Diskurzusuk a történelemről nem volt különösebben eredményes. Gaj tudása hiányos volt, és nem volt a birtokában semmi komoly könyv a témáról. Nem volt ilyen a városi könyvtárban sem. De Maximnak sikerült összegyűjteni néhány tényt. Megtudta, hogy a neki menedéket adó ország egy időben lényegesen nagyobb volt, számos tengerentúli kolóniával rendelkezett, és hogy ezek a kolóniák voltak az okai a szomszédos államokkal, amiknek a neveit már elfelejtette, vívott igen pusztító háborúnak. A háború az egész világot elborította; milliók és milliók pusztultak el; városok ezreit rombolták le; kisebb-nagyobb nemzetek tucatjait törölték el a bolygó színéről; káosz uralkodott el világszerte. Éhínség és járványok következtek. Népfelkeléseket vertek le nukleáris fegyverekkel. Az ország — csakúgy, mint a világ többi része — a totális megsemmisülés felé tartott, míg a Mindenható Teremtők a segítségére nem siettek. A tények arra mutattak, hogy fiatal vezérkari tisztek egy csoportja, két hadosztállyal a parancsnokságuk alatt, elkeseredve amiatt, hogy egy nukleáris húsdarálóba küldték őket elpusztulni, államcsínyt szerveztek, és magukhoz ragadták a hatalmat. Azóta a helyzet határozottan stabilizálódott, és a háború lángja kialudni látszott, habár szabályos békeszerződést sosem kötöttek.
Maxim rájött, hogy az ország politikai rendszere messze nem ideális. De az világos volt, hogy a Mindenható Teremtők rendkívül népszerűek, mégpedig a társadalom minden osztályában. Maxim nem értette a gazdasági indokait ennek a népszerűségnek, de láthatóan kapcsolatban volt a taktikájukkaclass="underline" a katonai klikk megfékezte a gyáriparosok étvágyát, ennélfogva kedvezett a munkásoknak. És mivel szolgasorban tartotta a munkásokat, kedvezett a gyáriparosoknak is. Persze ez csak találgatás volt a részéről. Gaj meglepődött, mikor Maxim a saját nézőpontjából mutatta be a problémát, mivel a társadalmi osztály fogalma abszolúte semmit nem jelentett számára, és nem tudott elképzelni semmiféle érdekellentétet a társadalmi csoportok között.
Az ország külpolitikai helyzete rendkívül feszült volt. Két nagy független nemzet, Honti és Pandeya, helyezkedtek el északon. Habár senki sem tudott semmit a belügyeikről, köztudomású volt, hogy ezek az országok a legagresszívabb terveket dédelgetik ellenük. Szabotőröket és kémeket küldtek az országba, határincidenseket provokáltak, és készültek a háborúra. Egy efféle háború célja nem volt világos Gaj számára. Soha nem is foglalkoztatta igazán ez a kérdés. Számára egyszerűen csak az északi ellenség voltak. Többet nem is kellett tudnia róluk.
Délen, a határvidéki erdőségeken túl sivatag feküdt, egy föld, aminek növényzetét teljesen elpusztították a nukleáris robbanások. A sivatag országok egész csoportjának területét borította, egykor ezek voltak a legaktívabbak katonailag. Láthatóan senki nem tudta, és nem is érdekelt senkit, mi történik ezen a sok millió négyzetmérföldnyi területen. A déli határvidék állandó támadások célpontja volt a félvad degenek részéről, akik elárasztották a Kék Kígyó folyón túli erdőséget. A déli határvidék problémája rendkívül válságos volt. Annyira súlyos, hogy a Harcos Légió elit erőit oda koncentrálták. Gaj három évig szolgált ott, és hihetetlen történeteket mesélt a tapasztalatairól.
Lehetséges volt, hogy léteznek még más országok is messze délen, túl a sivatagon, a bolygó egyetlen kontinensének másik végén, de ezek jól megőrizték az elszigeteltségüket. Másrészt a Sziget Birodalom, a sarki zóna három hatalmas szigetvilágáról, folyamatosan érzékeltette fenyegető jelenlétét. Fehér tengeralattjárók hatalmas flottája, a legfrissebb pusztító technikával felszerelve, szelte a radioaktív vizeket speciálisan kiképzett brigantikból álló legénységével. Mint a kísértetek, a tengeralattjárók terrorizálták a tengerparti régiót semmivel sem provokált tüzérségi tüzükkel, és portyázó különítményeikkel. A Légiónak kellett a fehér veszedelmet is feltartóztatnia.
