— Az óceán túloldaláról? — Minden bizonnyal ez volt a legnagyobb távolság, amit Ch’aka el tudott képzelni.
— Az óceán túlpartjáról, igen — válaszolt Jason, mert nem volt kedve csillagászati oktatást tartani. — Mikor eszünk?
— A saját hazádban te gazdag ember vagy; van hajód, csizmád. De a csizmád most az enyém, és te magad is az én rabszolgám vagy. Mindketten a rabszolgáim vagytok.
— A rabszolgád vagyok — mondta Jason. — De még a rabszolgáknak is kell enniük. Hol az ennivaló?
Ch’aka kotorászni kezdett a kosárban, végül kihalászott belőle egy nyamvadt kis gumót. Kettétörte, és a felét odadobta Jason lába elé a homokba.
— Dolgozz keményebben, és akkor többet kapsz!
Jason felvette a gumót a földről, amennyire lehetett, ledörzsölte róla a homokot. Egy darabot odanyújtott Mikah-nak, a maradékot bekapta. Foga alatt csikorogtak a homokszemek; a gumónak olyan íze volt, mint az avas viasznak. legszívesebben kiköpte volna, de mégis leküzdötte. Rossz íze ellenére ennivaló volt, és be kellett érnie vele, míg jobbat nem tud szerezni.
— Miről beszéltek? — kérdezte Mikah, a gumót rágcsálva.
— Apró hazugságok. Azt gondolja, a rabszolgái vagyunk, és én egyetértettem vele. Persze, csak ideiglenesen — tette hozzá Jason, amint meglátta Mikah arckifejezését. — Ez egy ismeretlen bolygó; maga sebesült, nincs ennivalónk, vizünk, és nincs más ötletem, hogyan vészelhetnénk át ezt a helyzetet. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem ellenkezünk a Csúfpofájúval.
Ha rabszolgának nevez minket, akkor rabszolgák vagyunk.
— Jobb lenne szabad emberként meghalni, mint megláncolva élni.
— Hagyja már abba ezeket az ostobaságokat! Jobb megláncolva élni, és kieszelni a módját, hogyan szabaduljunk meg. Szabadon élni sokkal kellemesebb, mint szabadként meghalni. Most pedig pofa be, és egyen!
Addig nem tehetünk semmit, amíg maga járóbetegnek számít.
A nap hátralévő részében tovább haladt a csatárlánc.
Jason Mikah-t támogatta, és közben talált két krenó-t, az ehető gumót. Alkonyatkor megálltak, és a földre roskadtak. A főnök szétosztotta az ennivalót. Jason, munkája elismeréseként, valóban nagyobb adagot kapott.
Mindketten hullafáradtak voltak, és lefekvés után azonnal elaludtak.
Másnap reggel ismét összeállt a lánc, és megkezdték gumókereső sétájukat. Útjuk során mindvégig a tengerparttal párhuzamosan haladtak. A sor szélén gyalogoló rabszolgának fel kellett másznia a dűnék tetejére, hogy folyamatosan figyelje a tengert. Egy alkalommal valami rendkívüli dolgot fedezhetett fel, mert leugrott a dűne tetejéről, és mindkét karjával hevesen integetni kezdett. Ch’aka azonnal odaszaladt hozzá, néhány szót váltott a felderítővel, azután félrerugdosta az útból.
Jason növekvő érdeklődéssel figyelte, amint Ch’aka a földre dobta testes csomagját, kibontotta, majd előhúzott belőle egy rendkívül hatékonynak látszó számszeríjat.
Egy beleépített csörlő segítségével kifeszítette a húrt. A bonyolult, aprólékosan kidolgozott szerkezet nem illett bele a primitív, rabszolgatartó társadalomba, és Jason nagyon szerette volna közelebbről is szemügyre venni.
Ch’aka előkotort egy nyílvesszőt, és a számszeríjra helyezte.
A rabszolgák a földre telepedtek, míg gazdájuk lehasalt, és a dűnék között kúszni kezdett a tengerpart felé. Néhány perccel később fájdalmas visítás hallatszott; a rabszolgák azonnal talpra ugrottak, majd a tenger felé kezdtek rohanni. Jason otthagyta Mikah-t, és az elsők között ért a partra.
A rabszolgák megálltak a szokásos távolságra uruktól; izgatott megjegyzéseket tettek a lövés pontosságát illetően, egyhangúlag dicsérve Ch’aka vadásztudományát. Jason kénytelen volt elismerni, hogy szavaik megfelelnek a valóságnak. Hatalmas, fényes szőrű állat feküdt a sekély vízben, a nyílvesző vége a nyakából állt ki, és a sebből szivárgó vér vörösre festette a vizet.
