— Nem bízom ebben a zsoldosban — dünnyögte.
— Hozzám beszélt? — kérdezte Mikah.
— Tulajdonképpen nem, de ha már itt van, hadd kérdezzek valamit. Észrevette, hogy mennyire megváltozott a táj? Nem talált különösnek semmit az út során?
— Nem. Az egész táj olyan, mintha emberi kéz még sohasem érintette volna.
— Akkor maga vak, mert én láttam egy-két különös dolgot az utóbbi napokban. Ijale! — kiáltott a lánynak, aki egy darab krenót sütött a kazán tetején. — Hagyd a fenébe azt a vacakot, úgysem lesz jobb ízű, akármit csinálsz vele. Remélem, Snarbi szerencsével jár, és akkor sült húst vacsorázunk. Mondd csak, nem vettél észre semmi különöset az utóbbi napokban?
— Kétszer haladtunk át letiport fűsávon, ami úgy nézett ki, mint a caró nyoma. Egyszer pedig láttam egy kövekből kirakott tűzhelyet, de az nagyon régi lehetett.
— Ugye, nem volt semmi említésre méltó, Mikah? — mondta Jason összevont szemöldökkel. — Látja, a sokévi krenókeresés mennyire kifinomítja a megfigyelőképességet.
— Én nem tartozom a vadak közé. Nem várhatja el tőlem, hogy minden apróságot észrevegyek.
— Hát az biztos! Már megszoktam, hogy magától csak bajt várhatok. De most mégis a segítségére lenne szükségem. Ma lesz Snarbi utolsó szabadon töltött éjszakája, és nem akarom, hogy ő legyen őrségben. Mi ketten fogjuk váltani egymást.
Mikah meglepődött.
— Nem értem. Mit jelent az, hogy Snarbi utolsó szabadon töltött éjszakája?
— Szerintem nyilvánvaló, még az ön számára is, ha figyelembe vesszük a helyi társadalmi szokásokat. Van fogalma arról, mit csinálunk Appsalába érkezésünk után?
Engedelmesen követjük Snarbit, mint ahogy a birkák mennek a vágóhídra? Nem tudom, mit tervez Snarbi, de hogy tervez valamit, az biztos. Amikor a városról érdeklődöm, csak általános dolgokat közöl.
Természetesen mint zsoldos katona nem sokat tudhat a városról, de annál biztosan többet, mint amennyit elárul.
Az a szándékom, hogy holnap reggel megkötözöm Snarbit, keresek egy nyugodt helyet, ahol elrejthetem, azután szétnézek a városban.
— Meg akarja bilincselni ezt a szerencsétlen embert, mint egy rabszolgát, minden ok nélkül?
— Nem csinálok belőle rabszolgát, csupán megakadályozom, hogy csapdába csaljon minket. Ez a caró elég értékes ahhoz, hogy bármelyik gazdag polgár jó árat fizessen érte. Főleg ha ügyes kezű rabszolgákat is kap a járművel.
— Hallani sem akarok erről! — kiáltotta Mikah. — Maga alaptalanul megvádolta ezt az embert. Semmi bizonyítéka nincs ellene, csak a puszta gyanakvása. Minden ember ártatlan, míg bűnösségét nem bizonyították.
— Nos, ez az ember bűnös, mivel egy velejéig romlott társadalomnak a tagja. És bármikor, bárhol ennek megfelelően fog cselekedni. Maga nem tanult még eleget ideérkezésünk óta?…Ijale! — A lány éppen a krenósütéssel foglalatoskodott, és szemmel láthatóan oda sem figyelt a vitára. — Mondd el, mi a véleményed?
Hamarosan olyan helyre érkezünk, ahol Snarbinak a barátai élnek. Szerinted mit fog csinálni?
— Köszön a barátainak? Talán ad nekik krenót. — Elégedetten mosolygott bölcs válaszán.
— Nem egészen erre gondoltam — mondta türelmesen Jason. — Mi történik, ha együtt megyünk a barátaihoz, és ők meglátnak minket és a carót?
A lány riadtan ugrott talpra.
— Nem mehetünk vele! A barátai azonnal elfognak minket, majd eladnak rabszolgának, és elveszik tőlünk a carót. Meg kell ölnöd Snarbit, mielőtt a városba érünk!
— Vérszomjas boszorkány… — kezdte Mikah, de hirtelen elhallgatott, amint észrevette, hogy Jason a kalapács után nyúl.
