Amikor visszatért, Mikah is jobban érezte magát. A nap már jóval a horizont fölé emelkedett, az emberek valamennyien felkeltek. Körülbelül harmincan lehettek, férfiak, asszonyok, gyerekek. Legtöbben holmijuk rendezgetésével foglalatoskodtak, vagy a földön ülve üres tekintettel bámultak maguk elé. Senki sem törődött az idegenekkel. Jason Mikah felé nyújtott egy kátrányozott bőrcsészét.
— Igya meg! Víz, úgy tűnik, ez itt az egyetlen, ami iható. Élelmiszert nem találtam. — A kődarabot még mindig a kezében szorongatta. Mialatt beszélt, az egyik végét a homokba nyomkodta, hogy eltüntesse róla a rátapadt ragacsos, vörös anyagot és a hosszú hajszálakat.
— Kicsit körülnéztem, de nem sok látnivaló akadt.
Mindenütt ezek a bőrökbe bugyolált, nyomorult alakok.
Néhányuknál batyut láttam, másoknál vizestömlőket.
Mindent az erősebb kutya elv alapján osztanak el. Elég nehéz volt meggyőznöm őket, de végül sikerült vizet szereznem. Majd megpróbálok ennivalóhoz is hozzájutni.
— Kik ezek? Mivel foglalkoznak? — kérdezte Mikah fátyolos hangon. Az ütés utóhatásától még mindig szenvedett. Jason ránézett a bezúzott koponyára, és jobbnak látta, ha nem nyúl hozzá. A sebből még mindig szivárgott a vér. Ha a kétes tisztaságú vízzel lemosná a sebet, minden bizonnyal meg jobban elfertőződne, és az végzetes lenne.
— Csak egy dologban vagyok biztos — felelte Jason. — Ezek rabszolgák. Nem tudom, miért vannak itt, mit csinálnak, hová mennek, de a társadalmi helyzetük fájdalmasan egyértelmű. És a miénk is. Régi kedves ismerősünk, ott a dombtetőn, a főnök. A többiek egytől egyig rabszolgák.
— Rabszolgák! — kiáltotta elborzadva Mikah. A szó áthatolt pokoli fejfájásán. — Felháborító! A rabszolgákat fel kell szabadítani!
— Hagyjuk most a nagy szólamokat, és nézzük reálisan a helyzetet. Itt csak két rabszolga van, akiket fel kell szabadítani: maga meg én. Ezek az emberek szemmel láthatóan elfogadták a status quó-t, és nem látom okát, hogy változtassunk rajta. Addig miféle felszabadító hadjáratot nem akarok indítani, amíg nem látom tisztán a saját szabadulásom lehetőségét. Ez a bolygó hosszú ideig jól megvolt nélkülem, és bizonyára tovább kering majd a napja körül, miután én már itt hagytam.
— Gyáva alak! Az Igazságért kell harcolnia, és az Igazság fogja szabaddá tenni.
— Szinte hallom a nagybetűket megint — mondta Jason.
— Az egyetlen dolog, ami most szabaddá tehet engem, az én vagyok. És ez az igazság. A helyzet elég rossz, de nem kilátástalan, ezért figyeljen. A főnök neve Ch’aka, és valami portyázó vagy gyűjtögető körúton van. Azt reméltem, hogy megértem a nyelvüket, és így is történt.
A Téridő szektorban beszélt eszperantó elcsökevényesedett változata. A nyelv és az a tény, hogy ezek az emberek alig vannak magasabb szinten a kőkori kultúránál, azt bizonyítja, hogy elszakadtak a galaxis többi világától. Bár remélem, hogy nem teljesen. Talán létezik egy kereskedelmi központ valahol a bolygón, és ha igen, később meg fogjuk keresni. Egyelőre sok egyéb dolog miatt kell inkább aggódnunk, de szerencsére beszéljük a nyelvüket. Bár a szavak eltorzultak, egyes hangok kiestek, azt hiszem, némi erőfeszítéssel meg tudjuk érteni.
— Én nem beszélem az eszperantót.
— Akkor tanulja meg! Könnyű nyelv, még ebben az elcsökevényesedett változatban is. Csak tartsa nyitva a fülét. Ezek az emberek rabszolgaként születtek, és úgy nőttek fel, mindössze ennyit tudnak. Persze, akad némi nézeteltérés a rangsort illetően. Ha Ch’aka nem figyel, az erősebbek a gyengébbekre hárítják a munkát, de ezt a problémát majd én kézbe veszem. A legnagyobb gondunk Ch’aka, és jól elő kell készítenünk mindent, mielőtt összeakaszkodunk vele. Erős harcos, emellett vezére és útmutatója ennek a csürhének. Ráadásul elég ügyesen végzi a dolgát, tehát egy darabig próbáljunk meg engedelmes rabszolgák lenni.