— Hús! Hús!
— Cha’aka megöli a rosmaró- t! Ch’aka csodálatos!
— Éljen Ch’aka, aki gondoskodik rólunk! — kiáltotta Jason. — Mikor eszünk?
De gazdájuk nem törődött a rabszolgák lelkes kiáltozásával. Leült a földre, és néhány percig pihent.
Azután újra felcsörlőzte a számszeríjat, kihúzta az állatból a nyílvesszőt, és a húrra illesztette. Azután beledöfte kését a rosmaróba.
— Hozzatok fát, és rakjatok tüzet! — parancsolta. — Opisweni, te fogod feldarabolni az állatot. Fogd a kést, és láss hozzá!
Azzal felült az egyik dűne tetejére, és fegyverét a közeledő rabszolgára szegezte. Opisweni kihúzta a kést az állat testéből, azután megkezdte a darabolást.
Mialatt dolgozott, Ch’aka nyílvesszőjének hegye a férfi hátára szegeződött.
— Meglehetősen bizalmatlan ember ez a mi rabszolgatartónk — dünnyögte Jason, miközben fáért indult a többiekkel. Bár Ch’aka birtokolta a fegyvereket, mégis állandóan rettegett az orgyilkosoktól. Ha Opisweninek eszébe jutott volna, hogy a kést másként használja, mint munkaeszközt, azonnal nyílvesszőt kapott volna a tarkójába. Hatásos módszer.
A rabszolgáknak sikerült elegendő hordalékfát összegyűjteniük. Amikor Jason visszatért, a rosmaró már nagyobb darabokban hevert. Ch’aka félrerugdosta embereit a farakástól, és batyujából elővett egy másik szerszámot. Jasont érdekelte, mi lehet az, ezért amennyire lehetett, közel furakodott, és az első körben foglalt helyet. Bár még sohasem látott tűzszerszámot, azonnal rájött a működési elvére. Valami forgó szerkezet recés fémkorongot forgatott egy tűzkövön. Hamarosan szikrák pattantak, és belekaptak az odakészített, száraz mohába.
A moha felizzott, Ch’aka pedig addig fújta, míg a parázs lánggá erősödött.
Vajon honnan szerezte Ch’aka a számszeríjat és a tűzszerszámot? Mindkét tárgy a rabszolgatartó nomád közösségnél fejlettebb kultúra létezésének bizonyítéka. A bolygóra érkezésük óta ezek voltak a civilizáció első jelei. Később, amikor mindenki a félig megsült húst zabálta, odahúzódott Mikah mellé, és elmondta neki a véleményét.
— Van még remény. Ezek az analfabéták sohasem tudnának számszeríjat és tűzszerszámot készíteni. Meg kell tudnunk, hogy az eszközök honnan származnak, és ott mi is elláthatjuk magunkat ilyesmivel. Láttam, amikor Ch’aka elővette a nyílvesszőt; fogadni mernék, hogy acélból készült.
— És az miért olyan fontos? — kérdezte Mikah.
— Ipari társadalmat feltételez, és talán csillagközi kereskedelmet.
— Akkor meg kell kérdeznünk Ch’akát, honnan szerezte őket, és azonnal távozunk. Azután érintkezésbe lépünk a hatóságokkal, megmagyarázzuk a történteket, és megkérjük őket, hogy juttassanak el minket a Cassyliára.
Addig nem tartom őrizetben, amíg oda nem érünk.
— Ez igazán kedves öntől! — húzta fel Jason a szemöldökét. Mikah valóban megszállott volt, és Jason megpróbált gyenge pontot találni erkölcsi páncélján. — Nem érezne bűntudatot, ha visszavinne oda kivégeztetni?
Azok után, hogy együtt voltunk a bajban, és megmentettem az életét?
— Nagyon bántana a dolog, Jason. Főleg mert rájöttem, hogy maga nem is olyan nagyon gonosz. Egy kis átneveléssel hasznos tagja lehetne a társadalomnak. De a személyes érzelmeim nem változtathatnak a tényeken: súlyos bűnöket követett el, amelyekért bűnhődnie kell.
Ch’aka hatalmasat böfögött, majd ráförmedt rabszolgáira:
— Eleget zabáltatok, disznók! Még elhíztok!