— Khm. Túl sok humorérzéke sincs.
— Hangzás alapján omniai vagy.
— Igen.
— A szerződésről jöttél tárgyalni?
— Én a fülelést csinálom.
— És mit szeretnél tudni az istenekről?
Úgy tűnt, Tesveer fülel.
Végül megszólalt: — Hogyan kezdődnek. Hogyan nőnek. És mi történik velük később.
Didaktülosz Tesveer kezébe tette a teknősbékát.
— Pénzt kóstál, az ilyen gondolkozás — jelentette ki.
— Tudasd velem, amikor már többet használtunk ötvenkét obulusnyi értéknél — felelte Tesveer. Didaktülosz vigyorgott.
— Úgy néz ki, te tudod használni a fejed — vélekedett. — Jó a memóriád?
— Nem. Nem nevezném jónak.
— Tényleg? Jó. Gyere be a Könyvtárba! Tudod, annak földelt rézteteje van. Az istenek tényleg rühellik az ilyesmit.
Didaktülosz lenyúlt maga mellé, és fölvett egy rozsdás vaslámpást.
Tesveer fölnézett a nagy, fehér épületre.
— Ez a Könyvtár? — kérdezte.
— Igen — válaszolta Didaktülosz. — Ezért van a LIBRVM szó az ajtó fölé vésve olyan szép, nagy betűkkel. De egy írnok, mint te, ezt persze tudja.
Ephebe Könyvtára volt — mielőtt leégett — a második legnagyobb a Korongon.
Persze, nem olyan nagy, mint a Láthatatlan Egyetem könyvtára, de annak a könyvtárnak mágikus természetéből kifolyólag akad egy-két előnye. Például sehol egyetlen más könyvtárnak sincs egy teljes csarnoknyi meg nem írt könyve — könyvek, melyek megíródtak volna, ha a szerzőt föl nem falja egy aligátor nagyjából az első fejezet táján és így tovább. Képzeletbeli helyek atlaszai. Illuzórikus szavak szótárai. Útmutatók kandikálóknak láthatatlan dolgok meglesésére. Elvadult szókincstárak az Elveszett Olvasóteremben. Olyan hatalmas könyvtár, hogy eltorzítja a valóságot és kaput nyit az összes többi könyvtárba, bárhová és bármikorba.
És milyen más az Ephebei Könyvtár, négy- vagy ötszáz kötetével. Számos tekercs akadt közöttük, hogy megspórolják az olvasóknak egy rabszolga odahívásának fáradságát valahányszor lapozgatni akarnak egyet. De mindegyik a maga saját rekeszében hevert. A könyveket nem szabad túl közel tárolni egymáshoz, ellenkező esetben különös és előre nem látható módon hatnak egymásra.
Napsugarak döfték át az árnyékokat, olyan szembetűnően a poros levegőben, mintha oszlopok lennének.
Noha ez volt a Könyvtár csodái közül a legcsekélyebb, Tesveer nem tudott nem észrevenni egy furcsa szerkezetet a polcok közti folyosókon. Faléceket rögzítettek a kőpolcok közé hozzávetőlegesen két méterre a padlótól úgy, hogy alátámasztottak egy szélesebb deszkát, aminek szemmel láthatólag nem volt semmi haszna. A fapalló alját durva vésetek díszítették.
— A Könyvtár — jelentette be Didaktülosz.
Fölnyúlt. Az ujjai gyöngéden végigsimították a deszkát a feje fölött.
Az igazság derengeni kezdett Tesveernek.
— Te vak vagy, ugye? — tudakolta.
— Úgy van.
— De egy lámpást cipelsz?
— Teljesen rendben van — válaszolta Didaktülosz. — Nem teszek bele olajat.
— Lámpás, mely nem világít a férfinak, aki nem lát?
— Aha. Tökéletesen szuperál. És persze nagyon filozofikus is.
— És egy hordóban laksz.
— Nagyon divatos egy hordóban lakni — állította Didaktülosz, fürgén előrelépdelve, ujjai csak hébe-hóba érintették a palló domború mintáit. — A legtöbb filozófus ezt teszi. Megvetést és lekicsinylést mutat a világi dolgok iránt. Jelzem, Legibusnak szaunája van a sajátjában. Azt mondja, egész elképesztő, miféle dolgokra tudsz gondolni benne.
