— Így dolgoznak az eszes emberek: nem hisznek el semmit, és nem sajnálnak senkit. Nekem is így kellett volna tennem. Félre kellett volna tolnom mindent, és Mak megtalálására koncentrálni. Nagyon jól tudtam, micsoda bámulatos erőt képvisel. De ahelyett, hogy kizárólag az ő ügyén dolgoztam volna, összeakaszkodtam a Bábossal, és veszítettem. Aztán belekeveredtem ebbe a hülye háborúba, és megint veszítettem. És most megint veszítettem volna, ha nincs ilyen piszok szerencsém: Mak felbukkant a fővárosban, a Vándor barlangjában, és én a Vándor előtt értesültem róla. Igen, Vándor, te lapátfülű kurvapecér, most te vesztettél. Le kellett lépned valahová, a dolgaidat intézni. Nem tudom, miért, vagy hová mentél, de ez a legkevésbé sem zavar engem. Rendben van! Természetesen rábíztál mindent a te Fankodra, és ő leszállította neked Makot. De micsoda balszerencse — a te Fankod összeomlott kimerítő harctéri hőstetteinek súlya alatt, és most eszméletlenül fekszik a palota kórházában. Ó, igen, ő egy igen fontos figura: ott csak a nagykutyákat kezelik! És ezúttal nem fogom elhibázni. Most aztán addig fog ott feküdni, amíg én szükségesnek tartom. Te nem vagy itt, Fank sincs, de ez a Mak fiú igen, és ez szerencsés fejlemény.
Felbuzgott benne a diadal érzése, de rögtön el is fojtotta. — Masszaraks, már megint elragadnak az érzelmeid. Nyugodj meg, Agyas. Új emberrel fogsz megismerkedni, egy Mak nevűvel, és nagyon tárgyilagosnak kell lenned. Különösen mivel ez az új Mak nem is hasonlít a régire. Többé már nem gyermek; már mindent tud a pénzügyekről, és a fiatalkori bűnözésről. A mi Makunk jóval bölcsebb, és komolyabb lett. Például bejutott a földalatti mozgalom vezetőségébe (ajánlói: Memo Gramenu, és Allu Zef), hogy derült égből villámcsapásként nekik szegezze a javaslatot: fedjék fel a tornyok valódi rendeltetését az egész mozgalom előtt. A vezetőség tiltakozott, de Mak végül meggyőzte őket. Megijesztette és összezavarta őket. Elfogadták a javaslatát, és Makot jelölték ki a feladatra, hogy kidolgozza a részleteket. Ő nagyon gyorsan beletanult a dolgokba, és kifogástalanul felmérte a helyzetet. A vezetőség látta ezt, és rájöttek, kivel van dolguk. Aha, itt az utolsó jelentés: a vezetőség népnevelő frakciója bevonta őt egy terv megvitatásába a lakosság átneveléséről, és ő lelkesen egyetértettek velük. Rögtön volt is egy sereg új javaslata. Isten tudja, mik, de ez nem is fontos. Az egész átnevelési ötlet hülyeség. A lényeg az, hogy ő már nem terrorista, nem akar senkit megölni, semmit felrobbantani; most a karrierjével van elfoglalva, a presztízsét építgeti a földalatti mozgalom vezetőségében, beszédeket mond, kritizál, és halad felfelé; hogy vannak elképzelései, és igyekszik megvalósítani őket — és ez az, kedves Agyas úr, amire neked szükséged van.
A főügyész hátradőlt a székében.
— Aha, van itt valami más is, ami nekem kelclass="underline" egy jelentés az életviteléről. Keményen dolgozik a laboratóriumban, és otthon is; még mindig emlékszik arra a lányra, Rada Gaalra; sportol; nem dohányzik, ritkán iszik, és mértékletesen eszik. Másrészt nyilvánvalóan hajlik a fényűző életvitelre, és ismeri az értékét. Például az autók. Miután kinyilvánította elégedetlenségét a vezérkar autójának kis teljesítménye és csúf megjelenése miatt, egyszerűen kisajátította, mintha az járna neki. A lakásával szintén elégedetlen volt; túl kicsinek érezte, és szerinte híján volt az alapvető komfortnak. A lakóhelyét eredeti festményekkel és régiségekkel díszíti, csaknem egész jövedelmét ilyesmire költi. És így tovább. Jó anyag, nagyon jó. Vajon mennyi pénz áll a rendelkezésére? Tehát programvezető egy kémiai szintézissel foglalkozó laboratóriumban. Meglehetősen jól tartják, és valószínűleg még többet ígértek neki. Vajon mivel indokolták meg Maknak, hogy a Vándornak miért van szüksége rá? Fank, az a kövér disznó tudja, de inkább meghalna, minthogy kinyögjön egy szót is. Bárcsak ki tudnám szedni belőle. Utána aztán nagy örömömre szolgálna, ha elintézhetném. Mennyi szükségtelen nyugtalanságot okozott nekem. És Radát is ellopta tőlem. Milyen hasznos lenne most az a nő! Rada — kitűnő fegyver, ha az ember a tiszta, becsületes, bátor Makkal akar elbánni. Nos, végül is a dolgok talán mégsem alakultak annyira rosszul. Nem én vagyok az, kedves Mak, aki bezárva tartja a barátnődet. A Vándor teszi ezt, a vén zsaroló.
