lassan süllyedni kezdett, míg a dupla falú burkolat a fakereten maradt.
A hideg időjárás miatt a jég nem olvadt elég gyorsan, ezért Jason olajkályhákat hozatott, és azokkal melegítette. A jég olvadásával egyre több víz keletkezett, ezért Mikah árkot ásott, hogy elvezesse. A gép egyenletesen bújt ki a burkolat alól. Az olvadás nem fejeződött be alkonyatig, szinte egész éjszaka tartott.
Jason és Mikah kivörösödött szemmel figyelte a folyamatot. Amikor a d’zertanók hajnalban visszatértek, a gépezet a gödör alján lévő ragacsos sárban pihent.
— Trükkös fiúk ezek az appsalák, de Jason dinAlt sem mai gyerek — dünnyögte magában. — Látjátok azt a bögrét a gépezet tetején? — mutatott egy kisebb hordó méretű, vastag falú üvegedényre, amelyet zöld folyadékkal töltöttek meg. — Ez is egy csapda. Az alsó csavarok, amelyeket levettem, hosszú rúddal kapcsolódnak az üveghengerhez. Ha a csavart a másik irányba tekertem volna, a rudak szétroppantják a hengert, és kiszabadul a mérges gáz.
— Ebből a folyadékból keletkezik a gáz?
— Igen, mert most nyomás alatt van, ezért cseppfolyós.
Kiszabadulva csökken a nyomás, és légneművé válik. A dupla falú burkolatot is bizonyára ezzel töltötték meg. Az lesz a legjobb, ha egy mély gödörbe elássátok a burkolatot is, meg ezt az üvegedényt is. Remélem, több meglepetést már nem okoznak.
— Meg tudod javítani a gépet? Tudod, mi a baja? — lelkesedett Edipon.
— Egyelőre nem. Még nem is néztem át. De azt hiszem, olyan nehéz lesz megjavítani, mint krenót lopni egy vak embertől. Éppolyan primitív szerkezet, mint az olajlepárlótok. Ha csak tizedannyi energiát fordítanátok a gépek fejlesztésére, mint amennyit a titkok rejtegetésére, már repülőgépeket gyártanátok.
— Nem büntetlek meg a megjegyzésedért, mivel fontos szolgálatot tettél nekünk. De most meg fogod javítani ezt a gépet és a többit is. Új hajnal virrad ránk!
Jason ásított egyet:
— Rám most egy új éjszaka vár. Aludnom kell, mielőtt folytatom a munkát. Addig a fiaid letörölhetnék a vizet a gépről, nehogy megegye a rozsda. Azután, ha felkeltem, meglátom, mit tehetek azért, hogy ez az ócskavas elinduljon.
Kilencedik fejezet
Edipon jó hangulata továbbra sem múlt el, ezért Jason kihasználta a lehetőséget, hogy minél több kedvezményt csikarjon ki tőle. Közben azt állította, hogy további csapdákra gyanakszik, ezért a szerelést ezután is a szabadban végezhette, és nem a gondosan őrzött, zárt épületben. Rögtönzött tető védte őket az időjárás viszontagságaitól. A gép köré, Jason instrukciói alapján, állványszerkezetet építettek, hogy bárhol kényelmesen hozzá lehessen férni.
Az első gép hibáját egy eldeformálódott tengely okozta. Jason újra kovácsoltatta. Amikor az egyik hengert leszerelte, látta, hogy az annyira kikopott, hogy ujja elfért volna a dugattyú és a henger fala között.
Amikor a dugattyúra gyűrűket tetetett, duplájára nőtt a kompresszió. A caró, amelybe visszaszerelték, kétszer akkora sebességet ért el, mint korábban. Edipon a keblére ölelte Jasont, és különleges jutalmat ígért neki. Mint utóbb kiderült, ez egy kis darab húst jelentett naponta, amely némi változatosságot jelentett az állandó krenóevésben. Valamint az őrséget is megkettőzték Jason mellett, nehogy az értékes vagyontárgy megszökjön.
