— Erről már beszéltem maguknak.
— Mondja el újra!
— Csak egyetlen akcióban vettem részt, mikor Ketsefet, Ordit, magát, és két másikat, akik nem fedték fel a kilétüket, elkapták. Egyiküknek műkeze volt.
— A kapitánya bizonyára nagyon sietett. Ezt mivel magyarázza? Mielőtt egy jelöltet alávetnek a vérpróbának, részt kell vennie legalább három akcióban.
— Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem bízott bennem. Azt sem értem, miért engem küldött, hogy lőjem…
— Miért lőtt magára?
— Azt hiszem, megijedt. El akartam venni a fegyverét.
— Nem értem — mondta a hosszú hajú férfi. — Nem bízott magában, tehát hogy próbára tegye, elküldte, hogy kivégezze…
— Hagyd el, Erdész, — mondta Memo, — ez csak üres duma. Szavakkal semmire sem megyünk. Doktor, a maga helyében én megvizsgálnám. Van valami zűrös a történetében.
— Sötétben nem tudom megvizsgálni — mondta a doktor.
— Gyújtsa meg a gyertyát — javasolta Maxim. — Én egyébként látom magát.
Egy pillanatra halotti csend támadt. Aztán Szélesvállú megkérdezte: — Hogy érti… maga lát minket?
Maxim megvonta a vállát. — Látok a sötétben.
— Lószart! — kiáltott fel Memo. — Ha lát, mondja meg, mit csinálok most.
Maxim megfordult.
— Rám céloz a karabélyával. Vagyis azt hiszi, hogy rám, de valójában a doktorra céloz. Maga Memo Gramenu. Megismerem. Van egy horzsolás a jobb arcán, ami azelőtt nem volt ott.
— Noctalopia — motyogta a doktor. — Csináljunk egy kis világosságot. Micsoda hülyeség. Ő lát minket, de mi nem látjuk őt. — Gyufa után tapogatózott.
— Igen, — mondta Memo, — ez tényleg hülyeség. Vagy úgy megy el innen, mint egy közülünk, vagy nem megy el sehogy.
— Szabad? — Maxim kinyújtotta a kezét, elvette a gyufát a doktortól, és meggyújtotta a gyertyát.
A szokatlan fénytől mindenki hunyorogni kezdett. A doktor gyorsan meggyújtotta a pipáját.
— Vetkőzzön le! — parancsolta.
Maxim a feje fölött lehúzta vászoningét. Mindenki a mellkasát bámulta. A doktor felállt, és odament Maximhoz. Különböző irányokba forgatta, és megtapogatta erős, hűvös ujjaival. Csend volt. Aztán a hosszú hajú jóindulatúan megjegyezte: — Jóvágású gyerek. A fiam is… ilyen volt.
Senki nem válaszolt. A férfi nehézkesen felállt, matatott valamit a szoba sarkában, aztán egy demizsont tett le az asztalra. Három bögrét állított köréje.
— Majd felváltva iszunk. Ha valaki éhes, van sajt és kenyér.
— Várjon, Erdész — mondta Szélesvállú. — Tolja félre azt a demizsont. Nem látok tőle. Nos, mit a helyzet, doktor?
A doktor hűvös ujjait még egyszer végigfuttatta Maxim testén, és dohányfüstbe burkolózva leült.
— Töltsön, Erdész! — mondta. — Az ilyesmi italért kiált. Öltözzön fel — mondta Maximnak. — És ne vigyorogjon, mint egy madárijesztő. Lenne néhány kérdésem magához.
Maxim felöltözött. A doktor kortyolt egyet a bögréből, és megkérdezte: — Hogy mondta, mikor lőtték meg?
— Negyvenhét nappal ezelőtt.
— Mit is mondott, mivel?
— Pisztollyal. Egy katonai pisztollyal.
A doktor kortyolt még egyet, és Szélesvállúhoz fordult:
— Lefogadom, ezt a kemény legényt egy katonai pisztollyal lőtték le, nagyon közelről. De nem negyvenhét nappal ezelőtt. Legalább száznegyvenhét napja. Hol vannak a golyók? — fordult Maximhoz váratlanul.
— A testem kilökte őket. Eldobtam.
— Figyeljen csak, hogy is hívják… Mak! Maga hazudik. Mondja meg az igazat!
Maxim beharapta az ajkát.
— Az igazat mondtam. Magának fogalma sincs, milyen gyorsan gyógyulnak nálunk a sebek. — Szünetet tartott. — Könnyen be tudom bizonyítani. Vágja el a kezemet. Ha nem mély a seb, tíz-tizenöt percen belül be fog gyógyulni.
