Robert Silverberg
Majipoor krónikái
Kirbynek, akit talán ez a könyv már nem kergetett a teljes kétségbeesésbe, de az biztos, hogy a közelében járt.
Prológus
Négy évvel azután, hogy Lord Valentine, a Napkirály ismét elfoglalta a trónját, az ifjú Hissune, aki egyszerű hivatalnokként szolgált a Feljegyzések Házában, Majipoor Labirintusa mélyén, komoly csínytevésre szánta el magát. Az ezt megelőző hat hónapban az adószedők összegyűjtött levéltári anyagát katalogizálta — dokumentumok végtelen sorát, amelyekre soha az életben nem lesz szüksége senkinek —, és amennyire most fel bírta mérni, ez a feladat a következő egy, két, de akár három évben is bőven el fogja látni munkával. Teljesen feleslegesen, hiszen Hissune el nem tudta képzelni, vajon kit érdekelhetne egy vidéki adószedő jelentése Lord Dekkeret, Lord Calintane vagy a réges-régen uralkodó Lord Stiamot korából. A végtelen iratmennyiséget az évek során teljesen elnyelte a káosz — nyilván nem véletlenül —, és a sors különösen rosszindulatú tréfájaként Hissune lett az, akinek rendet kellett teremteni az összevisszaságban. Az eddig elvégzett munkából ítélve teljesen céltalan feladat volt ez. Egyedüli előnye legfeljebb az lehetett, hogy felért egy alapos földrajzleckével, és első kézből tapasztalhatta meg Majipoor bolygójának roppant méreteit. Mennyi tartomány! Mennyi város! A három kontinenst nagyobb, közepes, kisebb és még annál is kisebb helyhatósági körzetekre osztották, így lett belőlük vagy ezer, és mindegyiket több millióan lakták.
És egyszer eljön az a pillanat, amikor a robotoló Hissune elméje lassan túlcsordul a rengeteg névtől, ott kavarog benne a Kastély-hegy ötven városa, Zimroel hatalmas, modern körzetei, Suvrael titokzatos sivatagi települései, metropoliszok valóságos áradata, a Majipoor tizennégyezer éves történelmére végig jellemző, kiapadhatatlan termékenység megannyi bizonyítéka, persze tébolyult összevisszaságban: Pidruid, Narabal, Ni-moya, Alaisor, Stoien, Piliplok, Pendiwane, Poroszka, Minimool, Tolaghai, Kangheez, Natu Gorvinu — rengeteg, rengeteg, rengeteg! Milliónyi helységnév! De van egy pont, ahol az ember tizennégy éves korában besokall a földrajztól, és csak egyre türelmetlenebbé válik.
Hissune élete pillanatnyilag a nyugtalanságról szól. A csínytevés vágya amúgy sem múlt el belőle soha, és most, hogy egy ideje semmi hasonlót nem csinált, lassan nem bír uralkodni rajta.
Nem messze attól a poros kis irodától, ahol a hegyekben álló jelentéseket válogatja és osztályozza, van egy sokkal, de sokkal érdekesebb hely, a Lélektároló. Oda kizárólag engedéllyel szabad belépni, és állítólag nem sokan rendelkeznek ilyen felhatalmazással. Hissune egészen sokat tud arról a helyről. Ami azt illeti, a hatalmas útvesztő minden részéről sokat tud, még a tiltott zugokról is, sőt különösen a tiltott zugokról — ki más tudna róluk, ha nem ő, aki nyolcéves kora óta vezeti az ámult turistákat a föld alatti főváros utcáin, hogy csavaros eszével néhány korona adományt zsebeljen be tőlük? „A közelben található a Lélektároló” — mesélte a látogatóknak régebben. „Abban a teremben Majipoor több millió lakójának leolvasott emlékeit tárolják. Elég kikérni az egyik kapszulát, beilleszteni a különleges aljzatba, és máris annak a személynek a bőrében találjuk magunkat, akit valaha leolvastak. Bárhol és bármikor lehetünk, mondjuk Lord Confalume vagy Lord Siminave korában, de akár Lord Stiamot mellett harcolhatunk a Metamorf Háborúkban… viszont természetesen alig páran látogathatnak a leolvasóterembe.” Természetesen. Azonban Hissune mostanában gyakran tűnődik azon, vajon milyen nehéz lehet besurranni abba a bizonyos terembe azzal az ürüggyel, hogy adatokra van szüksége az adópapírok katalogizálásához? Mert onnantól fogva milliónyi másik elmébe költözhetne, milliónyi másik korban élhetne, Majipoor történelmének legnagyobb és legdicsőbb korszakaiban… igen!
