Körülnézett, kutatva meredt az erdő felé, azután ismét előrefutott. — Azver! — kiáltotta.
Egy férfi lépett ki a fák árnyékából a napfényre. Haja ezüstösnek tűnt a ragyogó napfényben. Nyugodtan megállt és megvárta, hogy Irián odaérjen. Felemelte kezét, és a lány megfogta azt. — Nem égetlek meg, most nem égetlek meg! — mondta nevetve és sírva, bár könnyek nélkül. — Már vissza tudom tartani a tüzet!
Még közelebb léptek egymáshoz, arcuk szinte összeért, és a formamester így szólt a lányhoz: — Üdvözöllek itthon, Kalesszin leánya!
— A húgom is velem van, Azver — válaszolta Irián.
A férfi felemelte fejét — világos bőr, kemény, kargád arcél, ahogy Tenar látta —, és egyenesen Tehanura nézett. Odalépett hozzá. Térdre zuhant a lány előtt. — Hama Gondun! — Így szólt, és újra: — Kalesszin leánya!
Tehanu mozdulatlan állt egy darabig. Lassan kinyújtotta kezét a férfi felé — a jobb kezét, a megégett kezét, a karmot. Amaz megfogta, fejet hajtott és megcsókolta.
— Megtiszteltetés, hogy én lehettem a prófétád, Gont leánya — szólt, egyfajta ujjongó kedvességgel hangjában.
Azután újra felállt, és végül Lebannenhez fordult. Meghajolt és úgy szólt: — Légy üdvözölve, királyom!
— Öröm újra találkozni véled, formamester! Ámde egész tömeget hoztam magányodba.
— Magányom már így is mozgalmas — válaszolta a formázó. — Néhány élő lélek csak helyrebillenti a mérleget.
Fakó szürkés-kékes-zöldes szemével még egyszer körbepillantott. Hirtelen elmosolyodott, nagy melegséget árasztó mosollyal, ami meglepő volt a kemény arcon. — De vannak itt nők a saját népemből is — mondta kargul, s odalépett Tenar és Szeserah elé, akik egymás mellett álltak.
— Tenar vagyok Atuanról… Gontról — mutatkozott be az asszony. — És ő a kargád földek magasságos hercegnője.
Azver a megfelelő meghajlással köszöntötte őket. Szeserah a szokásos merev pukedlivel válaszolt, de szavai ömlöttek, izgatott áradatban, karguclass="underline" — Ó, pap uraság, úgy örülök, hogy itt vagy! Ha nem lenne Tenar barátom, már rég megőrültem volna, mert azt hittem, hogy a világon senki sem beszéli az emberi nyelvet, kivéve az idióta nőket, akiket kíséretként küldtek velem Awabátból. De már tanulom a beszédüket és bátorságot is tanulok, Tenar a barátom és a tanárom egyben, de a múlt éjjel tilalmat szegtem! Tilalmat szegtem, pap uram! Kérlek, hogyan vezekelhetnék? A Sárkányok Útján jártam!
— De hát a hajó fedélzetén voltál, hercegnő — vágott közbe Tenar (Álmomban — intette le Szeserah türelmetlenül.) —, és a formamester nem pap, hanem… varázsló…
— Hercegnő! — szólt Azver, a formamester. — Úgy hiszem, mind a Sárkányok Útján járunk. És minden tilalom megroppant vagy megtört. Nemcsak az álmokban. Később megbeszéljük majd a fák alatt. Ne félj! Ámde hadd üdvözöljem barátaimat, ha megengeded.
Szeserah fejedelmi bólintással válaszolt és Azver elfordult tőle, hogy köszöntse Égert és Ónixot.
A hercegnő figyelte. — Egy harcos — mondta Tenarnak kargádul, nem kevés elégedettséggel hangjában. — Nem pap. A papoknak nincsenek barátaik.
Mind elindultak lassan, és beléptek a fák árnyékába.
Tenar felnézett az ágak alkotta boltívekre, a lombozat tornácszerű szintjeire. Tölgyeket és nagy szegfákat is látott, de többnyire a Liget saját fái vették körül. Ovális leveleik könnyedén lebbentek a szélben, akár a nyíré és a nyáré. Némelyik megsárgult, és a talajt arany és barna foltok pettyezték a gyökereik körül, de a lombozat a nyári zöld volt a reggeli fényben, telve árnyakkal és mélyre hatoló fénysugarakkal.
