Alig tett meg ötven métert, már szakadt róla a veríték.
A bőrből készült ruha egy csepp levegőt sem engedett a testéhez. Útközben egyfolytában káromkodott, különösen amikor elkezdett esni az eső. Igyekezett a sűrű lombozatú fák alatt haladni, és hamarosan elérte a folyó partját.
Szerette volna ellenőrizni, hogy elég száraz-e a puskapor, de belátta, hogy ilyen időjárás közepette ennek semmi értelme. Lehajtotta a fejét, és elindult a parton az épület felé.
A toronyban lévő emberek biztosan észrevették, de ennek egyelőre nem adták semmi jelét. Jason egyre közelebb ért. Sisakja alól felpillantott. Az egyik katona áthajolt a torony párkányán, és ismeretlen szavakat kiáltott. Jason csak integetett a kezével, miközben megszaporázta lépteit.
Amikor a férfi tovább kérdezősködött, Jason kiabálni kezdett:
— Nyissátok ki! Gyorsan! — Mint várta, az izgatott kiáltás teljesen eltorzította a hangját, és a kiejtése sem keltett gyanút. Azután elérte a falat, ahol a toronyban lévő katonák már nem láthatták. De a kapu nem nyílt ki előtte. A katonák pedig tovább kiáltoztak. Odabentről hangok hallatszottak, és egy puska csöve jelent meg az ajtó melletti lőrésben.
— Nyissátok ki! Gyorsan! — sürgette őket Jason, miközben öklével ütötte a kaput. Majd vállával és puskája tusával verte a masszív faalkotmányt, ami arra volt jó, hogy arcát még a lőrésen kikémlelők sem láthatták.
Odabentről lábdobogás és élénk beszélgetés hallatszott, de a kapu továbbra is zárva maradt. Jason nem tudta, mit tegyen; ha elszalad, azonnal leleplezi magát, és a magasból lelövik. De itt sem maradhat sokáig! Amint felemelte puskáját, hogy még egyszer bedörömböljön, odabentről lánccsörgés hallatszott. A nehéz faajtó lassan nyílni kezdett, és Jason azonnal besurrant, amint a nyílás elég nagy lett.
Nyílt, négyszögletes térre érkezett. Szeme sarkából megpillantott egy embert, aki a várkaput csörlőzte, de szinte körül sem tudott nézni, mert meg akarták ölni.
Tőle jobbra egy katona kivont karddal állt, a bejárattal szemben pedig többen célra tartott puskával várakoztak…
Jason egy pillanat alatt közéjük vetette magát. Puskájával mellbe lőtte az egyiket, a többieket pedig a kiürült fegyverrel kezdte csépelni. Közben előhúzta övéből a tőrt, és hasba szúrta az egyik támadóját, aki a lendülettől rázuhant. Pajzsként használva a katonát, tovább vagdalkozott a késsel.
Hirtelen éles fájdalom hasított a combjába, majd az oldalába és a karjába. Érezte, hogy elveszíti az egyensúlyát, és nem képes talpon maradni. Előtte megjelent a tiszt, és lecsapott rá a kardjával. Jason kivédte a csapást a tőrével, majd a kést villámgyors mozdulattal a férfi bordái közé döfte. A sebből vastag sugárban tört elő a vér. A katona felsikoltott, majd összeesett.
Abban a pillanatban jelentek meg Temuchin emberei a kapuban. Olyan sebesen vágtattak, hogy legtöbbjük meg sem tudott állni a bejáratnál. Temuchin jött be elsőként, és harsány csatakiáltást hallatva, kardjával leszúrt egy mélyföldit. Azután benyomultak a többiek is.
Amint a közvetlen veszély elmúlt, Jason félrehúzódott, és leült a földre, hátát a falnak támasztva.
Levette sisakját, és csodálkozva látta, hogy erősen behorpadt. Megtapogatta fejét, de nem tapasztalt semmiféle sérülést; a sisak felfogta az ütést. A csípőjét ért sebből viszont szivárgott a vér, bár a seb nem tűnt túl mélynek. A combján lévő seb viszont fájdalmas volt, és erősen vérzett. De úgy ítélte meg, ha a vérzést elállítja, nem fogja zavarni a járásban és a lovaglásban. Nem szerette volna úgy végezni, mint a farmon megsebesült katona.
