Titkos fiókját óvatosan kihúzva aktiválta az összes hangfelvevőt, és rejtett kamerát. — Ezt a jelenetet megörökítjük az utókor számára. De hol marad már ez a Vándor? — Kezdte idegesíteni a vendégére való várakozás. Hogy megnyugtassa magát, még egy darab gyümölcsöt tett a szájába, lassan rágcsálta, és számolni kezdett. Mikor hétszázhoz ért, kinyílt az ajtó.
Ő volt az. A hórihorgas, hűvös modorú tréfamester a referenst félretolva belépett az irodába. Ez az ember a Teremtők bizalmasa volt, gyűlölték és bálványozták, minden pillanatban a szakadék szélén táncolt, és soha nem zuhant le. Sovány volt, hajlott hátú, kerek, zöld szemekkel és elálló fülekkel, örökké komikus, térdig érő kabátjában, kopaszon, mint a tök. Mágus volt, emberi sorsok ura, milliárdok elköltője… A főügyész felállt, hogy üdvözölje. A Vándorral rögtön a tárgyra térhetett az ember, nem volt szükség udvarias köntörfalazásra.
— Üdv, Vándor. Azért jöttél, hogy a sikereidről mesélj?
— Miféle sikereimről? — Vándor lehuppant egy karosszékbe, emiatt arra kényszerült, hogy térdeit esetlenül felhúzza a mellkasáig. — Masszaraks, mindig megfeledkezem az ördögi trükkjeidről. Mikor hagyod már abba a vendégeid inzultálását?
— A vendégnek kényelmetlenül kell éreznie magát, nevetségesnek kell lennie. Máskülönben ezek az összejövetelek rendkívül unalmasak lennének. Például a te látványod most igazán felvidított.
— Igen, tudom; te ilyen vidám fiú vagy. Csak a humorérzéked kissé igénytelen. Egyébként miért nem helyezed magad kényelembe? Foglalj helyet.
A főügyész rájött, hogy még mindig áll, és hogy Vándor, mint mindig, gyorsan egyenlített. Leült, kényelmesen elhelyezkedett, és ivott egy korty ásványvizet.
— Nos? — kérdezte.
Vándor egyenesen a tárgyra tért.
— Van nálad egy ember, aki kell nekem. Egy bizonyos Mak Szim. Átnevelésre küldted. Emlékszel?
— Nem, nem emlékszem. — A főügyész kissé csalódottnak érezte magát. — Mikor küldtem el? És miért?
— Mostanában. Mert felrobbantott egy tornyot.
— Á, igen, emlékszem az ügyre. Nos, mi van vele?
— Ez minden. Szükségem van rá.
— Egy pillanat! — A főügyész bosszús lett. — Valaki más tárgyalta az ügyet. Nem várhatod el tőlem, hogy minden elítéltre emlékezzek.
— Azt hittem, mind a te embereid voltak.
— Csak az egyik. A többi igazi volt. Mit is mondtál, hogy hívják?
— Mak Szim.
— Mak Szim — ismételte a főügyész. — Aha, az a hegyvidéki kém. Emlékszem. Igen, volt egy különös sztori vele kapcsolatban. Lelőtték, de a lövés nem végzett vele.
— Úgy tűnik.
— Szokatlanul erős ember. Igen, van róla egy jelentés. Miért kell neked?
— Az az ember mutáns — felelte a Vándor. — Érdekes mentogramjai vannak, és szükségem van rá a munkámhoz.
— Azt tervezed, hogy felboncolod?
— Lehetséges. Az embereim már jó régen kiszúrták, mikor a Különleges Stúdiónál alkalmazták. De megszökött.
A főügyész, teljesen kiábrándultan, teletömte a száját gyümölccsel.
— Rendben van. Egyébként hogy állnak a dolgaid?
— Pompásan, mint mindig. Úgy hallom, nálad is. Jól elintézted a Bábost. Gratulálok. Tehát mikor kapom meg azt a Makot?
— Holnap elküldöm a parancsot. Öt, legfeljebb hét napon belül leszállítják neked.
— Csak úgy, ingyen?
— Nos, barátom, van valamid, ami érdekelhet engem?
— A legelső védősisak.
