— És íme, itt egy másik elveszett kisherceg! — Ez mit jelenthetett? Egy álomfejtő biztosan tudná, gondolja néha Hissune, de nem jár álomfejtőkhöz. Szeretné tudni, vajon van-e felvétel az asszonyról a Lélektárolóban. Átnézi az archívumot. Igen, igen, van itt egy. Felhozatja, és hamarosan kiderül, hogy a felvétel Tisana fiatalkorában, jó ötven évvel ezelőtt készült, amikor még csak mesterségének alapjait tanulgatta. A katalógusban nincsen más. Majdnem visszaküldi. Csak egy pillanatra tekint bele a felvételbe, és mégis, megragad elméjében a jellegzetes hangulat. Akár tanulhat is tőle, határozza el végül, és ismét felveszi a sisakot. Aztán hagyja, hogy a fiatal Tisana szilaj lelke belépjen a tudatalattijába.
Aznap, a Tisana próbáját megelőző nap reggelén hirtelen szakadni kezdett az eső, és mindenki futva igyekezett a káptalanház udvarára, hogy saját szemével lássa, novíciusok, a beavatottak, a tökéletesek és az oktatók, még az öreg Inuelda, az idős Rendfőnök is. Itt, a Velalisier-síkságon ritka dolognak számított az eső. Tisana is előkerült a többiekkel együtt, némán figyelte a ferdén záporozó, hatalmas, tiszta esőcseppeket. A magányos, fekete taréjú felhő a káptalanház magas tornyának csúcsa felett lebegett, mintha csak odaláncolták volna. A cseppek jól hallható zajjal kopogtak a kiszáradt, homokos talajon — sötét, növekvő foltok formálódtak a sápadt, vöröses színű földön, furcsamód jóval távolabb. Novíciusok, beavatottak, tökéletesek és oktatók félrehajították köpönyegeiket, és vidáman ugrándoztak a felhőszakadásban.
— Jó egy éve ez az első — mondta valaki.
— Jó ómen — mormogta Freylis, a beavatott, Tisana legközelibb barátja a káptalanházból. — Könnyű Próbád lesz.
— Te tényleg hiszel az ilyesmiben?
— Mennyivel nagyobb megerőltetés észrevenni a rossz ómenek mellett a jókat is? — kérdezte Freylis.
— Hasznos, megfontolásra érdemes mottó egy álomfejtő számára — mondta Tisana, és mindketten nevettek.
Freylis megrántotta Tisana kezét.
— Gyere, táncolj velem az esőben! — sürgette.
Tisana nemet intett. Végig az eresz alatt maradt, és Freylis minden igyekezete teljesen hiábavaló maradt. Tisana magas, izmos, vastag csontú, erős nő volt — Freylis törékeny, karcsú termetével apró madárkára emlékeztetett mellette. A tánc az esőben jelenleg nem igazán derítette volna fel Tisana hangulatát. Holnap véget ér a hét évig tartó felkészítés. Még mindig nem is sejtette, mit is követelhetnek tőle a rituálén, de valamilyen perverz módon biztos volt abban, hogy méltatlannak találják, és szégyenszemre visszaküldik távoli, vidéki szülővárosába. Félelmei és sötét sejtései ólomsúllyal nehezedtek a lelkére, és már a könnyelmű táncikálás gondolata is vétkes könnyelműségnek tűnt.
— Nézz csak oda! — kiáltotta Freylis — a Rendfőnök!
Igen, még a nagytiszteletű Inuelda is a felhőszakadás közepén táncolt, méltóságteljesen átadta magát a mozgásnak, a sovány, csont és bőr, ősz hajú öregasszony vékony karjait széttárva, arcát az ég felé fordítva, meg-meginogva, de ünnepélyesen keringett körbe-körbe. Tisana elmosolyodott. A Rendfőnök észrevette, hogy Tisana az oszlopcsarnokban bujkál, feléje biccentett és mosolygott, mintha csak egy mogorva gyermeknek intene, aki nem akar részt venni a játékban. De a Rendfőnök annyira régen állta ki a Próbát, biztosan elfeledte, mennyire félelmetes akadályként komorlott előtte is, hát kétségtelenül nem érthette meg Tisana sötét gondolatait a holnapi megpróbáltatással kapcsolatban. Tisana egy apró, bocsánatkérő gesztussal sarkon fordult, és belépett az épületbe. A háta mögül beszűrődött a súlyos felhőszakadás szapora dobolása, aztán hirtelen csend lett. A különös, rövid zápor elállt.
