— Akkor mit jelentsen ez a két papírfecni?
A kapitány papírokat húzott elő a zsebéből, széthajtogatta az asztalon, és leszorította őket nyomorék kezével. — Azt mondja: „Javaslom a fent nevezett Mak Szimet, mint lojális és jó képességű személyt”… jó, ezt értem… „kinevezni az előkelő jelölti rangba a Harcos Légió állományába.” És itt a másik feljegyzésed: „A fent nevezettel kapcsolatban kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a parancsnokság figyelmét a Harcos Légió jelölti rangjára javasolt Mak Szim alapos leellenőrzésének szükségességére.” Masszaraks! Mi az ördögöt akarsz ezzel mondani, káplár?
— Kapitány úr, — felelte Gaj izgatottan — igazán nem tudom, mit mondjak. Tudom, hogy Szim jelölt lojális állampolgár, hűséges a Légió eszményeihez. Biztos vagyok benne, hogy nagy hasznára válik majd a Légiónak. De úgy gondoltam, mivel a Légióba csak feddhetetlen…
— Úgy gondoltad! — csattant fel a kapitány. — Káplár, én megmondom, mit fogsz tenni. Most megfogod az egyik feljegyzést, és összetéped. Értsd meg, nem mehetek oda a brigadéroshoz két nyilatkozattal. Csak vagy az egyikkel, vagy a másikkaclass="underline" igen, vagy nem. Ez itt a Légió, káplár, nem a filozófia tanszék. Van két perced, hogy átgondold a dolgot.
A kapitány kivett az iratszekrényből egy vastag dossziét, és undorodva az asztalra dobta. Gaj elkeseredetten nézett az órájára. Nehéz döntést kellett meghoznia. Becstelen és légióshoz méltatlan lett volna eltitkolni a hatóságok elől, hogy nem ismeri tökéletesen az embert, akit ajánlott, még akkor is, ha Makról van szó. Másrészt becstelen és légióshoz méltatlan lett volna kibújni a felelősség alól, és azt a kapitányra hárítani, aki csak kétszer látta Maximot, akkor is csak az alakzatban. — Jó, rendben, vegyük át még egyszer. Ami mellette szóclass="underline" szívvel-lélekkel elfogadta a Légió eszményeit; simán átment az orvosi alkalmasságin; Toot kapitány és doktor Zogu elküldték valami szupertitkos intézetbe, nyilván alapos kivizsgálásra, amin szintén átment. Igaz, erre az utóbbi állításra csak Maxim szava a bizonyíték… azt állította, minden papírját elveszítette. És végüclass="underline" bátor, és született harcos. Rövid úton elintézte a Patkány bandáját, puszta kézzel. Együttérző, jó természetű, tökéletesen önzetlen. És rendkívül tehetséges. Mi szól ellene: Egyáltalán semmiféle elképzelésünk sincs arról, hogy kicsoda ő, és honnan jött; vagy semmire nem emlékszik a múltjából, vagy nem hajlandó beszélni róla. És nincs semmiféle igazolványa. De miért kéne ezen fennakadnunk? Elvégre a kormányzat jelenleg csak a határokat, és a központi régiót ellenőrzi. Országunk kétharmadát még anarchia szaggatja, járványok, és éhínség sújtja. Az emberek menekülnek ezekről a területekről, és egyiküknek sincsenek igazolványai… a fiatalabbak még azt sem tudják, mi az az igazolvány. És közülük mennyien vannak, akik elvesztették az emlékezetüket! És mennyi a degen! De egy dolgot biztosan tudunk, a legfontosabbat: Maxim nem degen.
— Nos, káplár? — kérdezte a kapitány.
— Igen, uram! — felelte Gaj kissé lazábban. — Szabad?
Felvette a Maxim leellenőrzését javasló feljegyzést, és lassan összetépte.
— Jó döntés! Helyes, légiós! Feljegyzések, jelentések, igazolások… szemét az mind! Az ütközet lesz az igazi próbatétel! Mikor fogjuk a tankjainkat, és megindulunk az atom-aknazár ellen, akkor átkozottul hamar megtudjuk majd, hogy ki van velünk, és ki nincs.
— Igen, uram! — mondta Gaj különösebb meggyőződés nélkül. Megértette az öreg katonát, de érezte, hogy a partvidéki akciók hősének nincs igaza. Az ütközet természetesen fontos, de az ember tisztessége, az valami más dolog. Mindenesetre a kérdésnek semmi köze nincs Maxim ügyéhez. Maxim a velejéig tisztességes.
