A tűz lassan lelohadt. Lehűlt a levegő. Valentine, Voriax és Tanunda közelebb húzódott egymáshoz, testek préselődtek testekhez, először ártatlanul, aztán már nem annyira ártatlanul. Ahogy egyre szorosabban egymásba fonódtak, Valentine elkapta Voriax pillantását, aki kacsintott, mintha csak azt üzenné, Ma éjjel mindketten férfiak vagyunk, és együtt élvezzük az élet örömeit, fivérem. Valentine olykor-olykor megosztott egy nőt Elidath-tal vagy Stasilaine-nel, és mindhárman boldogan hancúroztak egy kétszemélyes ágyban, de Voriax-szal, aki annyira tudatában volt saját rangjának, felsőbbrendűségének és magas pozíciójának, még soha, így ez a játék most különös örömet jelentett számára. A ghiseldorni boszorkány kibújt bőrruhájából, és a tűz fénye egy karcsú, hajlékony testet világított meg. Valentine attól tartott, hogy a nő, aki sokkal öregebb volt, mint ő, még Voriaxnál is idősebb pár évvel, visszataszító lesz, de most már belátta, hogy ez is a tapasztalatlanságából eredő butaság, hiszen a nő testét minden tekintetben gyönyörűnek találta. Tanunda felé nyúlt, de a derekánál Voriax kezéhez ért; játékosan rácsapott, mintha egy zümmögő bogár lenne, aztán mindketten kacagtak, mély hangjukba Tanunda kellemes kuncogása elegyedett, míg mindhárman végig nem hemperedtek a harmatos füvön.
Valentine még sohasem élt át ilyen vad éjszakát. Bármilyen kábítószert is tartalmazott a pinglagyümölcs, mindenképpen felszabadította az összes gátlását, megnövelte az energiáit, és valószínűleg Voriax is ugyanígy érzett. Valentine számára ez az éjszaka töredékes, egymáshoz nem kapcsolódó emlékképek sorozatává vált. Most éppen elterült a földön, ölében Tanunda feje, akit Voriax ölelt, és különös elégedettséggel hallgatta összevegyült zihálásukat; aztán ő szorította magához a boszorkányt, és Voriax is valahol a közelében volt, de nem tudta, hol; aztán szédülten birkóztak, és Tanunda kettejük közé került. Valahogy eljutottak a patakig, fürödtek és lubickoltak és nevettek, aztán meztelenül, vacogva a halódó tábortűzhöz rohantak, és megint szeretkeztek, Valentine Tanundával, és Tanunda Voriax-szal, Tanunda Voriax-szal és Valentine-nal, hús hatolt húsba, míg a hajnal első szürkés sugarai fel nem szakították a sötétséget.
Mikor a nap felbukkant az égen, mindhárman ébren voltak. Valentine nem emlékezett az éjszaka egyes részeire, és arra gondolt, hogy időről időre tudattalan álomba szenderült, de mostanra már teljesen kitisztult az agya, csepp álmosságot sem érzett, mintha csak dél felé járna az idő. Voriax sem változott semmit, akárcsak a közöttük heverő, meztelen, vigyorgó boszorkány.
— Most pedig — szólalt meg — következzen a jövendölés!
Voriax aggodalmasan megköszörülte a torkát, de Valentine gyorsabb volt:
— Igen! Ez az! Jósolj nekünk!
— Gyűjtsétek össze a pinglamagvakat! — parancsolta a nő.
Ezek a fényes, vörös foltokkal pettyezett fekete diók szanaszét szóródtak a tisztáson. Valentine jó tucatnyit szedett össze, és még Voriax is felmarkolt párat. Mindet odaadták Tanundának, aki szintén talált már egy maroknyit. A boszorkány a kezében rázogatta a magvakat, majd kockaként végiggurította a földön az összeset. Ezt öt alkalommal megismételte, majd összeszedte mindet, és újra dobott; utána összezárta a kezét, és kör alakban csorgatta a szemeket a talajra, a maradékot pedig a kör közepébe szórta. Sokáig szemlélte a művét, lekuporodott a mintákat tanulmányozni. Végül felpillantott. A szeszélyes bujaság eltűnt az arcáról; inkább különös mód feszültnek, nagyon komolynak és jó pár évvel idősebbnek látszott.
