Méta döbbenten nézett a férfira.
— Micsoda? Ezért egy egész hadsereget felszerelhettél volna. Fegyverek, lőszer…
— Biztos voltam benne, hogy nagy hatással lesz rád.
De beláthatnád végre, hogy egy hadsereg nem oldja meg a problémánkat. Hamarosan elmegyünk egy bolygóra, ahol új életformákkal fogunk találkozni, merőben idegen civilizációval, ahol bányákat akarunk nyitni a legmegfelelőbb helyen. A hadsereged nem tud semmit mondani nekünk a geológiáról, az antropológiáról, az ekológiáról, sem az exobiológiáról.
— Csak dobálódzol a szavakkal.
— Nehogy azt hidd! Csupán arra akarok rámutatni, milyen hasznos információkat rejt ez az acéltojás. — Könyvtár! — szólította meg drámai hangon a kis robotot.
— Beszélj nekünk magadról!
— Mark IX, 4271587 típusú modell vagyok,
fotódigitális, lézerbázisú memóriával ellátva…
— Elég! — szólt rá Jason. — Nem tudnád magad kicsit közérthetőbben kifejezni?
— Dehogynem. Hello, fiúk! Fogadni mernék, hogy még sohasem láttatok Mark IX típusú adatbankot, amely minden igényt kielégít…
— Azt hiszem, ez valami reklámszöveg lehet, de legalább érthető — jegyezte meg Jason.
— …azok a krapekok, akik ezt a modellt tervezték, marhára értenek a mikroelektronikához. Nos, fiúk, nem kell nagydoktori címmel rendelkeznetek, hogy belássátok: a Mark IX új korszakot nyit a galaxisban. A kis buta fejetekben nem tudtok elraktározni minden információt. De nem is kell! Mert itt van hű társatok, a Mark IX, akinek memóriája rendelkezik a Haribay Egyetem teljes könyvtárának és adatbázisának teljes információjával. Annyi könyvet még életetekben nem láttatok, amelynek anyaga a birtokomban van. Mindez akkora helyre lett besűrítve, mint egy kisgyermek ökle.
Mert több mint 545 millió bit információt helyeztek el minden négyzetmilliméteren. De nektek még azt sem kell tudnotok, mi az, hogy bit. A lényeg, hogy az egész történelem, csillagászat, földrajz s a többi s a többi itt van az agyamban. És persze a nyelvészet! Ha például tudni szeretnétek, hogy például a sajtot hogyan nevezik a galaxis különféle nyelvein, akkor ebben is a segítségetekre lehetek…
A lehengerlő szöveg közben Jason Méta felé fordult, de a lány időközben elment.
— A sajt tolmácsolásán kívül még egyéb feladataid is lesznek. De addig maradj csendben! — sóhajtott Jason, és kikapcsolta a robotot.
A pyrrusziak jókedvűek és felszabadultak voltak a Boldogság felé vezető úton. Az űrhajóban semmiféle veszély nem fenyegette őket, dolguk elég kevés akadt, ezért leginkább tele hassal pihentek, mint a jóllakott tigrisek. Csak Jason erőlködött néha, hogy megpróbálja betartatni velük a napirendet. De ő is legtöbb idejét a bolygóra vonatkozó információk tanulmányozásával töltötte. Méta néha elég érthetően értésére adta, hogy a meddő órákat sokkal kellemesebben is el lehet tölteni, és Jason gyakran egyetértett vele.
Egy nappal a leszállás előtt Jason mindenkit összehívott az ebédlőben.
— Ez a bolygó az úti célunk — mutatott a holografikus képre. Valamennyien csendesen figyeltek, két falat és korty között, amit a katonás pyrruszi neveléstől várni lehetett.
— A bolygó neve „Boldogság”; egy névtelen F1 típusú nap ötödik bolygója. A nap fehér törpe, ezért sokkal több ultraibolya sugarat bocsát ki, mint a Pyrrusz napja. A bolygó felszínének kilenctizedét víz borítja, amelyből számtalan vulkanikus sziget emelkedik ki. Csupán egyetlen összefüggő szárazföld éri el azt a méretet, hogy kontinensnek lehessen nevezni. A nagyjából sík felszínt kiszáradt folyómedrek szabdalják. Egy tíz kilométer magas, meredek falú hegyvonulat két részre osztja a kontinenst. Ez a hatalmas felszíni képződmény erősen befolyásolja a szárazföld időjárását is. A bolygó sokkal melegebb, mint általában a lakható világok; az egyenlítői hőmérséklet csaknem eléri a víz forráspontját, és csupán az északi sark közelében húzódó kontinens klímája elviselhető. A magas páratartalmú meleg levegő észak felé áramlik, és ott a hegyvonulatnak ütközve magasabb, hidegebb légrétegekbe kerül, ahol a pára kicsapódik, így a hegyvonulat falait szinte állandóan eső áztatja. A lezúduló víz hatalmas folyókat alkot, amelyek dél felé kanyarogva rendkívül kedvező helyet teremtenek a mezőgazdaság számára. De ez nem érdekelte a John Társaságot. Sajnos, az érclelőhelyek nem ott helyezkednek el, hanem a hegység északi oldalánál, ahol szinte sohasem esik az eső, és a felszín sivataggá alakult.
