Eltűnődött, hogy mennyire tud visszaemlékezni, de ez buta gondolat volt. Az ember mindenre emlékszik, amit látott. Egy asztallapra vagy egy írással teli tekercsre. Ugyanannyi információ rejlik a fa erezetében és színében; mint amennyi Xenón Elmélkedéseiben.
Ennek ellenére, észlelt egy bizonyos elmebeli elnehezedést, azt az érzést, hogy ha hirtelen elfordítaná a fejét, akkor az emlékek kiloccsannának a fülén.
Urna találomra fölvett egy tekercset, és részben kigöngyölítette.
— Írd le, hogyan néz ki egy Kétséges Puzuma! — követelte.
— Nem tudom — válaszolta Tesveer. Pislogott.
— Ennyit Mr. Memóriáról — gúnyolódott Urna.
— Nem tud olvasni, fiam. Így nem méltányos — jegyezte meg a filozófus.
— Rendben. A negyedik képre gondoltam a látottak közül harmadik tekercsen — pontosított Urna.
— Egy négylábú, balra néző lény — mondta Tesveer. — Egy nagy fej, hasonló egy macskáéhoz és széles vállak, a test elvékonyodik a tompor felé. A test sötét és világos kockamintás. A fül nagyon kicsi és rálapul a fejre. Van hat bajuszszőre. A farok rövid és vastag. Csak a hátsó lábon vannak karmok, három-három mindkét lábfejen. Az elülső láb nagyjából olyan hosszú, mint a fej és feltartja a test előtt. Sűrű szőrgallér…
— Ez ötven tekerccsel ezelőtt volt — jelentette ki Urna. — Az egész tekercset csak egy-két másodpercig látta.
Tesveerre néztek. Tesveer megint pislogott.
— Te mindent tudsz? — kérdezte Urna.
— Nem tudom.
— A fejedben tárolod a fél Könyvtárat!
— Én… egy… kissé rosszul…
Ephebe Könyvtára izzott, mint egy kemence. A lángok kéken égtek, ahol a megolvadt réztető lecsöpögött a polcokra.
Minden könyvtárt, mindenhol, összekapcsolnak a könyvmoly-lyukak a térben, melyeket a bármely nagy könyvgyűjtemény körül megtalálható, erős téridő-torzulások hoznak létre.
Csak nagyon kevés könyvtáros ismeri ezt a titkot és e tény kihasználására kérlelhetetlen szabályok vonatkoznak. Mert egyenértékű az időutazással és az időutalás komoly gondokat okoz.
Ám ha egy könyvtár kigyullad, és úgy szerepel a történelemkönyvekben, mint ami leégett…
Halk pukkanás hallatszott, teljesen nem hallott a polcok recsegése közepette, és egy alak szökkent elő a semmiből egy kicsiny, még ki nem égett padlódarabra a Könyvtár közepén.
Nem látszott embernek, de nagyon céltudatosan mozgott. Hosszú majomkarok csapkodták a lángokat, húzták ki a tekercseket a polcokról és dugták őket egy zsákba. Amikor a zsák megtelt, az alak visszanégykézlábalt a terem közepére… és újabb pukkanással eltűnt.
Ennek semmi köze történetünkhöz.
Annak a ténynek sincs, hogy egy kis idő elteltével olyan tekercsek, amelyekről azt hitték, hogy elpusztultak a Nagy Ephebei Könyvtártűzben, felettébb jó állapotban bukkantak föl a Láthatatlan Egyetem Könyvtárában Ankh-Morporkban.
Mindazonáltal jó érzés ezt tudni.
Tesveer a tenger illatával orrában eszmélt föl. Legalábbis azzal, amit az emberek a tenger illatának vélnek, és nem más, mint antik halak és rohadt hínár bűze.
Valamiféle kalyibában volt. Az a fény, aminek sikerült bejutnia a bódé egyetlen, üvegezetlen ablakán, vöröslött és villózott. A viskó egyik vége nyitott volt a víz felé. A rőt tűz ott megvilágított néhány alakot, akik valami köré csoportosultak.
Tesveer óvatosan megszondázta emlékezete tartalmát. Úgy tűnt, minden megvan, a Könyvtár összes tekercse takarosan elrendezve. A szavak ugyanolyan értelmetlenek voltak számára, mint minden más írott szó, de a képek érdekesnek bizonyultak. Legalábbis érdekesebbnek, mint a legtöbb dolog memóriájában.
