Az utolsó szó súlyosan csengett a nagyteremre ereszkedő csendben.
Ekkor a király szólt, megköszönte a lánynak a tiszta beszédet. Úgy mondta: — Megtisztelsz minket őszinteségeddel. Nevemre mondom, mi is igaz szavakkal szólunk hozzád. Kérlek, mondd el, leánya Kalesszinnek, ki visszahozott engem királyságomba, mit említettél, amitől a sárkányok félnek? Úgy hittem, semmitől sem tartanak e világon, vagy kívüle.
— Tartunk a halhatatlanság-varázslataitoktól — válaszolt amaz nyíltan.
— Halhatatlanság? — Lebannen bizonytalankodott. — Nem vagyok varázsló. Beszélnél helyettem, Ónix mester? Ha Kalesszin leánya is megengedi?
Ónix felállt. Irián hűvös, közömbös tekintettel mérte végig, de bólintott.
— Irián úrnő! — kezdte a varázsló. — Nincs semmiféle varázslatunk a halhatatlanságra. Csak a varázsló Kob keresett halhatatlanságot önmagának, s ennek érdekében eltorzította művészetünket. — Lassan beszélt és nyilvánvaló óvatossággal, szavak után kutatva közben. — Főmágusunk — nagyuram a király és Orm Embar segítségével — elpusztította a varázslót, s felszámolta gonosz művét. És a főmágus feladta minden hatalmát, hogy meggyógyítsa a világot, és visszaállítsa az Ekvilibriumot. A mi életünk során más varázsló nem kutatta… — Itt elharapta mondanivalóját.
Irián egyenesen ránézett. Ónix lesütötte tekintetét.
— A varázsló, akit elpusztítottam — kezdte a lány —, a kútfői idéző, Torion, ő mi után kutatott?
Ónix nem válaszolt.
— Visszatért a halálból — folytatta Irián. — De nem élve, ahogyan a főmágus és a király. Halott volt, de visszajött a falon keresztül, művészetével — a ti művészetetekkel, ti kútfői emberek! Hogy is bízhatnánk meg bármely szavatokban? Felborítottátok a világ egyensúlyát! Helyre tudjátok állítani?
Ónix a királyra nézett. Őszintén elcsüggedt. — Nem hiszem, nagyuram, hogy e helyütt, mindenki előtt kellene megtárgyalni az ilyen dolgokat, amíg azt sem tudjuk, miről beszélünk, és mit tehetnénk…
— Kútfő megőrzi titkait — vágott közbe Irián megvetően.
— De Kútfőn… — szólalt meg Tehanu, nem állt fel, gyenge hangja elhalt. Szége herceg és a király egyszerre nézett rá és intett, hogy beszéljen.
Tehanu felállt. Először csak arca bal oldalát tartotta a tanácstagok felé, akik mind mozdulatlanul ültek a padokon, mint kövek, szemekkel ellátva.
— Kútfőn van a Lappang-liget — mondta. — Nem arra gondolt Kalesszin, amikor egy erdőről beszélt, középtájt? — Iriánhoz fordulva akaratlan megmutatta az egybegyűlteknek romba dőlt szépségét, annak teljes valójában, de ő maga elfeledkezett már a tanácstagokról. — Talán oda kellene mennünk — fejezte be. — A dolgok közepére.
Irián elmosolyodott. — Odamegyünk — válaszolta.
Mindketten a királyra néztek.
— Mielőtt Kútfőre küldenélek vagy elmennék veled — kezdte Lebannen lassan —, tudnom kell, mi a tét. Sajnálom, Ónix mester, hogy ily súlyos és kockázatos ügyeket nyíltan kell megvitatnunk, de bízom benne, hogy tanácsnokaim támogatnak majd a megoldások kutatásában és fellelésében. A tanácsnak most azt kell megtudnia, hogy szigetünknek tartania kell-e a nyugat népének támadásától — vagy hogy a fegyverszünet, ha nem is a béke, tart-e még?
— Tart — bólintott Irián.
— Meg tudod mondani, hogy meddig?