Igen, határozottan könnyebb lenne elviselni a munkáját, ha időről időre elterelhetné róla a figyelmét a Lélektároló valamelyik lenyomatával.
A felismerést kisvártatva követi a megvalósítás. Hissune gondosan ellátja magát a megfelelő iratokkal — pontosan tudja, hol találja a Feljegyzések Házában a különböző pecséteket —, majd egy délután végigballag a fényesen megvilágított, enyhén ívelt folyosókon. Torka kiszáradt, hangulata várakozásteljes, és egész testében bizsereg az izgalomtól.
Régen nem érzett már izgalmat. Amikor az utcán élt, és az eszével kereste a pénzt, akkor még gyakran megesett, de régen elmúltak már azok az idők. Azóta megnevelték, betörték, házhoz szoktatták és munkát adtak neki. Munkát! De miért a többes szám? Maga a Napkirály tette ezt vele, személyesen! Hissune azóta sem bírt napirendre térni a döbbenetes eset fölött. Ez akkor történt, amikor még Lord Valentine számkivetettként járta a világot, mert mind az igazi testétől, mind a koronájától megfosztotta a trónbitorló Barjazid. A valódi Napkirály a vándorútja során a Labirintusba érkezett, ahol Hissune valahogyan felismerte benne a valódi személyiségét, és vezetőjéül szegődött. Ezzel pecsételte meg a sorsát. Mert mire feleszmélhetett volna, Lord Valentine már el is indult a Labirintusból a Kastélyhegyre, hogy visszaszerezze a birodalmát, aztán megdöntötték a trónbitorló hatalmát, és a második koronázásra — a jó ég tudja, miért — Hissune-t is meghívták Lord Valentine kastélyába. Micsoda idők voltak azok! Előtte még a napfényre sem dugta ki az orrát a Labirintusból, erre hirtelen egy királyi lebegőn találta magát a Glayge völgyében, és csupa olyan város között utaztak, amelyekről korábban legfeljebb álmodhatott. Közben lassan kibontakozott előttük a harminc mérföld magas Kastély-hegy tömbje, mintha egy másik, külön bolygó lett volna, és végül a kastélyba is eljutott, ő, a szutykos, tízéves fiú, és ott állt a Napkirály mellett, még tréfálkozott is vele — igen, lélegzetelállító időszak volt ez, de Hissune-t igazából a rákövetkező fejlemények lepték meg. A Napkirály szerint Hissune ígéretes tehetség. Határozott kívánsága, hogy egy napon kormányzati pozícióba kerüljön. Csodálja a fiú eszét, energiáját és leleményességét. Remek. Hát akkor Hissune a Napkirály pártfogoltja lesz. Remek. Remek! Visszatér a Labirintusba — és beosztják a Feljegyzések Házába! Ez már nem is tűnt olyan kitűnőnek. Hissune mindig is megvetette a bürokratákat, az álarcot viselő idiótákat, akik papírokat tologattak a Labirintus legmélyebb tekervényeiben: erre ő is egy lett közülük. Nyilvánvalóan csak a turisták kísérgetéséből nem tarthatta el magát — azt azonban sohasem hitte volna, hogy éppen ilyen munkát talál! Kincstári adószedő jelentése, Chorg tartomány, tizenegyedik kerület, Bibiroon prefektúra, 11. Pont. Kinniken, Napk. Lord Ossier — ó, nem töltheti el az egész hátralévő életét ezzel! Egy hónap, hat hónap, egy év, Hissune reményei szerint ennyi elég is lesz ebből a kényelmes kis irattári megbízatásból, és Lord Valentine hírnököt küld érte, magához hívatja szárnysegédnek — akkor végre lesz valami értelme az életének. Azonban nem túl meglepő módon a Napkirály valószínűleg megfeledkezett róla. Végtére is egy egész világ, legalább húsz- vagy harmincmilliárd alattvaló felett uralkodik, hozzájuk képest mit számít egy kisfiú a Labirintusban? Hissune attól tart, már túl is van élete ragyogó csúcspontján, és a Kastély-hegyen töltött kurta időszaktól kezdve a sors nyomorúságos iróniájaként a pontifikátus hivatalnokává alakult át, és örök időkig papírtologatásra ítéltetett…
Viszont még mindig ott van a Lélektároló.