Amikor Jason meglátta a fejedelem alakját a bejáratnál, már nem volt kétséges előtte a harc kimenetele. A védők még sohasem kerültek szembe ilyen rutinos ellenséggel. Nyilaik sokkal hamarabb célba találtak, mint ahogy a mélyföldiek felemelhették volna a puskájukat. Közelharcban pedig végképp esélytelenebbek voltak, mint a támadók. A halálsikolyok lassan elhaltak, a harc a végéhez közeledett. A túlélők behúzódtak egy épületbe, és elbarikádozták magukat.
Jason látta, amint a toronyban lévő katona elsüti a puskáját, és az egyik nomád összeesik. Egy pillanattal később nyílvessző fúródott a mélyföldi szemüregébe, és a halott katona kizuhant a toronyból.
A csatazaj hamarosan elcsendesedett. Az erődöt elfoglalták. A nomádok átvizsgálták a halottakat, és elvégezték rajtuk a csonkolás rituális műveletét. Az egyik ajtón Temuchin lépett ki, kardja csupa vér volt. Magához intette az egyik harcost.
— Három hüvelykujj a dalnokot illeti, a többi az enyém! — A katona meghajolt, majd tovább végezte a dolgát.
Temuchin Jasonhoz fordult.
— Az épületek tele vannak mindenféle holmival.
Keresd meg a puskaport!
Jason felkelt; akkor vette észre, hogy még mindig kezében szorongatja a tőrt. Letörölte róla a vért, majd átnyújtotta Temuchinnak, aki szó nélkül eltette. Azután a hadúr bement az épületbe, Jason pedig követte, ügyelve arra, hogy sebesülése minél jelentéktelenebbnek tűnjön.
Egy alacsony szoba előtt Ahankk és egyik tiszttársa őrködött. A nomádok végigdúlták az erődöt, de ebbe a helyiségbe Ahankk senkit sem engedett be. Valószínűleg ez lehetett a fegyverraktár, mert az egyik sarokban rengeteg puska hevert, odébb ágyúgolyókat halmoztak fel, kardok és harci bárdok hevertek szanaszét. Az egyik helyen sorba rakott hordók álltak.
— Nézzük meg közelebbről őket! — mutatott Jason a hordókra. — Állj! — kiáltotta hirtelen. — Az a csík a földön kiöntött puskapor, amit valami trükkös szerkezet meggyújt, ha közelebb megyünk, és akkor mindannyian felrobbanunk. Hadd tisztítsam meg a terepet!
Letérdelt a földre, és egy rongydarabbal megszakította a földön kígyózó puskaporcsíkot.
— Ezek a hordók tele vannak puskaporral — mondta Temuchinnak. — Az embereid ügyeljenek rá, nehogy nedvesség érje őket, vagy kiszóródjon az anyag a hordókból!
Hirtelen robbanás zaja rázta meg az épületet. Jason az ablakhoz ugrott, és látta, hogy az őrtorony oldalából hiányzik egy darab. Mintha egy óriás harapott volna bele.
A dörrenés megismétlődött; a falak beleremegtek. Az egyik harcos lélekszakadva rontott a fegyverszobába, és izgatottan hadarni kezdett.
— Mi történt? — kérdezte Jason. Temuchin dühösen ökölbe szorította a kezét.
— Rengeteg katona közeledik. Ágyút is hoztak magukkal; az adta az előbb ezt a pokoli zajt. Olyan sokan vannak, hogy az embereim megszámolni sem tudják őket.
11
Senki sem esett pánikba. A háború az mindig háborút jelentett, a különleges körülmények ellenére is. Bár itt folyton esett az eső, és felszerelésük teljesen elázott, de azok az emberek, akik meg mertek támadni egy űrhajót, nem ijedtek meg egy ágyútól.
Ahankk részletes utasítást adott a katonáknak, hogyan szállítsák a puskaporos hordókat. Ezalatt Temuchin felment az őrtoronyba, hogy saját szemével győződjön meg arról, mekkora erők közelednek. Egy ágyúgolyó éppen eltalálta a falat. Az egész erőd beleremegett, szilánkok repültek mindenfelé. Temuchin rezzenéstelenül állt a toronyban. Azután áthajolt a falon, és parancsokat osztogatott az embereinek.
Jason figyelemmel kísérte, amint az emberek kihordják a puskaporos hordókat az erődből. Észrevette, hogy már csak a hadúr és ő tartózkodnak a falak között.
— Mindenki a hátsó kijáraton ment ki — mutatott Temuchin a folyó felőli kapura. — A támadók nem láthatták őket az erődtől. Az a fontos, hogy minél előbb elérjék az erdőt. Addig néhányan feltartóztatjuk a támadókat, és majd később csatlakozunk hozzájuk.