A főügyész felnevetett.
— És a Világ Világa ráadásnak — mondta. — Mindenesetre tartsd észben: nekem nem az első sisakod kell. Hanem az egyetlen. Egyébként igaz, hogy a csapatodat ráállították, fejlesszen ki egy irányított sugárzót?
— Talán — felelte Vándor.
— Figyelj, mi a fenére kell ez nekünk? Van elég problémánk e nélkül is. Ülnöd kéne rajta egy kicsit, nem?
— Vándor elvigyorodott. — Félsz, Agyas?
— Igen, félek. Te nem? Vagy talán azt hiszed, ez a nagy barátságod a Gróffal örökké fog tartani? A saját sugárvetőddel fog elintézni.
Vándor megint elvigyorodott. — Nyertél. Megegyeztünk. — Felállt. — Útban vagyok a Kancellárhoz. Üzensz neki valamit?
— Kancellár haragszik rám — mondta a főügyész. — Ez nekem pokolian kellemetlen.
— Rendben, megmondom neki.
— Viccen kívül, ha tudnál szólni egy szót az érdekemben…
— Agyas egy srác vagy — mondta Vándor, a Kancellárt utánozva. — Megpróbálom.
— Végül is meg volt elégedve a tárgyalással?
— Honnan tudhatnám? Csak most érkeztem.
— Próbáld megtudni. És a te — hogy is hívják? Mondd még egyszer, felírom.
— Mak Szim.
— Príma. Holnap gondom lesz rá.
— Minden jót! — mondta a Vándor, és már ment is.
A főügyész a homlokát ráncolva figyelte, ahogy eltűnik az ajtó mögött. — Igen, egy ilyen embert csak irigyelni lehet. Ő aztán jól megcsinálta. A sugárzás elleni védelmünk az ő kezében van. Késő bánat. Nem lenne rossz ötlet közelebb kerülni hozzá. De hogyan? Nincs szüksége semmire. Olyan pokolian fontos ember, hogy mindannyian totálisan tőle függünk; hozzá címezzük az imáinkat. Legszívesebben a torkánál fogva tartanám az ilyen embert! Ha legalább valami fontos dolgot kért volna. De neki csak valami nyavalyás elítélt kell. Ó, igen, nagyon értékes! Bizony, érdekes mentogrammok. De azon tűnődöm — az az elítélt a hegyvidékről való, és mostanában a Kancellár gyakran célozgatott a hegyvidékre. Talán megnézhetném őket. De a Kancellár az Kancellár… Masszaraks, túlságosan fáradt vagyok, mára elég volt a munkából.
Beleszólt az interkomba: — Koh, van valamije Szim elítéltről? — Hirtelen eszébe jutott: — Úgy tudom, összeállított róla egy dossziét.
— Igen, méltóságos uram. Engem ért a megtiszteltetés, hogy figyelmébe ajánlhattam az esetet.
— Hozza be. És hozzon még vizet is.
Éppen csak kikapcsolta az interkomot, mikor a referens tapintatosan besurrant az ajtón. Egy vastag irattartót tett elé; üveg csilingelt lágyan; víz csobogott; és egy teli pohár került az irattartó mellé.
— „A Mak Szim (Maxim Kammerer) ügy kivonata. Készítette: Koh referens” Jó vastag, kivonat létére. — Kinyitotta az irattartót, és kivette az első köteg papírt.
Toot kapitány vallomása. Gaal vádlott vallomása. A Kék Kígyó folyón túli határvidék durva vázlata. — „Nem viselt semmi más ruházatot. A beszéde összefüggőnek tűnt, de teljesen érthetetlen volt. Sikertelen kísérlet történt rá, hogy honti nyelven kommunikáljanak vele.” Ó, ezek az ostoba határvidéki kapitányok! Képzeljék csak el, egy honti kém a déli határvidéken! „A fogoly rajzai igen művésziek voltak.” Nos, jó csomó különös dolog van a Kék Kígyó folyón túl. Sajnos. Az ennek a fickónak a felbukkanását körülvevő tények nem tűnnek különösebben szokatlannak, annak fényében, amit arról a régióról tudunk. Habár, természetesen… nos, lássuk csak