Csendben utaztak. A kapitány teljes sebességgel hajtott, láthatóan türelmetlen volt, szerette volna minél előbb letudni ezt a munkát. Mak egyfolytában az asszonyt nézte, mintha próbálta volna magára vonni a figyelmét, Gaj pedig egyfolytában próbálta elkapni Mak tekintetét. Az elítéltek egymásba kapaszkodtak, és fészkelődtek a padlón. A férfi beszélgetni kezdett az asszonnyal, de Gaj rákiáltott. A kocsi a városon kívül száguldott, elhagyták a déli kaput, és befordultak egy ismerős — nagyon is ismerős — elhagyatott faluba. Az út a Rózsaszín Barlangokhoz vezetett. A kapitány megint befordult a kocsival, hirtelen fékezett, és megállt egy kőfejtőben. Leállította a motort, és mindenkit leparancsolt a kocsiról.
Már majdnem hajnal volt, gyér köd terjengett a kőfejtőben. Széljárta kőfalai halvány rózsaszínben izzottak. Régen márványt bányásztak itt.
Közeledett az igazság pillanata. Mak továbbra is úgy viselkedett, mint egy mintakatona. Nem tett egyetlen felesleges mozdulatot sem. Arca kifejezéstelen volt, szemét a kapitányra szegezte, parancsra várva. A zömök férfi jól viselkedett, méltósággal tűrte a sorsát. Nem, ő semmi problémát nem fog okozni. De a nő összeomlott, ahogy közeledett a vég. Görcsösen összeszorította az ökleit, a melléhez szorította, aztán leengedte őket. Gaj számított némi hisztériára, de nem úgy nézett ki, mintha majd nekik kellene odavonszolniuk őket a kivégzés helyére.
A kapitány rágyújtott egy cigarettára, felnézett az égre, és odaszólt Maknak: — Vidd el őket ezen az ösvényen. Egy barlanghoz fogtok érni. Látni fogod, hova állítsad őket. Mikor végeztél, a biztonság kedvéért ellenőrizd őket. Ha szükséges, add meg nekik a kegyelemlövést. Tudod, mi az?
— Igen, kapitány úr — válaszolta Mak merev arccal.
— Hazudsz, fiam. Nem tudod. Azt jelenti… a fejükbe. Gyerünk, jelölt. Tényleges közlegényként fogsz ide visszajönni.
Az asszony hirtelen beszélni kezdett. — Ha van köztetek egy igaz ember… mondjátok meg az anyámnak. Kacsafalva, kettes számú ház. A szomszéd falu. A neve…
— Ne alázd meg magad — mordult fel a zömök férfi mély hangon.
— …a neve Illi Tader.
— Ne alázd meg magad — ismételte a férfi emelt hangon. A kapitány az arcába vágott. Erre abbahagyta a beszédet, kezét az arcára tette, és mereven bámult a kapitányra.
— Gyerünk, jelölt — ismételte meg a kapitány.
Mak a foglyok felé fordult, és fegyverével mozgásra ösztökélte őket. Elindultak az ösvényen. Az asszony visszafordult, megint kiáltott: — Kacsafalva, második ház. Illi Tader!
Mak lassan ment mögöttük, fegyverét maga előtt tartva. A kapitány kinyitotta a kocsi ajtaját, és beült oldalvást a kormány mögé, lábait kinyújtóztatva.
— Rendben van. Most várunk egy negyedórát.
— Igen, kapitány úr — válaszolt Gaj gépiesen.
Szemével követte Makot, míg a csoport el nem tűnt egy rózsaszín kiszögellés mögött. — Vennem kéne egy flaska italt hazafelé — gondolta. — Hadd rúgjon be. Azt mondják, az használ.
— Rágyújthatsz, káplár — mondta a kapitány.
— Köszönöm, kapitány úr, de nem dohányzom.
A kapitány kiköpött a fogai között.
— Nem aggódsz, hogy a barátod szégyent hoz rád?
— Egyáltalán nem, kapitány úr — felelte Gaj minden meggyőződés nélkül. — Habár, ha mondhatok valamit, uram, nagyon sajnálom, hogy a nőt kapta. Ő a hegyekből való, és náluk…
— Nincs több köze a hegyekhez, mint neked vagy nekem — mondta a kapitány. És itt nem a nőkről van szó. Jó, majd meglátjuk, mi lesz. Egyébként mit csináltatok, mikor hívattalak benneteket a parancsnokságra?
— Énekeltünk, kapitány úr.
— Mit énekeltetek?
— Hegyvidéki dalokat, kapitány úr. Tud egy csomót.