Tisana belépett cellájába, meggörnyedt, hogy átférjen a kék kőtömbökből összerótt alacsony boltív alatt, aztán egy pillanatra a durva falnak támaszkodott, és hagyta, hadd szivárogjon ki a feszültség a testéből. Cellája apró volt: egy matrac, egy mosdótál, egy szekrényke, egy munkapad, egy kicsi könyvespolc és persze maga Tisana, a néhai tanyasi lány. Tömör, húsos, megtermett, egészséges alakja majdhogynem teljesen betöltötte a rendelkezésére álló helyet. De idővel hozzászokott a zsúfoltsághoz, és különös módon még megnyugtatónak is találta. A káptalanház mindennapi élete, a tanulás, a testi munka, az oktatás és — mióta elérte a tökéletesek rangját — a novíciusok tanítása szintén megnyugtatta. Tisana éppen az álombor erjesztésével foglalkozott, amikor szakadni kezdett az eső. Már két éve minden reggel egy órát ezzel a házimunkával töltött, és most folytatta, ahol abbahagyta. Hálás volt a nehéz feladatért — ezen a nyugtalan napon ez is örvendetes elfoglaltságnak tűnt.
A Majipooron használt összes álombor-készletet itt állították elő Velalisier káptalanházának beavatottjai és tökéletesei. Tisana ujjai ugyan nem voltak annyira gyorsak és érzékenyek, mint amit a bor készítése megkívánt, ennek ellenére ő is adeptussá vált. Lábai előtt apró gyógyfüves üvegcsék hevertek, bennük vékony, szürke muorna-levelek, nedvdús vejloo-gyökerek, a sithreel aszalt bogyói meg a többi, vegyítve az álmok megértéséhez szükséges transzállapotot előidéző huszonkilenc összetevő. Tisanát lekötötte a gyümölcsök ledarálása és összekeverése — ezt a megszabott sorrend szerint kellett elvégezni, különben nem jönnek létre a szükséges kémiai reakciók —, majd a tűzgyújtás következett, aztán az elszenesítés, a porrá őrölés, végül az italba keverhető borpárlat elkészítése. Az erős összpontosítás segített abban, hogy újra megnyugodjon, sőt, kicsit még jobb kedvre is derült.
Munka közben a háta mögül felhangzó halk lélegzetvétel zajára figyelt fel.
— Freylis?
— Nem baj, ha bejövök?
— Dehogy. Majdnem készen vagyok. A többiek még mindig táncolnak?
— Nem, nem, minden visszatért a rendes kerékvágásba. Megint süt a nap.
Tisana összelötykölte a palackban a nehéz, sötét bort.
— Falkynkipben, ahol felnőttem, ugyanilyen forró és száraz az időjárás. Mindazonáltal mi nem dobáljuk le a ruháinkat, és nem ugrabugrálunk ostobán, amikor elered az eső.
— Falkynkipben — mondta Freylis — az emberek mindent teljesen természetesnek vesznek. Egy tizenegy karú szkandár sem izgatná fel őket. Akkor sem verődne össze tömeg, ha maga a Pontifex érkezne a városba, és kézen járna a főtéren.
— Ó, te jártál már ott?
— Még régen, kislánykoromban. Apámnak volt egy olyan terve, hogy földműves lesz. De túlzottan is nyugtalan vére volt ehhez, így aztán körülbelül egy évvel később visszamentünk Til-omonba. Azonban mindig mesélt a falkynkipi emberekről, meg a lassúságukról, egykedvűségükről és megfontoltságukról.
— És én is ilyen vagyok? — kérdezte Tisana pajkosan.
— Te… rettentően szilárd jellem vagy.
— Akkor miért aggódom annyira a holnap miatt?
Az alacsonyabb lány Tisana elé térdelt, és megfogta a kezét.
— Semmi okod az aggodalomra — mondta halkan.
— Az ismeretlen mindig félelmetes.
— Ez csak egy próba, Tisana!
— Az utolsó. Mi történik, ha elrontom? Mi van, ha kiderül, hogy valami rettenetes jellemhibám van, ami teljesen alkalmatlanná tesz az álomfejtői hivatásra?
— Mi lesz, ha valóban így történik? — kérdezte Freylis.