Выбрать главу

— Erre még ránézni is rossz — jegyezte meg Grif. — Azt hiszem, nem eszem belőle.

— Legalább kóstold meg! Úgy kell majd élnünk, mint ezek a nomádok, különben azonnal felismernek minket.

De ez felvet egy másik fontos problémát.

Kibontotta a ruháját, majd lecsatolta a pisztolytáskát.

A többiek döbbenten bámulták.

— Mit csinálsz? — kérdezte Méta. A pyrrusziak még éjszaka sem váltak meg fegyverüktől. Egyszerűen nem érezték biztonságban magukat nélküle.

— Lecsatolom a fegyvert — felelte Jason türelmes hangon. — Ha használom, vagy valamelyik nomád meglátja, azonnal tudni fogják, kik vagyunk. Azt javaslom, ti is adjátok ide…

Egy szemvillanás, és a két fegyver tulajdonosuk kezébe siklott; csövük fenyegetőn meredt Jasonre.

— Pontosan ettől tartottam — folytatta a férfi továbbra is nyugodt hangon. — Mihelyt valaki csúnyán néz majd rátok, azonnal pisztolyt rántotok. Ez a mozdulat reflexszerű, ezért nem lehet bízni az önuralmatokban. Be kell zárnunk a fegyvereket ebbe az acélládikóba, hogy vészhelyzetben használni tudjuk őket, de egy rossz mozdulat ne árulhassa el a kilétünket. Meg kell tanulnunk bánni a helybéliek fegyvereivel. Nézzetek ide!

A pisztolyok visszasiklottak mágneses erőtér tokjukba, amint a pyrrusziak figyelmét lekötötte Jason tevékenysége. A férfi előhúzott egy zsákot, és tartalmát a földre öntötte. Lábuk előtt tőrök, kardok, furkósbotok és buzogányok gurultak szét.

— Nem rossz, mi? — kérdezte Jason, társai pedig csillogó szemekkel bólogattak. A pyrrusziaknak a fegyver olyan, mint kisgyereknek a nyalóka. — Ezekkel felfegyverkezve biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen egy pyrruszi felér legalább három barbárral.

Ráadásul ezek a játékszerek nem eredetiek. Alakjukat lemásoltuk, de sokkal jobb minőségű acélból készültek.

És most adjátok ide a pisztolyokat!

Ezúttal csak Grif tett fenyegető mozdulatot, de egy idő után ő is lehiggadt. Még néhány perces rábeszélést követően Méta átnyújtotta a fegyverét. A fiút viszont több, mint egy órán át kellett győzködniük, hogy jobb belátásra bírják. De végül sikerült. Miután Jason bezárta a sugárpisztolyokat a vasládába, felszolgálta a levest. De társai inkább a kézifegyverek között turkáltak, míg ki nem válogatták maguk számára a megfelelő harci eszközöket. Csak azután fogtak az evéshez.

— Tudom, hogy ez förtelmes — vigasztalta őket Jason —, és nem kell megszeretnetek. Csupán azt kérem, ne olyan képpel kanalazzátok, mintha mérgezett lenne.

Vacsora után Jason leterítette a földre a prémekből varrt hálózsákokat, és lejjebb vette a világítást. A pyrrusziak szinte meztelennek érezték magukat pisztolyuk nélkül. Végül ők is nyugovóra tértek, miután kardokat és buzogányokat helyeztek el maguk mellett.

— Jó éjszakát — mondta Jason. — Holnap korán kelünk, és hosszú út áll előttünk. A légifelvételek szerint egy kisebb csapat közeledik Temuchin táborához. Hozzájuk kell csatlakoznunk, mert ha velük együtt érkezünk, kevésbe figyelnek fel ránk.

Jason már valamivel hajnal előtt felébredt, és összecsomagolta a felszerelésüket. A pyrruszi tárgyakat ügyesen elrejtette. Amikor társai is felébredtek, lebontották a sátrat, és mindent felpakoltak a szekérre.

Mivel ebben a tevékenységben még meglehetősen rutintalanok voltak, sokat bosszankodtak és káromkodtak. Jason örült, hogy a sugárpisztolyokat elvette tőlük, mert a hirtelen haragú pyrrysziak még lelőtték volna egy rosszul sikerült csomó miatt.

Mire elkészültek, a nap már magasan járt, és a dermesztő hideg ellenére szakadt róluk a veríték. A moropok búskomoran álldogáltak, a kecskék viszont már szétszéledtek, és távolabb legelésztek.

