A sátorban kellemes meleg volt, az asztalon ínycsiklandozó ételek hevertek. Jason elvett egy sült kecskecombot, és jóízűen megette. Azután zsíros kezét a ruhájába törölte, majd munkához látott.
Miután kérésére néhány agyagedényt hoztak a sátorba, Jason kiválasztotta a legkisebbiket, és megtöltötte puskaporral. Temuchin minden mozzanatot figyelemmel kísért, Jason pedig elmagyarázta, mit tesz.
— Azt hiszem, a puskaport össze kell tömöríteni, mint a puska csövében. Azután lefojtjuk, és egy bőrdarabbal lezárjuk az edényt, így nem tud könnyen átnedvesedni.
Most már csak arról kell gondoskodnunk, hogy a tűz meggyújtsa a puskaport.
— Hogyan juthat hozzá a tűz, miután lezártad? — kérdezte Temuchin, aki igyekezett megérteni a technikai magyarázat minden részletét. Egy írástudatlan fejedelemtől ez elég logikus kérdésnek tűnt. Jason elővett egy vékony tűt, amilyennel a sátrakat alkotó bőröket szokták összevarrni, és kilyukasztotta vele a köcsög szájára feszített bőrdarabot. Azután olajjal átitatott egy rongydarabot, és a végét begyömöszölte a lyukon olyan mélyre, hogy elérje a puskaport. Miután mindennel elkészült, tenyerébe vette a bombát.
— Azt hiszem, indulhatunk.
Jason egyik kezében a bombát tartva, a másikban egy pislákoló olajmécsest, kilépett a sátorból; Temuchin pedig követte. Az emberek mintha megérezték volna, hogy itt nagy dolgok készülnek, leküzdötték ösztönös félelmüket, és a vezér nyomába szegődtek. Egyre többen gyűltek össze a tábor szélénél. Ott tisztes távolban megálltak. Jason a földre tette a bombát, majd figyelmeztette a bámészkodókat:
— Számítsatok arra, hogy amint ez felrobban, hatalmas zajt fog csapni!
Lehajolt, és a mécses segítségével meggyújtotta az olajjal átitatott rongyot. Amint a rongy lángra kapott, visszaszaladt a távolabb álló Temuchinhoz.
De a bomba mégsem robbant fel, csupán füstölt és sistergett. Jason nem szívesen ment volna vissza megnézni a hiba okát, de amint Temuchin a tőre élét kezdte vizsgálni, jobb belátásra tért.
Bizonytalan léptekkel megközelítette a bombát, majd felemelte a földről, és alaposan szemügyre vette. Azután jelentette tapasztalatait Temuchinnak.
— A kanóc elaludt, mielőtt a tűz elérte volna a puskaport. Nagyobb lyukat kell fúrni a bőrbe. Eszembe jutott a Bomba balladájának néhány sora, amely pontosan erről szól. Azonnal megjavítom. Addig ne engedj senkit a közelébe!
Visszament a sátorba, miközben a baj okán töprengett.
Valószínűleg túl sok puskaport tett a köcsögbe, és a lyukat is túlságosan szűkre hagyta, így nem maradt elegendő levegő odabenn a kanóc égéséhez.
Keresett egy rongydarabot, amit összesodort, és alaposan átitatott olajjal. Azután magához vette a tűt, amivel a köcsögöt fedő bőrt kilyukasztotta, és visszament a bemutató foglalkozás színhelyére.
A nomádok addigra már rendkívül türelmetlenné váltak, és durva sértéseket kiáltottak felé. Temuchin is nagyon haragosnak látszott. Jason úgy tett, mintha nem hallaná a megjegyzéseket. Lehajolt, és a bombával kezdett foglalatoskodni. Kockázatos vállalkozás volt.
Tudta, ha ismét kudarcot vall, nincs, ami megmenthetné az életét. Homlokán kövér izzadságcseppek jelentek meg a hideg ellenére.
— Ezúttal működni fog! — jelentette ki Jason. Valóban, a hatás minden képzeletet felülmúlt.
A fülsiketítő robbanás ereje megrázta a földet, cserépdarabokkal szórva tele a közelben lévő sátrakat és a bámészkodó tömeget. A bomba helyén csinos kis kráter keletkezett.
Temuchin még mindig mozdulatlanul állt, de arcán elégedett mosoly jelent meg. A bámészkodók némelyike fájdalmasan nyögdécselt, mivel a cserépdarabok eltalálták őket. Jason végigtapogatta testét, de nem fedezett fel magán újabb sérüléseket.
— Tudsz ennél nagyobb bombát is készíteni? — kérdezte Temuchin.
— Bármekkorát. De előbb áruld el, milyen célra akarod használni, mert a puskaporkészletünk korlátozott.
Mielőtt Temuchin válaszolhatott volna, néhány ember jelent meg a tér túloldalán moropjaikon poroszkálva. A helybélieknek nem tetszettek a jövevények, mégis félrehúzódtak előlük.
— Ki mer idejönni az engedélyem nélkül? — kérdezte Temuchin. Testőrei azonnal szoros gyűrűt vontak köré.
— Mi volt ez a pokoli zaj? — kérdezte az élen lovagoló férfi.