A formázó végigvezette őket egy ösvényen a fák között. Ahogy egyre beljebb kerültek, Tenarnak ismét Kóbor jutott eszébe, emlékezett a hangjára, ahogy erről a helyről beszélt. Hirtelen közelebb érezte magához a férfit, mint bármikor, mióta Tehanuval elhagyták Gonti Kapu kikötőjét a király hajóján, hogy Enyhelyre menjenek. Tudta, hogy Kóbor itt élt a formamesterrel hosszú idővel korábban, és ugyanígy sétált itt Azver oldalán. Tudta, hogy Kóbor számára a Liget központi és szent hely, a béke szíve. Úgy érezte, hogy ha felnézne, talán megláthatná őt az egyik hosszú, fény-áztatta ösvény végén vagy a fák alatt. Ez a gondolat könnyített szívén.
Minthogy előző éjszakai álma őt is felzaklatta, így amikor a hercegnő a vendéglátójukra öntötte álmát és tilalomszegését, Tenar a lelke mélyén megriadt. Ő is tilalmat szegett álmában, bűnt követett el. Fellépett az üres trónhoz vezető lépcső utolsó három fokára, megtette a tiltott lépéseket. A sírok helye Atuanon már messze mögötte volt mind térben, mind időben, és a földrengés után talán már trón vagy lépcső sem maradt a templomban, ahol elvették tőle a nevét; de a föld Ősi Erői ott is, itt is jelen voltak. Nem változtak meg vagy mozdultak el. Ők voltak maga a föld a láb alatt, s ők maguk voltak a földrengés is annak idején. Az ő igazságuk nem az ember igazsága. Amikor elment a kerek domb, a Kútfő-hegy tövében, akkor is tudta: ott jár, ahol a hatalmak összegyűlnek.
Szembeszegült velük, hosszú idővel ezelőtt kiszabadult a sírok labirintusából, kincset lopott tőlük, nyugatra menekült. De ők ott voltak. A lába alatt. A körötte álló fák gyökereiben, a nagy domb gyökerében.
Így hát itt, a középpontban, ahol a világ erői találkoztak, az emberi hatalmasságok is találkoztak: egy király, egy hercegnő, a mágia mesterei. És a sárkányok.
És a parasztasszonnyá változott papnő-tolvaj, és a megszakadt szívű falusi vajákos…
Körbenézett, Égert kereste. Ott sétált Tehanu mellett. Csendesen beszélgettek. Tehanu sokkal szívesebben beszélt ezzel a férfival, mint bárki mással — akár Iriánt is beleszámítva —, és felszabadultabbnak tűnt a társaságában. Tenar örült, hogy így látja őket, és ment tovább a nagy fák alatt, hagyva, hogy öntudatát fél-révülésbe mossák a zöldes fény és a táncoló levelek. Bánta, mikor vezetőjük, a formamester rövidesen megállt. Úgy érezte, örökkétig tudna így sétálni a Ligetben.
Egy kicsiny, füves tisztáson gyűltek össze, a nyílt ég alatt, ahol a fák lombjai már nem értek egymásba felettük. Alkánypatak egyik ága futott el a tisztás egyik szélén, fűz- és égerfákat növesztve medre mentén. Nem messze a víztől alacsony, egyszerű házacska épült kőből és rögökből, magas féltetővel, az egyik fala mellett fűzvesszőből és nádfonatból készült alkalmatosság. — Téli palotám, nyári palotám — mutatta be a házacskát Azver.
Ónix és Lebannen meglepetten bámulták a kis építményeket, és Irián szólalt meg legelébb: — Nem is tudtam, hogy egyáltalán van házad!
— Nincs is — válaszolt a formamester —, de a csontok bizony öregszenek.
Némi hurcolkodás és cipekedés árán a hajóról hozott kellékekkel a házacskát hamarosan bebútorozták a nők számára, és a férfiak megszállhattak a féltető alatt. Inasok futkároztak oda-vissza a Liget és a Nagy Ház konyhája között, bőséges eleséget szállítottak a vendégseregnek. És késő délután Kútfő mesterei érkeztek a formázó hívására válaszolva, hogy találkozzanak a királlyal és társaival.
— Itt gyűltek össze, hogy megválasszák az új főmágust? — kérdezte Tenar Ónixtól, merthogy Kóbor beszélt neki a rejtett tisztásról.