— Fél esztendeig? — ajánlotta a lány ugyanolyan gondtalan hangnemben, mintha arról beszélt volna csupán, hogy egy-két napig marad még a palotában.
— Akkor hát fegyverszünetet tartunk fél esztendeig, remélve, hogy béke követi majd. Igaz lenne, Irián úrnő, hogy a békekötéshez biztosítanunk kell népedet: mágusaink nem ártják bele magukat… élet és halál törvényeibe, így nem veszélyeztetik a sárkányokat?
— Ha valóban nem veszélyeztetnek — válaszolta Irián —, akkor tolmácsolom szavaitok.
Lebannen fontolgatta a hallottakat, azután döntött, és legfejedelmibb, legbarátságosabb, legelőzékenyebb modorában ezt mondta: — Akkor úgy vélem, veletek kell tartanom Kútfőre. — A padok felé fordult. — Tanácsnokok! A fegyverszünetet elérve, most a békére kell törekednünk. Elmegyek, bárhová kell is, e küldetés érdekében, Elfáran Gyűrűjének jelétől vezérelve. Ha bármilyen gátját látjátok az utazásnak, akkor szóljatok róla itt és most! Merthogy nem csupán a Szigetvilág hatalmi egyensúlya forog kockán, de ugyanúgy a világot átitató Ekvilibrium is. És ha mennem kell, akkor most kell útra kelnem. Közeleg az ősz, és Kútfő szigetére nem rövid az út.
A kövek szemekkel csak ültek ott egy hosszú percig, mind csak bámult, egyik sem beszélt. Azután Szége herceg szólalt meg: — Menj, király urunk, menj reményünktől és bizalmunktól támogatva, mágusszéllel vitorláidban! — A tanácsnokok közt helyeslő mormolás kélt: „Igen, igen, hallottuk őt.”
Szége további kérdések és vitatémák után érdeklődött; senkitől sem kapott választ. Bezárta az ülést.
Együtt léptek ki a trónteremből, s a király így szólt hozzá: — Köszönöm, Szége! — Az idős herceg így kérdezett vissza: — Veled és egy sárkánnyal szemben, Lebannen, mit is mondhattak volna szegények?
Negyedik fejezet
Delfin
A királynak számos dolgot kellett elrendeznie és elintéznie, mielőtt elhagyhatta a fővárost; és ott volt annak kérdése is, hogy ki menjen vele Kútfőre. Irián és Tehanu, természetesen, és Tehanu maga mellett akarta tudni anyját, Tenart. Ónix szerint Égernek mindenképpen ott a helye a hajón, ahogy a pálni varázslónak, Szeppelnek is, merthogy a pálni tudás többet foglalkozik ilyetén dolgokkal, az élet és halál közti átjárással. A király Taszlát választotta a Delfin kapitányának, ahogyan korábban többször is. Szége herceg foglalkozha tott az állam ügyeivel a király távollétében, tanácsnokok egy kiválasztott csoportjával együtt, ahogyan eddig is tették ezt.
Minden elrendeződött lassan — legalábbis Lebannen így hitte —, mígnem indulás előtt két nappal Tenar meghallgatást kért és így szólt: — A sárkányokkal való háborúról és békekötésről beszéltél, és még ennél is nagyobb dolgokról. Ahogy Irián elmondta, olyan dolgokról, amelyek Óceánföld világának belső egyensúlyára vonatkoznak. A kargád földek népének is hallania kell ezeket a döntéseket, hogy hallathassa a hangját.
— Akkor te leszel a képviselőjük.
— Nem. Nem vagyok a magasságos király alattvalója. Az egyetlen személy, aki itt képviselheti a népét, az a lánya.
Lebannen arrébb lépett és részben elfordult Tenartól, végül a haragja ellen küzdve, fojtott hangon válaszolt: — Tudod, hogy teljesen alkalmatlan egy ilyen utazásra.
— Nem tudok kizáró okokról.
— Műveletlen.
— Eszes, gyakorlatias és bátor. Tudja, hogy országa mit kíván tőle. Nem nevelték uralkodásra, de mit tanulhatna itt, bezárva a Folyami házba a szolgáival és néhány udvarhölggyel?