— Nem képes felfogni? — kérdezte Jason. — Ha Snarbit megkötözöm, akkor az itteni etikának megfelelően cselekszem. Ez olyan, mint amikor valaki kézzel fogja meg a csirkehúst. Persze, kicsit lágyszívű vagyok, mert ha valóban betartanám a társadalmi szabályokat, akkor meg kellene ölnöm, mielőtt gondot okoz nekünk.
— Lehetetlen. Nem tudom elhinni. Nem ítélkezhet egy ember sorsa fölött ilyen kétes feltételezések alapján.
— Nem ítélkezem — mondta Jason növekvő türelmetlenséggel. — Csak gondoskodom arról, hogy ne keverhessen minket bajba. Nem kell segítenie, de ne próbálja keresztezni az utamat. És az éjszaka egy részében őrködnie kell. Ami pedig majd reggel történik, abba ne üsse bele az orrát. Az az én lelkiismeretemet fogja terhelni.
— Mindjárt visszaér… — suttogta Ijale. Néhány másodperc múlva Snarbi megjelent a caró közelében.
— Sikerült leterítenem egy cervót — jelentette ki büszkén, és ledobta eléjük az állatot. — Daraboljátok fel, és süssétek meg a legjobb falatokat!
Teljesen ártatlannak látszott; bűnösségéről csak sunyi pillantásai árulkodtak. Ezt a hatást viszont kancsal szeme is kelthette. Jason néhány percig azon töprengett, hátha eltúlozta kissé a fenyegető veszély nagyságát. De Snarbi nem érezhet bűntudatot, amiért megpróbálja rabszolgává tenni, vagy megölni őket. A helyében minden barbár rabszolgatartó ezt tenné. Jason átkutatta a szerszámládáját, hogy találjon valamit, amiből bilincset lehetne fabrikálni.
Az ízletes vacsora után nyugovóra tértek, és hamarosan elaludtak. Jason tele hassal alig tudott ébren maradni. Éjfél felé már képtelen volt nyitva tartani a szemét, ezért felébresztette Mikah-t.
— Maga következik. Tartsa nyitva a szemét meg a fülét, és ne felejtsen el időnként odapillantani! — intett hüvelykujjával Snarbi felé. — Azonnal keltsen fel, ha bármi gyanúsat észlel!
Jason hamar álomba merült, és csak hajnalban ébredt fel. A tájat sűrű köd borította. A közelében két, szőrmékbe burkolódzott alak feküdt. Jason döbbenten látta, hogy az egyikük Mikah.
Dühösen lerúgta magáról a szőrméket, és megragadta Mikah vállát.
— Mi a fenét csinál? Alszik? Magának kéne őrködni!
Mikah kinyitotta a szemét, és megnyugtatóan pislogott.
— Őrködtem, de hajnal felé Snarbi felébredt, és azt mondta, hogy szívesen levált. Nem tudtam visszautasítani.
— Mit nem tudott csinálni?! Nem emlékszik, hogy figyelmeztettem…?
— Én nem tekintek bűnösnek egy ártatlan embert a maga túlzott gyanakvása alapján. Ezért hagytam, hogy őrködjön.
— Hagyta, hogy őrködjön! — kiabálta Jason. — És hol van most? Talán őrködik valaki?
Mikah körülnézett, és látta, hogy kettőjükön kívül csak az éppen ébredező Ijale van a fedélzeten.
— Úgy tűnik, elment. Méltatlan volt a bizalmamra; legközelebb nem engedjük meg neki, hogy őrködjön.
Jason rúgásra emelte a lábát, de aztán belátta, hogy semmi értelme, és a gőzgéppel kezdett foglalkozni. Az égéstérben lángra lobbant az olaj, lassan melegedni kezdett a kazánban a víz. Ellenőrizte az üzemanyagtartályt, és szomorúan tapasztalta, hogy csaknem teljesen üres. A tartalék hordóban még lett volna annyi, hogy biztonságos távolságra juttassa őket, mielőtt Snarbi bajt hozhatna rájuk. De a hordó eltűnt Snarbival együtt, aki az utazás során megfigyelte, hogy Jason mindig újratölti a tartályokat, így rájött az üzemanyag fontosságára.
Jasont elöntötte a harag. Tudnia kellett volna, hogy nem bízhat Mikah-ban, hiszen ismerte az etikával kapcsolatos nézeteit. Szűrős szemmel nézett a sovány férfira, aki közönyösen rágcsált egy darab hideg sültet.
— Cseppet sem zavarja, hogy rabszolgává tett minket?