— Magas rangú férfiak vagytok — kezdte. — De ez már a viselkedésetekből is látszott. A magok ennél többet is elárulnak. Mindkettőtök jövőjében veszedelmet látok.
Voriax oldalra nézett, összeráncolta a homlokát, és köpött.
— Igen, szkeptikus vagy — mondta a boszorkány. — De mindkettőtöknek szembe kell néznetek a veszéllyel. Te… — Voriaxra mutatott — jobban teszed, ha óvakodsz az erdőktől, te pedig… — Egy pillantás vetett Valentine-ra. — A víztől, az óceántól. — Összehúzta a szemöldökét. — A te jövőd rendkívül titokzatos, és nem tudom világosan kiolvasni a magokból. A vonalad megszakad egy helyen… ez nem a halál, hanem valami sokkal furcsább, egy változás, hatalmas átalakulás… — Megcsóválta a fejét. — Nem igazán értem. Nem segíthetek többet.
— Óvakodj az erdőktől, az óceánoktól… a butaságtól! — csattant fel Voriax.
— Belőled király lesz — mondta Tanunda.
Voriaxnak elakadt a szava. Arca belevörösödött a dühbe, és a nő után kapott.
Valentine mosolyogva hátba veregette a bátyját.
— Látod? — kérdezte. — Na, látod?
— És belőled is király lesz — mondta a boszorkány.
— Micsoda? — Valentine teljesen zavarba jött. — Milyen ostobaság ez? Téged becsaptak a magvaid!
— Ha így történt, ez az első eset — válaszolta Tanunda. Összegyűjtötte a lehullott szemeket, gyorsan a patakba hajította mindet, aztán magára csavarta a bőrcsíkokat. — Egy király és még egy király, és nagyon élveztem veletek ezt a kis éjszakai testmozgást, jövendő hatalmasságok. Folytatjátok az utatokat Ghiseldornba?
— Nem hinném — mondta Voriax, de nem nézett a nőre.
— Akkor nem találkozunk többet. Az ég áldjon benneteket!
Gyors léptekkel elindult az erdő felé. Valentine kinyújtotta utána a kezét, de nem szólt semmit, csak a levegőt markolta hasztalanul remegő ujjaival, aztán a boszorkány már el is tűnt. Voriax felé fordult, aki dühösen rugdosta a tűz parazsát. Mintha az éjszakai dáridó összes öröme eltűnt volna.
— Igazad volt — szólalt meg Valentine. — nem lett volna szabad megengednünk, hogy a mi rovásunkra játszadozzon a jóslással. Erdők! Óceánok! És ez az őrült ötlet, hogy mindketten uralkodók leszünk!
— Mire gondolhatott? — kérdezte Voriax. — Megosztjuk a trónt, mint a testét az éjszaka?
— Ez nem fordulhat elő — mondta Valentine.
— Majipooron még soha nem uralkodtak ketten egyszerre. Ennek semmi értelme! Ez elképzelhetetlen! Ha belőlem király lesz, Valentine, hogyan lehet belőled is az?
— Nem figyelsz rám. Azt mondtam, ne törődj az egésszel, testvér! Ez a nő igazi vadember volt, aki örömöt szerzett nekünk egy részeg éjszakán. Semmi sem igaz a jövendöléseiből.
— Azt mondta, király lesz belőlem.
— Valószínűleg így is lesz. Szerencsésen ráhibázott, ennyi az egész.
— És ha nem? Ha zseniális látnok?
— Nos, akkor király leszel!
— Na és te? Ha velem kapcsolatban igazat mondott, akkor belőled is Napkirály válik egy napon, de hogyan…
— Nem — mondta Valentine. — A próféták gyakran rejtvényekben és kétértelmű kijelentésekben nyilatkoznak meg. Valószínűleg nem szó szerint gondolta, amit mondott. Belőled Napkirály lesz, Voriax, ez köztudott tény, amit meg nekem jósolt, valószínűleg teljesen mást jelent, ha egyáltalán jelent valamit.