Azután felszálltunk, és az északi hegység egy fennsíkján ütöttünk tábort. Ott várakoztunk, és figyeltük a kamerákat. Amint észrevettelek, azonnal ide jöttem az űrsiklóval.
— Időben érkeztél, köszönöm.
Jason sietve felkapaszkodott a létrán, nehogy a lánynak kelljen felsegíteni. Azután végigment a folyosón, és bezuhant a másodpilóta ülésébe. Méta bezárta a légzsilip ajtaját. Amint biztonságban érezhették magukat, a lány feszültsége hirtelen feloldódott. Odasietett Jasonhez, és letérdelt mellé. Fejét lehajtotta, így a férfi nem láthatta az arcát.
— Vedd le magadról ezeket a vackokat — mondta végül. Lelökte a kalapot a földre, és beletúrt Jason hajába, majd ujjai megérintették a sebet. — Azt hittem, meghaltál… hogy sohasem látlak többé.
— És ez olyan nagy baj lett volna? — jegyezte meg a férfi.
A kimerültség eluralkodott egész testén, alig tudta nyitva tartani a szemét. Úgy érezte, Méta még sohasem volt ennyire közel hozzá.
— Igen, baj lett volna — suttogta a lány. Azután szenvedélyesen megcsókolta. Jason nem ellenkezett.
— Talán mert megszoktad, hogy itt vagyok körülötted.
— Nem erről van szó. Mindig sok férfi forgolódott körülöttem. Huszonhárom éves vagyok. A pyrruszi hajó pilótájaként számtalan bolygón jártam. Azt hittem, mindent tudok a világról, de tévedtem. Te sok új dologra megtanítottál. Amikor az az ember, Mikah Samon elrabolt, úgy éreztem, mindenáron meg kell keresselek.
Ez nem jellemző a pyrrusziakra. Nekik legfontosabb a város, és csak azután következnek az emberek. Bennem minden összezavarodott. Butaságokat beszélek?
— Nem — felelte Jason. Iszonyú erővel küzdött a tudatát elsötétítő kimerültséggel szemben. — Éppen ellenkezőleg. — Ujjaival megérintette a lány karját.
— Vajon miért érzek így?
Jason megpróbált elmosolyodni, de fájdalom hasított kicserepesedett arcába.
— Tudod, mi a házasság, Méta?
— Hallottam már róla. Társadalmi szokás egyes bolygókon, de pontosan nem tudom, mi az.
A műszerfalon felbúgott a vészjelző. Méta a monitorok képernyője felé fordult.
— Talán jobb is, hogy nem tudod — szólt Jason. Lehet, hogy sohasem lesz alkalmam elmondani. — Feje oldalra billent, és azonnal mély álomba zuhant.
— Még többen jönnek — jegyezte meg a lány, de nem kapott választ. Amint látta, hogy Jason elaludt, az üléshez szíjazta, azután hozzálátott a felszállást előkészítő műveletek végrehajtásához. Nem törődött vele, hány támadót pusztít el a hajtómű beindítása.
Amint az űrsikló megkezdte a leszállást, a lassulás felébresztette Jasont.
— Szomjas vagyok — nyalta meg kiszáradt ajkát —, és olyan éhes, hogy megennék nyersen egy moropot.
— Hamarosan megérkezünk, és Teca kezelésbe vesz — felelte Méta, miközben lassan levitte az űrsiklót.
— Ha ő is olyan körülményes, mint Brucco, akkor egyhetes altatóterápiát fog alkalmazni. Abból pedig nem kérek.
Néhány perc múlva kinyílt az ajtó, és Teca lépett a pilótafülkébe. Élénk mozgású, határozott jellemű fiatalember volt, aki mint orvos hihetetlen szakmai tudással rendelkezett.
— Nem akarok altatóterápiát — jelentette ki Jason. — Néhány glukóz- és vitamininjekció elegendő lesz.
— Ezt szeretem a pyrrusziákban! Hagyják, hogy az ember a saját konok feje szerint döntsön a sorsáról — jegyezte meg lelkesen Jason. A glukózoldatot tartalmazó infúziós palack a feje mellett himbálódzott, miközben kivitték az űrsiklóból.
Méta összehívta az expedíció vezetőit. Jason behunyt szemmel várta, hogy mindenki a tanácsterembe érkezzen.
