Egy este, néhány nappal később, Maxim és Rada a televíziót nézték. Igen különös műsor volt, játékfilmre emlékeztetett, de nem volt sem eleje, sem vége. Nem volt cselekménye sem, csak szereplők végtelen sora, kissé különös egyéniségeké, akik — egy átlagos humanoid szemével nézve — inkább vademberek módjára viselkedtek. Rada érdeklődéssel figyelte őket, sikongatott, megragadta Maxim ruhaujját, és kétszer könnyekben tört ki. Maxim gyorsan megunta, éppen elszunyókált volna a mélabús zenén, mikor hirtelen egy ismerős valami villant át a képernyőn. Megdörzsölte a szemét. A képernyőn a Pandora látszott. Egy morózus tahorg vonszolta magát keresztül a dzsungelen, fákat gyűrve maga alá. Hirtelen Peter tűnt fel, kezében egy csalikacsával. Nagyon elmélyülten és komoly képpel lépkedett hátrafelé, elbotlott egy földből kiálló fadarabban, és háttal a mocsárba zuhant. Maxim rémülten ismerte fel saját mentogramját. Aztán egy másik következett, és megint egy másik, kísérő szöveg nélkül, ugyanazzal az aláfestő zenével.
Aztán a Pandora eltűnt, átengedve a képernyőt egy poros pókhálókkal borított mennyezet alatt vánszorgó, csontig soványodott vak embernek. — Mi ez? — kérdezte Maxim a képernyőre mutatva.
— Egy tévéműsor — vetette oda Rada. — Érdekes. Figyeld.
Az egésznek nem volt semmi értelme. Hirtelen arra gondolt, ezek bizonyára más, a világűrből érkezett látogatók mentogramjai. De gyorsan elvetette a gondolatot: a televízióban ábrázolt világok túlságosan szörnyűek voltak, túl egyhangúak: levegőtlen kis szobák; végtelen folyosók bútorokkal telezsúfolva, amikből hirtelen gigantikus tövisek sarjadtak; keskeny lépcsőházakna áthatolhatatlan homályába vezető spirális lépcsősorok; rácsos ablakú alagsorok, egymáshoz préselődő, csúszó-mászó testek, fájdalomba merevedett, mozdulatlan arcok bámulnak kifelé a rácsokon át. A képek inkább hasonlítottak valami groteszk delíriumra, mint valódi világokra. Velük összehasonlítva Maxim mentogramjai sziporkáztak a realizmustól.
A hasonló műsorok majdnem naponta ismétlődtek, „Varázslatos utazás” volt a címük. De Maxim soha nem tudta megérteni bennük a poént. A kérdéseire Gaj és Rada csak a vállát vonogatta zavartan. — Ez egy tévéműsor. Így szokták érdekessé tenni. Ez egy varázslatos utazás. Egy tündérmese. Figyeld! Néha mókás, néha félelmetes. — Maxim igen komolyan kételkedni kezdett benne, hogy Víziló professzor kutatásának célja a bolygó lakói és a világűrből érkező látogatók közötti kommunikáció elősegítése lett volna.
Nagyjából tíz nappal később intuitív következtetése indirekt megerősítést nyert. Gaj átment a tisztjelölti iskola levelező tagozatának felvételi vizsgáján, és most matematikát és mechanikát magolt. Az elemi ballisztikában használt diagramok és képletek zavarba ejtették Maximot. Nyaggatni kezdte Gajt, aki kezdetben nem értette, mit is akar tőle. Aztán leereszkedő vigyorral elmagyarázta Maximnak világa kozmográfiáját. Kiderült, hogy a lakott sziget sem nem gömb, sem nem geoid alakú; valójában nem is egy bolygó.
Gaj szerint a lakott sziget maga a Világ, az egyetlen világ az Univerzumban. A bennszülöttek lába alatt a Világszféra szilárd felszíne fekszik. Felettük véges térfogatú, ismeretlen összetételű gigantikus gázgömb, aminek fizikai tulajdonságai még nem ismertek. Van egy elmélet, miszerint ennek a gáznak a sűrűsége gyorsan növekszik a gázbuborék középpontjához közeledve, és bizonyos rejtélyes folyamatok periodikus változásokat okoznak a Világ Világa intenzitásában, ezért van nappal és éjszaka. A Világ Világa rövid távú, naponkénti változásai mellett vannak hosszú távú változások is, ezek hozzák létre az évszakos ingadozásokat, és magukat az évszakokat. A gravitáció a Világszféra középpontjából hat, a felszínére merőlegesen. Röviden, a lakott sziget egy a végtelen, szilárd Világmindenségben levő óriási buborék belső felületén helyezkedik el.