Maximot megrázta a káosznak és pusztulásnak ez a leírása. Itt ez a bolygó az értelmes élet pislákoló fénysugarával, de ez az élet éppen azon volt, hogy kioltsa magát egyszer és mindenkorra.
Maxim meghallgatta Rada higgadt és elborzasztó beszámolóját arról, anyja hogyan értesült apja haláláról. Apja, az epidemiológus, megtagadta, hogy elhagyja a járvány sújtotta körzetet, és mivel a kormányzatnak azokban az időkben sem ideje, sem szándéka nem volt arra, hogy megbirkózzon a járvánnyal, egyszerűen ledobtak egy bombát. Anyja halála után a fiatal Rada, hogy támogassa a kis Gajt és a gyámoltalan Kaan bácsit, napi tizennyolc órát dolgozott mosogatóként egy áttelepítő központban, aztán szobalányként egy spekulánsoknak fenntartott luxushotelben. Később rövid ideig börtönben volt. Utána munkanélküli lett, és kéregetnie kellett néhány hónapig.
Maxim hallotta Kaan bácsi történetét is. A bácsi, az egykori kiváló tudós, elmondta, hogyan szüntették meg a Tudományos Akadémiát a háború első évében, és hogyan alakult meg az Ő Császári Felsége Akadémiájának Zászlóalja; az éhínség alatt az evolúcióelmélet megalapozója hogyan őrült meg és akasztotta fel magát; hogyan készítettek levest szöcskéből és gyomokból; hogyan foglalta el az éhező tömeg a Zoológiai Múzeumot, és vitte el az alkoholban tartósított múzeumi példányokat eleségnek.
Maxim meghallgatta Gaj naiv meséit az anti-ballisztikus rakétatornyokról; hogy hogyan fosztották ki kannibálok éjszakánként az építkezési területeket, és raboltak el rehabosokat és légiós őrszemeket; hogyan csaptak le rájuk könyörtelen vámpírok — félig emberek, félig vadállatok, kutyák — a sötétben, mint hangtalan kísértetek. Meghallgatta a nagy áldozatok árán, a háború utolsó éveiben épített ABR-hálózat extatikus dicséretét. Mivel megvédte az országot a levegőből jövő támadásoktól, az ABR-hálózat véget vetett az ellenséges hadműveleteknek. Az ABR-ek még ma is az egyetlen garanciát jelentik az északról jövő agresszió ellen. És azok a gazemberek most azt tervezik, hogy megtámadják az ABR-tornyokat; azok a zsoldosok, asszonyok és gyermekek gyilkosai, akiket Honti és Pandeya vett meg a piszkos pénzével. Gaj arca eltorzult a gyűlölettől. — Ez a mi igazi munkánk! — Öklével az asztalra csapott. — Ezért csatlakoztam inkább a Légióhoz, mint hogy egy gyárban vagy irodában dolgozzam. Igen, én beléptem a Légióba, mert ők most azért harcolnak, hogy megvédjenek mindent, ami kedves nekünk.
Maxim mohón hallgatta, mintha rémtörténetet hallana. Pedig ez még rémisztőbb és fantasztikusabb volt, mert ténylegesen megtörtént valamikor, és történt folyamatosan még most is; a legborzalmasabb rémtettek bármelyik pillanatban újra megtörténhetnek. A saját problémái ezzel összehasonlítva jelentéktelenek tűntek.
A teherautók éles fordulóval bekanyarodtak egy magas téglaházakkal szegélyezett keskeny utcába. — Itt vagyunk, emberek — jelentette be Pandi. A gyalogosok elfordultak, szemüket védve a vakító fényszóróktól. Az egyik teherautó megállt, és egy hosszú teleszkópos antenna szökkent fel a fülkéje felett.
— Mindenki kifelé! — adta ki a parancsot a második és harmadik szakasz parancsnoka. A légiósok leugráltak.
— Első szakasz, mindenki marad, ahol van! — rendelkezett Gaj.