Drunah kiszúrta a villanást Fri'it tekintetében.
— Á! — mondta biccentve. — Milyen csodálatra méltó a Nagy Istentől, hogy ilyen tanulságos példákat helyez az utunkba.
— A dolog nyitja a hullám erősségének megítélése — közölte Fri'it. — És aztán meglovaglása.
— Mi történik azokkal, akik nem teszik?
— Megfulladnak. Gyakorta. Némelyik hullám hatalmas nagy.
— Úgy tudom, gyakran így van ez a hullámok esetén.
A sas még mindig körözött. Ha bármit is megértett, ennek nem adta jelét.
— Hasznos tények, amiket nem árt emlékezetünkben tartani — jegyezte meg Drunah váratlan élénkséggel. — Arra az esetre, ha az ember magát valamikor pogány földeken találná.
— Úgy bizony.
Az imatornyokból, fönt és lent a Citadella kontúrján, az esperesek elkántálták az adott órában szokásos tiszteletadást.
Tesveemek órán kellett volna lennie. Ám a paptanárok nem voltak túl szigorúak vele. Elvégre, úgy érkezett, hogy betéve tudta a Septateuch minden könyvét, és kívülről tudta az összes imát meg himnuszt, hála nagyanyjának. Alighanem azt tételezték föl, hogy a fiú valahol hasznos éppen. Hasznosan elvégez valamit, amit senki más se szeretne csinálni.
A látszat kedvéért a babsorokat kapálta. A Nagy Isten Om, jóllehet jelenleg csak kis isten Om, egy salátalevelet ropogtatott.
Egész életemben, gondolta Tesveer, tudtam, hogy a Nagy Isten Om — meglehetősen fél szívvel szent szarvakat vetett — egy… egy… óriási nagy madár az égen, vagy néha, amikor lejön a világba, egy hatalmas bika vagy egy oroszlán vagy… mindenesetre valami nagy. Valami olyan, amire fölnézhetsz.
Valahogy egy teknősbéka nem ugyanaz. Keményen próbálkozom… de nem ugyanaz. És hallani őt, ahogy a SeptArchákról beszél, mintha ők csak… csak tébolyult vénemberek lennének… olyan, mint egy álom.
Tesveer tudatalattijának esőerdeiben a kétely pillangója fölbukkant és verdesett egy kísérleti szárnyat, mit sem tudva arról, amit a káoszelmélet állít az ilyen tevékenységről…
— Most sokkal jobban érzem magam — jelentette ki a teknősbéka. — Jobban, mint bármikor hónapok óta.
— Hónapok? — kérdezte Tesveer. — Mennyi ideje vagy… beteg?
A teknősbéka rátette lábát egy levélre.
— Milyen nap van ma? — tudakolta.
— Grunár tizedike — válaszolta Tesveer.
— Igen? Melyik év?
— Ööö… Képzelt Kígyó… hogy érted, hogy melyik év?
— Akkor… három éve — felelte a teknősbéka. — Finom ez a saláta. És ezt én mondom. Nem lehet salátához jutni fönt a dombokon. Némi útifűhöz, egy-két tüskebokorhoz. Légyen itt még egy levél!
Tesveer letépett egyet a legközelebbi salátáról. És íme, gondolta, lőn még egy levél.
— És te bika akartál lenni? — érdeklődött.
— Kinyitottam a szemem… a fél szemem… és teknősbéka voltam.
— Mért?
— Honnan tudjam? Nem tudom! — hazudta a teknősbéka.
— De te… te omnisciens vagy — hápogott Tesveer.
— Ez nem jelenti azt, hogy mindent tudok.
Tesveer az ajkába harapott. — Kinn. De. Azt jelenti.
— Biztos vagy benne?
— Igen.
— Azt hittem, az az omnipotens.
— Nem. Az azt jelenti, hogy mindenható vagy. És az is vagy. Szóról szóra ez áll Tsonthaz Könyvében. Ő volt az egyik Nagy Próféta, tudod. Remélem — tette hozzá Tesveer.
— Ki mondta neki, hogy én omnipotens vagyok?
— Te.
— Én aztán nem.
— Nos, ő azt állította, hogy te mondtad neki.
— Még csak nem is emlékszem semmilyen Tsonthaz nevű fickóra — motyogta a teknősbéka.
