— Ez ijesztő, Valentine.
— Ha Napkirály leszel, semmitől sem kell tartanod. Miért fintorogsz?
— Megosztani a trónt egy testvérrel… — Látszott, hogy nem megy ki a fejéből a gondolat, úgy piszkálgatta, mint egy sajgó sebet.
— Nem fog megtörténni — mondta Valentine. Felkapott a földről egy elhullajtott ruhadarabot. Voriaxé volt, odadobta hát neki. — Hallottad, mit mondtam tegnap. Egyszerűen nem tudom felfogni, miért áhítozik valaki a trón után. Egyáltalán nem jelentek rád veszélyt. — Megragadta a bátyja csuklóját. — Voriax, Voriax, milyen elborzadva tekintesz rám! Ennyire hatottak rád egy erdei boszorkány szavai? Esküszöm neked, hogy ha Napkirállyá választanak téged, a szolgád leszek, nem vetélytársad! Anyánkra esküszöm, aki a Sziget Úrnőjévé válik egy napon. És azt tanácsolom, ne vedd komolyan azt, ami itt az éjjel megtörtént.
— Talán nem — válaszolta Voriax.
— Biztosan nem — mondta Valentine. — Most már elindulhatunk?
— Azt hiszem, igen.
— Jól bánt a testével, nem igaz?
Voriax nevetett.
— Az biztos. Kicsit elszomorít, hogy soha többé nem ölelhetem át. De mozoghat bármilyen csodálatosan is a csípője, nincsen kedvem még több holdkóros jövendölést hallgatni. Elég volt belőle, és ebből a helyből is. Szerintem kerüljük el Ghiseldornt.
— Szerintem is — bólintott Valentine. — Milyen városok vannak itt a közelben a Glayge mentén?
— A következő Jerrik, ahol vroonok élnek, aztán Mitripond, és egy Gayles nevű hely. Szálljunk meg Jerrikben, és töltsünk el pár napot szerencsejátékkal.
— Hát akkor irány Jerrik.
— Igen, Jerrik. És meg ne említsd még egyszer a trónt, Valentine!
— Ígérem, egy szót sem szólok. — Felkacagott, és átölelte Voriaxot. — Fivérem! Útközben néha arra kellett gondolnom, hogy teljesen elveszítettelek, de látom, most már minden rendben, mert újra megtaláltalak!
— Soha nem veszítettük el egymást — mondta Voriax. — Egy pillanatra sem. Gyerünk, csomagold össze a holmidat, és induljunk Jerrik felé!
Soha többé nem beszéltek sem erről az éjszakáról, sem a boszorkány jövendöléséről. Öt évvel később, amikor Lord Malibor eltűnt egy tengerisárkány-vadászaton, Voriaxot választották Napkirállyá, és ezen nem lepődött meg senki. Valentine volt az első, aki hódolattal hajtott térdet előtte. Addigra gyakorlatilag már teljesen elfeledte Tanunda kellemetlen próféciáját, ha a csókjainak az ízét és testének puhaságát nem is. Mindketten Napkirályok? Hogyan is történhetne ilyesmi? Egyszerre csak egy Napkirály uralkodott. Örült, hogy bátyjából Lord Voriax lett, és teljesen elégedett volt a saját helyzetével. És amikor végre teljes egészében megértette a jövendölést, ami nem azt mondta, hogy közösen uralkodnak majd, hanem azt, hogy ő lesz a bátyja utódja, habár Majipoor történelmében még sohasem követte testvér a testvérét a trónon, akkor már nem ölelhette át Voriaxot, nem biztosíthatta szeretetéről, mert örökre elveszítette bátyját, akinek egy rosszul irányzott lövés oltotta ki az életét egy vadászat során. Valentine egyedül maradt, testvér nélkül, de körülvette a tisztelet és az ámulat, amikor Confalume trónjának lépcsőire lépett.
XI.
Hissune teljesen belekábul az utolsó, epilógusnak tekinthető mondatokba, amiket egy írnok illeszthetett a fiatal Valentine lélekfelvételéhez. Sokáig mozdulatlanul gubbaszt, aztán, mintha csak álmában tenné, feláll, és lassú léptekkel elhagyja a fülkét. Az őrült erdei éjszaka emlékképei nyüzsögnek a fejében: a vetélkedő testvérek, a csillogó szemű boszorkány, a mezítelenül hempergő testek, az uralkodást megjövendölő prófécia. Igen, két király! És Hissune életük legkényesebb pillanatait kémlelte ki! Zavarban van, ami az ő esetében nagyon szokatlan. Talán itt az ideje egy kis vakációnak, kellően távol a Lélektárolótól, gondolja: néha túl nyomasztóak mások tapasztalatai, és biztosan kell pár hónap, amíg rendbejön. Remegő kézzel lép ki az ajtón.