A kapitány kiszállt a kocsiból, és fel-alá járkált az ösvényen. Abbahagyta a beszélgetést, és nagyjából tíz perccel később fütyörészni kezdte a Légió indulóját. Gaj végig figyelte a lövések hangját, de semmit sem hallott. Kezdett egyre idegesebb lenni. Talán elszöktek Mak elől? Lehetetlen! Lefegyverezték? Még nagyobb képtelenség. Akkor mi az ördögért nem lőtt? Talán túlvitte őket a szokásos helyen? A bűz ott igen erős, és Maknak nagyon éles szaglása van. Olyan finnyás az efféle dolgokra, lehet, hogy egy mérfölddel is tovább ment.
— Nos, Gaal káplár, — mondta a kapitány, abbahagyva a járkálást — ez a helyzet. Attól tartok, nem várhatunk tovább a cimborádra. És attól tartok, téged sem fognak káplárnak szólítani ez után a nap után.
Gaj kétségbeesetten nézett rá. A kapitány elvigyorodott.
— Mi az ördög van veled? Úgy nézel ki, mintha a szemeid ki akarnának ugrani a helyükből. A barátod elszaladt, dezertált. Gyáva, és áruló. Megértetted, Gaal káplár?
Gaj elképedt. Nem attól, amit a kapitány mondott, hanem attól, ahogyan mondta. A kapitány el volt ragadtatva. Olyan volt, mintha éppen akkor nyert volna meg egy nagy összegű fogadást. Gaj gépiesen a kőfejtő felé nézett, és hirtelen meglátta Makot. Egyedül jött visszafelé, fegyverét szíjánál fogva hozta.
— Masszaraks — mondta a kapitány rekedten. Ő szintén meg volt lepve.
Abbahagyták a beszélgetést, és figyelték Makot, amint az közeledett feléjük… lassan, könnyedén átlépve a letört kődarabok felett. Figyelték nyugodt arcát, különös szemeit. Gaj agya veszettül forgott. Miért nem hallott lövéseket? Mak talán megfojtotta őket? Vagy puskatussal végzett velük? Képes lenne ilyet tenni egy nővel? Soha! De a lövések? Nem hallott egyet sem.
Öt lépésnyire tőlük Mak megállt, és egyenesen a kapitány szemébe nézve, a fegyvert a lába elé dobta.
— Isten önnel, kapitány úrmondta. — Elengedtem őket, és most én is megyek. Itt a fegyvere! Itt a ruhája! Gaj felé fordult, és miközben az övét kicsatolta, azt mondta neki: — Gaj, ez piszkos munka. Ezek hazudtak nekünk.
Lehúzta a csizmáit és a kezeslábasát, az egészet csomóba kötötte, és ott ált majdnem meztelenül, ezüst rövidnadrágban, mezítláb, éppen úgy, ahogy Gaj először látta a déli határvidéken. Odament a kocsihoz, és a csomagot a motorháztetőre tette. Gaj megdöbbent. A kapitányra nézett — aztán majdnem megdermedt a rémülettől.
— Kapitány úr! — kiáltotta. — Ne tegye! Nincs eszénél! Ő…
— Szim jelölt! — csattant fel a kapitány, keze a pisztolytáskáján. — Fel a kocsira! Le van tartóztatva.
— Maga azt csak hiszi. Én szabad vagyok. Gajért jöttem. Menjünk, Gaj. Bolondot csináltak belőled. Ezek becstelen emberek. Azelőtt voltak kétségeim felőlük, de most már biztos vagyok benne. Menjünk, Gaj.
Gaj a fejét rázta. Mondani akart valamit, elmagyarázni valamit, de sem ideje nem volt, sem szavakat nem talált rá, hogy elmondja. A kapitány előhúzta a pisztolyát.
— Szim jelölt! A kocsira!
— Jössz? — kérdezte Mak.
Gaj megint a fejét rázta. A pisztolyra nézett. Csak egyetlen gondolat dörömbölt a fejében: Makot rögtön lelövik. Ó Istenem, mit tehetnék?
— Rendben — mondta Mak. — Meg foglak keresni. Kiderítek mindent, és meg foglak keresni. Te nem tartozol közéjük. Mondd meg Radának, hogy szeretem.
Megfordult, és elindult, olyan könnyedén lépett át a kődarabokon, mintha csizma lett volna a lábán. Gaj némán nézte rombusz alakú hátát, várta a lövést, és a fekete lyukat a bal lapockája alatt.
— Szim jelölt — mondta a kapitány, anélkül, hogy felemelte volna a hangját. — Utoljára parancsolom, jöjjön vissza. Különben lőni fogok.