Jason számára rendkívül ismerősnek tűnt a hang: Kerk!
Temuchin hűvös, kimért mozdulatokkal ment elébük.
Az idegenek leszálltak hátasaikról. Kerk állt az élen, őt követte Rhes és mögöttük még néhány pyrruszi. Jason úgy érezte, itt azonnal elszabadul a pokol. Sietve közbelépett.
— Várjatok! — kiáltotta, és a két csoport közé vetette magát. — Ezek pyrrusziak, az én törzsem! Azért jöttek, hogy Temuchin seregéhez csatlakozzanak. — Azután odasúgta Kerknek: — Maradjatok nyugton, különben mindnyájunkat lemészárolnak.
De Kerk cseppnyi alázatosságot sem mutatott.
Ugyanolyan mogorván nézte ellenfeleit, mint Temuchin.
Az közelebb ment, és alaposan szemügyre vette a pyrruszi vezért. Nagyjából egyforma magasak lehettek, és szúrós tekintettel vizsgálták egymást. Kerk uralkodott indulatain. Mellvértjén élénk színekkel festett sas díszelgett. És sisakján is egy sas koponyáját viselte.
— Kerk vagyok, a pyrruszi törzs vezetője — jelentette ki.
— Temuchin vagyok, a törzsek fejedelme. Meg kell hajolnod előttem.
— A pyrrusziak senki előtt sem hajolnak meg.
Temuchin haragosan felmordult, és arasznyira kihúzta kardját. Jason legszívesebben eltakarta volna a szemét.
De Kerk pontosan tudta, hogy mi a célja. Nem akart összetűzésbe kerülni Temuchinnal, legalábbis egyelőre nem. Egy hihetetlenül gyors mozdulattal megfogta Temuchin karját.
— Nem azért tettem meg ezt a hosszú utat, hogy harcoljunk — mondta hűvösen. — Szeretnék beszélni veled.
Hangja rendkívül meggyőző volt. Temuchin legnagyobb erőfeszítése ellenére sem tudta kihúzni kardját a hüvelyéből. A hadúr rendkívül erős ember volt, de Jason még senkit sem látott, aki erőben és ügyességben felülmúlta volna Kerket. A másodpercek teltek, és Temuchin homlokát kiverte a veríték, feje egyre vörösebbé vált, majd testén remegés futott végig.
Amint belátta a pyrruszi fölényét, nem erőlködött tovább. Kerk pedig barátságosan rámosolygott.
— Nem azért jöttem, hogy harcoljunk — ismételte meg Kerk. — A katonáink hadd ismerkedjenek meg egymással, mi pedig beszélgessünk.
Olyan hirtelen engedte el Temuchin karját, hogy a hadúr szinte elvesztette az egyensúlyát. Nyomasztó csend következett, de a barbár vezér érezte, hogy nem alázták meg emberei előtt, sőt felkínálták neki a döntés lehetőségét. Amint ezt végiggondolta, felszabadult nevetés hagyta el a torkát. Kezét barátságosan Kerk vállára tette. A pyrruszi vezér is mosolyra húzta a száját.
— Szeretem az ilyen kemény férfiakat! — kiáltotta Temuchin. — Ha már nem öltelek meg az első pillanatban, meghívlak a sátramba. — A hadúr elindult a sátra felé, Kerk pedig követte. Úgy mentek el Jason mellett, mintha ott se lett volna. Jason nem tudta, mitévő legyen, végül úgy döntött, hogy utánuk megy.
Amint a fejedelem sátrához értek, Temuchin bevezette Kerket, Jasonnek viszont azt parancsolta, hogy várakozzon odakinn. Jason kényelembe helyezte magát, és azon kezdett töprengeni, vajon hogyan másznak ki a slamasztikából, ha Kerk megöli Temuchint.
Odabentről élénk vita foszlányai szűrődtek ki, de semmi egyéb nem történt. Jason feneke már szinte odafagyott a földhöz. A vita még hevesebbé vált, azután néma csend következett. Jason látta, hogy az őrök is kérdőn néznek egymásra.
Kerk jelent meg a sátor bejáratánál, de nem igazán értett a kinyitásához, ezért dühösen leszakította az egészet. Fejével intett, majd tovább indult. Jason azonnal odament hozzá.
— Mi történt? — kérdezte izgatottan.
— Semmi — dünnyögte Kerk. — Elkezdtünk beszélgetni, de ő nem akart válaszolni nekem, egyre csak a saját kérdéseit hajtotta. Én pedig meguntam az egyoldalú társalgást.
Jasont rossz előérzet fogta el.
— Meg kellett volna várnotok, amíg visszatérek. Miért jöttetek ide? — Persze a pyrrusziakat ismerve magától is tudhatta a választ.
Kerk pedig megerősítette:
— Nem bírtunk már tétlenül üldögélni a hegyek közt.
Felkerekedtünk, hogy megnézzük, mi történt veletek.
Idefelé jövet volt néhány összetűzésünk a helybeliekkel, amitől a fiúk hangulata sokat javult.
— Azt elhiszem — mondta Jason. Legszívesebben hanyatt feküdt volna a sátrában.