— Rabszolga! Én! — Mikah fel akart ülni, de Jason visszalökte, a kelleténél talán egy kicsit durvábban.
— Igen, maga meg én. Ez az egyetlen lehetőségünk, hogy túléljük az adott helyzetet. Csinálja mindig azt, amit a többiek, engedelmeskedjen a parancsnak, és akkor jó esélye lesz, hogy életben marad, amíg sikerül megszöknünk.
Mikah válaszát túlharsogta a dűnék közül visszatérő Ch’aka bömbölése. A rabszolgák sietve talpra álltak, felszedték holmijukat, és széles láncot alkottak. Jason felsegítette Mikah-t, és tartotta, amíg a csatárláncban mindenki elfoglalta a helyét. Ekkor Ch’aka belerúgott a hozzá legközelebb állóba, és a csapat lassan megindult, mindenki éberen figyelte a földet. Jason nem értette, mit csinálnak, de nem is nagyon érdekelte. A fő, hogy kettőjüket egyelőre békén hagyták, így is elég nehéz volt a sebesültet vonszolnia. Szerencsére Mikah-nak sikerült annyira összeszednie magát, hogy kisebb segítséggel ugyan, de a saját lábán tudott menni.
Az egyik rabszolga hirtelen kiáltozni kezdett, és izgatottan mutogatott maga elé. A sor megállt. A rabszolga túl messze volt, hogy Jason láthassa, mitől lett olyan izgatott. A férfi lehajolt, egy kihegyezett karóval ásni kezdett, és hamarosan kihúzott a földből valami gömbölyded, ökölnyi tárgyat. Diadalmasan a magasba tartotta, és Ch’akához szaladt vele. A rabszolgahajcsár elvette a valamit, majd amikor a férfi megfordult, hogy a helyére fusson, barátságosan seggbe rúgta. A lánc tovább indult.
Még két ilyen titokzatos holmit találtak, és Ch’aka mindhármat bezabálta. Csak miután saját éhségét csillapította, jutott eszébe, hogy alattvalóiról gondoskodjon. Amint a következő gömböcöt megtalálták, magához szólította az egyik rabszolgát, és a hátán lévő kosárba tette. Ettől kezdve a kosarat cipelő férfi ott lépdelt közvetlenül Ch’aka mögött. Ch’aka gondosan odafigyelt arra, hogy a földből kiásott valamik mindegyike a kosárba kerüljön. Jason szerette volna tudni, mik azok, és ehetők-e, mert gyomra egyre hevesebben és követelődzőbben korgott.
A Jason mellett haladó rabszolga felkiáltott, és a homokra mutatott. Amikor a sor megállt, Jason elengedte Mikah-t. A férfi leroskadt a földre, és érdeklődéssel figyelte a rabszolgát, amint az hegyes botjával nekiesik a homokbuckának. Hamarosan kiásott egy ráncos, szürke, gömbölyded holmit, amely feltehetően gyökér vagy még inkább gumó lehetett. Ehetőnek látszott, csak nem a rabszolga számára, akinek szinte csörgött a nyála, és vakmerőségében megszagolgatta a gumót. Ch’aka felháborodott, és amikor a rabszolga bedobta a gumót a kosárba, akkorát rúgott a szerencsétlenbe, hogy az szinte visszarepült a helyére.
Nem sokkal később Ch’aka megálljt parancsolt, és a rongyos rabszolgákat maga köré terelte. Ch’aka a kosár fölött mutogatva rájuk, egyenként odahívta őket, és mindegyiknek adott egy vagy több gumót, önhatalmúlag eldöntve, ki mennyit érdemel. A kosár már majdnem kiürült, amikor botjával Jasonre mutatott.
— K ’e nam h’vas vi? — kérdezte.
— Mia namo estas Jason, mia amiko estas Mikah — felelte Jason eszperantó nyelven. Úgy látszott, Ch’aka megértette, mert bólintott, és morgott valamit, miközben kezével beletúrt a gumók közé. Arcát feléjük fordította, és Jason érezte, hogy figyeli, bár szemét a kagylósisak eltakarta. A bot megint felemelkedett.
— Honnan jöttetek? A lángoló hajó, amelyik elsüllyedt, a tiétek volt?
— Igen, az volt a mi hajónk. Nagyon messziről jöttünk.