Urna egy darab dróttal böködte a rézgömböt, miközben a Névtelen Bárka imbolygott a hullámokon.
— Nem verhetnéd meg? — érdeklődött Szimónia, aki nem volt képes elboldogulni a masinák és emberek közti különbséggel.
— Ez egy filozofikus motor — válaszolta Urna. — A verés nem segítene.
— De azt mondtad, a gépek lehetnek a rabszolgáink — értetlenkedett Szimónia.
— Nem az elverendős fajta — felelte Urna. — A fúvókákat elzárja a só. Amikor a víz kirohan a gömbből, maga mögött hagyja a sót.
— Mért?
— Nem tudom. A víz szeret csomag nélkül utazni.
— De most veszteglünk a szélcsend miatt! Tudsz valamit tenni ellene?
— Igen, megvárom, amíg lehűl, és aztán kitisztítom és teszek bele még vizet.
Szimónia szinte eszét vesztve nézegetett körbe.
— De még mindig látótávolságon belül vagyunk a partról!
— Te talán igen — mondta Didaktülosz. A bárka közepén ült, keresztbe téve kezét a sétabotja fogantyúján, s úgy nézett ki, mint olyan öregember, akit nem túl gyakran visznek ki levegőzni, és most meglehetősen élvezi.
— Ne aggódj! Senki sem láthat minket itt kint — jelentette ki Urna. Megbökte a szerkezetet. — Egyébként, egy kissé aggaszt a csavar. Vízmozgatásra találták ki, nem pedig arra, hogy mozogjon a vízen.
— Úgy érted, össze van zavarodva? — tudakolta Szimónia.
— Becsavarodott — vágta rá boldogan Didaktülosz.
Tesveer a hegyes végben hevert, és lenézett a vízre. Egy kis tintahal szivornyázott el, épp a felszín alatt. Eltűnődött, hogy mi lehet az…
…és tudta, hogy közönséges palackos tintahal, a Fejlábú osztályból, a Puhatestűek törzséből, és hogy csontváz helyett belső, porcogós váza van neki és jól fejlett idegrendszere és nagy, képlátásra alkalmas szeme, amely meglehetősen hasonlít a gerincesek szeméhez.
A tudás egy pillanatig ott lógott elméje előterében, aztán elenyészett.
— Om? — suttogta Tesveer.
— Mi?
— Mit csinálsz?
— Megpróbálok aludni egy keveset. Tudod, a teknősbékáknak rengeteg alvásra van szüksége.
Szimónia és Urna a filozofikus motor fölé hajoltak Tesveer a glóbuszra meredt…
…egy gömb sugara r, aminek tehát van térfogata V = (4/3)(pí) rrr, és a felszín területe A = 4(pí) rr…
— Ó, istenem…
— Már megint mi van? — fakadt ki a teknősbéka hangja.
Didaktülosz arca Tesveer felé fordult, aki két kézzel szorította a fejét.
— Mi az a pí?
Didaktülosz kinyújtotta fél kezét, és megtámasztotta Tesveert.
— Mi a gond? — tudakolta Om.
— Nem tudom! Ez csak szavak! Nem tudom, mi áll a könyvekben! Nem tudok olvasni!
— A bőséges alvás létfontosságú — vélekedett Om. — Egészséges teknőt eredményez.
Tesveer térdre roskadt a himbálózó bárkán. Úgy érezte magát, mint a váratlanul hazaérkező háztulajdonos, aki házát teli leli idegennel. Ott voltak minden szobában, nem fenyegetően, csupán megtöltve a teret ottlétükkel.
— A könyvek szivárognak!
— Nem értem, hogyan történhetne ilyesmi — mondta Didaktülosz. — Azt mondtad, csak rájuk néztél. Nem olvastad őket. Nem tudod, mit jelentenek.
— De ők tudják, hogy mit jelentenek!
— Figyelj! Ezek csak könyvek, a könyvek természetével — magyarázta Didaktülosz. — Nem mágikusak. Ha az ember csupán rájuk pillantással tudhatná, mit tartalmaznak a könyvek, ez az Urna már zseni lenne.
— Mi a gond vele? — érdeklődött Szimónia.
— Azt hiszi, túl sokat tud.