A főügyész összerezzent: a sárga telefon halkan megcsörrent. Remegő ujjait végighúzta a homlokán. Nem, biztosan téves. Természetesen téves. Nem neki szólt a hívás. A telefon komplikált berendezés; valószínűleg összekeveredtek a drótok. Kezét a köntösébe törölte. Abban a pillanatban a telefon csengése úgy hasított belé, mint a puskagolyó, mint egy tőr a torkába. Felvette a kagylót.
— Itt az államügyész.
— Agyas? Kancellár vagyok.
Na, itt van. Mindjárt azt mondja: — Várlak egy óra múlva, Agyas.
— Megismertem a hangodat — mondta gyenge hangon. — Hogy vagy?
— Olvastad a jelentést?
— Nem. — Arra számított, most azt mondja majd: — Tényleg? Nos, akkor gyere át hozzám, én magam fogom majd felolvasni neked.
— Tényleg alaposan elszúrtad ezt a háborút.
A főügyész nyelt egyet. Mondania kellett valamit. Mondania kellett — azonnal. Valami kedélyes tréfát. De tapintatosan. Kérlek, Istenem, tapintatosan!
— Nincs semmi mondanivalód? Mit mondtam neked? Hogy ne üsd bele az orrodat. Foglalkozz a civil ügyekkel, és tartsd távol magad a katonaiaktól.
— Tudod, Kancellár, mi mindannyian a te gyermekeid vagyunk. És a gyermekek nem mindig hallgatnak a szüleikre.
A Kancellár kuncogott. — Gyermekek. De ki is mondta: „Ha gyermeked nem engedelmeskedik néked…” Hogy is van tovább, Agyas?
— Ó, Istenem! — gondolta a főügyész. — Emlékszem. „Töröld el őt a föld színéről.” Így mondta akkor a Kancellár. Aztán a Vándor felvett egy súlyos, fekete pisztolyt az asztalról, lassan felemelte, kétszer tüzelt vele, és a Kancellár gyermeke mindkét kezét kopasz fejére szorítva a padlóra rogyott.
— Cserbenhagyott a memóriád? Hát most mihez kezdesz, Agyas?
— Hibáztam — mondta rekedten a főügyész. — Hibáztam. Minden a Bábos miatt történt.
— Szóval hibáztál. Nos, rendben van, gondold át a dolgot, Agyas. Gondold végig. Majd még hívlak.
És ennyi volt. A Kancellár letette a kagylót, és ő nem tudta, hol hívja fel — hogy könyörögjön neki, hogy védje magát. — Ó, milyen hülye voltam! Rendben van, csak kitartás! Szedd össze magad, te gyáva! Nyitott tenyerével teljes erőből az asztal szélére csapott, hogy kicsorduljon a vére, hogy fájdalmat okozzon, hogy megállítsa a remegését. Ez segített egy kicsit. Még mindig összegörnyedve, másik kezével kinyitotta az alsó fiókot, kivett belőle egy lapos üveget, és ivott néhány kortyot. Melegség járta át. — Nos, hát ez a helyzet. Csak nyugalom. Ez a játék még nem ért véget. A legjobb fog győzni. Nem végeztél még a jó öreg Agyassal. Az nem lesz ilyen egyszerű. Ha képes lennél rá, már megtetted volna. Ez a hívás semmit nem jelent. Mindig így szokta csinálni. Van még idő. Két, három, talán négy nap. Igen, van még idő! — kiáltott fel magában. — Ne hisztériázz! — Felállt, és fürgén járkálni kezdett körbe a szobában.