— A szent erő képes gyilkolni — jelentette ki Hertug mosolyogva. — Ez jó hír. Régóta tudom, hogy éget, és sokkot okoz, de most láthattuk, hogy ölni is tud. Az ellenségeinket földre sújtjuk vele.
— Kétségtelenül — mondta Jason —, de akadnak még más csodák is. Villanymotor, amely felemel vagy elvontat bármit, olyan lámpák, amelyek nappallá varázsolják az éjszakát, és sok egyéb. Mindez a tiéd lehet, Hertug.
— Azonnal láss munkához!
— Amint megállapodtunk néhány apróságot illetően.
— Nem tetszik nekem ez a hang.
— Még kevésbé fog tetszeni, ha meghallod a részleteket. — Közelebb lépett Hertughoz, és a fülébe súgta: — Mit szólnál egy olyan gépezethez, amelyik lerombolja az ellenség falait…
— Kifelé mindenki a szobából! — parancsolta Hertug.
Amint kettesben maradtak, apró, vérben forgó szemét Jasonre emelte. — Milyen egyezséget ajánlasz?
— Szabadságot kérek, és olyan pozíciót, miszerint én lennék a személyes tanácsadód, rabszolgákat, gazdagságot, lányokat, jó ételeket, egyszóval mindent, ami az ilyen személyt megilleti. Cserében elkészíteni neked az összes szerkezetet, amiről beszéltem, sőt még sokkal különbeket. Ez semmi ahhoz, amire képes vagyok, és minden a tiéd lehet…
— Minden ellenségem elpusztítom! Én leszek Appsala ura!
— Én is erre gondoltam. Ami neked jó, az jó nekem is.
Nem kérek mást, csak kényelmes életet és minden eszközt, amire a munkámhoz szükségem lesz. Nem vagyok nagyravágyó, megelégszem azzal, hogy behúzódjak a laboratórium falai közé, te pedig uralkodhatsz az egész világ fölött.
— Túl sokat kérsz…
— Sokat is ajánlok. Gondolkozz rajta néhány napot, addig én nekilátok a munkának.
Jasonnek eszébe jutott a szikra, amely megölte az idős embert, és ez új reménnyel töltötte el. Talán sikerül végre megszabadulnia erről az átkozott bolygóról.
Tizenkettedik fejezet
— Mikor lesz készen? — kérdezte Hertug a munkapadon lévő szerkezetre bökve.
— Holnap reggel, ha egész éjszaka dolgozom — felelte Jason. — De mielőtt ezt befejezném, egy kis meglepetéssel szolgálok. Rájöttem, hogyan lehet továbbfejleszteni a jelenlegi távközlési rendszereteket.
— Arra semmi szükség. Már a dédnagyapám idejében is ugyanígy működött…
— Nem akarok semmit megváltoztatni, hiszen dédnagyapáink mindent jobban tudtak. Csak egy új szerkezetet szeretnék hozzákapcsolni. Nézz ide…! — Egy kis dobozt tett Hertug elé. — El tudod olvasni az üzenetet?
— Persze, de ehhez sokkal több energiára van szükség, és ismeretlen titok lappang mögötte, amelynek eddig nem sikerült a nyitjára bukkannunk.
— Nincs itt semmi titok, azonnal elmagyarázom!
— Szentségtörő!
— Ugyan, dehogy. Nézz csak ide! Ez itt a B, az ábécé második betűje.
Hertug az ujján kiszámolta, majd bólintott.
— Igen, a második betű, de mit akarsz ezzel mondani?
Jason igyekezett leplezni türelmetlenségét.
— Az ábécé minden betűjét kódjellel láttam el.
Összesen huszonhat betűről van szó. Mindegyiknek olyan kódjelet adtam, amelyik rövid és hosszú jelzések kombinációjából áll. Táá-ti-ti-ti vagy ti-táá-ti-ti, az egyik a B, a másik az L betű. Érthető?
— Kicsit lassabban, mert zsong a fejem tőle…!
— Aludj rá egyet! Reggelre elkészítem ezt a szerkentyűt, és akkor bemutatom működés közben.
Hertug kiment a szobából, miközben magában dünnyögött valamit. Jason elvégezte az utolsó simításokat az új generátoron.