— Nem! Nem tudok semmit! Nem igazán tudok — szögezte le Tesveer. — Csak visszaemlékeztem, hogy a tintahalaknak belső porcogós váza van!
— Megértem, hogy ez aggodalomra adhat okot — ironizált Szimónia. — Huh. Papok? Őrültek, ahányan csak vannak.
— Nem! Azt se tudom, mit jelent a porcogós!
— Csontváz-kötőszövetet — világosította föl Didaktülosz. — Képzelj el valami egyszerre csont- és bőrszerűt!
Szimónia horkantott. — Nocsak, nocsak — mondta —, amég élünk, tanulunk, pont, ahogy mondtad.
— Sőt némelyikünk fordítva teszi — jegyezte meg Didaktülosz.
— Ennek elvileg jelentenie kéne valamit?
— Ez filozófia — közölte Didaktülosz. — És ülj le, fiú! Inog tőled a bárka. Amúgy is túl vagyunk terhelve.
— A bárkát a kiszorított víz súlyával egyenlő felhajtóerő tartja a víz felszínén — motyogta Tesveer, roskadozva.
— Hmm?
— Kivéve, hogy nem tudom, mit jelent a felhajtóerő.
Urna fölnézett a gömbről. — Készen állunk újra nekivágni — jelentette be. — Csak merj ide be némi vizet a sisakoddal, miszter.
— És akkor újra haladni fogunk?
— Hát, kezdhetjük gőz előállításával — mondta Urna. Beletörölte a kezét a tógájába.
— Tudjátok — állította Didaktülosz —, különféle módjai vannak a tanulásnak. Eszembe jutott az az idő, amikor a derék Lasgere, Tsort hercege megkérdezte tőlem, hogyan válhatna művelt emberré, különösen mivel nincs ideje arra az olvasósdi dologra. Azt mondtam neki „A tudáshoz nem vezet királyi út, felség”, és ő azt mondta nekem „Akkor piszok gyorsan építs egyet vagy lecsapatom a lábad. Használj annyi rabszolgát, amennyit csak akarsz.” Üdítően közvetlen megközelítés, mindig is úgy véltem. Nem olyan férfi, aki fecsérelné a szavakat. Embereket igen. De szavakat nem.
— Miért nem csapatta le a lábad? — tudakolta Urna.
— Megépítettem neki az útját. Többé-kevésbé.
— Hogyan? Azt hittem, az csak metafora volt.
— Már okulsz, Urna. Szóval kerestem egy tucat rabszolgát, akik tudtak olvasni, és azok ott ültek a hálószobájában éjjel és válogatott részleteket suttogtak neki, míg aludt.
— Bevált?
— Nem tudom. A harmadik rabszolga egy hat hüvelykes tőrt döfött a herceg fülébe. Aztán a forradalom után az új uralkodó kiengedett a börtönből, és azt mondta, elhagyhatom az országot, ha megígérem, hogy nem gondolok semmire a határig vezető úton. De nem hiszem, hogy elviekben rossz lett volna az elgondolás.
Urna a tüzet fújta.
— Némi időbe telik fölforralni a vizet — magyarázta.
Tesveer megint visszafeküdt az orrba. Ha összpontosított, meg tudta állítani a tudás áramlását. Az a teendő, hogy kerülje a ránézést bármire. Még egy felhő…
…amiről a természetfilozófia kiokoskodta, hogy a világ felszínén árnyékot előidéző eszköz, mely imigyen megakadályozza a túlmelegedést…
…is erőszakos behatolást okozott. Om mélyen aludt.
Megértés tanulás nélkül, gondolta Tesveer. Nem. Pont fordítva. Tanulás megértés nélkül…
Om kilenctizede szunyókált a teknőjében. A maradék ködként lebegett az istenek igazi világában, ami sokkal kevésbé érdekes, mint az emberiség többsége által lakott háromdimenziós világ.
Azt gondolta: egy kis bárkán vagyunk. Valószínűleg még csak észre sem fog venni minket. Itt az egész óceán. Nem lehet ott mindenütt.
Na persze, neki rengeteg hívője van. De mi csak egy kis bárka vagyunk…
Érezte a kíváncsi halak tudatát a csavar vége körül szimatolva. Ami fura, mert a dolgok normális rendje szerint a halak nem arról ismertek, hogy…
— Üdvöz légy! — mondta a Tenger Királynője.