— Ez a megbeszélés rendkívül fontos — fordult Tecához. — Adj valami szirupot a torkomra, és egy serkentő injekciót.
— Rendben van — felelte Teca, kinyitva orvosi táskáját.
— De figyelmeztetlek, hogy a serkentővel óvatosan kell bánni, mert a szervezeted felélte teljes energiakészletét. — Egy kisebb adagot mégis beadott Jasonnek.
— Máris jobban érzem magam — sóhajtott Jason, amint a serkentőszer szétáradt a testében. Tudta, hogy ennek még kárát fogja látni, de majd csak később. Most a megbeszélés a legfontosabb.
Amint mindannyian összegyűltek a teremben, Jason megkezdte beszámolóját.
— Néhány alapvető kérdésre választ kaptam az elmúlt napok során. Persze nem mindenre, de kiindulásnak talán elegendő lesz. Megtudtam, hogy amennyiben nem történnek gyökeres változások, sohasem fogunk bányatelepet létesíteni ezen a bolygón. Valami módon meg kell változtatnunk a kialakult szokásokat, szemléletmódokat, tabukat, mielőtt bármihez kezdenénk.
— Lehetetlen — vetette közbe Kerk.
— Talán az. De még mindig jobb megoldás, mint a fajirtás, ami a másik lehetőség. Több alternatíva nincs.
Jelenleg az a helyzet, hogy minden őslakót ki kellene irtanunk, mielőtt települést létesítenénk.
Kijelentését döbbent csend fogadta. A pyrrusziak tudták, mit jelent ez, hiszen valamennyien saját bolygójuk áldozatai voltak, melynek élővilága minden erővel ki akarta pusztítani őket.
— Nincs szándékunkban ilyesmit tenni — mondta Kerk, és a többiek is egyetértőén bólintottak. — De a másik lehetőség megoldhatatlannak látszik.
— Valóban? Mi most azért vagyunk itt, mert bolygónkon a külső nyomás összeroppantotta a társadalmi rendet. Minden a feje tetejére állt. Ezt itt sem lenne nehéz elérni, csupán alkalmazni kéne az ősrégi „Oszd meg, és uralkodj!” elvet.
— Ez valóban segíthetne rajtunk — jegyezte meg Rhes.
— Ha ismerteted velünk, amit a helybéli szokásokról megtudtál, kidolgozhatunk valamilyen taktikát.
— Hát nem mondtam még el? — kérdezte Jason, majd rájött, hogy valóban nem mondott még semmit a tapasztalatairól. A serkentők ellenére agya még mindig elég tompa volt. — Akkor hadd magyarázzam el! Az elmúlt napok során sikerült bepillantást nyernem az itteni életformába, majd hosszasan beszélgettem egy helybélivel. A kontinens lakossága kizárólag nomád pásztorkodással foglalkozik. Törzsekbe, klánokba tömörülnek, és mindegyik meghatározott területtel rendelkezik, amelyen belül folyamatosan vándorol. De a határvidékeken gyakoriak az összetűzések a terület birtoklásáért. Néha két-három törzs összefog, lemészárol egy másikat, és megosztoznak annak legelőterületén. De az ellentétek egy pillanatra sem szűnnek. Ennek a területnek a hadura Temuchin; ő pusztította el a John Társaság bányatelepét. A nomádok számára a legfőbb ellenséget a város és annak lakói jelentik. Régen a folyók mentén letelepedtek az emberek, és farmokat létesítettek.
Házakat építettek, megművelték a földet, állatokat tartottak, és egy idő után kerítéssel el rekesztették a szabad legelőket a nomádok elől. Azok pedig lerombolták a kerítéseket, és elpusztították a farmokat. A településsel szembeni gyűlöletük szinte ösztönössé vált.
Temuchian esküdt ellensége a városoknak. Ő a legfőbb problémánk. Amíg ő vezeti a törzset, nem tudunk letelepedni ezen a vidéken. Talán megpróbálhatnánk jobb belátásra téríteni, vagy más megoldást kell találnunk.
Meg kéne győzni őket arról, hogy nem akarjuk elvenni a legelőiket, csupán üzletet szeretnénk kötni velük. Bár nem hiszem, hogy ez sikerre vezetne. Egyre hevesebb rohamokat intéznének ellenünk, végül vissza kéne húzódnunk a hegyek közé…