— A sivatagban szóltál hozzá — magyarázta Tesveer. — Muszáj emlékezz! Nyolc láb magas volt? Nagyon hosszú szakállal? Meg egy hatalmas bottal? És a szent szarvak ragyogása kisugárzott a fejéből? — Tétovázott. De látta a szobrokat meg a szentképeket. Azok nem tévedhetnek.
— Sohasem találkoztam ilyennel — közölte a kisisten Om.
— Talán egy kicsit alacsonyabb volt — ismerte el Tesveer.
— Tsonthaz. Tsonthaz — gondolkodott a teknősbéka. — Nem… nem… nem mondhatnám, hogy…
— Ő azt mondta, hogy egy lángoszlopból szóltál hozzá — próbált segíteni Tesveer.
— Ó, az a Tsonthaz — mondta a teknősbéka. — Lángoszlop. Igen.
— És te lediktáltad neki Tsonthaz Könyvét — folytatta Tesveer. — Ami tartalmazza az Irányokat, a Kapukat, a Lemondásokat és a Hittételeket. Százkilencvenhárom fejezetben.
— Nem hiszem, hogy én mindezt megtettem volna — jegyezte meg kételkedően Om. — Biztos vagyok benne, hogy emlékeznék százkilencvenhárom fejezetre.
— Hát akkor mit mondtál neki?
— Amennyire vissza tudom idézni, ezt: „Hé, látod, mire vagyok képes!” — válaszolta a teknősbéka.
Tesveer rámeredt. A teknősbéka zavarba esettnek tűnt, már ha ez lehetséges teknősbékák esetében.
— Még az istenek is szeretnek lazítani — fűzte hozzá.
— Emberek százezrei élik az életük a Tiltások és Hittételek szerint! — mordult föl Tesveer.
— És? Nem fogom abbahagyatni velük — jelentette ki Om.
— Ha nem te diktáltad őket, akkor ki?
— Ne tőlem kérdezd! Nem vagyok omnisciens!
Tesveer remegett dühében.
— És Abbys Próféta? Gondolom, valaki csak úgy odaadta neki a Kiegészítéseket, mi?
— Nem én voltam…
— Azok tíz láb magas ólomtáblákra vannak írva!
— Ó, persze, akkor minden bizonnyal én voltam, mi? Mindig akad nálam egy tonna ólomtábla arra az esetre, ha találkoznék valakivel a sivatagban, mi?
— Micsoda!? Ha nem te adtad azokat neki, akkor ki?
— Nem tudom. Honnan tudjam? Nem lehetek egy időben mindenhol!
— De te omnipraesens vagy!
— Ki mondja?
— Hashimi Próféta!
— Sose találkoztam vele!
— Ó? Ó? Szóval higgyem azt, hogy akkor nem te adtad neki a Teremtés Könyvét?
— Miféle Teremtés Könyvét?
— Úgy érted, nem ismered?
— Nem!
— Akkor ki adta neki?
— Nem tudom! Talán ő maga írta!
Tesveer iszonyodásában eltakarta kezével a száját.
— Ffaz ffistenkárofhngf!
— Mi?
Tesveer elvette a kezét a szája elől.
— Azt mondtam, az istenkáromlás!
— Istenkáromlás? Hogyan káromolhatnék istent? Én magam is isten vagyok!
— Nem hiszek neked!
— Hah! Akarsz még egy istennyilát?
— Te ezt istennyilának nevezed?
Tesveer arca vöröslött és egész testében reszketett. A teknősbéka szomorúan lehajtotta a fejét.
— Rendben. Rendben. Elismerem, alig lehet annak nevezni — mondta. — Ha jobban lennék, akkor te mostanra csak egy pár szandál lennél, amiből füst gomolyog. — Om boldogtalannak látszott. — Nem értem. Ilyesmi eddig még sosem történt velem. Szándékomban állt, hogy egy hétig óriási nagy, bömbölő, fehér bika legyek és az lett a vége, hogy három éve teknősbéka vagyok. Miért? Nem tudom, holott nekem elvileg mindent tudnom kéne. Legalábbis ezek szerint a te prófétáid szerint, akik azt állítják, találkoztak velem. Tudod, hogy senki még csak meg se hallott engem? Megpróbáltam beszélni a kecskepásztorokhoz meg minden és soha még csak észre se vettek! Már kezdtem azt hinni, hogy teknősbéka vagyok, aki csak álmodja, hogy isten. Ennyire pocsék kezdett lenni.