Csomagoljátok be a húst, és hozzátok! Sötétedésig még rengeteg krenót kereshetünk. Mozgás!
A sor megint összeállt, és lassan megindult a part menti fövényen. A gumókat kosárba gyűjtötték, egy forrásnál pedig megtöltötték ivóvízzel a tömlőket. A nap már közel járt a nyugati horizonthoz, és gyenge melegét felfogta néhány felhő. Jason borzongva nézett körül, majd megpillantott egy sor mozgó pontot a távolban.
Könyökével megbökte Mikah-t, aki még mindig annyira gyenge volt, hogy vonszolnia kellett.
— Úgy látszik, társaságot kapunk. Kíváncsi vagyok, mennyire illik ez bele a programba.
Az erősödő fájdalom elhomályosította Mikah látását.
De érdekes módon sem a többi rabszolga, sem Ch’aka nem figyelt fel a közeledőkre. A pontok eltávolodtak egymástól, és már sejteni lehetett, hogy egy másik gumókereső horda közeledik. Tagjai lehajtott fejjel kémlelték a földet; a két csoport lassan haladt egymás felé, a tengerparttal párhuzamosan.
A dűnék közelében állt egy durván összerakott kőhalom. Amint a vonal elérte, a rabszolgák megkönnyebbült sóhajjal a földre rogytak. Bizonyára ez volt a terület határa. Ch’aka odasétált a dombocskához, és lábát az egyik sziklára tette, majd türelmesen figyelte a másik gumókereső horda közeledését, ők is megálltak a határnál, és letelepedtek. A rabszolgák mindkét oldalon kifejezéstelen szemmel meredtek maguk elé; az érdeklődés leghalványabb jelét sem mutatták egymás iránt. A szomszédos horda vezére is közelebb jött, de Ch’akától tízméternyire megállt, és egy irdatlan kőbaltát kezdett lengetni a feje fölött.
— Utállak, Ch’aka! — bömbölte az idegen vezér.
— Utállak, Pasimba! — hallatszott a válasz. A formális köszöntés után elhangzott még néhány súlyos sértés, miközben mindketten megrázták fegyvereiket, majd leültek csendesen beszélgetni. Pasimba ugyanazt a félelmetes ruhát viselte, mint Ch’aka, legfeljebb apró különbségekkel. Pasimba sisakja a rosmaró koponyájából készült, amit néhány agyar és szarv tett még félelmetesebbé. De mindent egybevetve, a két ember között alig lehetett némi különbséget találni. Mindketten rabszolgatartók voltak.
— Ma megint elejtettem egy rosmarót. Tíz nap óta ez már a második — jelentette ki büszkén Ch’aka.
— Szerencsés partod van. Sok rosmaró. Hol van az a két rabszolga, amivel tartozol?
— Tartozom neked két rabszolgával?
— Tartozol kettővel. Ne tettesd magad hülyének!
Neked adtam az acélnyilakat. Az egyik rabszolga, amit cserébe kaptam, hamarosan meghalt. Tartozol még eggyel.
— Adok neked két rabszolgát. Kihúztam két másikat az óceánból.
— Jó partod van.
Ch’aka végigsétált a rabszolgái előtt, majd megállt a férfinál, akit kis híján agyonrúgott, mert meg merte szagolni az egyik gumót. Durván talpra rántotta a földről, majd csizmájával útnak indította a másik csapat felé.
— Ez megfelelő lesz — mondta.
— Túl sovány, nem tetszik.
— Nézd meg jobban: szikár, de izmos. Keményen tud dolgozni, és nem eszik sokat.
— Hazudsz!
— Utállak, Pasimba!
— Utállak, Ch’aka! Hol van a másik?
— Ez biztosan tetszeni fog. Az idegen, akit az óceánban találtam. Furcsa történeteket tud mesélni, és jól dolgozik.
Jason éppen idejében fordult meg, hogy a rúgás teljes erejét elkerülje, de még így is elvágódott. Mielőtt felállhatott volna, Ch’aka megragadta Mikah karját, és a másik tábor felé vonszolta. Pasimba alaposan megnézte, majd kijelentette:
— Nem jó rabszolga. Nagy lyuk van a fején.
— Keményen dolgozik — dicsérte Ch’aka a portékáját.
— A lyuk már majdnem begyógyult. Baromi erős.
— Adsz másikat, ha meghal? — kérdezte Pasimba bizalmatlanul.