— Ez igaz, — mondta Ordi, aki most szólalt meg először. — Én magam láttam. Krumplit hámozott, és elvágta az ujját. Fél órával később csak egy fehér heg látszott, és másnapra nyoma sem maradt. Én hittem neki, mikor azt mondta, a hegyekből való. Gel szokott mesélni a hegyvidéki népi gyógyászatról. Ott tudják, hogy kell a sebeket gyógyítani.
— Ugyan már, a hegyvidéki gyógymódok. — A doktor füstfelhőket eregetett. — Jól van, mondjuk, hogy létezik hegyvidéki népi gyógyászat. De egy elvágott ujj, az egy dolog, de hét golyó, közvetlen közelről, az már más. Ezen a fiatalemberen hét lyuk van; ezek közül legalább négy halálos lett volna.
— Mi a fenéről beszél?! — Szélesvállú hitetlenkedve rázta a fejét.
— Jobb, ha elhiszi — mondta a doktor. — Egy golyó a szívébe, egy a gerincébe, kettő a májába. Ehhez még adja hozzá a nagy vérveszteséget, és az elkerülhetetlen vérmérgezést. Plusz a kezelés minden jelének teljes hiányát. Masszaraks, egy golyó a szívébe elég lett volna, hogy megölje.
— Magyarázza meg. — Szélesvállú Maxim felé fordult.
— A doktor téved. Ami a lövéseket illeti, a diagnózisa korrekt, de téved; számunkra ezek a sérülések nem halálosak. Nos, ha a kapitány a fejemre lőtt volna… de nem tette. Doktor, magának fogalma sincs, milyen ellenálló a szív, vagy a máj.
— Igaz — mondta a doktor.
— Egyet már tudok — mondta Szélesvállú. — Azok aligha küldtek volna hozzánk ilyen rosszul felkészített alakot. Nagyon jól tudják, hogy van orvosunk.
Hosszú szünet következett. Maxim türelmesen várakozott. — Én a helyükben elhinnék egy ilyen történetet? Azt hiszem, igen. Én túl hiszékeny vagyok ennek a világnak a lakóihoz képest. Ámbár, el kell hogy ismerjem, már nem annyira, mint azelőtt voltam. Vegyük például ezt a Memo cimborát. Nem kedvelem a fickót. Valójában a saját árnyékától is megijed. Itt ül a bajtársai között, térdén egy gépfegyverrel. Alighanem tőlem is fél. Attól tart, hogy megint elkapom a fegyverét, és kificamítom az ujjait. Nos, lehet, hogy igaza van. Az ördögbe, senkinek sem fogom megengedni még egyszer, hogy rám lőjön. — Visszaemlékezett arra a fagyos éjszakára a kőfejtőben, a foszforeszkáló, élettelen égre, és a hideg, ragacsos pocsolyára, amiben feküdt. — Nem, ebből elég volt. Mostantól én fogok lőni.
— Én hiszek neki — mondta Ordi váratlanul. — Amit mond, annak nincs értelme, de csak azért, mert ő egy rendkívüli ember. Képtelenség kitalálni egy ilyen történetet, mint az övé: túl hihetetlen lenne. Ha nem hinnék neki, rögtön lelőttem volna, miután meghallgattam a történetét. Talán őrült. Az lehet. De nem provokátor. Én vele vagyok — tette hozzá.
— Elég volt, Csibe — mondta a széles vállú. — Maradj csendben egy kicsit. — Maximhoz fordult. — Megvizsgálta a Közegészségügyi Minisztérium bizottsága?
— Igen, meg.
— És igazolták?
— Természetesen.
— Korlátozás nélkül?
— A kártyán csak annyi volt, „Igazolva”.
— Mi a véleménye a Harcos Légióról?
— Azt hiszem, csak egy lélektelen fegyver mások, valószínűleg a Mindenható Teremtők kezében. De sok dolog van még, amit nem értek ezzel kapcsolatban.
— Mi a véleménye a Mindenható Teremtőkről?
— Azt hiszem, ők egy katonai diktatúra uralkodó klikkje. Nem válogatnak az eszközökben, de nem vagyok tisztában a céljaikkal.
— És mi a véleménye a degenekről?
— Azt hiszem, ez egy rossz kifejezés. Szerintem maguk összeesküvők. A céljaikat nem egészen értem. De kedvelem azokat, akikkel találkoztam. Mindegyikük tisztességesnek tűnt, és — hogy is mondjam — tudatosan cselekvőnek.