Jason elővett három konzervet, amely kinyitás után a levegő hatására magától felmelegedett.

— Gyertek enni — hívta a társait. — Reggeli után fel kell nyergelnünk ezeket a behemótokat.

Hatalmas étvággyal estek az ételnek. Amint jóllaktak, Jason kiosztotta a feladatokat.

— Méta, ásd el a konzerveket, én addig ellenőrzöm a szekérre rakott holmikat. Grif, te pedig szedd össze egy kosárba a moropok trágyáját. Semmit sem szabad elpocsékolnunk.

— Mit csináljak?! — kelt ki magából Grif. Jason elmosolyodott, és az ürülékre mutatott.

— Össze kell szednünk, a napon majd kiszárad; ezentúl azzal rakunk tüzet. — Megfordult, és a szekér felé indult, ügyet sem vetve a fiú dünnyögésére.

Igyekeztek megfigyelni, hogyan pakolják fel felszerelésüket a nomádok, hogyan nyergelik fel állataikat, mégis mindez rendkívül nehezen sikerült. A moropok engedelmes, bár rendkívül buta állatoknak bizonyultak, és csak az egyértelmű jelzéseknek engedelmeskedtek. Mire a kis csapat útra kelt, mindannyian hullafáradtak voltak. Jason vezette a menetet, mögötte haladt Méta, Grif pedig a szekéren üldögélt, és gyakran hátrapillantott, hogy a kecskék követik-e őket. Ezeket az állatokat nem kellett megkötni, önszántukból maradtak az emberek közelében, mivel az áhított sót csak gazdájuktól várhatták.

Kora délutánra feneküket alaposan feltörte a nyereg, amikor megpillantottak egy kisebb porfelhőt a horizonton, amely szemmel láthatóan feléjük közeledett.

— Maradjatok nyugton, és tartsátok készenlétben a fegyvereiteket! — figyelmeztette őket Jason. — Majd én beszélek velük. Igyekezzetek elsajátítani a nyelvjárást!

Amint a moropon vágtató csapat közelebb ért hozzájuk, Jason felemelte a kezét, és megállította társait, bár a hatalmas állatot visszafogni neki sem volt könnyű.

Még az egyértelmű jelzésekkel is elég nehezen birkózott meg a monstrum babszemnyi agya. Jason az ölébe fektette a kardot, és Métára pillantott. A lány ösztönösen az oldala mellett tartotta a kezét, készen arra, hogy pisztolyát előrántsa. De az szerencsére a ládában volt. A lovasok egy pillanat alatt lefékezték vágtató állataikat, és megálltak közvetlenül előttük.

A vezérük egy félszemű, fekete medve volt. Beesett, vörös szemürege arra utalt, hogy szemét kivájták.

Fémsisakját valami hosszú fogú rágcsáló koponyája díszítette.

— Mi a neved, vándorénekes? — kérdezte a félszemű, szöges buzogányát áttéve egyik kezéből a másikba. — Hová tartasz?

— Jason vagyok, a legendák és történetek tudója.

Temuchin táborába igyekszem. Hát te?

A férfi megköszörülte a torkát, majd büszke tartással kijelentette:

— Shanin vagyok, a patkánytörzsből. Mit mondasz a patkányoknak?

Jason nem tudta, az ember mit mondhat a patkányoknak, de azt megfigyelte, hogy a többi harcos sisakját is patkánykoponya díszíti. Nyilván ez törzsük jelképe. Oraiel nem viselt semmiféle jelképet, tehát a vándorénekesek kimaradnak a törzsi viszálykodásból.

— Dicsőség a patkányoknak! — próbált Jason improvizálni. — A patkányok a legjobb barátaim.

— Harcolnál patkányok ellen?

— Soha! — felelte azonnal Jason.

Shanin láthatóan elégedett volt a válasszal; retkes körmeivel sárga fogait kezdte piszkálni.

— Mi is Temuchin táborába igyekszünk. Úgy hallottuk, Temuchin összetűzésbe került a hegyvidéki menyétekkel, ezért csatlakozni akarunk hozzá. Tartsatok velünk! Este szívesen hallgatnám az éneked., — Én is gyűlölöm a hegyvidéki menyéteket. Veletek tartunk, és este énekelni fogok nektek.

A lovasok megfordultak, és elporoszkáltak; Jason kis csapata pedig követte őket. Hamarosan rengeteg moropot pillantottak meg, amelyek hosszú oszlopot alkotva haladtak. Körülöttük kecskék legelésztek.