Néha hajókirándulásra indultak a Zimren. Ilyenkor átcsónakáztak a nissimorni partra, vagy néha a közeli Steiche-folyó torkolatába, amin hosszan hajózva az alakváltók tiltott területére lehetett eljutni. De ehhez hosszú heteken keresztül kellett volna utazni, ők pedig csak Nissimorntól nem messze, délre, az apró liiman halászfalvakig jutottak, ahol frissen fogott halat vásároltak, aztán piknikeztek a parton, napoztak és úszkáltak a folyóban. Újholdas éjjeleken meglátogatták a forgó reflektorok változó fényétől káprázatos mintákban úszó Kristály sugárutat, és ámulattal meredtek a kiállított, Majipoor legnagyobb társaságainak fennhatósága alá tartozó kirakatokra, erre a drága árukból összeállított utcai múzeumra, ami annyira lenyűgöző volt, hogy ide még a legmerészebb tolvaj sem próbált volna betörni. Gyakran ebédeltek a lebegő éttermek egyikében, ahova néha Liloyvét is meghívták, mivel ezeket a helyeket szerette legjobban az egész városban. Mindegyik sziget a bolygó valamelyik távoli vidékének volt a kicsinyített mása, a jellegzetes növény- és állatvilággal együtt, és helyi különlegességeket szolgáltak feclass="underline" a szeles Piliplokban a tehetősebbek tengerisárkány-húst ehettek, a nyirkos Narabalban lédús bogyókat és zamatos páfrányleveleket, akadt egy, a Kastély-hegyen található Stee-t bemutató étterem, egy stoieni, egy pidruidi meg egy til-omoni — de velathysi nem, fedezte fel Inyanna különösebb meglepetés nélkül, mint ahogy az alakváltók fővárosát, Ilirivoynét vagy a suvraeli napégette Tolaghait sem kedvelték errefelé, mert ez utóbbi kettő helyre a majipooriak nem szívesen gondoltak, Velathysról pedig egyszerűen senki sem tudott semmit.
Az összes, ezeken a kényelmes délutánokon vagy estéken Sidounnal bejárt helyek közül a Gossamer Galéria volt Inyanna kedvence. Ezen a magasan az utca felett lebegő, egy mérföld hosszú árkádsoron Ni-moya legelőkelőbb boltjai tartottak nyitva, amik egyben Zimroel, vagy éppen a világ (leszámítva a Kastély-hegy városait) legelőkelőbb üzleteinek számítottak. Ha idelátogattak, mindketten a legelegánsabb, a Bazár legjobb árusaitól lopott ruháikat viselték, bár természetesen ezt sem mérhették össze az arisztokraták öltözékével, napi ruházatuk minőségét mindenesetre sokszorosan felülmúlta. Inyanna élvezte, hogy kibújhat a Kulibhai szerepében viselt férfiruhákból, csillogó, zöld-lila köpönyegeket hordott, és kiengedte hosszú, vörös haját. Ujjait lágyan Sidoun kezéhez érintve sétálgatott a hosszú Sugárúton, míg örömteli fantáziálásba merülve azokat a szem-ékszereket, tollas álarcokat, fényes amuletteket, fém csecsebecséket nézegette, amiket az igazán gazdagok kétmaréknyi royalért megkaphattak. Tudta, hogy ezek közül soha semmi sem lesz az övé, hiszen egy ilyen fényűzést megengedő tolvaj nagyon is veszélyeztethetné a Bazár egyensúlyát — de éppen elég örömet szerzett, ha álmodozva végignézte a Gossamer Galéria összes kincsét.
Ezen látogatások egyikén történt, hogy Inyanna a herceg öccsének, Calainnak a közelébe sodródott.
8.
Természetesen fogalma sem volt arról, mit is tett. Az egészet ártatlan kis flörtnek, a Galéria mesés hangulatához illő kaland részének fogta fel. Egy késő nyárvégi éjszakán történt, amikor éppen legvékonyabb ruháinak egyikét viselte, aminek puszta anyaga áttetszőbbnek tűnt még a Galéria alapját képező hálónál is. Sidounnal éppen egy sárkánycsont faragványokat árusító boltba tértek be, és alaposan szemügyre vették egy szkandár hajóskapitány legvalószínűtlenebb módozatokkal egymáshoz illesztett, bonyolult elefántcsont forgácsokból létrehozott különleges mesterműveit, amikor négy nemesi köpönyeget viselő férfi lépett be az ajtón. Sidoun azonnal az egyik sötét sarokba húzódott, mert tudta, hogy ruhája, beszéde és frizurája azonnal elárulja, hogy nem közéjük való. De Inyanna büszkén a pultnál maradt, mert tudatában volt a zöld szemeiből áradó hidegségnek és teste tökéletességének, ami kiegyenlítheti viselkedésbéli hiányosságait. Az egyik férfi a kezében tartott faragásra pillantott.
