— Egy lenti növény indáiból sodorjuk — felelte a férfi.
— Talán szőlőinda?
— Az, az: szőlő! A hegy lábánál nő. Nagyon erős indái vannak.
Jason szeretett volna feltenni még néhány kérdést, de a hadúr közben földet ért, és a hermelinek sietve visszahúzták a kötelet.
— A morop következik! — adta ki Jason a parancsot.
Kivezették az állatot a sziklapárkányra. Kicsi, vörös szemei gyanakvón tekintettek körbe. A hermelinek ügyesen ráhelyezték a hálót, majd a szemét is bekötötték.
De az állat megijedt, és tehetetlenül forgolódni kezdett.
Patái szikrát hánytak a köveken. Szerencsére a hermelinek már nagy rutinnal rendelkeztek. A kócos hajú férfi hirtelen előrelépett, és egy hosszú nyelű kalapáccsal homlokon vágta a kapálódzó moropot. Az állat izmai elernyedtek, majd a háló a magasba emelte az eszméletlen állatot.
— Remek ütés volt — jelentette ki önelégülten a hermelin. — Nagyon szívósak ezek az állatok. Hamarosan magához tér, és akkor megint kapálódzni kezd. Még a kötelet is elszakíthatja.
— Remélem, Temuchin nem áll közvetlenül alatta — jegyezte meg Jason.
Amint az állat leért, és visszahúzták a kötelet, ő következett. Bátortalanul lépett a hálóba, gyomra összeszorult, amikor lassan ereszteni kezdték lefelé. Egy pillanatra lenézett, de azonnal becsukta a szemét, és a továbbiakban már csak a mellette elvonuló sziklafalat bámulta.
Hamarosan elérte a felhőréteget, ahol semmit sem látott. A kimerültség erőt vett rajta, és néhány percre elszenderedett. Amikor felébredt, már a felszín közelében járt. Ruhája átázott az esőtől. Nem tudta, odalenn mi fogja várni. Ha a mélyföldiek a felhők ellenére észrevennék a közeledésüket, biztosan egy mindenre elszánt csapattal várnák őket. Amint földet ért, kimászott a hálóból. Körülötte minden nyirkos volt. Jason megpróbálta összeszedni a felszerelését. Magához vette a harci bárdot, és bizonytalan léptekkel elindult a sűrű esőben.
— Tedd le a felszerelésed, és gyere utánam! — kiáltotta Temuchin. — Minek az a csatabárd?
— Arra gondoltam, talán más is lehet itt rajtad kívül — felelte Jason.
— Menjünk — mondta Temuchin. Jason a fejedelem után indult, de lába beleakadta hálóba, és hasra esett.
Szerencsére időben ki tudta szabadítani a lábát, mert a hálót elkezdték felhúzni.
— Erre — parancsolt rá Temuchin, miközben Jason éppen megpróbált felállni. A talaj rendkívül csúszós volt, csizmájukat vastagon borította a sár. Temuchin egy tíz méter magas sziklatömb mögé vezette.
— Innen figyeld, ahogy a moropod leérkezik. Azután ébressz fel. Az én moropom a túloldalon legelészik.
Ügyelj rá, nehogy elkószáljon! — Temuchin választ sem várva leheveredett egy viszonylag száraz helyre, és magára húzott egy takaró nagyságú prémet.
Jason leült egy nedves sziklára, és türelmesen várakozott. A párás levegőtől nem látott messzire. Halotti csend vette körül, melyet csupán a sziklákra hulló esőcseppek nesze tört meg. A morop szemmel láthatóan élvezte a szokatlan jelenséget. Jason hamarosan meghallotta saját moropjának hangját a magasból.
Megérintette Temuchin vállát, és a hadúr egy pillanat alatt tökéletesen éberré vált.
A morop már csak néhány méternyire lehetett a földtől, amikor kezdett magához térni.
— Siessünk, mielőtt felébred! — mondta Temuchin. Az állat megpróbálta felemelni a fejét, majd visszaejtette.
— Szabadítsuk ki a hálóból! — kiáltotta a fejedelem.
A háló alsó részét szíjak kötötték össze, amelyeket gyorsan szét lehetett kapcsolni. Amint Jason az utolsó szíjat is kicsatolta, a morop magához tért. A behemót állat felállt, megrázta magát, majd csatlakozott társához.