— Masszaraks! — vakkantott fel a kapitány. — Az Egészségügyi Minisztérium igazolta őt, a többi az ő dolguk. — Dühösen Gajra nézett, és hozzátette: — Egy légiós tökéletesen megbízik a barátjában. Ha nem, akkor bizonyára nem a barátja, és akkor kötelessége, hogy kirúgja. Meglepődtem rajtad, káplár. Rendben, vissza a szakaszodhoz! Igen kevés időnk maradt. Én magam fogom szemmel tartani a jelöltet az akció ideje alatt.
Gaj összecsapta a bokáját, és távozott. Kint, már biztonságban, elmosolyodott. Az öreg katona végül is magára vállalta a felelősséget. Most már tiszta lelkiismerettel tekintheti Maximot a barátjának. Mak Szim. A valódi családnevébe beletörne a nyelve. Vagy önkívületi állapotában találta ki, vagy tényleg rokonságban áll azokkal a hegyi emberekkel. Hmmm, mi is volt a neve annak a régi királyuknak? Zaremcsicsakcsubesmusszaradzsi… Gaj átsétált az alakulótérre, szemével végigpásztázta, a szakaszát keresve. A fáradhatatlan Pandi a háromszintes épület-makett legfelső ablakán hajtotta át az embereket. Csurom vizesek voltak az erőlködéstől, és mivel csak egy órájuk van a hadművelet kezdetéig, ez nem túl jó.
— Mindenki állj! — kiáltotta Gaj a távolból.
— Mindenki állj! — ordította Pandi. — Sorakozó!
A szakasz gyorsan alakzatba állt.
— Vigyázz! — kiáltotta Pandi. Fürgén Gajhoz masírozott, és jelentett: — Káplár úr, a szakasz azt tanulja, hogyan kell rohammal elfoglalni egy várost.
— Vigyázzban áll! — adta ki a parancsot Gaj, hanghordozásával próbálva kifejezni rosszallását, ahogy azt Szerembes káplár művelte volt nagy szakértelemmel. Fel-alá lépdelt az arcvonal előtt, kezét hátrakulcsolva, emberei ismerős arcát figyelve.
Kidülledt szemek — szürke, barna, kék — követték minden mozdulatát, készen rá, hogy végrehajtsák a parancsait. Ez volt az élete, ez a tizenkét erős férfi… a Harcos Légió hat teljes jogú közlegénye a jobbszárnyon, és hat, rendes közlegényi rangra pályázó jelölt a balszárnyon; mindannyian fess fekete kezeslábast viseltek fényes gombokkal, csillogó harci csizmát, és hetykén jobb szemöldökük fölé igazított barettet. De nem, nem mindenki… Az alakzat közepén, a jelöltek jobbszárnyán magasodott Mak Szim, a kedvence. Habár nem jó az, ha egy szakaszparancsnok kiemel valakit a többiek közül. — Hé, hát ez meg mi? — Azok a különös barna szemei nem olyan ridegek, mint a többieké. Nos rendben, időben meg fogja tanulni… És ez micsoda?
Gaj odament Maximhoz, és rábökött kigombolódott legfelső gombjára. Aztán lábujjhegyre állva megigazította a barettjét. — A fenébe, már megint az a hülye vigyor. Rendben, adjunk neki egy kis időt, majd kinövi. Végül is ő a legfiatalabb újonc a szakaszban.
Hogy elkerülje a részrehajlás látszatát, Gaj megigazította Maxim szomszédjának övcsatját, habár ez szükségtelen volt. Aztán hátralépett három lépést, és pihenjt vezényelt a szakasznak.
— Emberek, — mondta, — ma egy rendes akcióban fogunk részt venni, a század alegységeként. A potenciális ellenség ügynökeit fogjuk semlegesíteni. A műveletet a harminchármas séma szerint fogják levezetni. Tudom, hogy ti, tényleges állományúak, tudjátok a szerepeteket, de azt hiszem, jó lesz felfrissíteni azoknak a jelölteknek a memóriáját, akik még a gombjukat sem tudják begombolni. Minden szakaszt az épület egy-egy bejáratához rendelik. A szakasz négy rajra oszlik: három hármas raj a belső munkára, és egy tartalék raj kívülre. A két közlegényből és egy jelöltből álló belső rajok minden lakást szisztematikusan végigjárnak, és emlékezzetek rá: anélkül, hogy felfordulást csinálnátok. Miután a raj behatol egy lakásba, a következőképpen járnak eclass="underline" a jelölt a bejárati ajtót őrzi; az egyik közlegény semmi mással nem törődik, csak megszállja a hátsó kijáratot, és az rajparancsnok átvizsgálja a lakást. A három jelöltből álló külső tartalék raj, amit a szakaszparancsnok vezet — a jelen esetben én, — az épület bejárata előtt marad, felkészülve arra, hogy azonnali segítséget nyújtson bármelyik belső rajnak, amelyik azt igényli. A belső rajok és a tartalék összeállítását ismeritek. Vigyázz! — Hátrált egy lépést. — Rajonként sorakozó!