— De föl fognak sorakozni az emberek egy… könyv mögött? Az embereknek egy könyvnél többre van szüksége. Hiszen parasztok. Nem tudnak olvasni.
— De oda tudnak hallgatni!
— Akkor is… meg kell nekik mutatni… kell nekik egy jelkép…
— De hisz' van nekünk!
Ösztönösen minden álarcos megfordult, hogy a rajzra nézzen a falon, kivehetetlen a tűz fényében, ám örökre bevésődött az emlékezetükbe. Az igazságot látták, ami gyakran képes nagy hatást gyakorolni.
— A Teknőc Mozog!
— A Teknőc Mozog!
— A Teknőc Mozog!
A vezér bólintott.
— És most — jelentette ki —, sorsot fogunk húzni…
A Nagy Isten Om haragra lobbant, vagy legalábbis erőteljes kísérletet tett rá. Van egy határa annak a haragmennyiségnek, amelyre lobbanhat valaki egy hüvelyknyire a föld felszínétől, de ő pont szemközt találta magát ezzel.
Némán megátkozott egy bogarat, ami olyan, mint vizet önteni a tavacskába. Különben is, nem tűnt úgy, hogy bármiféle hatása lenne. A bogár elbaktatott.
Megátkozott egy dinnyét nyolcadíziglen, ám nem történt semmi. Megpróbálkozott kelevények csapásával. A dinnye csak ücsörgött, kissé érettebben.
Csak azért, mert most ideiglenesen kellemetlen helyzetbe került, az egész világ azt hiszi, hogy visszaélhet ezzel. Hát, amikor Om majd visszaszerzi az őt megillető alakot és hatalmat, mondta magának, Lépéseket fog Tenni. A Bogarak és Dinnyék fajai azt fogják kívánni, bárcsak meg se teremtették volna őket. És valami tényleg szörnyű fog történni minden sassal. És… és lesz majd egy szentséges parancsolat elrendelvén, hogy ültessenek több salátát…
Mire a nagydarab fiú visszaérkezett a viaszsárga bőrű férfival, a Nagy Isten Omnak nem volt kedve udvariaskodáshoz. Ráadásul, a teknősbékaszem nézőpontjából még a legszebb emberi lény is csupán egy pár láb, egy távoli, csúcsos fej és, valahol odafönt, egy pár orrlyuk rosszabbik vége.
— Ez meg mi? — kérdezte.
— Ez Nhemrot Testvér — válaszolta Tesveer. — A novíciusok mestere. Nagyon fontos személy.
— Nem azt mondtam nekem, hogy hozz ide valami hájas, vén pederasztát! — üvöltötte a hang a fejében. — Ezért tűznyalábra fogom nyársalni a szemgolyód!
Tesveer letérdelt.
— Nem mehetek a Főpaphoz — magyarázta olyan türelmesen, ahogy csak lehet. — A novíciusokat nem engedik be a Nagytemplomba, csak különleges alkalmakkor. A Kvizíció Megtanítana rá, hogy Rossz Úton járok, ha elkapnának ott. Ez a Törvény.
— Ostoba bolond! — kiáltotta a teknősbéka.
Nhemrot úgy döntött, hogy ideje megszólalni.
— Tesveer Novícius — mondta —, miféle okból beszélsz egy kis teknősbékához?
— Mert… — Tesveer elnémult. — Mert ő is beszél hozzám… nem?
Nhemrot Testvér lenézett a teknőből kidugott, pöttöm, félszemű fejre.
Egészében véve jóindulatú ember volt. Néha démonok meg ördögök nyugtalanító gondolatokat ültettek a fejébe, de gondoskodott arról, hogy ott is maradjanak és semmilyen szó szerinti értelemben nem érdemelte meg, hogy annak neveztessen, aminek a teknősbéka titulálta, amiről az igazat megvallva, ha hallotta volna, azt hitte volna, hogy van valami köze a lábakhoz. És tökéletesen tisztában volt azzal, hogy lehetséges démonoknak, illetve néha isteneknek tulajdonított hangokat hallani. A teknősbékák azonban újdonság. A teknősbékák miatt aggódni kezdett Tesveerért, akire mindig úgy gondolt, mint szeretetreméltó bumfordira, aki mindent megtesz, bármiféle panaszkodás nélkül, amit kérnek tőle.
