Természetesen nem a hat Főpap vagy maga a Cenobiarcha. Ők nem voltak olyan fontosak. Ők csupán fönn voltak a csúcson. Azok, akik valójában működtetik a szervezeteket, általában több szinttel lejjebb találhatók, ahol még lehetséges elintézni a dolgokat.
Az emberek szerettek Vorbisszal barátkozni, főleg a már említett mentális kisugárzás miatt, ami azt súgta nekik a lehető legdisztingváltabb módon, hogy nem szeretnének az ellenségének számítani.
Most ketten közülük ott ültek nála. Mégpedig Fri'it Tábornok-Enmagam, aki, akármit is állítsanak a hivatalos följegyzések, az az ember, aki a Isteni Légió nagy részét irányítja, és Drunah Püspök, az Enmagami Konferencia titkára. Egyesek nem gondolnák, hogy ez túlzott hatalommal járó tisztség, de persze azok még sosem voltak jegyzőkönyvvezető titkárok enyhén süket öregemberek értekezletén.
Ami azt illeti, egyikük sem volt ott valóban. Nem beszéltek Vorbisszal. Ez az egyik olyan összejövetel volt. Rengeteg ember nem beszélt Vorbisszal és nem restellték a fáradságot, hogy ne értekezzenek vele. Némelyik apátot a távoli kolostorokból nemrégiben a Citadellába hívták, s titokban utaztak akár egy hétig is kerülő utakon csak azért, hogy feltétlenül ne csatlakozzanak a Vorbis szobáját látogató homályos alakokhoz. Az utóbbi néhány hónapban Vorbisnak látszólag annyi látogatója akadt, mint a Vasálarcosnak.
És nem is beszéltek. Ám ha ott lettek volna, és ha társalogtak volna, az így zajlott volna le:
— És most — mondta Vorbis — vegyük Ephebe ügyét.
Drunah Püspök vállat vont[3].
— Azt mondják, nincs jelentősége. Nem fenyeget onnan veszély.
A két férfi Vorbisra nézett, arra az emberre, aki sohasem emeli föl a hangját. Nagyon nehéz volt megállapítani, hogy Vorbis mit gondol, gyakran még azután is, hogy elmondta neked.
— Tényleg? Hát ide jutottunk? — kérdezte. — Nem fenyeget onnan veszély? Azután, amit szegény Dorgal Testvérrel tettek? Om sértegetésével? Ez így nem mehet! Mi a cselekvési terv?
— Ne legyen több harc — válaszolta Fri'it. — Úgy harcolnak, mint az őrültek. Nem. Máris túl sok embert vesztettünk.
— Erős isteneik vannak — jegyezte meg Drunah.
— Jobb íjaik vannak — helyesbített Fri'it.
— Nincs más Isten, csak Om — szögezte le Vorbis. — Amiket az ephebeiek hitük szerint imádnak, azok nem mások, csak dzsinnek és démonok. Már ha azt imádásnak lehet nevezni. Láttátok ezt?
Odalökött egy papírtekercset.
— Mi ez? — tudakolta óvatosan Fri'it.
— Hazugság. Történet, amely nem létezik és sohasem létezett… a… a dolgok… — Vorbis habozott, megpróbálva visszaemlékezni egy szóra, amely már régóta kikopott a használatból — …mint a… a túl fiatal gyermekeknek mondott mesék… szavak, amiket az embereknek ki kell mondania… a…
— Ó! Egy színdarab — kapcsolt Fri'it. Vorbis tekintete a tábornokot a falnak szögezte.
— Te ismersz ilyesmiket?
— Én… amikor egyszer Klaccsban jártam… — dadogta Fri'it. Szemmel láthatólag össze kellett szedje magát. Csatákban százezer embernek parancsol. Nem szolgált rá erre.
Ráébredt, hogy nem mer Vorbis arckifejezésére pillantani.
— Táncokat táncolnak — folytatta erőtlenül. — A vallásos ünnepnapjaikon. A nők csöngettyűket viselnek a… És énekeket énekelnek. Mind a világok kezdeti napjairól, amikor az istenek…
Elhallgatott. — Undorító volt — szögezte le. Az ujjperceit ropogtatta, ami szokása volt, valahányszor gondok gyötörték.
