Vagy Tenarra gondolt. Nem csupán azért hívta Tenart Enyhelyre, hogy tanácsát kérje, hanem mert ő volt az anya, aki még megmaradt neki. Vágyott a szeretetére, hogy az asszony odanyújtsa, és ő viszonozhassa. Azt a könyörtelen szeretetet kívánta, amely nem tesz engedményeket, és nem szab feltételeket. Tenar tekintete szürke volt, nem sötét, mint anyjáé, de oly részegítő kedvességgel nézett mindenkire, melyből nem józaníthatott ki egyetlen szava vagy cselekedete sem.
Lebannen tudta, hogy jól végzi mindazt, mit elvárnak tőle. Tudta, hogy jól játssza a király szerepét. De csak úgy volt képes felülemelkedni az önmarcangoló kétségen, hogy mit jelent királynak lenni, ha maga mellett tudhatta anyját és Tenart.
Tenar még jóval fiatalabb korából ismerte Lebannent, a megkoronázása előtti időből. Egyből megkedvelte és azóta örökké szerette az ifjút, önmagáért, Kóbor miatt is, és a maga kedvére. Olyan volt ő, mint anyának a fiú, ki sohasem töri össze a szívét.
De Tenar most úgy érezte, Lebannennek mégis sikerülhet összetörnie a szívét, ha továbbra is ily haragos és becstelen marad a szegény hur-át-huri lánnyal kapcsolatos ügyekben.
Részt vett az awabáti küldöttség utolsó audienciáján. Lebannen megkérte, hogy legyen ott, és ő örömmel tett eleget a kívánságnak. Kargokat talált az udvarban, amikor nyár elején odaérkezett, és azt várta, hogy elkerülik majd, vagy legalábbis ferde szemmel néznek rá. A renegát papnőre, aki a tolvaj Madár-mágussal összeszövetkezve ellopta Vandór-Akbé gyűrűjét Atuan sírjainak kincseskamrájából, és áruló módon elmenekült Enyhelyre. Az ő tette miatt lehetett a Szigetvilágnak újra királya. A kargok felróhatják ezt neki.
És a hur-át-huri Thol visszaállította az Istenfivérek és a Névtelenek hitét, kiknek legnagyobb templomát Tenar kifosztotta. Árulása nem csupán politikai, de vallási is volt egyben.
Bár ez már régen történt, negyven vagy még több esztendeje. Szinte már legendának számított, és az államférfiak emlékezete mindig válogat. Thol nagykövete hálás volt a megtiszteltetésért, hogy a kihallgatás Tenar jelenlétében zajlott, és választékosan jámbor, vallásos tisztelettel üdvözölte a nőt, amelynek egy részét az asszony valósnak érezte. A követ Arha úrnőnek nevezte, felemésztettnek, önmagában újjászületőnek. Hosszú évek óta nem szólították ezeken a neveken, és most nagyon különösen hangzottak. Boldog-bánatos örömet okozott azonban neki, hogy anyanyelvét hallhatta, és még nem feledte el beszélni azt.
Így hát személyesen köszönt el a nagykövettől és kíséretétől. Megkérte a férfit, biztosítsa a magasságos királyt leánya jóllétéről, és elragadtatással nézett végig még egyszer utoljára a magas, ösztövér férfiakon, fakó hajfonataikon, sisakforgós fejfedőiken, díszvértezetük tollakkal ékesített ezüstszövetén. A kargád földeken kevés férfit látott a saját fajtájából. A szent helyen csak nők és heréltek éltek.
A ceremónia után kisétált a palotakertekbe. A meleg és nyughatatlan nyári éjjelen a szellő folytonos bólongatásra bírta a bokrok virágait. A palota falain kívül elterülő város hangjai a nyugodt tenger mormolásához hasonlítottak. Egy ifjú udvaroncpór sétálgatott összekapaszkodva a lugasok alatt; hogy ne zavarja meg őket, Tenar a kert másik végében álló szökőkutak és rózsabokrok felé vette az irányt.