A Boldogság tengely körüli forgása szinte merőleges az ekliptikára, így évszakok nem váltják egymást. Az időjárás az év minden szakában azonos. Végül említést kell tennem a bolygó lakóiról, akik a galaxis legkegyetlenebb és legveszedelmesebb teremtményei. A feladatunk az lesz, hogy a birodalmuk közepén letelepedjünk, és bányát nyissunk. Van valakinek elképzelése arról, hogyan tudjuk ezt megoldani?
— Én tudom — állt fel lassan egy Clon nevű tagbaszakadt fickó. Csontozata olyan erősnek látszott, hogy vastag koponyájában nem sok hely maradhatott az agy számára. Reflexei bámulatosak voltak, reakciói mégis inkább egy dinoszauruszéra hasonlítottak, mivel a cselekedeteit az ösztön irányította, nem pedig a tudatosság. Ő volt az utolsó, akinek a véleményét Jason hallani akarta.
— Én tudom — ismételte meg Clon. — Megöljük mindet, azután már nem zavarnak minket.
— Köszönöm a javaslatod — felelte csendesen Jason. — Tipikus pyrruszi állásfoglalás. Ennek eredményeként ugyanúgy elveszítjük majd a második bolygót is, mint a Pyrruszt. Ezt a problémát ésszel kell megoldani, nem pedig erőszakkal. Le szeretnénk telepedni ezen a bolygón, és nem akarjuk, hogy kezdettől fogva az ellenségünk legyen minden élőlény. Azt javaslom, nyílt tábort létesítsünk, ne erődítményt, mint a John Társaság emberei. Ha figyelemmel tartjuk a tábor környékét, nem érhet minket meglepetés. Az a tervem, hogy megpróbálunk kapcsolatot teremteni az őslakókkal, és kipuhatoljuk, miért viselkednek olyan ellenségesen minden külhonival szemben. Azután hátha sikerül jobb belátásra bírni őket. Ha valakinek akad más javaslata, szívesen meghallgatjuk. A korábbi bázishoz közel fogunk leszállni, és várjuk majd, hogy az őslakók kapcsolatot teremtsenek velünk. Rendkívül óvatosnak kell lennünk, nehogy úgy járjunk, mint az első expedíció tagjai.
A régi bányatelepet könnyen megtalálták. A sivatagos, sztyeppes vidéken a növényzet egy év alatt nem tudta eltakarni a tábor maradványait. Az űrhajó a közelben ereszkedett le. A magasból a hullámzó sztyeppe teljesen lakatlannak látszott, és ez a hatás még fokozódott, amikor a földet érés után vették szemügyre a környezetet, Jason megborzongott, amint a zsilipkamra ajtaja kinyílt, és arcát megérintette a száraz, hűvös levegő. A szél azonnal finom homokot hordott az űrhajó belsejébe. Jason szeretett volna elsőként a bolygóra lépni, de Rhes félrehúzta az ajtóból, amint Kerk, az őszes hajú pyrruszi vezér megjelent.
— Kis gravitációjú bolygó — jegyezte meg Kerk, amint belegázolt a magas fűbe. — Nem lehet több 1 G-nél. A Pyrrusz után olyan, mintha lebegne az ember.
— 1,5 G — felelte Jason, követve a parancsnokot. — De még mindig jobb, mint a Pyrrusz kétszeres gravitációja.
A tízfős felderítőcsapat azonnal kiszállt az űrhajóból, és megkezdte a terep átvizsgálását. Egymáshoz közel maradva, lassan haladtak előre. Fegyvereiket készenlétben tartotta az oldalukhoz rögzítő mágneses erőtér. Ügyet sem vetettek a csípős szélre, ami Jason bőrét azonnal kipirosította, és könnyet csalt a szemébe.