— Adok. Utállak, Pasimba!
— Utállak, Ch’aka!
— Várjatok! — kiáltotta Jason. — Ne add el a barátomat!
Együtt jobban tudunk dolgozni. Inkább szabadulj meg valaki mástól…
A rabszolgák szájtátva figyelték az eseményeket.
Ch’aka, furkósbotját a magasba emelte, és bömbölve fordult Jason felé.
— Fogd be a pofád! Rabszolga vagy! Ha még egyszer beleugatsz a dolgomba, agyonütlek!
Jason veszteg maradt, mivel úgy látszott, ez az egyetlen dolog, amit tehet. Arra gondolt, mi fog történni Mikah-val. Ha nem hal bele a fejsérülésébe, akkor sem lesz képes elviselni a rabszolgasorsot. De pillanatnyilag nem tehetett érte többet; saját magára is gondolnia kellett.
Alkonyatig még tovább meneteltek. Amikor a másik horda eltűnt a távolban, letáboroztak. Jason keresett magának egy széltől védett helyet az egyik dűne tövében.
Zsebéből előhúzott egy darab sült húst, amit az előző étkezésnél tett félre. Elég rágós és zsíros volt, mégis lényegesen jobb, mint az az ízetlen krenó, amely a rabszolgák fő táplálékát képezte. Hangos csámcsogással rágta a cubákot, mire az egyik rabszolga odajött hozzá.
— Adsz egy kicsit belőle? — kérdezte panaszos hangon, és Jason akkor vette észre, hogy fiatal lány. Eddig valamennyi rabszolgát egyformának talált: kócos haj, bőrökkel borított test. Leszakított egy darabot a húsból.
— Nesze. Ülj le, és edd meg! Hogy hívnak? — Cserébe az ennivalóért szeretett volna némi információt kapni.
— Ijale — mondta a lány. Elvette a húst, de nem ült le.
Másik kezének mutatóujjával megvakarta a fejét.
— Honnan jöttél? Vagy mindig itt éltél, ahol most? — Hogyan kérdezzen egy rabszolgát, aki egész életében rabszolga volt?
— Nem itt. Először Bul’wajónál voltam, azután Fasimbánál. Most Ch’akához tartozom.
— Ki az a Bul’wajo? Olyan főnök, mint Ch’aka?
A lány bólintott, miközben a húst máj szólta.
— És a d’zertanók, akiktől Pasimba a nyílvesszőket kapta, azok kik?
— Te nem sokat tudsz — mondta a lány, miközben lenyelte az utolsó falatot, és lenyalta a zsírt az ujjairól.
— Eleget tudok ahhoz, hogy legyen nálam hús, amikor neked már nincs. Ezért ne élj vissza a vendégszeretetemmel. Kik azok a d’zertanók?
— De hát ezt mindenki tudja — vont vállat értetlenül a lány, és keresett egy puha helyet a homokban, ahová leülhet. — A sivatagban élnek, nagyon büdösek, de rengeteg szép holmijuk van. Az egyikük adott nekem valamit, ez a legszebb holmim. Ha megmutatom, nem fogod elvenni?
— Nem nyúlok hozzá, de szeretnék mindent megnézni, amit ők készítenek. Nesze, itt van még egy kis hús. És most mutasd a legszebb holmidat!
Ijale benyúlt a ruháján elrejtett zsebbe, majd előhúzta ökölbe zárt kezét. Majd büszkén tartotta Jason elé, és kinyitotta ujjait. Jason a tompa fény ellenére jól látta, hogy a lány egy vörös színű üveggolyót tart a tenyerében.
— Ugye, milyen szép? — kérdezte.
— Nagyon szép — mondta Jason. Őszinte sajnálatot érzett a lány iránt, akinek ősei űrhajókon érkeztek erre a bolygóra, és birtokukban volt egy hihetetlenül fejlett tudomány. Azután elszakadtak a külvilágtól, és utódaik erre a szintre süllyedtek: tudatlan rabszolgákká, akik szemében egy ócska kis üveggolyó felbecsülhetetlen érték.
— Jól van — mondta Ijale, és kezdte levenni a testét borító bőröket.
— A húst ajándékba adtam, nem kell fizetned érte!
— Nem akarsz engem? — kérdezte meglepetten a lány.
— Nem tetszem, ugye? Csúnyának találsz?
— Nagyon szép vagy — hazudta Jason. — Maradjunk annyiban, hogy fáradt vagyok.