A teljesen megrökönyödött Maxim vitatkozni próbált, de igen hamar kiderült, hogy nem ugyanazt a nyelvet beszélik, hogy sokkal nehezebb megérteniük egymás gondolkodását, mint Kopernikusz egy elkötelezett hívének megértenie Ptolemaiosz követőjét. Maxim úgy vélte, a bolygó légkörének szokatlan jellemzői adják meg a probléma kulcsát. Először is a szokatlanul magas törésmutató látszólag megemeli a horizontot, és ez ősidők óta azt a különleges elképzelést alakította ki a bennszülöttekben a földjükről, hogy az sem nem sík, sem nem domború, hanem homorú. — Állj meg a tengerparton — javasolják az iskolai tankönyvek — és kövesd a mólót elhagyó hajó nyomát. Először úgy tűnik, mintha egy síkon mozogna, de amint távolodik, emelkedni fog, míg el nem tűnik a világ más részeit beborító légköri párában. — Másodszor a légkör nagyon sűrű, és éjjel-nappal foszforeszkál, ezért soha senki nem láthatja a csillagokat. A nap észlelésének elszigetelt eseteit feljegyezték a krónikákban, és ezek szolgáltak alapul a Világ Világa elmélete megalkotásának számtalan kísérletéhez.
Maxim rájött, hogy egy gigantikus csapdába került, hogy addig nem tud kapcsolatba lépni a Földdel, amíg nem sikerül fenekestül felforgatnia az évezredek alatt kialakult természetes elképzeléseket. A népszerű „masszaraks” szitokszóból ítélve nyilvánvalóan történtek már kísérletek erre, ennek jelentése szó szerint „kifordult világ”. Gaj beszélt neki egy absztrakt matematikai elméletről, ami másképpen írja le a világot. Az elméletet az ősi időkben fogalmazták meg, de a híveit üldözte a hivatalos vallás, és megvoltak a saját mártírjai. A múlt század néhány zseniális matematikusa erőfeszítésének eredményeképpen egzakt matematikai formába öntötték. De akkor is megmaradt tisztán absztrakt elméletnek, habár végül, mint a legtöbb absztrakt elméletnek, akadtak gyakorlati alkalmazásai — a legutóbbi időkben, mikor a szuper-nagyhatótávolságú katonai fegyvereket kifejlesztették.
Miután mérlegelte az összes információt, amihez a bolygójukról most hozzájutott, Maxim két dologra jött rá: hogy a bennszülöttek őt egész idő alatt őrültnek tartották, és ezért szándékosan válogatták ki a mentogramjait a „Varázslatos utazás” számára; és hogy egyelőre jobb lesz, ha tartja a száját, nem reklámozza, hogy egy másik bolygóról érkezett — hacsak nem akar visszakerülni Vízilóhoz. Ez azt jelenti, hogy nem számíthat segítségre a lakott szigeten, hogy csak magára van utalva, hogy az adótekercs elkészítését bizonytalan ideig el kell halasztania, és hogy hajótörése hosszú ideig — masszaraks, talán örökké — fog tartani.
Helyzetének reménytelensége csüggesztő volt, de ő erőt vett magán, és kényszerítette magát, hogy racionálisan gondolkodjon. Édesanyja fájdalmas időknek néz elébe. Rettenetesen nehéz lesz neki, és ez a gondolat egymagában elfojtott benne minden vágyat a racionális gondolkodásra. — A fenébe ezzel a hellyel, ezzel az unalmas, klausztrofóbiás világgal! Rendben van, Mak, választhatsz: vágyakozol a lehetetlenre és rágod a körmöd, vagy összekapod magad, és megpróbálsz élni. Élni úgy, ahogy mindig is akartál Szeretni a barátaidat, dolgozni egy célért, harcolni, győzni, elviselni a vereséget, és visszavágni. Bármit inkább, csak befejezni ezt a búslakodást. — Ejtette a beszélgetést Gajjal a világmindenség szerkezetéről, és egészen új témát nyitott: faggatni kezdte a lakott sziget történelméről, és társadalmi rendszeréről.