— Honnan jöttél? — kérdezte Temuchin. Parancsoló hangja válaszra késztette Jasont.
— Egy távoli világból, amiről semmit sem tudsz.
— Másik világból?
— Igen. Hallottál már róluk?
— Csak amennyit a dalnokok énekelnek. Amíg az első hajó ide nem érkezett, azt hittem, mindez csak mese. De most már tudom, hogy igaz.
Intett az ujjával, és az egyik katona azonnal átadott neki egy sugárfegyvert.
— Működőképessé tudod ezt tenni?
— Nem — felelte Jason. A puska az első expedíció valamelyik tagjáé lehetett.
— És mi van ezzel? — Temuchin Jason orra elé tartotta a saját sugárpisztolyát.
— Nem tudom — mondta halkan Jason. Bárcsak a kezében tarthatná a fegyvert! — Meg kéne néznem közelebbről.
— Azt már nem! — jelentette ki Temuchin, majd félrelökte a fegyvert. — Inkább azt áruld el nekem, miért jöttetek ide!
Jó pókerjátékos lenne ebből a fazonból, gondolta Jason. Nem látok a lapjaiba, ő pedig pontosan ismeri az enyémeket. Mi a fenét mondjak neki? Talán az igazságot?
— Szeretnénk fémet kibányászni a föld mélyéből.
Senkit sem akarunk bántani, sőt még ti is jól járnátok…
— Nem — mondta határozott hangon Temuchin, azután elfordult.
— Várj! Még nem hallottál mindent!
— Éppen eleget hallottam. Először ásni kezdtek, azután hatalmas házakat építetek. A házakból város lesz, a város körül kerítések. A puszta viszont szabad… — Majd halkan hozzátette: — Öljétek meg!
Amint a harcosok megfordultak, hogy kövessék Temuchint, az ítélet-végrehajtó a ketrechez lépett.
Sisakján emberi koponya díszelgett, és ruháját levágott emberi végtagok borították.
— Várj! — kiáltotta elkeseredetten Jason. — Hadd magyarázzam meg! Ezt nem tehetitek…!
Pedig megtehették. Egy csapat katona vette körül a ketrecet. Kinyitották az ajtót, és kiráncigálták.
Jason dühösen állón rúgta az egyiket, a másikat pedig leütötte. A többiek rávetették magukat. Jason ütötte, rúgta őket, miközben hatféle nyelven káromkodott.
— Mennyit utaztál, hogy elérd ezt a bolygót? — kérdezte valaki mellette.
— Ekmortu! — üvöltötte Jason, és kiköpte a szájában összegyűlt vért.
— Milyen az a világ, ahonnan jöttél? Melegebb vagy hidegebb, mint ez?
Jason arcát épp a földhöz nyomták, alig tudta félre fordítani a fejét, hogy levegőhöz jusson. Ekkor pillantotta meg azt az ősz hajú, bőrvértet viselő embert, aki ezeket az alkalomhoz nem illő kérdésekét feltette. Az idős férfi mögött magas, ábrándos arcú fiatalember állt.
— Te bizonyára nagyon sokat tudsz — mondta az idős férfi. — Sok kérdésemre választ adhatnál.
A katonák félrelökték a két bámészkodót, ezért Jason a továbbiakban semmit sem mondhatott nekik. A harcosok a tér közepén álló vasoszlophoz vonszolták, ahol megpróbálták letépni a ruháját. De a fémszálas műanyag ellenállt az ujjaknak, ezért az egyik katona előhúzta tőrét, és szétvágta a ruhát, nem törődve azzal, hogy közben Jason bőrét is felsérti. Mire a ruhát nagyjából eltávolították a felsőtestéről, már számos sebből vérzett. Azután a földre lökték, kezét az oszlophoz szíjazták, majd a katonák elmentek.
Bár még kora délután volt, a hőmérséklet alig emelkedett fagypont fölé. Ruhájától megfosztott testébe belemart a hideg levegő.
A következő lépés nyilvánvalónak látszott. Jasont a bőrszíj körülbelül háromméternyire engedte eltávolodni a vasrúdtól. Egyedül állt a tér közepén. Távolabb néhány lovas gyülekezett, lándzsáikat a földre szegve. Azután egyikük megindult felé. Hátasának hosszú körme felhasította a tér letaposott földjét. Jason látta, hogy a férfi előretartja lándzsáját, és azzal akarja felnyársalni.
