Jason előhúzott egy üveg vésztartalékként őrzött brandyt, és nagyot húzott belőle. Az erős ital szétáradt a testében, úgy érezte, új erőre kap tőle. Azután teletöltött egy bögrét, hogy a következő kortyokat nyugodtan ízlelgesse, miközben a hajóhídról figyelte a csata eseményeit.
Amikor a két sereg összecsapott, már sejteni lehetett a csata kimenetelét. A védőket pszichikailag megtörte az iszonyú rombolás látványa, ezenkívül számbelileg is lényegesen alulmaradtak. A beözönlő perssonók visszaszorították a védőket; hamarosan megtisztították a kikötőt és a várudvart. Már csak egymástól elszigetelt helyeken folyt harc a vár termeiben és folyosóin.
Elérkezett az idő, hogy Jason végrehajtsa személyes jellegű feladatát. Felvett a földről egy pajzsot, majd előhúzta övéből a láncos buzogányt, amely legutóbb is olyan jól bevált. Tudta, hogy Ijale a várban van, és meg akarta találni, mielőtt valami baj érné. Felelősnek érezte magát a lány sorsáért; még mindig boldogan gyűjthetné a krenót a tengerpart fövényén, ha ő nem zuhan le éppen ott. Végső soron őmiatta keveredett bele ebbe a háborúba, tehát neki is kell kiszabadítania innen. Sietve ugrott partra.
A tetők már porig égtek, csak az üszkös, füstölgő gerendák maradtak. Amerre ment, halott katonák feküdtek a hatalmas vértócsákban, sebesültek fájdalmas nyögése hallatszott. Jason a lábával belökött egy ajtót. A tágas ebédlőbe érkezett, ahol az utolsó ellenállók vívták elkeseredett küzdelmüket a túlerővel szemben. A konyhai rabszolgák az asztalok alatt kuporogtak, csak a főszakács rontott Jasonre egy mészárosbárdot lobogtatva. A láncos buzogány egyetlen csapásával lefegyverezte a támadót, majd megígérte neki, hogy agyonüti, ha nem árulja el azonnal, hol találja Ijalét. A főszakács esküdözött, hogy örömest megmondaná, de fogalma sincs róla, hol lehet a lány. A rabszolgák reszkettek a félelemtől, egyetlen szót sem tudott kihúzni belőlük. Jason továbbment.
Az élénk kiáltozás, és fegyvercsörgés mágnesként vonzotta Jasont az utolsó, elszigetelt ellenállási góchoz.
A csata már csak a lovagteremben zajlott. A két csapat hihetetlen gyűlölettel és elszántsággal gyilkolta egymást.
Egy boltíves emelvényen íjászok jelentek meg, és nyílzáport zúdítottak a támadókra, akik azonnal megtorpantak, és maguk elé tartották pajzsaikat. A védők szintén erős sorfalat alakítottak ki velük szemben.
Páncélos lovagok védelme alatt díszes ruhába öltözött csoport igyekezett a kijárat felé. Nyilvánvalóan ők voltak a Trozelligó család tagjai. Egyikük megpillantotta Jasont, kardjával felé mutatott, miközben izgatottan magyarázott valamit a társainak. A csoport hirtelen szétvált, és Jason megpillantotta a fogva tartott Ijalét, amint az egyik katona tőrét a lány nyakához szorítja. Szándékuk nyilvánvalónak látszott: ha nem állítja le a támadást, Ijale meghal. Fogalmuk sem volt arról, mit érez a lány iránt, de azt tudták, hogy fontos számára. A támadók perceken belül lemészárolják valamennyiüket, tehát mindent meg kell próbálniuk.
Jason tehetetlen dühében félelmetes ordítást hallatott, és a tömegbe vetette magát. Tudta, hogy a perssonók teljes győzelmét már semmi sem állíthatja meg, ilyen helyzetben már nem lehet nyugodtan leülni, és békefeltételekről tárgyalni. Rajta kívül senkit sem érdekelne Ijale halála. Oda kell érnie, mielőtt megölik!
Elérte az egymásnak feszülő pajzsok vonalát. Egy nyílvessző néhány centiméterrel húzott el a feje mellett.
Eszeveszetten csapkodott a buzogánnyal, és ez a fékevesztett támadás kimozdította helyéről a védők sorfalát. Egy kardpenge csapott le a sisakjára, amitől kissé megszédült, de buzogánya azonnal szétloccsantotta támadója koponyáját.
