— Hiszek neked, Snarbi, főleg mert tudod az utat Appsalába.
— Az egész birodalmat bejártam.
— Akkor a felkelés folytatódik. Csak a terven annyit módosítunk, hogy ezt a sok rabszolgát nem szabadítjuk fel, hanem csak mi ketten fogunk megszökni.
— Nagyszerű ötlet. Nincs szükségünk ezekre a primitív fickókra, csak gátolnának minket. Gyorsan és pontosan kell cselekednünk, mindig ez volt a jelszavam.
— Én is így vagyok ezzel — mondta Jason, miközben csizmájából megpróbált előhúzni egy ügyes kis szerszámot. Még akkor rejtette oda, amikor Mikah elárulta. Narsisi elleni kalapácsos támadása is csak ezt leplezte.
Jason nagy nehezen előhalászta csizmájából a szerszámot. A parányi acélreszelővel néhány perc alatt levágta lábáról a bilincset.
— Te varázsló vagy? — suttogta Snarbi.
— Inkább műszerész. Bár ezen a bolygón a kettő ugyanaz. — Körülnézett, de a kimerült rabszolgák már mind mélyen aludtak. Becsavarta a reszelőt egy bőrdarabba, hogy csökkentse a zajt, majd nekilátott csuklója kiszabadításának. — Snarbi — kérdezte halkan —, ugyanahhoz a lánchoz bilincseltek minket?
— Igen, az egész sort ez köti össze. A túlsó vége pedig átmegy a falon lévő nyíláson. De ha elvágod a láncot, és csak a saját bilincsedből húzod ki, akkor a melletted lévő rabszolga sem veszi észre, hogy megszöktél. A csuklónkra tett vaspánttal nem kell törődnünk. Nem zavar minket a mozgásban.
— Be szoktak jönni éjszakánként az őrök, hogy ellenőrizzék a rabszolgákat?
— Amióta én itt vagyok, egyszer sem jöttek be éjszaka.
Tehát reggelig nem vesznek észre semmit.
A láncot kihúzták a csuklójukon lévő vaspánt karikájából, majd csendesen letették a földre.
— Vajon áll-e őr az ajtó előtt? — kérdezte Jason.
— Nem tudom. De kétlem, hogy minden rabszolgát őriznének. Ehhez nincs elég emberük.
Az ajtó nem nyílt ki, amikor lassan lenyomta a kilincset. Belenézett a kulcslyukba, de nem látott keresztül rajta. Megpróbálta átdugni rajta a parányi reszelőt, de az félúton elakadt.
— Ezek a barmok benne felejtették a zárban a kulcsot.
— Egy bőrdarabot kidugott az ajtó alatt, majd addig piszkálta belülről a kulcsot, míg az végre kiesett. Amikor visszahúzta a bőrdarabot, a kulcs ott feküdt a közepén.
Csendesen kinyitották vele az ajtót, azután tekintetük alaposan körüljárta a sötét udvart.
— Gyerünk! Tűnjünk el innen! — mondta Snarbi, de Jason elkapta a torkát, és visszahúzta.
— Hát nincs józan ész ezen a bolygón?! Hogyan akarsz eljutni Appsalába élelem meg víz nélkül? És hogyan viszed el? Ha életben akarsz maradni, kövesd az utasításaimat! Először is bezárjuk ezt az ajtót, hogy a szökésünket ne fedezzék fel reggelig. Azután keresünk valami szállítóeszközt. Egyetértesz?
A válasz mindössze egy fájdalmas hörgésből állt.
Jason engedett ujjai szorításán, amitől egy kevés levegő juthatott társa tüdejébe. Megkönnyebbült sóhaj jelentette beleegyezését, azután hűségesen baktatott Jason mögött, amint az épületek közötti sötét utcákon haladtak.
Nem okozott különösebb gondot észrevétlenül maradniuk, mivel a fallal körülvett olajfinomító őrei csak külső támadásra számítottak. Ugyanilyen könnyen sikerült megközelíteniük Jason kifeszített bőrökkel körülvett javítóműhelyét. Bebújtak azon a nyíláson, amit Jason már korábban kivágott, és vékony cérnával rögzített.
— Ülj le itt, és ne nyúlj semmihez! — mondta a félelemtől reszkető Snarbinak, majd odalopakodott a gépezethez, kezében kalapácsot szorongatva. Elégedetten tapasztalta, hogy Edipon egyik fia, akire a gép őrzését bízták, önfeledten szunditól. Jason szabad kezével levette az őr sisakját, majd jó nagyot húzott fejére a kalapáccsal, amitől álma még mélyebbé vált.
— Lássunk munkához! — mondta Jason, meggyújtva egy olajlámpát.
