— És ráadásul egy leányka miatt — vágott közbe Taszla.
Ónix ezúttal különösen hűvös pillantást vetett rá. — Igen. — Csak ennyit mondott. Eltelt közel egy perc, mire folytatta történetét. — Hogy rövidre fogjam: amikor Torion diákok egy csoportját küldte, hogy rávegyük a távozásra, a lány kihívást intézett az idézőmester ellen, mondván, találkozzanak a Kútfő-hegyen. Torion el is jött, és nevén szólította a lányt, hogy engedelmességre bírja: „Irián”, így szólította. De a lány azt mondta, „Nem csupán Irián vagyok” és beszéd közben változni kezdett. Átváltozott — sárkánnyá. Megérintette az idézőmestert, és Torion teste porrá hullott szét. Azután felment egészen a csúcsra, és őt figyelve nem tudtuk eldönteni, hogy egy máglyához hasonlatosan lángoló nőt, avagy szárnyas bestiát látunk. De azután tisztán láttuk a csúcson, mint arany és vörös lángnyelvhez hasonlatos sárkányt. Azután szárnyra kapott, és elrepült nyugat felé.
A mesélő hangja elhalkult, a lenyűgöző látvány emléke nyomot hagyott vonásain. Senki sem szólt.
A varázsló megköszörülte torkát. — Mielőtt felment a hegytetőre, a névmester megkérdezte tőle, „Ki vagy te?” A lány azt válaszolta, hogy nem tudja a másik nevét. A formamester is megszólította, megkérdezte merre tart, és visszajön-e valaha. Azt mondta, hogy nyugaton túlra indul, hogy ott majd a saját népétől tudja meg a nevét, de ha hívják, akkor visszatér.
A beálló csendben reszelős, gyenge hang szólalt meg, mintha fém súrlódna fémhez. Halk beszéd. Éger nem értette a szavakat és azok mégis ismerősnek tűntek, mintha valahogyan emlékeznie kellene a jelentésükre.
Tehanu közelebb lépett a mágushoz és megállt mellette, odahajolt hozzá, feszülten, mint a felhúzott íj. Ő szólt.
Meglepetten és megütközve Ónix felbámult rá, felpattant, hátrált egy lépést, majd erőt véve magán azt mondta: — Igen, ezek voltak a szavai: Népemhez, nyugaton is túlra.
— Hívd ide! Hívd őt ide! — suttogta Tehanu. Mindkét kezével előrenyúlva megfogta a mágus kezét. Amaz önkéntelen újra elhúzódott.
Tenar felállt, és odamormolta lányának: — Mi van veled, Tehanu, mi a baj?
Tehanu körben végignézett rajtuk. Éger úgy érezte magát, mintha szellem lenne, amelyen a lány keresztülnéz. — Hívjátok ide! — mondta újra. A királyra nézett. — Te ide tudod hívni?
— Nekem nincs ilyen hatalmam. Talán a kútfői formamester — talán te magad…
Tehanu határozottan megrázta a fejét. — Nem, nem, nem, nem — suttogta. — Nem vagyok olyan, mint ő. Nincsenek szárnyaim.
Lebannen úgy nézett Tenarra, mintha tanácsot várna tőle. Tenar tehetetlenül nézett lányára.
Tehanu körbefordult, szembe a királlyal. — Elnézését kérem! — mondta mereven, vékony, rekedtes hangján. — Egyedül szeretnék maradni, uram. El kell gondolkodnom azon, amit az apám üzent. Próbálok választ adni a kérdéseire. De egyedül kell maradnom, kérem!
Lebannen meghajolt felé és Tenarra pillantott, aki erre odalépett a lányhoz és átkarolta. Elsétáltak a tavacskák és szökőkutak közötti napfényes ösvényen. A négy férfi újra leült, de néhány percig egyikük sem beszélt.