Lebannen ismét összevont szemöldökkel hagyta el a fogadótermet. Mi baja lehetett? Tenar úgy ismerte a férfit, mint aki korábban sohasem lázadozott pozíciója kötelezettségei miatt. Bizonyára tudatában volt annak, hogy egy királynak meg kell házasodnia valamikor, és kevés beleszólása lesz abba, hogy kivel. Tudnia kellett, hogy a népének nem engedelmeskedő király nem más, mint zsarnok. Hogy népe királynőt akar és trónörökösöket akar. Ámde semmit sem tett e kívánalom teljesítése érdekében. A palotabeli nők boldogan pletykáltak Tenarnak Lebannen számos kegyeltjéről; egyikük sem veszített semmit azzal, hogy a király szeretőjeként tartották számon. A férfi kiválóan megoldotta az ebből fakadó problémákat, de tudnia kellett, hogy nem e módi, örökös folytatását várják el tőle. Vajon miért dühítette annyira fel, hogy Thol király teljesen helyénvaló ajánlatot tett?
Talán nem teljesen helyénvaló? A hercegnő egyfajta problémát is jelenthetett.
Tenar döntött: megpróbálja megtanítani a lányt az archik nyelvre. És megpróbál olyan hölgyeket találni, akik eligazítják a szigetvilági szokások és udvari etikett terén — okíthatják olyan dolgokra, amelyekhez ő maga nem sokat ért. A hercegnő tudatlansága több rokonszenvet ébresztett benne, mint az udvaroncok finnyássága.
Neheztelt Lebannenre, mert az képtelen beleélni magát a lány helyzetébe. Talán el sem tudja képzelni, hogy milyen lehet most neki? Egy távoli, sivatagos vidéken álló hadúri erőd nőszállásán növekedett fel, ahol apján, nagyszülein és talán néhány papon kívül nem látott más férfit. Váratlanul idegenek érkeznek, kirángatják a változatlan és merev egyhangúságból, és elviszik egy hosszú és rémisztő tengeri utazásra. Otthagyják egy olyan népségnél, amelyről csak mint a világ távoli peremén élő vérszomjas és hitetlen szörnyetegek falkájáról hallott, és nem is lehetnek igazi emberek, merthogy varázslók, akik átváltozhatnak madarakká és más állatokká — És még össze is kell házasodnia az egyikkel!
Tenar csak azért volt képes elhagyni népét és eljönni, hogy a nyugati szörnyetegek és varázslók között éljen, mert Kóborral volt, akit már akkor is szeretett, és akiben megbízott. Még így sem volt könnyű, bátorsága gyakran cserbenhagyta. Minden szíves fogadtatás ellenére, amelyet Enyhely lakóitól kapott. A tömegnek és örömnek és virágoknak és tiszteletnek, a kedves neveknek ellenére, amelyeken szólították — Fehér Úrnő, Békehozó, Gyűrűs Tenar — éjjelente inkább elbújt a palotabeli szobájában. Nyomorultul érezte magát, magányosnak, mert senki sem beszélte a nyelvét, és semmit sem tudott azokról a dolgokról, amelyeket mindenki ismert. Amint az ünnepek elmúltak és a Gyűrű a helyére került, kérte Kóbort, hogy vigye el innen, és a férfi megtartotta ígéretét: csendesen távozva elhajóztak Gontra. Ott élt a Vén Mágus házában, mint Oromon gyámoltja és tanítványa. Kitanulta, hogyan legyen szigetvilági, majd meglátta az utat, amelyet követni szándékozott, mint felnőtt nő.
Ennél a lánynál is fiatalabb volt, amikor Enyhelyre jött a Gyűrűvel. Ám ő nem hatalom nélkül nevelkedett fel, mint a hercegnő. Bár az ő hatalma — mint egyetlen papnőé — leginkább formális, névleges erő volt, mégis valós irányítást szerzett saját sorsa felett, amikor szakított addigi zord útjaival, és szabadságot nyert rabjának és önmagának. De egy hadúr lányának legfeljebb csekély jelentőségű dolgok felett lehetett uralma. Amikor apja királlyá kiáltotta ki magát, akkortól fogva hercegnőnek szólították, gazdagabb öltözékeket, több rabszolgát, több heréltet, több ékszert kapott, mígnem ő maga is ajándékká vált; de neki nem lehetett szava ez ellen. Amit a világból valaha is látott, a nők szállásán túl, azt vastag falak keskeny ablakrésein keresztül láthatta, vörös fátylak rétegein keresztül.
Tenar szerencsésnek tartotta magát, hogy nem egy olyan eldugott és barbár szigeten született, mint Hur-át-Hur, és sohasem kellett feyagot viselnie. Azt viszont tudta, hogy milyen a hagyományok vasmarkának szorításában vergődve nevelkedni. Emiatt is feladatának érezte, hogy legjobb tudása szerint segítse a hercegnőt mindvégig, míg Enyhelyen tartózkodik. Ám nem kívánt sokáig maradni.