Egy órával ezelőtt a Lélektároló egyik ismerős tisztviselője engedte be, egy Penagorn nevű, kövérkés, kétségbeesett tekintetű emberke, aki még mindig ott ül az asztalánál, azonban áll mellette még valaki, egy magas, egyenes tartású férfi a Napkirály udvartartásának zöld és arany egyenruhájában. Komoly tekintettel méregeti Hissune-t.
— Láthatnám az iratait?
Elérkezett hát a rettegett pillanat. Rájöttek, hogy jogtalanul használja a Lélektárolót, és ez a férfi le fogja tartóztatni. Hissune átadja a kártyáját. Talán régóta tudnak az illegális tevékenységéről, csak megvárták, míg elköveti a legsúlyosabb vétséget, és belenéz a Napkirály személyes felvételeibe. A kapszula kikérésével valószínűleg riadóztatott valakit, néma jelzés figyelmeztette a Napkirály szolgáit, és most…
— Önt kerestük — mondja a zöldbe és aranyba öltözött férfi. — Kérem, kövessen!
Hissune csendben megy utána, ki a Feljegyzések Házából, keresztül a Labirintus alsóbb szintjeinek előcsarnokán, ezen a hatalmas, tátongó téren. Majd áthaladnak egy ellenőrzőponton, ahol egy lebegő várakozik. Utána lefelé mennek, egyre lejjebb, titokzatos birodalmakba jutnak, ahol még Hissune sem járt soha. Dermedten, mozdulatlanul ül. A világ összes súlya erre a pontra nehezedik; a feje fölött a Labirintus szintjei csavarodnak spirálformába. Hol járhatnak? Ez lenne a Trónok Udvara, ahol a főminiszterek uralkodnak? Hissune nem mer kérdezősködni, kísérője pedig egyetlen szót sem szól. Kapu jön kapu után, folyosók követnek folyosókat; aztán megáll a lebegő, még hat ember bukkan fel, mindegyikük Lord Valentine udvarának egyenruhájában. Egy fényesen megvilágított szobába vezetik, és felsorakoznak mellette.
Ajtó siklik vissza a keretébe, és aranyszőke, magas, széles vállú, egyszerű fehér köpenyt viselő férfi lép be. Hissune-nak elakad a lélegzete.
— Lordságod…
— Kérlek. Kérlek! Nagyon jól megvagyok az állandó hajbókolás nélkül is, Hissune. Te vagy Hissune, igaz?
— Igen, uram. Bár kicsit idősebben.
— Nyolc évvel ezelőtt történt, igaz? Igen, nyolc. Nos, azt hiszem, butaság, de most is egy fiúra számítottam. Tizennyolc éves vagy, igaz?
— Igen, uram.
— Mennyi idős voltál, amikor először belepiszkáltál a Lélektárolóba?
— Tehát tudsz róla, uram? — suttogja Hissune. Elvörösödik, és lehajtja a fejét.
— Tizennégy évesen, igaz? Azt hiszem, ezt mondták. Tudod, figyeltettelek. Három vagy négy évvel ezelőtt küldtek egy üzenetet, miszerint ügyes blöffel bejutottál a Feljegyzések Házába. Tizennégy évesen tudósnak adtad ki magad. Gondolom, sok mindent láttál, amit tizennégy éves korában ritkán lát más ember.
Hissune vörös arccal hallgat. Egy órával ezelőtt, fut át a gondolat az agyán, téged és a bátyádat néztelek, amint éppen egy ghiseldorni, hosszúhajú boszorkánnyal hancúroztok. Inkább elsüllyedne szégyenében, minthogy hangosan kimondjon bármi hasonlót. De Lord Valentine biztosan erről is tud, és a tudat megsemmisítő súllyal nehezedik rá. Nem mer felpillantani. Ez a szőke férfi nem a felvételen szereplő Valentine, akinek fekete volt a haja, és később, mint ezt mindenki tudja, kilopták a lelkét a testéből, így a Napkirály manapság más testben kénytelen élni. Azonban a lelke ugyanaz, és Hissune kémkedett utána, értelmetlen is lenne tagadni.