Megfontoltan ült föl.
— Akkor hát ébren vagy — szólalt meg Om hangja a fejében. — Kissé elteltnek érezzük magunk, ugye? Egy kissé úgy érezzük magunk, mint egy rakás konyvespolc? Úgy érezzük magunk, hogy nagy "SILENCIOS!" feliratú palkátok vannak mindenütt a fejünkben? Ezt meg minek csináltad?
— Én… nem is tudom. Úgy tűnt, hogy… ez a következő teendő. Hol vagy?
— Katonapajtásod tartogat a málhájában. Apropó, köszönöm, hogy olyan gondosan vigyáztál rám.
Tesveernek sikerült talpra vergődnie. Egy pillanatig forgott körülötte a világ, egy harmadik asztronómiai elméletet téve hozzá a helybéli gondolkodók elméjét jelenleg foglalkoztató másik kettőhöz.
Kikukucskált az ablakon. A vörös fény az Ephebe-szerte égő tüzekből származott, de a Könyvtár fölött egyetlen, hatalmas izzás világolt.
— Gerillatevékenység — közölte Om. — Még a rabszolgák is harcolnak. Nem értem, miért. Az ember azt hinné, hogy kapva kapnak az alkalmon, hogy bosszút álljanak a gazdáikon, he?
— Gondolom, egy ephebei rabszolgának van esélye szabaddá válni — felelte Tesveer.
A vityilló másik végéből sziszegés és fémes berregés hallatszott. Tesveer hallotta, hogy Urna így szóclass="underline" — Tessék! Megmondtam. Csak egy dugulás a csövekben. Tegyünk bele még több üzemanyagot!
Tesveer a csoport irányába támolygott.
A többiek egy bárka köré sereglettek. Olyan alakja volt, amilyen a hajóknál szokásos — egy hegyes vég az elején, egy lapos vég a farán. De nem volt árboca. Ami volt helyette, az egy nagy, rézszínű gömb volt, egy faállványon lógva a hajó farához közel.
Volt alatta egy vaskosár, amiben valaki már jókora tüzet gyújtott.
És a gömb gőzfelhőben forgott az állványán.
— Ezt már láttam — jelentette ki. — A De Chelonian Mobile-ban. Volt ott egy rajz.
— Ó, itt az eleven Könyvtár — mondta Didaktülosz. — Igen. Igazad van. A reakció elvét illusztrálandó. Sose kértem Urnát, hogy építsen egyet. Ez következik abból, ha valaki a kezével gondolkozik.
— Megkerültem vele a világítótornyot egyik éjjel múlt héten — büszkélkedett Urna. — Nem volt semmi probléma.
— Ankh-Morpork annál sokkal messzebb van — vélte Szimónia.
— Igen, ötször olyan messze, mint a távolság Ephebe és Omnia között — pontosított Tesveer ünnepélyesen. — Volt egy térképes tekercs is — fűzte hozzá.
Gőz szállt föl forró felhőkben a berregő gömbből. Most, hogy közelebb került, Tesveer ki tudta venni, hogy a rézgömb mögött fél tucat nagyon rövid evezőt fogtak össze csillag alakban, amik a hajó fara fölé lógtak. Fából készült fogaskerekek és két, végtelen szíj töltötték meg a közbenső teret. Ahogy a glóbusz pörgött, az evezőlapátok csapkodták a levegőt.
— Hogy működik? — kérdezte.
— Nagyon egyszerűen — válaszolta Urna. — A tűz…
— Erre nincs időnk — vágott közbe Szimónia.
— …forróvá teszi a vizet és ezért az mérges lesz — folytatta a filozófustanonc. — Ezért kirohan a glóbuszból ezen a négy kis csővégen, hogy megszabaduljon a tűztől. A gőzcsóvák körbelökik a gömböt és a fogaskerekek és Legbius hajtócsavar-mechanizmusa átviszik a mozgást az evezőlapátokra, amik forognak és áttolják a vízen a hajót.
— Igen filozófikus — jegyezte meg Didaktülosz.
Tesveer úgy érezte, hogy ki kell állnia az omniai haladás mellett.