— A Citadella hatalmas kapuszárnyai tonnákat nyomnak, ám pusztán a hit erejével nyithatók — mondta. — Egyetlen lökés, és széttárulnak.
— Hát ezt nagyon szeretném látni — nyilatkozta Urna.
Tesveer szívén halványan bűnös büszkeség villant át, hohy Omniának még mindig van valamije, amire büszke lehet.
— Nagyon jó egyensúly és valami hidraulika, föltehetőleg.
— Ó!
Szimónia elgondolkozva megbökte a szerkezetet a kardjával.
— Az összes lehetőséget végiggondoltad? — tudakolta.
Urna keze hadonászni kezdett a levegőben. — Úgy érted, hatalmas hajók fölszántják a borvörös tengert anélkül… — vágott bele.
— Szárazföldön, úgy gondoltam — szakította félbe Szimónia. — Esetleg …valamiféle szekéren…
— Ó, nincs értelme szekérre tenni egy bárkát.
Szimónia szeme fölcsillant annak az embernek lelkesültségével, aki látja a jövőt és rájön, hogy azt páncéllemez borítja.
— Hmm — mondta.
— Ez mind nagyon szép, de nem filozófia — jegyezte meg Didaktülosz.
— Hol van a pap?
— Itt vagyok, de én nem vagyok…
— Hogy érzed magad? Úgy kialudtál a könyvtárban, mint egy gyertya.
— Én most… jobban vagyok.
— Egyik pillanatban függőleges, a következőben meg huzat-gátló.
— Sokkal jobban vagyok.
— Gyakran megesik, mi?
— Néha.
— Rendben emlékszel a tekercsekre?
— Én… azt hiszem. Ki gyújtotta föl a Könyvtárt?
Urna fölnézett a szerkezetről.
— Ő maga — felelte.
Tesveer Didaktüloszra meredt.
— Te fölgyújtottad a saját Könyvtárad?
— Egyedül nekem volt ehhez jogom — válaszolta a filozófus. — Ráadásul, ezzel megfosztottam Vorbist a könyvektől.
— Mi?
— Tegyük föl, hogy elolvassa a tekercseket? Már épp elég rémes alak anélkül is. Sokkal rosszabb lett volna azzal a rengeteg tudással a fejében.
— Nem olvasta volna el őket — vélekedett Tesveer.
— Ó, dehogynem. Ismerem a fajtáját — ítélkezett Didaktülosz. — Nyilvánosan csupa jámbor áhítat és a magánéletben csupa hámozott szőlő meg szibaritizmus.
— De nem Vorbis — szögezte le Tesveer teljes meggyőződéssel. — Nem olvasta volna el őket.
— Hát, mindegy — mondta Didaktülosz —, ha már meg kellett tenni, én megtettem.
Urna elfordult a bárka orrától, ahol még több fát tett a gömb alatti parázstartó kosárba.
— Beszállhatnánk mind a hajóba? — érdeklődött.
Tesveer kényelembe helyezte magát egy durva padon a hajóderékban, vagy akárhogy is hívják. A levegőben forró víz szaga érződött.
— Rendben — mondta Urna. Meghúzott egy fogantyút. A pörgő evezőlapátok vízbe csapódtak, a bárka rándult egyet és aztán, gőzfelhővel a levegőben maga mögött, megindult előre.
— Mi a neve ennek a vízi járműnek? — kérdezte Didaktülosz.
Urna meglepettnek tűnt.
— Neve? — visszahangozta. — Ez egy hajó. Egy tárgy, a tárgyak természetével. Nincs szüksége névre.
— A nevek filozofikusabbak — vallotta Didaktülosz árnyalatnyi durcássággal. — És össze kellett volna törnöd rajta egy amfora bort.
— Pazarlás lett volna.
A bárka kitöfögött a csónakházból a sötét kikötő vizére. Az egyik oldalon a távolban egy ephebei gálya lángolt. Tüzek krikszkraksza borította a város egészét.
— De azért akad a fedélzeten egy amfora? — érdeklődött Didaktülosz.
— Igen.
— Akkor passzold ide!
Fehér vízcsík húzódott a bárka mögött. Az evezőlapátok tajtékot vertek.
— Nem kell szél. Nem kellenek evezősök! — lelkesedett Szimónia. — Egyáltalán, fölfogtad, hogy mid van ezzel, Urna?
