— Ahhoz semmi közöm — szögezte le a kapitány. — Az én dolgom, hogy kijelentsem: Ha átmész ezen a kapun, bekötött szemmel fogod megtenni. Nem kell bekötött szemmel átmenj. Kívül is maradhatsz. De ha valaki be akar menni, muszáj, hogy be legyen kötve a szeme. Ez egyike az élet nagy választásainak.
Az egyik alesperes Vorbis fülébe sugdosott. Ő aztán kurta, sotto voce társalgást folytatott az omniai testőrség vezetőjével.
— Nos, jó — közölte —, de tiltakozunk az erőszak ellen.
A kendő meglehetős puha volt és teljesen átlátszatlan. De ahogy vezették…
…tíz lépés egy folyosón, aztán balra öt lépés, aztán átlósan előre és balra három-és-fél lépés, és jobbra százhárom lépés, le három lépés, és megfordították tizenhét-és-negyedszer, és előre kilenc lépés, és balra egy lépés, és előre tizenkilenc lépés, és megállás három másodpercig, és jobbra két lépés, és vissza két lépés, és balra két lépés, és megforgatták három-és-félszer, és várakozás egy másodpercig, és föl három lépés, és jobbra húsz lépés, és pörgetés öt-és-egynegyedszer, és balra tizenöt lépés, és előre hét lépés, és jobbra tizennyolc lépés, és föl hét lépés, és ferdén előre, és megállás két másodpercre, jobbra négy lépés, és le egy lejtőn, mely egy métert ereszkedik minden tíz lépés alatt harminc lépésen át, és aztán hét-és-félszer megpörgették és előre hat lépés.
…Tesveer eltöprengett, hogy ennek mi haszna kellene legyen.
A kendőt levették egy nyitott, valami fehér kőből kifaragott udvaron, ami vakítóvá változtatta a napfényt. Tesveer pislogott.
Íjászok szegélyezték az udvart. A nyilaik lefelé mutattak, de modoruk azt sugallta, hogy az egyenesen előre mutatás bármelyik pillanatban megtörténhet.
Egy újabb kopasz férfi várt rájuk. Úgy látszott, Ephebének korlátlan készlete van vézna, kopasz, lepedőt viselő férfiakból. Ez itt mosolygott, de csak a szájával.
Senki sem kedvel minket valami nagyon, gondolta Tesveer.
— Remélem, megbocsátják ezt a kis kényelmetlenséget — mondta a sovány férfi. — A nevem Arisztokratész. A Tirannus titkára vagyok. Legyen szíves, kérje meg az embereit, hogy tegyék le a fegyverük.
Vorbis teljes magasságában kihúzta magát. Egy fejjel magasabb volt az ephebeinél. Jóllehet arcszíne normális körülmények között is halvány volt, még jobban elsápadt.
— Jogunk van a fegyverekhez! — állította. — Küldöttek vagyunk egy külföldi országban!
— Ám nem egy barbár országban — jegyezte meg nyájasan Arisztokratész. — Itt nem lesz szükség fegyverekre.
— Barbár? — szólt Vorbis. — Elégettétek a hajóinkat!
Arisztokratész föltartotta a kezét.
— Ez későbbi vita tárgya — jelentette ki. — Most az a kellemes feladat vár rám, hogy megmutassam a szállásotok. Biztos vagyok benne, hogy szeretnétek egy kicsit pihenni utazásotok után. Természetesen szabadságotokban áll odamenni a palotában, ahova csak akartok. És ha lenne olyan hely, ahová nem szeretnénk, ha mennétek, az őrök minden bizonnyal gyorsan és tapintatosan informálni fognak benneteket.
— És elhagyhatjuk a palotát? — érdeklődött fagyosan Vorbis.
Arisztokratész vállat vont.
— Nem őrizzük a kaput, csak háborús időkben — közölte. — Ha vissza tudtok emlékezni az útra, rajtatok áll, használjátok-e. Ám a tétova kóborlás a labirintusban oktalanság, erre figyelmeztetnem kell titeket. Sajnálatosképp őseink roppant gyanakvók voltak és számos csapdát helyeztek el benne bizalmatlanságból, és mi beolajozva és készenlétben tartjuk őket, természetesen pusztán hagyománytiszteletből. És most, ha lennétek szívesek követni engem.