— Mit csinálsz? — kérdezte rémülten Snarbi. — Észrevesznek, és megölnek minket. Szökött rabszolgák vagyunk…
— Nyugodj meg, Snarbi, az őrök nem láthatják meg kintről a fényt. Erről már korábban meggyőződtem. Azért választottam ezt a helyet. Lesz egy kis munkánk indulás előtt: össze kell raknunk egy carót.
A nemrég felújított és eddigi legjobb motor a próbapadon feküdt. Csak be kellett helyezni a caróba. A kerekek ott hevertek szanaszét, előbb azokat tették fel.
Míg Jason a gépezet üzembe helyezésével foglalatoskodott, Snarbi, követve az utasításokat, feltöltötte a tartályokat vízzel, üzemanyaggal és kenőolajjal. Végül feltettek a caró fedélzetére egy zsák krenót, amit Jason már hosszú ideje gyűjtögetett. Mindez elég sok időt vett igénybe. Már közeledett a hajnal, és nekik még sötétben el kellett volna indulniuk. Mégsem tudta rászánni magát az indulásra.
Úgy érezte, nem hagyhatja sorsára Ijalét, de ha visszamegy érte, Mikah-t is magával kell vinnie.
Akármilyen marha, mégiscsak megmentette az életét.
Talán tartozik neki ennyivel, de úgy döntött, hogy ez az utolsó eset…
— Tartsd szemmel a gépezetet! Hamarosan visszajövök — mondta Jason.
— És én mit csináljak addig? Magamra maradok ezzel a gonosz gépezettel? Soha! Eléget és felfal engem!
— Legyen eszed, Snarbi! Ezt a guruló szerkezetet emberek építették, és amikor elromlott, én magam javítottam meg. Semmiféle démon nem lakozik benne.
Olajat éget el, abból nyeri a hőt. A hő gőzzé alakítja a vizet, és a gőz mozgatja ezt a dugattyút, ami a kerekeket hajtja. Talán nem tudod pontosan megérteni, de az a lényeg, hogy nem kell félned tőle. Ez fog minket eljuttatni Appsalába. Maradj itt, és tedd, amit mondtam, különben belukasztom a koponyádat! Megértetted?
Snarbi bambán bólintott.
— Nagyszerű. Annyi dolgod lesz mindössze, hogy itt ülsz, és figyeled ezt a zöld korongot. Ha a mutató elhagyja a zöld sávot, mielőtt visszaérek, ezt a kart elfordítod ebbe az irányba! Világos?
Jason visszament az olajfinomító csendes, sötét épületei közé. Tőr és bunkósbot helyett egy hatalmas pallossal fegyverezte fel magát, amit az unott, közönyös őrök orra előtt készített el. Mindent alaposan megvizsgáltak, amit kihozott a műhelyből, vagy odavitt, de ott azt csinálhatott, amit akart, nem törődtek vele. Ezt kihasználva Jason készített magának néhány hasznos fegyvert. Pár agyagedényt feltöltött benzinnel, és a dugót kanóccal látta el. Ebből az úgynevezett Molotov-koktélból készített egy egész ládára valót.
Visszajutni éppolyan könnyűnek bizonyult, mint kiszökni, de amikor az épületek közé ért, egy kicsit mégis megkönnyebbült. Tudta, hogy túl nagy kockázatot vállal a rabszolgalány és Mikah kiszabadításával, de mégsem tudta sorsukra hagyni őket. Egy közeli épület mögül kikandikált, hogy megnézze, hagytak-e őrt a bódé előtt.
Az őr ott bóbiskolt, de hirtelen valami felriasztotta szendergéséből. Valószínűleg az erős benzinszag ébresztette fel, és pontosan abba az irányba nézett, ahol Jason igyekezett visszahúzódni a ház árnyékába.
— Ki van ott? — kiáltotta az őr, és a ház felé kezdett futni. A sarokhoz érve éppen beleszaladt a pallosba, amely keresztülfúrta a nyakát. Az őr döbbenten nézte a nyakából kiálló pengét: még sohasem látott kardot.
Hörgő, gurgulázó hangot hallatva rogyott össze. Jason átugrotta a holttestet. Mire az ajtót kinyitotta, már távoli lábdobogás hallatszott. Beszaladt a bódéba.
— Kifelé, gyorsan! Megszökünk! — kiáltotta, és sietve kifelé lökdöste Ijalét. Minden lelkesedését beleadta abba a rúgásba, amely Mikah-t kirepítette az ajtón. A szikár ember éppen Edipon mellkasán landolt. Jason gyorsan odaugrott a két, földön fekvő alakhoz, és a kard markolatával leütötte Edipont, majd felrángatta Mikah-t a földről.