— Abszolúte! A működtetés elvei bámulatosan egyszerűek — válaszolta Urna.
— Nem erre gondoltam. Azokra a dolgokra gondoltam, amiket ezzel az erővel meg lehetne tenni!
Urna újabb fahasábot lökött a tűzre.
— Ez csak a hő átalakítása munkává — mondta. — Gondolom… ó, a víz szivattyúzása. Malmok, melyek akkor is tudnak őrölni, amikor nem fúj a szél. Ilyesmik? Ezekre gondoltál?
Szimónia, a katona tétovázott.
— Aha — felelte. — Valami ilyesmire.
Tesveer azt suttogta: — Om?
— Igen?
— Jól vagy?
— Itt benn olyan a szag, mint egy katona hátizsákjáé. Vegyél ki!
A rézgömb vadul forgott a tűz fölött. Majdnem olyan fényesen csillogott, mint Szimónia szeme.
Tesveer megütögette a katona vállát.
— Megkaphatom a teknősbékám?
Szimónia keserűen kacagott.
— Jót lehet enni egy ilyenből — közölte, miközben kihalászta Omot.
— Mindenki ezt mondja — bólogatott Tesveer. Suttogásig halkította a hangját.
— Miféle hely az az Ankh?
— Egy város egymillió lélekkel — válaszolta Om hangja, — s közülük sokan testben lakoznak. És ezer vallással. Még a kisisteneknek is van ott temploma! Olyan helynek hangzik, ahol az embereknek nem okoz gondot hinni mindenfélében. Nem rossz helyszín egy újrakezdéshez, szerintem. Az én eszemmel és a te… az én eszemmel, hamarosan megnyithatjuk a boltot újra.
— Te nem akarsz visszamenni Omniába?
— Semmi értelme — nyilatkozott Om hangja. — Mindig lehetséges megdönteni egy meghonosodott istent. Amikor az emberek megcsömörlenek, változást akarnak. De nem döntheted meg saját magad, nem igaz?
— Kihez beszélsz, csuhás? — tudakolta Szimónia.
— Én… ööö… imádkoztam.
— Hah! Omhoz? Ennyi erővel akár ahhoz a teknősbékához is imádkozhatnál.
— Igen.
— Omnia helyett is szégyellem magam — jelentette ki Szimónia. — Nézz ránk! Megrekedtünk a múltban. Hátráltat az elnyomó monoteizmus. A szomszédaink kerülnek minket. Mi hasznunk van az Istenünkből? Istenek? Hah!
— Csigavér, csigavér! — intette Didaktülosz. — Tengeren vagyunk és az a fegyverzet, amit viselsz, nagyon jó vezető.
— Ó, én nem mondok semmit a többi istenről — sietett pontosítani Szimónia. — Ahhoz nincs jogom. De Om? Csak a Kvizíció céljait szolgáló mumus! Ha létezik, hadd sújtson le rám itt és most!
Szimónia kardot rántott, és kartávolságban föltartotta.
Om békésen üldögélt Tesveer ölében. — Tetszik nekem ez a fiú — jegyezte meg. — Majdnem olyan jó, mint egy hívő. Olyan, mint a szeretet és gyűlölet, tudod, hogy értem?
Szimónia újra hüvelybe dugta a kardját.
— Imigyen mutatom ki Om valótlanságát — szögezte le.
— Jó, de mi az alternatíva?
— A filozófia! Gyakorlatias filozófia! Mint Urna motorja itt. Ez át tudná ráncigálni Omniát a Repülőkutya Századába, akárhogy rúgkapál és jajveszékel!
— Rúgkapál és jajveszékel — ismételte meg Tesveer.
— Bármilyen eszközzel, ha törik, ha szakad — taglalta Szimónia.
Sugárzóan rájuk mosolygott.
— Ne aggódj miatta! — mondta Om. — Mi majd jó messze leszünk. Ami nem is baj, sőt. Nem hiszem, hogy Omnia népszerű ország lesz, amikor a múlt éjszakai tettek híre elterjed.
— De az Vorbis hibája volt! — fakadt ki hangosan Tesveer. — Ő kezdte az egészet! Elküldte szegény Dorgal Testvért, és aztán megölette, hogy ezt ráfoghassa az ephebeiekre! Esze ágában se volt semmiféle békeszerződés! Csak be akart jutni a palotába!