Az omniaiak együtt maradtak, miközben követték Arisztokratészt a palotán keresztül. Voltak ott szökőkutak. Voltak ott kertek. Itt-ott embercsoportok üldögéltek, a beszélgetésen kívül nem sokat csinálva. Úgy tűnt, az ephebeieknek csak bizonytalan elképzelésük van a „belül” és „kívül” fogalmakról, kivéve a palotát körülvevő labirintust, ami nagyon is egyértelmű volt ebben a témában.
— Veszély leselkedik ránk minden sarkon — jegyezte meg halkan Vorbis. — Bárki, aki kilép a sorból vagy fraternizál bármilyen formában, az inkvizítoroknak fogja megmagyarázni viselkedését. Hosszasan.
Tesveer megnézett egy nőt, aki megtöltött egy korsót a kútból. Nem úgy nézett ki, mint egy nagyon militáns cselekedet.
Már megint azt a fura kettős érzést érezte. A felszínen ott voltak Tesveer gondolatai, pontosan azok a gondolatok, amiket a Citadella helyeselne. Ez pogányok és hitetlenek fészke, maga a világiassága leplezi kifinomultan a téves gondolkozás és eretnekség csapdáit. Lehet, hogy napfénytől világos, de valójában az árnyak birodalma.
Ám odalent voltak annak a Tesveernek gondolatai, aki belülről figyelte Tesveert…
Vorbis itt tévúton járónak látszott. Dermesztőnek és kellemetlennek. És bármelyik város, ahol a fazekasok egyáltalán nem aggódnak, amikor meztelen, csuromvizes öregemberek jönnek, és háromszögeket rajzolnak a falaikra, olyan hely, amiről Tesveer szeretne többet is megtudni. Úgy érezte, mintha nagy, üres korsó lenne. A teendő pedig valami üressel nem más, mint a megtöltés.
— Te csinálsz valamit velem? — suttogta.
Dobozában Om Tesveer elméjének alakjára nézett. Aztán gyorsan próbált gondolkozni.
— Nem — válaszolta és mindenesetre ez volt az igazság. — Történt valaha ilyesmi veled?
Ilyen lett volna régen, az első napokban? Minden bizonnyal. Az egész olyan homályos mostanra. Nem tudott visszaemlékezni a gondolatokra, amiket akkoriban gondolt, csak a gondolatok formájára. Minden nagyon színes volt, minden növekedett minden áldott nap — ő maga is nőtt minden egyes nap; a gondolatok és az őket elgondoló elme ugyanazzal a sebességgel fejlődtek. Könnyű elfelejteni dolgokat abból az időből. Olyan volt, mint mikor a tűz próbálja fölidézni lángjai alakját. De az érzésre — arra vissza tud emlékezni.
Om nem tett semmit Tesveerrel. Tesveer tette saját magával. Tesveer elkezdett isteni módon gondolkozni. Tesveer elkezdett prófétává válni.
Om azt kívánta, bárcsak lenne valaki, akivel beszélhet. Valaki, aki megértené.
Ez itt Ephebe, nem igaz? Ahol emberek élnek abból, hogy kísérletet tesznek a megértésre?
Az omniaiakat egy központi udvar körül szállásolták el, kicsiny szobákban. Az udvar közepén volt egy szökőkút, egy igen apró, illatos fenyőligetben. A katonák oldalba bökdösték egymást. Az emberek azt hiszik, hogy a hivatásos katonák rengeteget gondolnak harcolásra, de a komoly hivatásos katonák sokkal többet gondolnak ételekre meg egy meleg hálóhelyre, mert ez az a két dolog, amikhez általában nehéz hozzájutni, míg ellenben harc egyfolytában adódik.
Akadt egy tál gyümölcs és egy tányér hideg sült Tesveer cellájában. De kezdjük a lényeggel. Kihalászta az Istent a dobozból.
— Van gyümölcs — jelentette. — Mik ezek a bogyók?
— Szőlő — oktatta Om. — A bor nyersanyaga.
— Már említetted ezt a szót. Mit jelent?
Kiáltás hallatszott kintről.
— Tesveer!
— Ez Vorbis. Mennem kell.
Vorbis a cellája közepén állt.
— Ettél valamit? — akarta tudni.
— Nem, uram.
— Gyümölcs és hús, Tesveer. És ma böjtnap van. Szándékosan meg akarnak sérteni minket!
— Khm. Talán nem tudják, hogy ma böjtnap van? — kockáztatta meg Tesveer.