— Minek nevezed ezt? — kérdezte Hertug körbejárva a magas, díszes faládát.
— Dicsőséges Hertugnak, mivel ez a szerkezet méltóságod dicsőségét hirdeti. Legjobb lenne egy templomban elhelyezni, vagy egy hatalmas tér közepén, ahol mindenki megtekinthetné.
A láda belsejéből morajlás hallatszott.
— Most figyelj! — mondta Jason. A láda felső részén két rézkarika látszott, amelyek között apró kék villámok cikáztak. Hertug meglepetésében levegő után kapkodott.
— Ez bizonyára lenyűgözi majd az embereket — mondta Jason. — Ha megfigyeled, látni fogod, hogy három rövid villámot három hosszú követ, végül ismét három rövid következik. Ti-ti-ti, táá-táá-táá, ti-titi. D. H.
D. vagyis Dicsőség a Hertug Dinasztiának. Rendkívül hatásos eszköznek tartom, amely éjjel-nappal hirdeti dicsőséged.
Hertug csodálattal nézte a pattogó szikrákat.
— Holnap felállíttatom a templomban. De van rajta néhány titkos részlet, amelyeket senkinek sem szabad meglátnia, ezért aranylemezekkel kéne beburkolnunk őket…
— Meg gyémántokkal, hogy díszesebb legyen; annál jobban fog tetszeni az egyszerű halandóknak!
Jason boldogan figyelte a D. H. D. kód villanásait, ami egy külhoni számára az S. O. S. segélykérő jelzésnek felelt meg. Bármelyik űrhajónak fognia kell a rádiójeleket, ha az atmoszféra közelébe érkezik. Ott pedig már pontosan be tudják mérni az adás helyét. Ha sikerülne fabrikálnia egy vevőkészüléket, azonnal megtudná, amint Appsala fölé érkeznek…
A segélykérő jelzés folyamatos kibocsátása nem hozta meg a várva várt eredményt. Egyelőre nem tehetett mást, mint várt, hogy véletlenül erre téved egy hajó. Gondolni sem mert arra, hogy élete hátralévő részét ezen az isten háta mögötti bolygón kell leélnie. Addig is igyekezett saját kényelmét biztosítani.
— Gondolkodtam a kéréseden — mondta Hertug, és elfordította tekintetét a villogó doboztól. — Kapsz egy külön szobát, néhány rabszolgát, elegendő élelmet és ünnepnapokon bort vagy sört is.
— Meg egy kis töményét…
— Nincs szükség töményebb szeszre. Perssono borát a Mount Malvigla déli lejtőin termelik, és nagyon kedvezően hat a férfiak potenciára.
— Azt hiszem, ezen a téren is lesz mit továbbfejlesztenem. De mindenekelőtt az angolvécét kell meghonosítanom, ha nem akarok reumát kapni. Úgy érzem, rengeteg tennivalóm lesz a közeljövőben, amihez rengeteg pénz szükséges. Tehát először a pénzszerzés módját kell kitalálni. Gondolom, nincs ellenedre, ha megsokszorozom a vagyonod?
— Egyáltalán nincs — mondta Hertug elégedetten vigyorogva.
— Akkor holnap ezzel fogjuk kezdeni. Ha megengeded, most rendbe tenném a szállásomat, és alszom egy keveset. Azután összeírom, hogy milyen anyagokra és eszközökre lesz szükségem.
— Rendből van, de ne feledkezz meg a pénzszerző masináról sem!
— A lista elején fog szerepelni!
Bár Jason szabadon mozoghatott a szentélyben, valamint a műhelyekben, két őr állandóan a nyomában kullogott, és még azt is gyanakvón figyelték, amikor egy falat krenó csúszott le a torkán.
— Tudod, hol van az új szállásom? — kérdezte Jason az őrség parancsnokát, egy Benn’t nevű brutális barmot.
— Aha — felelte Benn’t, majd végigvezette Jasont a szűk folyosókon és lépcsőkön. Végül megállt egy nehéz keményfa ajtó előtt, és az övén lógó kulcsot bedugta a zárba.
— Ez a szállásod — mondta, és nagyot sercintett.