— Hallotok engem? — suttogta. Az ügyes kis készüléket úgy konstruálták, hogy a hangerőt önmaga szabályozza.
A suttogást akár kiáltássá is erősíthette. A készülék párját a fülébe helyezte, amelyben most Méta hangja hallatszott, kizárólag az ő számára.
— Tiszta és érthető az adás — közölte a lány.
— Lépj be — kiáltott rá Ahankk, és meglökte Jasont. De ő figyelmen kívül hagyta a kapitány durvaságát; szótlanul közelebb ment a hatalmas sátor közepén álló magas támlájú trónhoz. Temuchin éppen két tisztjével beszélt valami fontos dologról, Jasonnek közben alkalma nyílt szemügyre venni a sátor berendezését. Döbbenten ismerte fel, hogy a hadúr trónszéke eredetileg egy traktor ülése volt, amelyet cserzett bőrökkel vontak be, és csontdarabokkal díszítettek. Egyértelmű bizonyítéka, hogy a bányatársaság expedícióját Temuchin pusztította el.
Amint Jason közelebb lépett, Temuchin kifejezéstelen arccal nézett rá. Jason meghajolt előtte. Szeme sarkából folyton a hadúr arcvonásait figyelte. Vajon Temuchin felismerte? Hirtelen úgy érezte, hogy az orrműtét és a bajusz nem szolgál megfelelő álcaként. Jobban el kellett volna változtatnia a külsejét. Előbb-utóbb bizonyára felismeri. Jason felegyenesedett, és észrevette, hogy a hadúr fagyos tekintete még mindig őt vizsgálja. De Temuchin nem mondott semmit.
Jason tudta, hogy csendben kell várnia, hogy a hadúr szólaljon meg először. De miután a kínosra nyúlt csendet senki sem törte meg, vette a bátorságot, és beszélni kezdett.
— Hívattál, nagy Temuchin. Megtisztelve érzem magam. Óhajtod, hogy énekeljek neked?
— Nem — felelte hűvösen Temuchin. Jason szemöldöke a homloka középére kúszott a meglepetéstől.
— Ne énekeljek? Akkor mit akar a hadak ura egy szegény dalnoktól?
Temuchin hűvösen végigmerte.
— Információt — jelentette ki Temuchin. Ugyanebben a pillanatban meghallotta Méta hangját is.
— Jason, azt hiszem, baj van. Katonák vették körül a sátrat, és azt kiabálják, hogy menjünk ki, különben megölnek minket.
— A dalnok kötelessége, hogy tudását átadja a többieknek — mondta fennhangon. Azután lehajtott fejjel suttogni kezdett pyrruszi nyelven. — Ne használjátok a sugárpisztolyokat! Tartsatok ki, amint tudok, segítek.
— Mi volt ez? — kérdezte fenyegetőn Temuchin. Ez a motyogás?
— Semmi, uram, csak rossz szokás. Amikor ideges vagyok, egy régi vers sorait mormolom magamban.
Temuchin hátradőlt a karosszékben. Nyilván tisztában volt azzal, hogy Jason nem sokat fog elárulni a kihallgatás során. Jason gondolatait viszont az kötötte le, hogyan segíthetne Metán és Grifen.
— A katonák betörtek a sátorba! — sikoltotta Méta.
— Beszélj nekem a pyrruszi törzsről! — utasította Temuchin.
Jason homlokán gyöngyözni kezdett a veríték.
Temuchinnak beépített embere lehetett a patkánytörzsben, vagy maga Shanin szolgáltatta az információt. Talán társait a halott rokonai támadták meg, hogy távollétében bosszút álljanak a lányon.
— Pyrrusziak? Olyan törzs, mint a többi. Mit akarsz tudni róluk?
— Micsoda? — ugrott fel Temuchin a helyéről, kardja után kapva. — Te mersz kérdést feltenni nekem?
— Jason…!
— Várj, nem úgy gondoltam! — Jason érezte, amint az izzadságcseppek végigfolynak az arcán. — Rosszul fejeztem ki magam. Természetesen elmondok mindent, amit róluk tudok. Csupán az iránt érdeklődtem, mit szeretnél tudni leginkább.
— Sokan vannak, karddal és pajzzsal felfegyverkezve.
Mindannyian Grifre támadnak…
— Még sohasem hallottam erről a törzsről. Merrefelé élnek?
— Távol, az északi hegyek között…
— Grif a földön fekszik, nem bírok velük…!
— Mit rejtegetsz előlem, dalnok? Bizonyára nem ismered Temuchin törvényét. Jutalmat érdemelnek, akik velem vannak, halál az ellenségeimre. És lassú halál vár azokra, akik megpróbálnak elárulni.