— Ebben benne vannak az isteneik — referált Vorbis. — Álarcot viselő férfiak. Hittétek volna? A bornak is van istene náluk. Egy részeg vénember! És az emberek azt mondják, Ephebe nem veszedelmes! És ez…
Egy másik, vaskosabb tekercset hajított az asztalra.
— Ez sokkal rosszabb. Mert noha hamis isteneket bálványoznak tévedésből, tévedésük az istenek kiválasztásában rejlik, nem az imádásban. De ez…
Drunah óvatosan szemügyre vette a tekercset.
— Azt hiszem, vannak más másolatok, még a Citadellában is — közölte Vorbis. — Ez Sashóé volt. Úgy emlékszem, te ajánlottad a szolgálatomba, Fri'it?
— Mindig azt a benyomást keltette bennem, hogy intelligens és buzgó fiatalember — felelte a tábornok.
— De áruló — mondta Vorbis —, és épp most kapja meg megérdemelt jutalmát. Csak az sajnálatos, hogy nem lehetett rábírni, hogy elmondja nekünk eretnektársai nevét.
Fri'it küzdött a megkönnyebbülés hirtelen rátörő rohama ellen. A tekintete összetalálkozott Vorbiséval.
Drunah törte meg a csöndet.
— De Chelonian Mobile — olvasta hangosan. — „A Teknőc Mozog”. Ez mit jelent?
— Már az elmondása is ezer pokolban töltött esztendő kockázatának teszi ki a lelked — állította Vorbis. Nem vette le szemét Fri'itről, aki most mereven bámulta a falat.
— Azt hiszem, ez olyan rizikó, amit körültekintéssel elvállalhatunk — jelentette ki Drunah.
Vorbis vállat vont. — Az író azt állítja, hogy a világ… négy hatalmas elefánt hátán utazik az űrön át — tájékoztatta.
Drunahnak leesett az álla.
— A hátán? — kérdezett vissza.
— Ezt vallja — erősítette meg Vorbis, még mindig Fri'itet figyelve.
— És min állnak?
— Az író azt mondja, hogy egy óriási teknőc páncélján állnak — közölte Vorbis.
Drunah idegesen vigyorgott.
— És az min áll? — firtatta.
— Nem látom értelmét, hogy azon spekuláljunk, min áll — csattant föl Vorbis —, mivel nem létezik!
— Persze, persze — vágta rá Drunah. — A kérdésem csak mihaszna kíváncsiság volt.
— Mint általában a kíváncsiság — deklarálta Vorbis. — Az vezeti az elmét kockázatos utakra. És mégis, az, aki mindezt írta, szabadon jár-kel most is Ephebében.
Drunah a tekercsre pillantott.
— Itt azt mondja, hogy egy hajón utazott, ami elvitorlázott egy szigetre a világ peremén, és ő lenézett és…
— Hazugságok — szögezte le Vorbis higgadtan. — És még az sem számítana, ha nem lennének hazugságok. Az igazság bent található, nem kint. A Nagy Isten Om szavaiban, az ő választott prófétái által közvetítve. A szemünk megtéveszthet minket, de Istenünk sosem.
— De…
Vorbis Fri'itre nézett. A tábornok verejtékezett.
— Igen? — biztatta.
— Nos… Ephebe. Csak egy hely, ahol őrülteknek őrült elképzelései vannak. Mindenki tudja ezt. Talán az lenne a legbölcsebb, ha hagynánk őket saját oktalanságukban főni?
Vorbis a fejét rázta. — Sajnos, a vad és felelőtlen ötletek bosszantóan hajlamosak elterjedni és gyökeret verni.
Fri'itnek el kellett ismernie, hogy ez igaz. Tapasztalatból tudta, hogy igaz és nyilvánvaló eszmék, mint a Nagy Isten Om szavakkal ki nem fejezhető bölcsessége és ítélete, olyan érthetetlennek tűnnek sokak számára, hogy istenigazában meg kell ölnöd őket, mielőtt belátnák, hogy rossz úton jártak, míg ellenben veszélyes és homályos és fonák gondolkodású ötletek gyakorta olyan vonzóak egyesek számára, hogy képesek — elgondolkozva dörzsölgetett egy sebhelyet — elrejtőzni fönn a hegyekben és köveket hajigálni rád, míg ki nem éhezteted őket. Inkább meghalnak, minthogy elővegyék a jobbik eszük. Fri'itnek már fiatalon megjött a jobbik esze. És ésszel él az ember, Fri'it pedig nem akart meghalni.