Na persze, rengeteg novícius jelentkezett önként a pöcegödrök meg bikaketrecek kitakarítására abból a különös meggyőződésből, hogy van valami összefüggés a szentség és jámborság meg aközött, ha térdig állsz a mocsokban. Tesveer sosem jelentkezett önként, de ha utasították, hogy tegyen meg valamit, megtette; nem abból a vágyból, hogy jó benyomást keltsen, hanem egyszerűen azért, mert utasították. És most teknősbékákhoz beszél.
— Azt hiszem, el kell áruljam neked, Tesveer — mondta —, hogy az állat nem beszél.
— Nem tetszik hallani?
— Nem hallom, Tesveer.
— Azt mondta nekem, hogy ő… — Tesveer tétovázott. — Azt mondta nekem, hogy ő a Nagy Isten.
Összerándult. Nagyanyja mostanra már megütötte volna valami súlyossal.
— Á! Hát, tudod, Tesveer — jelentette ki Nhemrot Testvér enyhén rángatózva —, az ilyesmi nem ismeretlen az olyan fiatalemberek körében, akiket nemrég Szólított az Egyház. Merem állítani, hogy a Nagy Isten hangját hallottad, amikor Papnak Szólított, nem igaz? Mmm?
A metafora csak falra hányt borsó volt Tesveernek. Emlékezett, hogy a nagyanyja hangját hallotta. Őt nem Szólították, hanem inkább Küldték. De mindenesetre bólintott.
— És a te… ifjonti hevületedben, teljesen természetes, hogy azt hidd, a Nagy Isten szól hozzád — folytatta Nhemrot.
A teknősbéka föl-le ugrándozott.
— Mennykő csapjon beléd! — visította.
— Úgy találom, ilyenkor az egészséges testmozgás a helyes eljárás — közölte Nhemrot. — És bőséges hidegvíz.
— Vergődj a kárhozat dárdáival átdöfve!
Nhemrot lenyúlt és, miután megfordította, fölvette a teknősbékát. Az állat lába dühösen vonaglott.
— Hogy került ide, mmm?
— Nem tudom, Nhemrot Testvér — válaszolta Tesveer kötelességtudóan.
— Száradjon el a kezed és essen le! — sikította egy hang a fejében.
— Tudod, nagyon jót lehet enni egy ilyenből — jegyezte meg a novíciusok tanára. Észrevette Tesveer arckifejezését.
— Fogd föl a dolgot ekképpen — mondta. — Vajon a Nagy Isten Om — szent szarvak — kinyilvánítaná valaha is Lényét egy ilyen alantas lényben, mint ez? Bika, az igen, sas, minden bizonnyal, és azt hiszem, egy alkalommal hattyú is… de teknősbéka?
— Növesszenek a nemi szerveid szárnyakat és hussanjanak el!
— Elvégre — vitte tovább a gondolatot Nhemrot nem tudva a titkos összekötő szövegről Tesveer fejében —, miféle csodákra lenne képes egy teknősbéka? Mmm?
— Óriások állkapcsa zúzza szét a bokád!
— Talán arannyá változtatná a salátát? — vetette föl Nhemrot Testvér azok kedélyes hangnemében, akiket a humorérzék hiányával áldott meg az élet. — Összezúzza a hangyákat a lába alatt? Ahaha.
— Haha — mondta Tesveer kötelességtudóan.
— Elviszem a konyhába, hogy ne legyen utadban — jelentette ki a novíciusok tanára. — Kitűnő levest lehet készíteni belőlük. És akkor többé nem fogsz hangokat hallani, ebben biztos lehetsz. A Tűz kigyógyít minden Dőreségből, igaz?
— Leves?
— Ööö… — dadogta Tesveer.
— Addig tekerjék beleid egy fa köré, míg bocsánatot nem kérsz!
Nhemrot körbenézett a kertre. Úgy látszott, tele van dinnyével meg tökkel meg uborkával. Megborzongott.
— Rengeteg hidegvíz, az az igazi — hangsúlyozta. — Tengernyi. — Megint Tesveerre összpontosított — Mmm?
Azzal elballagott a konyhák felé.
A Nagy Isten Om a teknőjén hevert egy kosárban az egyik konyhában, félig eltemetve egy nyaláb fűszernövény és néhány répa alatt.
Egy fölfordított teknősbéka először úgy fogja megpróbálni visszanyerni eredeti helyzetét, hogy teljes hosszában kinyújtja nyakát és megkísérli fejét emelőként használni. Ha ez nem működik, akkor vadul lengetni fogja lábait, hátha ez függőlegesbe lendíti.