— Lassú halál? — ismételte Jason. Feszülten figyelt, de nem hallotta többet a lány hangját.
Temuchin is gondolataiba mélyedve hallgatott.
— Úgy tűnik, nem tudsz túl sokat, dalnok. És valami nincs rendben körülötted. Mutatok neked valamit, ami majd megoldja a nyelved. — Intett az egyik tisztnek. — Hozzátok be Daeit!
Jason ismét a sátor neszeire figyelt, de már nem hallott semmit. Amint felpillantott, egy borzalmas módon megkínzott embert látott maga előtt. Nyakán szorosra húzott bőrszíj feszült. De a férfi mégsem próbálta meglazítani, bár nem is tudta volna. Ujjai helyén csak véres csonkok látszottak. Lábujjait ugyanúgy levágták.
— A lassú halál — jegyezte meg Temuchin, Jasont figyelve. — Daei elhagyott engem, hogy a menyét klánnal harcoljon. Mindennap levágjuk egy végtagját. Már hosszú ideje van itt. Most kapja meg a mai büntetését.
Kezét a magasba emelte. A katonák lefogták a férfit, bár az nem mutatta ellenállás jelét. Testét a földhöz préselték, kezeit, lábait lefogták, és vékony bőrszíjjal elszorították a boka és a csukló fölött. Azután egy katona lépett közelebb, majd baltával levágta az áldozat egyik kezét. Azután módszeresen tovább haladva a másikat is, végül bokából mindkét lábfejét.
— Mint magad is láthatod, két nap alatt véget lehetne vetni a szenvedéseinek — mondta Temuchin. — Persze, ha elég erős, hogy bírja addig. Talán három nap múlva kegyes leszek hozzá… de az is lehet, hogy nem. Állítólag volt, aki csaknem egy évig bírta.
— Nagyon érdekes — jegyezte meg Jason. — Már hallottam erről a szokásról, de kiment a fejemből. — Érezte, hogy mondania vagy tennie kell valamit, mégpedig sürgősen. Odakintről moropok patacsattogása hallatszott.
— Hallottad ezt? Egy sípszó hangzott!
— Megőrültél? — kérdezte Temuchin zavartan. Intett az embereinek, akik kivitték az eszméletlen férfit a sátorból, a levágott végtagokat pedig odébb rugdosták.
— Sípszót hallottam — ismételte meg Jason a bejárat felé pillantva. — Ki kell mennem. Rögtön visszajövök.
A sátorban lévő tisztek döbbenten néztek egymásra. A kihallgatásról senki sem távozhatott csak így egyszerűen.
— Egy pillanat, és visszajövök.
— Megállni! — kiáltott rá Temuchin. De Jason akkor már a bejáratnál volt. Az őr fel akarta tartóztatni, de Jason félrelökte a vállával, és már kinn is volt a szabadban.
A külső őrök nem tartóztatták fel, mivel ők nem tudták, mi történik odabenn. Jason egyenletes, de szapora léptekkel elindult, és azonnal jobbra kanyarodott, majd eltűnt a hatalmas sátor mögött, mire üldözői kiözönlöttek.
Ügyesen kerülgetve a magas sátrakat egyre jobban eltávolodott üldözőitől. Azután hatalmas kanyart leírva visszatért megint a bejárathoz. Az üldözők kiáltásai éppen az ellenkező irányból hallatszottak. Nyugodt léptekkel bement Temuchin sátrába.
A hadúr döbbenten ugrott fel a helyéről, és előrántotta kardját.
— Hűséges szolgád vagyok, Temuchin — jelentette ki Jason, karba tett kézzel. — Azért jöttem vissza, hogy figyelmeztesselek, törvénysértéseket követnek el a törzsedben.
Temuchin mozdulatlanul állt, még kardját sem engedte le.
— Beszélj gyorsan! Az életed a kezemben van.
— Tudom, hogy nem tűröd alattvalóid önkényeskedését. Az egyik szolgám önvédelemből megölt egy harcost, és a patkánytörzs tagjai bosszút akartak állni rajta. Ezt eddig nem tehették, mivel mindvégig mellette voltam. De ma este, mivel hívattál, kénytelen voltam magára hagyni. Mielőtt elindultam hozzád, megkértem egy megbízható embert, hogy figyelje a sátramat. Hamarosan egy csapat harcos rohanta le a szolgáimat. Az emberem azonnal ide sietett, és sípjával jelezte, hogy baj történt. Az imént azért kellett kimennem, hogy beszéljek vele… Nagy Temuchin, úgy tudom, itt csak te szolgáltathatsz igazságot, és a te törvényed egyformán vonatkozik mindenkire. Azt kérem, tégy igazságot.