Éger még időben visszatért szobájába, hogy vezetője ott lelje, és kevésbé volt izgatott, mint amennyire lehetett volna. A Virgáccsal folytatott beszélgetés rádöbbentette, hogy a fejedelmek fiai és lányai is csak gyermekek, a fejedelmek is csak emberek, és ő nem az emberektől tartott.
A férfi végigvitte a palota folyosóin egy hosszú, fényes terembe, ahol az egyik fal mentén ablakok néztek Enyhely fehér tornyaira és fantasztikus hídjaira, melyek csatornák felett s az utcák felett, tetőről tetőre és erkélyről erkélyre íveltek át. Már az ajtó mellől belátta a panoráma felét, hezitálva állt, nem tudván, hogy oda kell-e mennie a terem túlsó végében álló embercsoporthoz, avagy maradjon, míg szólítják.
A király meglátta és elébe jött, kedvesen üdvözölte, odavezette a többiekhez, és egyenként bemutatta nekik.
Volt ott egy nő, ötven lehetett vagy talán még több, alacsony és igen világos bőrű, szürkülő hajjal és nagy szürke szemekkel. Tenar, mondta a király mosolyogva; Gyűrűs Tenar. A nő Égerre nézett, egyenesen a szemébe, majd csendesen üdvözölte.
Volt ott egy férfi, nagyjából a királlyal egykorú lehetett, selyembe és könnyű vászonba öltözött, ékszereket viselt az övén és a nyakán, és egy nagy rubint a fülcimpájába szúrva. Taszla, a hajóskapitány, mutatta be a király. Taszla tekintete — sötét, mint az öreg tölgy fája — éberen és áthatón fürkészte Éger arcát.
Volt ott egy másik férfi, középkorú talán, és egyszerű öltözéket húzott. Megjelenése nyugalmat árasztott, amitől Éger úgy érezte, megbízhat benne. Szége herceg az Enyhely főnemesi házból, szólt a király.
Volt ott egy negyvenesnek tűnő férfi, ki akkora botot tartott, mint saját maga. Éger rögtön tudta, hogy csak Kútfőn képzett mágus lehet. Arca meglehetősen megviseltnek tűnt, kezei finomak és modora tartózkodó, de udvarias. Ónix mester, nevezte meg a király.
Volt ott még egy nő, akit Éger előbb szolgának nézett, mert igen egyszerű öltözéket viselt és kicsivel arrébb állt, félig elfordulva, mintha épp kibámulna az ablakok valamelyikén. Fekete haja szépségesen omlott vállaira, súlyosan és fényesen, mint sötét vízesés, de Lebannen őt is elővezette: — Gonti Tehanu — mondta, és hangja úgy csengett, mintha kihívást intézett volna valakihez.
A nő odafordult, és egy hosszú pillanatig egyenesen Éger szemébe nézett. Fiatal volt; arca bal oldala sima rezes-rózsás, fényes és sötét tekintettel az íves szemöldök alatt. A jobb oldal szörnyű sérüléstől megtört, merő egy sebhely, szem nélkül. Jobb keze a holló behajlított karmait idézte.
Kezet nyújtott Égernek, ahogy az Angládok és Éa népének szokása, és ahogy a többiek is tették, de ő a bal kezét nyújtotta oda. Éger illő válasz szerint odaérintette tenyerét a másik tenyérhez. A nő keze forró volt, lázforró. Újra Égerre nézett, egyetlen szemében csodálkozó fény csillant fényesen, furcsálkodón, élénken. Azután visszalépett korábbi helyére, újra kifelé és lefelé figyelt, mintha nem szeretne velük lenni, nem kívánna ott lenni.
— Éger mester üzenetet hozott neked atyádtól, a gonti Karvalytól — szólt a király látva, hogy a hírnök szótlan áll.
Tehanu nem emelte fel a fejét. Fényes, fekete haja szinte teljesen elrejtette arcának romjait.
— Hölgyem! — kezdte Éger, kiszáradt szájjal és rekedten. — Nagyuram megbízott, hogy tegyek fel két kérdést. — Szünetet tartott, csak mert meg kellett nedvesítenie ajkait, és újra magára kellett találnia a félelem pillanatában, ami miatt szinte elfeledte, mit akart mondani. A rövid szünet várakozó csenddé változott.
Tehanu nálánál is rekedtebb hangon szólalt meg: — Kérdezzen hát!
— Arra kért, előbb kérdezzem meg: Kik mennek a kiszáradt földekre? És amikor már indultam volna, még azt mondta, „Kérdezd meg lányomat: A sárkányok is átlépik a kőfalat?”
Tehanu bólintott, hogy tudomásul vette az üzenetet, és kicsit hátrébb lépett, mintha arrébb akarná vinni talányait, el a többiektől.
— A kiszáradt földek — mormolta a király —, és a sárkányok.
Éber tekintete arcról arcra vándorolt.
— Menjünk — szólt ezután —, üljünk le és beszéljük meg!
— Beszélgethetnénk lent a kertben? — kérdezte a szürke szemű nő, Tenar. A király azonnal beleegyezett. Menet közben Éger hallotta, amint Tenar így magyarázza kérését: — Tehanu nem szeret egész nap bent lenni. Az ég alatt jobban érzi magát.
A kertészek székeket hoztak a tavacskák egyikénél bólogató, hatalmas és vén fűzfa árnyékába. Tehanu megállt a kicsiny tó mellett, lebámult a zöldes vízbe, amelyben néhány ezüstös ponty úszkált lustán. Látszott, hogy végig akarja gondolni atyja üzenetét, és nem beszélni készül, de hallhatta mindazt, mit a többiek szóba hoztak.
Amikor letelepedtek, a király megkérte Égert, hogy újra mondja el a történetét. Megértő csendben hallgatták végig, és így feszélyezettség vagy sietség nélkül tudott beszélni. Mikor befejezte, a többiek csendesek maradtak egy darabig, majd Ónix, a mágus tett fel egy kérdést: — Múlt éjjel álmodtál erről?
Éger azt válaszolta, nem álmodott olyasmit, amire vissza tud emlékezni.
— Én viszont igen — mondta erre Ónix. — Az idézőmesterről álmodtam, aki tanítóm volt Kútfőn. Azt mondják róla, hogy már kétszer meghalt, mert visszajött abból az országból a kőfalon keresztül.
— Azokról a szellemekről álmodtam, amelyek nem születhetnek meg újra — jegyezte meg Tenar, nagyon halkan.
Szége herceg hozzátette: — Egész éjjel úgy hittem, hangok szólnak odalentről, a város utcáiról. Olyan hangok, amelyeket ismertem gyermekkoromban, és hívtak, mint akkoriban. De ha jobban füleltem, csak az őrök és a részeg tengerészek kiáltozásait hallottam.
— Sohasem álmodom. — Ennyi volt Taszla megjegyzése.
— Én nem álmodtam arról a vidékről — bólintott a király —, hanem visszaemlékeztem reá. És nem voltam képes elterelni a gondolataimat.
A csendesen álló nőre, Tehanura nézett, de ő csak bámult lefelé a tóra és nem szólt.