Jason a vékony oszlop mögött keresett menedéket. A támadó lándzsája félresiklott az oszlopon. Jasont csak ösztönös védekezése mentette meg, amikor a második harcos is rátámadt. Az első két lovas továbbra is nyeregben maradt, miközben a harmadik felkészült a támadásra.
— Ideje, hogy változtassunk a szereposztáson… — mondta félhangosan. Készenlétbe helyezte a csizmájába rejtett tőrt.
Amint a harmadik harcos is felé száguldott, előhúzta tőrét, és a bal kezébe vette. A lándzsa döfése elől az oszlop mögött keresett menedéket. Ahogy a lovas elvágtatott mellette, Jason kiugrott az oszlop mögül, és megpróbálta elkapni a támadó lábát, hogy lerántsa a nyeregből. De a lovas túl gyorsan közeledett, így Jason keze csak az állat vastag szőrébe markolt.
Ezután minden rendkívül gyorsan játszódott le. A támadó azonnal megfordította hátasát, és áldozatát kereste. Jason pedig beledöfte kését az állat farába.
De az állat nem rendelkezett túlságosan fejlett idegrendszerrel. Az érző idegek főleg a nyaki és a mellkasi részen helyezkedhettek el, a szúrás hatására lassú remegés futott végig a testén, majd két lábra ágaskodott.
A katona elvesztette az egyensúlyát, és a földre zuhant. Jason elvágta tőrével a bilincsként használt szíjat, és a riadtan menekülő állat vastag bundájába kapaszkodott. Tudta, hogy nem képes sokáig tartani magát, de a téren kialakult kavarodás megfelelő lehetőséget nyújtott, hogy egérutat nyerhessen.
A tér szélén két lovas állta útját. Értelmetlennek tűnt szembeszállni velük. Hirtelen oldalra fordult, és beszaladt a kunyhók és bőrből készült sátrak közötti sikátorba. Azután többször irányt változtatott. Az üldözők haragos kiáltásai azt jelezték, hogy nem menekülhet előlük. De egyelőre még nem akadtak nyomára a magas, kúpos sátrak labirintusában.
Ekkor valaki félrehúzta a közeli sátor bejáratát alkotó bőrdarabot, és a nyilasban megjelent az ősz hajú férfi, aki korábban a különös kérdéseket feltette. Úgy tűnt, egyetlen pillanat alatt átlátja a helyzetét. Szélesebbre nyitotta a bejáratot, és intett Jasonnek, hogy menjen be.
Nem volt idő habozni. Jason körülnézett, de egyetlen üldözőt sem látott. Beszaladt az ajtón, és maga után húzta az öreget is. Észrevette, hogy a tőr még mindig a kezében van. Fenyegető mozdulattal az idős férfi torkának szegezte.
— Ha elárulsz, megöllek! — sziszegte.
— Miért árulnálak el? Hiszen én hívtalak ide. Mindent a tudás érdekében tettem. Várj! Becsukom az ajtót. — Semmibe véve a felé tartott tőrt, a nyíláshoz lépett, és elhúzta a bőrdarabot.
Jason néhány pillantást vetett a helyiségre. Az álmatag tekintetű fiatalember a tűzhely mellett bóbiskolt. A tűz fölött bogrács lógott, amiben étel főtt. Egy idős anyóka kavargatta, aki ügyet sem vetett Jason re.
— El kell rejtőznöd — mondta az öregember. — Hamarosan ide érnek. Nem szabad, hogy megtaláljanak.
A kiáltozás egyre közeledett feléjük, és Jason nem látott semmi esélyt a menekülésre.
— A késem még mindig készen áll — figyelmeztette az öreget, amint a sátor fala mellé kuporodott, és magára terített néhány büdös állatbőrt.
Akkorra már minden irányból lábdobogás és kiáltozás hallatszott. Az öreg egy szőrmesapkát húzott Jason fejére, amely az arcát is eltakarta. Azután kivett a zsebéből egy pipát, és Jason szájába nyomta.
Hamarosan egy sisakos katona lépett a helyiségbe.
Jason mozdulatlanul ült, fejét lehajtva. A bőrök alatt keze továbbra is a tőrt szorongatta, készen arra, hogy szükség esetén a katona torkába szúrja.
A világosból belépő katona a benti félhomályban alig látott valamit. Hangos kiáltása nyilván kérdés lehetett. Az öreg válaszolt neki, majd a harcos távozott. Az anyóka közönyös arccal az ajtónyíláshoz ment, és ismét bezárta.