Tesveer körülnézett. Tekercsek ugrottak előre tárolóhelyükből, mint az órát jelző kakukkok.
— Ez az egész olyan… sose találkoztam filozófussal, mielőtt idejöttem — mondta. — Múlt éjjel ők mind…
— Nem szabad elfelejteni, hogy errefelé három alapvető megközelítése létezik a filozófiának — közölte Didaktülosz. — Urna, mondd el neki!
— Vannak a xenónisták — vágta rá azonnal Urna. — Ők azt állítják, hogy a világ alapjában véve komplex és véletlenszerű. És vannak az ibidemiták. Szerintük a világ alapvetően egyszerű és bizonyos alapszabályokat követ.
— És vagyok én — tette hozzá Didaktülosz, előhúzva egy tekercset polcáról.
— A mester azt mondja, ez lényegében muris egy világ — ismertette Urna.
— És nem tartalmaz elegendő szeszesitalt — egészítette ki Didaktülosz.
— És nem tartalmaz elegendő szeszesitalt.
— Istenek — mondta félig magának Didaktülosz. Kihúzott egy újabb tekercset. — Az istenekről akarsz többet tudni? Itt vannak Xenón Elmélkedései és a jó öreg Arisztokratész Frázisai és Ibidem átkozottul ostoba Értekezései és Legibus Geometriái és Hierarcha Teológiái…
Didaktülosz ujjai táncoltak az állványokon. Még több por került a levegőbe.
— Ezek mind könyvek? — kérdezte Tesveer.
— Ó, igen. Itt mindenki könyveket ír. Nem lehet megakadályozni a bitangokat.
— És az emberek elolvashatják ezeket? — tudakolta Tesveer.
Omniát egyetlen könyvre alapozták. És itt… százával vannak…
— Hát, ha akarják — válaszolta Urna. — De senki sem jön ide gyakran. Ezek nem olvasásra szánt könyvek. Inkább csak megírásra.
— Évezredek bölcsessége, ez itt — jelentette ki Didaktülosz. — Tudod, muszáj megírni egy könyvet, hogy bizonyítsd, filozófus vagy. Akkor megkapod a tekercsed és a hivatalos filozófusi szivacsot ingyen.
A napfény tócsába gyűlt egy nagy kőasztalon a terem közepén. Urna kibontott egy tekercset teljes hosszában. Pompás virágok ragyogtak föl az aranyszínű fényben.
— Oranzskratész A Növények Természetéről-je — mondta Didaktülosz. — Hatszáz növény és fölhasználhatóságuk…
— Gyönyörűek — suttogta Tesveer.
— Igen, az az egyik haszna a növényeknek — vélte Didalctülosz. — Méghozzá olyan, amit a jó öreg Oranzskratész elmulasztott észrevenni. Jól van. Mutasd meg neki Philo Bestiáriumát, Urna.
Újabb tekercs tekeredett ki. Voltak benne állatokat ábrázoló képek tucatjai, olvashatatlan szavak ezrei.
— De… állatképek… az helytelen… hát nem helytelen a…
— Úgy nagyjából mindenféle képei megtalálhatók benne — közölte Didaktülosz.
A művészet tilos volt Omniában.
— És ez itt a könyv, amit Didaktülosz írt — mutatott rá Urna.
Tesveer lenézett egy teknőc képére. Voltak ott… elefántok, ezek elefántok, bocsátotta rendelkezésére az emlékezete az elméjébe kitörölhetetlenül bevésődő bestiárium friss emlékképeiből… elefántok vannak a hátán és rajtuk valami hegyekkel meg egy óceán vízesésével a pereme körül…
— Ez hogy lehet? — érdeklődött Tesveer. — Egy világ egy teknősbéka hátán? Miért mondja mindenki ezt el nekem? Ez nem lehet igaz!
— Mondd ezt a tengerészeknek — javasolta Didaktülosz. — Mindenki tudja, aki valaha hajózott a Perem-óceánon. Minek tagadni a nyilvánvalót?
— De ugye kétségtelen, hogy a világ tökéletes gömb, mely a nap gömbje körül kering, pont ahogy a Septateuch tanítja nekünk — mondta riadtan Tesveer. — Az olyan… logikusnak tűnik. Ahogy a dolgoknak lenniük kéne.