— Nagyon jól választ, ha ezt vásárolja meg — mondta.
— Még nem döntöttem — válaszolta Inyanna.
— Megnézhetem?
A lány gyengéden a férfi markába ejtette az ékszert, és arcátlanul a szemébe nézett. A férfi mosolygott, de főleg az elefántcsont faragványra, Majipoor több csúsztatható panelből összeállított gömbjére koncentrált. Egy pillanattal később a tulajdonoshoz fordult.
— Az ára?
— Ez ajándék — válaszolta a karcsú, mértékletes külsejű ghayrog.
— Valóban. És én önnek ajándékozom — mondta a nemes, visszasimítva az ékszert az ámult Inyanna tenyerébe. A férfi mosolya bizalmaskodóbbá vált.
— Idevalósi? — kérdezte halkan.
— Strelainban élek — mondta a lány.
— Gyakran ebédel a Narabal-szigeten?
— Csak ha úgy hozza a kedvem.
— Jó. Ott tudna lenni holnap napnyugtakor? Találni fog ott valakit, akit igen fellelkesítene az ön társasága.
Inyanna bólintott, és megpróbálta elrejteni meglepetését. A nemes biccentett, aztán elfordult. Megvásárolt három apró faragást, egy pénzeserszényt hajított a pultra, majd távoztak. Inyanna csodálkozva méregette a tenyerében tartott csodálatos tárgyat. Az árnyékok közül előkerült Sidoun a fülébe súgta:
— Legalább tizenkét royalt ér! Add el az árusnak!
— Nem — mondta a lány. A tulajdonoshoz fordult. — Ki volt ez az ember?
— Nem ismeri?
— Ha ismerném, nem kérdezném a nevét.
— Igaz. Igaz. — A ghayrog sziszegő hangokat hallatott. — Ő Durand Livolk, a herceg kamarása.
— És a másik három?
— Kettő a herceg embere, a harmadik pedig a herceg öccsének, Calainnak a barátja.
— Ó — mondta Inyanna. Felemelte az elefántcsont gömböt. — Fel tudnád ezt erősíteni egy láncra?
— Egy perc alatt megvan.
— A lánc ára pedig, gondolom, méltó lesz ehhez a tárgyhoz?
A ghayrog hosszú, számítgató pillantást vetett rá.
— A lánc csak a faragvány kiegészítése. Mivel a faragványt ajándékba kapta, legyen a lánc is az. — Míves aranykapcsokat illesztett a gömbhöz, majd egy ragyogó bőrrel bevont dobozba helyezte a csecsebecsét.
— A lánccal együtt legalább húsz royalt ér! — mormogta csodálkozva Sidoun odakint. — Menj be abba a szemközti boltba, és add el, Inyanna!
— Ajándékba kaptam — mondta a lány hidegen. — Viselni is fogom holnap éjjel, amikor a Narabal-szigeten vacsorázom.
Azonban ugyanebben a ruhában nem mehetett előkelő társaságba, és másnap két szorgos munkával eltöltött órájába került, hogy egy ugyanilyen tökéleteset és drágát szerezzen a Nagy Bazár üzleteiből. Végül sikerült olyasmit találnia, ami szinte a meztelenséggel volt határos, mégis mindent rejtélyes homályba burkolt — ezt viselte a Narabal-szigeten, az elefántcsont faragványt pedig a ruha kivágásába rejtette.
Az étteremben meg sem kellett adnia a nevét. Alighogy kilépett a csónakból, máris egy hercegi libériás, komor és méltóságteljes vroonba botlott, aki a szigetnek az étteremtől sűrű növényzettel elválasztott részébe, egy árnyékos, elkülönített és illatos lugasba vezette az indák és páfrányok dús ligetén keresztül. Hárman vártak rá a vastag, szőrös, hatalmas, kék gömbvirágoktól roskadozó indamennyezet alatt, egy fényes éjvirágfából készített asztal körül. Egyikükben felismerte Durand Livolkot, akitől a csontfaragványt kapta. Mellette egy karcsú, sötéthajú nő ült, aki majdnem olyan vékonynak és simának és csillogónak tűnt, mint az asztal lapja. A harmadik, egy finom testfelépítésű, lágy arcvonású és szorosan összepréselt ajkú férfi kétszer olyan idős lehetett, mint Inyanna. Mindhárman annyira káprázatos ruhákat viseltek, hogy szinte elszégyellte magát képzelt toprongyossága miatt. Durand Livolk finoman felállt, Innyanához lépett, és a fülébe suttogott.