Lebannen szólalt meg először. — Igazad volt, Ónix. — És a többieknek: — Ónix mester elmondta nekem ezt a történetet a sárkánylányról, Iriánról, miután mondtam neki valamit Tehanuról. Hogy a gyermek Tehanu hogyan idézte meg a sárkány Kalesszint Gont-szigeten, és az Ősi Nyelven beszélt a sárkánnyal, és Kalesszin a lányának nevezte.
— Ez igen különös, uram, különös idők ezek, amikor egy sárkányból lány lesz, és amikor egy tanítatlan lány a Teremtés Nyelvén beszél! — Ónix kétségtelenül mély megrázkódtatást élt át, megrémült. Éger látta ezt rajta, és elcsodálkozott, hogy ő maga nem érez ilyen eredetű félelmet. Talán, gondolta, mert nem tud eleget ahhoz, hogy féljen, vagy nem tudja, mitől féljen.
— De hát ezek már régi történetek! — kiáltott fel Taszla csodálkozón. — Nem hallottad őket Kútfőn? Talán a falak tartották őket kívül? Olyan történetek ezek, amilyeneket az egyszerű népek mesélnek. Dal némelyik. Vannak tengerészdalok, a „Beliló ágyasa” egy matrózról szól, aki egy rívó széplányt hagyott minden kikötőben, mígnem az egyik széplány rézszárnyakon repült a hajója után, elragadta a fedélzetről és felfalta.
Ónix undorodva nézett Taszlára. De Lebannen elmosolyodott, és átvette a stafétát: — Kemay Asszonya… A főmágus vén mestere, Aihal, vagy más néven Oromon beszélt róla Tenarnak. Egy falusi öregasszony volt, aki így is élt. Meghívta Oromont a kunyhójába, és hallevessel kínálta. Arról beszélgetett vele, hogy az emberfaj és a sárkányfaj valaha egy volt. Ő maga ugyanannyira sárkány is volt, mint amennyire embernő. És mágusként Oromon sárkánynak látta.
— Ahogyan te láttad Iriánt, Ónix — fejezte be.
Kimért szavait csak a királyhoz címezve, a mágus így válaszolt: — Miután Irián elhagyta Kútfőt, a névmester bekezdéseket mutatott a legősibb tudáskönyvekből, máig homályos szövegeket, amelyek úgy is érthetőek, mintha egyszerre ember és sárkány teremtményekről szólnának. És egy viszályról vagy nagy összekülönbözésről. De egyik szöveg sem elég tiszta, hogy megérthessük.
— Remélem, Tehanu megérti őket — jegyezte meg Lebannen oly kimért hangon, hogy Éger nem tudta eldönteni: a király még őrzi, vagy már feladta a reményt.
Egy férfi sietett feléjük az ösvényen, őszes katona a király őrei közül. Lebannen körülnézett, felállt és elébe ment. Halk hangon tárgyaltak vagy egy percen keresztül. A katona ismét útnak indult; a király visszafordult a társasághoz. — Hírek érkeztek — jelentette be, hangjában kihívó él csendült. — Enyhely nyugati széle felett nagy sárkányrajokat láttak. Erdőket gyújtottak fel, és egy kószter menekülőket vett fel Déli Kapu felől, akik azt állítják, hogy Resbel város lángokban áll.
Azon az éjjelen a király leggyorsabb hajója átsuhant vele és társaságával az Enyhely-öblön, gyorsan futva Ónix varázsszele előtt. Napkeltére elérkeztek az Onneva-folyó torkolatához az Onn előhegységénél. Velük együtt tizenegy ló is partra szállt, nemes, erős, karcsú lábú teremtmények a fejedelmi istállókból. Enyhely és Szemel kivételével, a lovak ritkák voltak a Szigetvilágon. Tehanu jól ismerte a szamarakat, de lovat sosem látott azelőtt. Az éjszaka java részét mégis velük és gondozóikkal töltötte, segített megnyugtatni őket. Jó tenyészetből származtak, barátságosak voltak, de nem szoktak hozzá a tengeri utazáshoz.