Jason nem törődött semmivel, ellenállhatatlanul vágta keresztül magát az ellenség sorfalán. A mögötte törtető katonák viszont igyekeztek egymást fedezni, és megtartani a zárt alakzatot, így egyre jobban eltávolodott tőlük.
Jason hirtelen megpillantott egy ismerős alakot a díszes ruhát viselő csoport tagjai közt. Az áruló Mikah volt az! Ott állt a szerencsétlen Ijale mellett, akit már semmi sem menthetett meg a haláltól, mert Jason nem tudott időben odaérni. Mielőtt a tőr véget vetett volna a lány életének, Mikah előrelendült, és földre döntötte Ijale fogvatartóját. Jason nem láthatott többet, mert egyszerre több oldalról támadtak rá, és minden figyelmét az életéért vívott küzdelem foglalta le.
Nem győzhetett a túlerővel szemben, legfeljebb tarthatta magát addig, míg saját emberei odaérnek.
Érezte, hogy csak néhány lépésre vannak mögötte, hallotta diadalmas üvöltésüket, amint összeroppant előttük az ellenség védelmi vonala. Jason sisakját újabb csapás érte, ösztönösen csapott buzogányával a támadó felé, majd rögtön utána egy másiknak is lyukat ütött a koponyáján. De még mindig túl sokan voltak. És mintha mindenki csak őt akarta volna elpusztítani. Ekkor egy idősebb férfi lépett elé, ruhájából ítélve a vár ura lehetett.
— Pusztulj, démon! — kiáltotta, és hosszú kardjával Jason felé döfött. A hideg penge pokoli fájdalmat okozva járta át Jason mellkasát, és egy pillanattal később kijött a hátán.
Tizenhatodik fejezet
A fájdalom nem volt elviselhetetlen, csak az a tudat, hogy meg kell halnia. Az öregember megölte. Vége mindennek. Szinte bosszúvágy nélkül felemelte pajzsát, és nagyot taszított vele az öregen, aki az ütéstől elkábulva hátratántorodott. A kard Jason testében maradt.
— Hagyd! — hörögte Jason, amint Ijale felemelte megbilincselt kezét, hogy kihúzza. A lány szeme könnybe lábadt a borzalmas látványtól.
A csata véget ért; Hertug bambán állt Jason előtt. A halállal szembeni tehetetlenség érzése kiült az arcára.
— Hozzatok vásznat! — parancsolta Jason fájdalomtól eltorzult arccal. — Nyomjatok vászondarabokat a sebre, amint kihúzzák a kardot!
A katonák erős karjai felemelték a sebesültet, a tiszta vásznak készen álltak. Hertug közelebb lépett, és Jason egy pillanatra megint érezte az iszonyú fájdalmat. Azután lefektették a szőnyegre, mellkasáról leszaggatták a ruhát, a vér lassan szivárgott a sebre szorított pólya alól.
Mielőtt elvesztette eszméletét, arra gondolt, vajon miért ragaszkodik ilyen görcsösen az élethez. Azért, hogy tovább szenvedjen? Egyszerűen csak vége lesz az életének, és kész; meghal ezen az isten háta mögötti bolygón, ahol primitív az orvostudomány, és az antibiotikumokról még nem is hallottak…
Jason maradék erejét összeszedve próbált visszatérni a valóságba, Ijalét pillantotta meg, a lány tű és cérna segítségével varrta össze a sebét. Azután megint elsötétült előtte minden. Egy pillanattal később újra világosság vette körül, napfény áradt be az üveg nélküli ablakokon. Torka kiszáradt, és fájdalmasan felnyögött:
— Vizet… — suttogta. Megdöbbentette hangjának erőtlensége.
— Azt mondták, nem adhatok neked vizet, mert csak ártanék vele — mutatott Ijale Jason sebére.
— Szerintem tökmindegy… nekem úgyis végem… — A közelgő halál gondolata elszomorította. Hertug arcát pillantotta meg. A férfi egy parányi faládikót mutatott neki.
— A sciulók szerezték ezt neked. A bede gyökeréből készült kivonatot tartalmazza, amely megszünteti a fájdalmat. De ne egyél túl sokat belőle, mert veszélyes lehet.
De nem nekem, gondolta Jason, ha ez valami kábítószer, már úgysincs hátra annyi időm, hogy rászokjak.