A nap hátralévő része a katonák és állataik leeresztésével telt. Jason egyre rutinosabban bontotta ki a csatokat, miközben Temuchin egy esővédett helyen szundikált. Legszívesebben Jason is lefeküdt volna aludni, de nem merte megkockáztatni. A leérkező katonák sorra nyugovóra tértek, csupán Ahankk maradt fenn őrködni. Összesen huszonöt morop és huszonhat katona ért földet, amikor a folyamatnak váratlanul vége szakadt.
A katonák, Ahankk kivételével valamennyien aludtak.
A kapitány hirtelen felkiáltott, amint a levegőből egy hatalmas árny vetődött rájuk, mint valami óriás denevér.
De a hatalmas test tőlük néhány méterre nagy puffanással a földre zuhant. Csupán az elszakadt kötél kígyózott még a levegőben.
Temuchint nem kellett felkelteni. Amint a morop becsapódott a földbe, a hadúr már ébren volt. Egy pillantást vetett az állat szétroncsolódott testére, azután magához intette egyik tisztjét.
— Vonszoljátok el innen minél messzebbre a tetemet! — mondta Temuchin.
Miközben a katonák eleget tettek a parancsnak, a hadúr ismét Jason felé fordult.
— Ezért küldtem le először egy embert és utána a moropot. A hermelinek figyelmeztettek, hogy a kötél előbb-utóbb elszakad. Várhatóan nyilván a nagyobb súly alatt.
— Az elkopott kötél persze elszakadhatott volna egy ember súlyától is — jegyezte meg Jason. — Ezért ereszkedtél le te elsőként. Jó hazárdjátékos lennél!
— Jó hazárdjátékos vagyok — felelte csendesen Temuchin. — A hermelineknek maradt még egy tartalék kötelük. Megparancsoltam nekik, hogy helyezzék fel, és amint elkészültek, eresszenek le egy katonát, aki majd itt fog őrködni, amíg mi visszatérünk. Most pedig induljunk!
10
— Megkérdezhetem, hogy hová megyünk? — fordult Jason a hadúrhoz, miközben egy füves domboldalon ereszkedtek le. A katonák széthúzódtak körülöttük, csupán Temuchin és Jason maradt a kör közepén.
— Nem — felelte Temuchin.
A szakadó eső erősen lecsökkentette a látótávolságot.
Amint lejjebb értek, csörgedező patakokat pillantottak meg. A moropok vidáman gázoltak át rajtuk. Még sohasem láttak ennyi vizet. És a hőmérséklet is észrevehetően emelkedett. A katonák először kigombolták a zubbonyukat, majd sorra levetkőztek.
Jason is örült, hogy leveheti magáról a nehéz prémeket.
Arcáról letörölgette a vastag zsírréteget, és azon tűnődött, milyen jó lenne megfürödni az patakban.
A dombnak hirtelen vége szakadt. Sziklás peremét sebes sodrású folyó határolta. Temuchin megparancsolta az embereinek, hogy a lezuhant moropot dobják bele a vízbe. A katonák a folyóhoz vonszolták az állat tetemét, majd legörgették a sziklákról. A morop hatalmas csattanással zuhant a vízbe. A sebes folyam azonnal elsodorta, és néhány másodperc múlva eltűnt a szemük elől.
Temuchin a folyó mentén délnyugat felé vezette csapatát. A hermelintörzs nyilvánvalóan figyelmeztette erre a természetes akadályra.
Késő délután az eső elállt, és a táj teljesen megváltozott. Eleinte csak néhány magányos fát és bokrot láttak, később sűrű erdőhöz értek. Temuchin megállította a csapatot, és pihenőt rendelt el.
— Alkonyatkor indulunk tovább — jelentette ki a fejedelem.
Jasont nem kellett bíztatni, azonnal hanyatt vetette magát a sűrű pázsiton. Moropja a közelben legelészett.
Az állat rendkívül jól érezte magát a vizekben gazdag vidéken; lefeküdt a földre, és fejét a harmatos fűhöz dörzsölte.
Jason behunyta a szemét, és hamarosan elszenderedett. Arra ébredt, hogy valaki megrázta a lábát.
Az ég már sötét volt.
— Indulunk — mondta Ahankk. Jason azonnal nyeregbe szállt, bár még alig tudott észhez térni. Nagyot húzott a vizestömlőből, majd a hűs forrásvizet a fejére és a nyakára csorgatta.