Jason fáradhatatlanul szövögette tervét, miközben egy sor olyan holmit készíttetett, amelyeknek semmi köze sem volt a javításhoz. Amikor ezek már szépen gyűltek, elhatározta, hogy segítőtársakat keres.
— Mit csinálnál, ha adnék neked egy bunkósbotot? —
kérdezte egy tagbaszakadt rabszolgától, akivel együtt vittek egy gerendát a műhelyhez. Narsisi és fivérei hallótávolságon kívül maradtak. Már beleuntak az őrzés mindennapos rutinmunkájába.
— Mit kezdenék egy bunkósbottal? — kérdezte a rabszolga. Száját nyitva felejtette, homloka összeráncolódott a túlfeszített agyműködéstől.
— Pontosan ezt kérdeztem. De vigyük tovább a gerendát, amíg gondolkozol. Nem akarom, hogy az őrök felfigyeljenek ránk.
— Ha bunkóm lenne, ölnék! — jelentette ki izgatottan a rabszolga, ujjai vágyódva markoltak a levegőbe, mintha ott lenne az áhított fegyver.
— Szeretnél engem megölni?
— Ha bunkóm lenne, megölnélek. Nem vagy nagyon erős.
— De ha én adnám neked a bunkót, nem lennék a barátod? Miért nem másvalakit ölnél meg?
Ez a merőben új gondolat meghökkentette a rabszolgát. Zavartan vakargatta a fejét, mire Narsisi odament hozzájuk, és visszazavarta a férfit a taposómalomhoz! Jason nagyot sóhajtott. Később más rabszolgáknak is feltette ezeket a kérdéseket.
Egy kis időbe beletelt, mire ezek a gondolatok végigjárták az egész tábort. De végül minden rabszolga belátta, hogy a d’zertanóktól nem várhatnak mást, mint nehéz munkát és korai halált. Jason viszont egészen mást ajánlott nekik: fegyvereket, lehetőséget, hogy megöljék uraikat és még másokat is, amikor majd Appsalába érnek.
Elég nehezen jutottak arra a végkövetkeztetésre, hogy nem Jasont és egymást kell megölniük, amint fegyverekhez jutnak. Rendkívül kockázatos tervnek látszott, főleg a városba érkezésük utáni részleteket illetően. Szerencsére a rabszolgák nem tudtak ilyen hosszú távon gondolkodni. Ezen a bázison ötven d’zertanó tevékenykedett, mindannyian férfiak. A családjuk egy faluban lakott, a hegyek között. Nem látszott nehéz feladatnak megölni az itteni d’zertanókat, vagy elkergetni őket. Mire erősítéssel visszatérnek, Jason és szökött rabszolgái messzire jutnak. Már csak egyetlen részlet hiányzott a tervből, és egy újonnan érkezett rabszolga réven ez is megoldódott.
— Otthon, édes otthon! — nevetett Jason, amint bebújt a bódé szűk ajtónyílásán, és kiszáradt kezét zsírral dörzsölte be. Mikah-t utánalökték, majd rájuk zárták az ajtót. Jason belülről is ráfordította a reteszt.
— Ma új rabszolgákat hoztak — mondta —, és az egyikük Appsalából való. Katonának látszik, akit valamilyen összecsapás során fogtak el. Biztos benne, hogy itt nem sokáig hagyják élni, ezért boldogan fogadta az ajánlatomat.
— Ez férfibeszéd, amit én nem értek — jelentette ki Ijale, és visszament a tűzhelyhez.
— Mindjárt megérted — jelentette ki Jason megérintve a lány vállát. — Ez a katona tudja, merre van Appsala, és elvezet minket oda. Eljött az ideje, hogy a szökésre gondoljunk.
Most már mindketten feszülten figyeltek.
— Hogyan lehetséges ez? — suttogta a lány.
— Mindent kiterveltem. Szereztem olyan szerszámokat, melyek segítségével bejuthatok bárhová. Vannak fegyvereim és harcra kész rabszolgáim.